A Gellért Hotel minden év novemberében igyekszik nagyot gurítani a borfesztivál keretein belül, idén is nagyon izgalmas sztárfellépő érkezik a lakosztályétterembe!
Persze azért nem akármelyikben, de pár napja épp néhány olyan csillagos étteremben voltam, ahol egészen más a stílus, mint, amit itthon vagy Európában megszokhattunk.
Több, mint 80 éves dicsőséges működése után októberben bezár minden halpiacok halpiaca, a tokiói cukidzsi, és átköltözik új helyére, ahol persze már semmi sem lesz olyan, mint régen.
Erdei János eredileg sous-chefként, azaz séfhelyettesként dolgozott, aztán lehetőséget kapott arra, hogy átvegye egy fine dining étterem irányítását. Megmutatom.
Aki nagyra becsüli a proteinbevitelt, és az sem zavarja, sőt, kifejezetten élvezi, ha ebbe némi zsír is vegyül a még komolyabb íz kedvéért, annak kötelező a látogatás.
Sajnos a Stand tönkreteszi kedvenc játékunkat, aminek a keretében minden márciusban izgulunk és találgatjuk (néha jól, sokszor rosszul), hogy ki kap Michelin-csillagot. 2019-ben a Stand.