A baszk pincsók (pintxos, a spanyol tapas helyi változata) talán már elég ismertek világszerte, írtam én is róluk pár éve, de van két olyan, amit érdemes kiemelni. Az egyik a világ második legjobb sajttortája.
Kzedjük a másikkal, ami az egyik legnagyobb klasszikussal, a Gilda nevő pincsóval. Állítólag 1942-ben indult a karrierje a Casa Vallés nevű bárból, San Sebastianból, azóta szinte kötelezővé vált minden pintxobárban, és ennek nagyon egyszerű a magyarázata: hihetetlenül finom.
Nem tűnik különösebben bonyolultnak, mindössze néhány egyszerű alapanyagból áll, amiket fel kell szúrni egy pálcára/nyársra/fogpiszkálóra, és már kész is. Csak éppen ezeknek az alapanyagoknak a minősége adja a dolog szépségét, közepes, vagy gyenge összetevőkből kár is megpróbálni, nem fog működni. (Az 1942-es indulást kicsit megkérdőjelezi, hogy a nevét egy 4 évvel későbbi mozifilm után kapta, persze nem kizárt, hogy addig névtelenül már létezett.)
Ő Gilda (Rita Hayworth), a névadó femme fatale.
Tulajdonképpen egy savanyúság: chilipaprika (egészen konkrétan guindilla), olívabogyó (manzanilla, magozott) és szardella (cantabriai, extra szűz olívaolajban). Mindössze ennyi az egész. Erősen savas, enyhén csípős, és nagyon zöld. Egy falat. Főleg aperitifként ajánlott.
Na akkor a gyomor megfelelő felkészítése után jöjjön a desszert. Egy alig édes, hihetetlenül krémes, kívülről enyhén égetett, tészta nélküli sajttorta.A videómon látszik minden, ami fontos: az állag, az égett külső és a végtelenül lágy belső:
És hogy miért csak amásodik legjobb a világon? Egyrészt ez sokkal könnyebben védhető álláspont, mintha az elsőt mondanám, hiszen bárki tud egy jobbat, akkor még lehet igaz. De komoly(abb)ra fordítva: a mostani baszk túrámon összebarátkoztam a világ egyik jelentős gasztroújságírójával, a török Vedat Milorral (többek közt ennek az angol nyelvű weboldalnak az alapítója, de instán is van negyedmillió követője), aki elég komoly ismerője ennek a térségnek is, elég sokat beszélgettünk az Etxebarriban is, aztán később San Sebastianban is. [Azt azért kénytelen vagyok leleplezni, hogy miközben instán szívesen tesz ki Roland Barthes művet a kávéasztalára, én épp akkor csíptem el, amikor az ilyen-olyan Toszkána című sorozat egyik kötetét olvasta :)] Szóval a lényeg, hogy ő mondta a La Vina sajttortájára, hogy a világ második legjobbja. Az első is egy baszk változat, a Zuberoa étteremé.
Így néz ki egy barátom fotóján:
A helyszín a La Viña, San Sebastian óvárosában.
És a jó hír az, hogy - sok más pintxobárral ellentétben - ők már egész korán reggel kinyitnak, így reggelizésre is tökéletes, meg ebédre és vacsorára is.
Én konkrétan négyszer-ötször is elugrottam, hogy a minőség megbízhatóságáról alaposan meggyőződjek.
Mondjuk két titkos hozzávaló is elég jót tesz neki: a tenger és maga San Sebastián...
A terv az, hogy egy budapesti pékkel kikísérletezzük a receptjét, és akkor meg is lehet majd kóstolni, ha elég jól sikerül... És meg is van a recept!
Pár évvel korábbi írásom a pintxókról. És a baszk ízvilághoz egy recept.