Rodizio, amit egy igazi húsevő nem hagyhat ki!
2013. június 17. írta: világevő

Rodizio, amit egy igazi húsevő nem hagyhat ki!

A steak- és húsrajongók általában a hatalmas, vaskos szeletekért szoktak rajongani, pedig van egy olyan vetélytársa is ennek a műfajnak, ahol vékonyka szeleteket adnak csak. Abból viszont korlátlanul.

20130219 Casa Brasil4-1.jpg

Persze a korlátlan hús még lenne önmagában előny, ha nem hihetetlenül finom húsokról beszélünk, legalábbis azoknál, akik túl vannak már azon a korszakon (vagy soha nem is tartottak ott), hogy csak azért beüljenek all you can eat éttermekbe, hogy a számla végösszegénél nagyobb értékű ételt juttassanak be a gyomrukba. Arra nem a rodiziót ajánlanám, bár itt is van erre lehetőség, de túl kulturált a környezet és kifinomultak az ízek ahhoz, hogy valódi élményt jelentsen, ha csak a zabálás a cél. Ha viszont a legjobb húsok és brazil ételek élvezete, akkor kötelező és kihagyhatatlan program.

IMG_1638.JPG

A brazil műfajt tulajdonképpen brazil steak house-nak is hívhatnánk, lényege, hogy fix árért (preco fixo) érkeznek az ételek egészen addig, amíg nem jelzünk, hogy elég lesz. Speciális válfaja a churrascaria, ahol még stílusosabb a dolog, ugyanis a grillezett húsok kardokon (hosszú fémnyársakon) érkeznek az asztalhoz, ahol a grillmester-felszolgáló (passadores) vékony szeleteket vagdos belőle a tányérunkra. A dolog eredete a pampákra, Dél-Brazíliába és évszázadokra nyúlik vissza, a gauchók szabad tűzön grillezését idézi, akik persze hozzáfértek a legjobb marhahúsokhoz is.

IMG_1621.JPG

A kardokon nem csak marha sül, hanem egyéb fimomságok is, például csirkeszív, vagy baconbe tekert pulyka is akár, ami egy banális és unalomig ismert ételnek tűnhet, egészen addig, amíg meg nem kóstolja az ember ezt a változatot. Ezen kívül  - a legnemesebb picanhán túl - egyéb részek és húsok is, még ananász is, innen vehette az ihletet talán Heston Blumenthal is, aki szintén grillezget egész ananászokat az éttermeiben, amik szintén elég jól sikerülnek.

IMG_1634.JPG

A húsok hosszú sorozatát általában megelőzi néhány klasszikus, ilyen a sajtkenyér, a Pao de Quejio, ami mondjuk egy sajtos képviselő fánkra hasonlít leginkább, a vegyes saláta palmitóval, azaz pálmaszívvel, és az egyik kedvencem, a bableves, ami egy kis adag cachacával az igazi, úgy tanultam...

IMG_1605.JPG

Sokféle köret is van, közte pár kötelező és izgalmas, természetesen itt is van fekete bab, sült banán,  és van farofa, ami grillezett maniókalisztből készül, és mondjuk a zsemlemorzsához hasonlít legjobban.

20130219 Casa Brasil3.jpg
És persze a végére hagytam a jó hírt, a churrascariának nem csak elméleti érdekessége van, hanem egészen konkrét gyakorlati is, Budapesten már működik egy nagyon profi hely, ahol brazil felszolgálók kínálgatják a nyársakról a húsokat és a többi finomságot, és persze koktélokban is nagyon ott vannak! És még van ennél jobb is, a következő Világevő Vacsorát éppen itt tartjuk, erősen limitált férőhellyel! (A fenti fotók is ott készültek.)
A vacsora előtt és közben egy elbővülő hölgy, Tamires fog mesélni a brazil gasztronómiáról, a rodizióról és persze lehet majd kérdezgetni is őt végig.

IMG_1594.JPG

Világevő Brazil Vacsora

Időpont: szeptember 11., 19h (érkezés és kezdés fél 7 és fél 8 között)

A helyszín: Casabrasil (ejtsd kb: kászábráziu), VI., Andrássy út 34.

JELENTKEZÉS:
pontos név, összlétszám és mobilszám megadásával CSAK a vilagevoesemeny@gmail.com EMAILCÍMEN!
(azaz nem elég a FB-on)
A férőhelyek száma limitált, a jelentkezés sorrendjében történik a foglalás, melyről visszaigazolást küldök, akkor érvényes. Mivel ma este elutazom Azerbajdzsánba, a visszajelzések küldése akadozhat, nem tudom, hogy lesz netem, de igyekszem.
Ételallergiákat, extra kívánságokat ezúttal sajnos nem tudunk figyelembe venni.

Ára: 9990,- forint/fő, ami a teljes menüt, vizet és a szervizdíjat is tartalmazza. (azaz, aki csak vizet iszik, ennyi összköltséggel számolhat. Az étteremben egyébként ez a menü 9700,- + 12,5% szervizdíjért fogyasztható, azaz 10912,-ért, amiben a víz nincs benne.) Konkrét asztalok lefoglalására nincs lehetőség, érkezi sorrendben történik a helyek elfoglalása, és előfordulhat, hogy egy asztalhoz összeültetnek másokkal, ez mindig is érdekessé tette a Világevő vacsorákat, köszi a megértést.

További részleteket, infókat, képeket az esemény FB-oldalán fogok még közzétenni, érdemes bejelentkezni ott is.

IMG_1630.JPG

A menü:

Grillezve:
Pácolt csirke
Sertés kolbász
Picanha
Fokhagymás picanha
Cupim
Maminha
Fraldinha
Csirkeszív
Alcatra
Sertésborda
Mangalica
Baconbe tekert pulyka
Ananász

Köretek:
Sajtkenyér
Vegyes saláta
Fekete babkrémleves
Jázminrizs
Feketebab
Sültkrumpli
Ropogós polenta
Sült banán
Farofa
Vinagrette szósz
Fűszerolaj

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr475364295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása