Nagyon szeretem az olasz kávékultúrát is, sőt, a budapestiben is sok az izgalom, de az Ausztráliában tapasztaltak még úgy is megleptek, hogy azért sejtettem, hogy mire számíthatok.
A Robot Étterem mindent megmutat abból, hogy miért nem fogjuk tudni Japánt és a japán lelket soha megérteni. Egy apokaliptikus varieté, ahol minden félig-meddig épeszű embernek leszáll a feje.
Dominique Crenn ** sok mindenben volt már első: Indonéziában az első női séf, Amerikában az első két Michelin-csillagos nő, már kis gyerek korától a fine dining világában nőtt fel, idén az egyetlen női vendégséf az Ikarus-ban. Aztán étlap helyett verset ír.
Tokióban eleve minden van, miért pont ez ne lenne. Csirkebőrtől a zúzáig, hozzá sör egy pincehelyiségben, egyébként pontosan 5 méterre a legendás Jirótól...
Nagy munkával felpakoltam az eddigi világevéseket a Google Maps-re, így most már onnan is lehet nézegetni a posztokat. A legfőbb tanulság az volt, hogy milyen borzasztó kevés gasztroélményemet sikerült végül megírnom...
Disclaimer: ne olvasd el!
Sokat gondolkoztam, hogy szabad-e megírni ezt a posztot. Mert a Sushiálmok című film és a benne elhangzó mondatok rám is nagy hatással voltak. Mert gyakran teljesen fölösleges megmondani, hogy nincs is húsvéti nyúl. Na meg az egész blog a pozitív élményeimről szól, nem a…
A 2003-as Lost in translation (Elveszett jelentés) című Sofia Coppola filmnek azóta is nagy hatása van a városra, pedig még a – szinte főszereplő – hotel sem akarta, hogy elkészüljön! Megmutatom, mit sikerült kideríteni a helyszínen!