Ilyen indokkal még soha nem vettek el Michelin-csillagot
2020. május 19. írta: világevő

Ilyen indokkal még soha nem vettek el Michelin-csillagot

Facebook-posztja miatt bukta a csillagját egy séf, soha nem volt még ilyen a kalauz évszázados történetében.

michelin_germany_2020.jpg

Miközben itthon arra is hiába vártunk sajnos, hogy megjelenjen március végén a budapesti éttermeket is tartalmazó Main Cities of Europe, Németországban március elején még éppen a járvány előtt meg tudott jelenni a 2020-as kalauz, igaz, esemény nélkül mutatták be már ott is. Ebben akkor még 11 düsseldorfi étterem rendelkezett Michelin-csillaggal, a kinyomtatott könyvekből nyilván azóta se tudták törölni, de online már kikerült még az ajánlott éttermek közül is, azaz nem is csak a csillagját bukta el, hanem még az ajánlását is.

Jean-Claude Bourgueil alaposan megbánhatta már azt a Facebook-posztot, amit az újranyitás feletti örömében kitett, és már persze már törölt is, ennyi maradt belőle:img_4726.jpg

De a tartalma sok forrásból ismert, az egykor még 3 Michelin-csillagos séf (2006-ban vesztette el a harmadik csillagját, majd több évvel később a másodikat is) ünnepélyesen bejelenti benne, hogy végre újra megnyit az Im Schiffchen étterem, majd azzal zárja, hogy kitiltja a helyről a kínaiakat. Az indítékai ismeretlenek, később persze, amikor óriási vihart kavart a megjegyzése, már igyekezett enyhíteni a dolgot, és félreértésre és hasonlókra  hivatkozni, de a Michelin kalauzt ez már nem hatotta meg, eltávolították a kalauzból a séf éttermét. Soha nem volt még hasonlóra példa, hiszen a kalauz - elvileg - kizárólag azzal foglalkozik, ami a tányérra kerül, semmi más elbírálási faktor nincs a csillagok kapcsán, mint az étel.

Hivatalos Michelin-indoklás egyébként nem létezik, nem adtak ki róla semmilyen közleményt a németek, de a csillagok digitális platformján, a ViaMichelinen nincs nyoma a düsseldorfi csillagosok között az étteremnek többé. Állítólag a Michelin WeChatjén (kb. a kínai Facebook) jelent meg erről információ. Az étterem weboldalán se a kínaiak kitiltásának, sem pedig a botránynak semmi nyoma, csak megemelt higiéniai sztenderdekről és kiváló atmoszféráról esik szó az újranyitás kapcsán. A séfnek volt már egyébként pár botránya, például egyszer nyilvánosan beismerte, hogy használ ízfokozót, aztán ennek kapcsán a GaultMillau-tól kapott plakettet a férfivécében, a piszoár mellett helyezte el.

További érdekes Michelin-döntések: Japánban és Franciaországban, mindkét országban 3-csillagosok voltak érintettek.

További irodalom arról, hogy kié a Michelin-csillag, na meg el lehet-e venni egyáltalán.

[rasszista, vagy politizáló kommentért törlés/tiltás jár továbbra is.]

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr8915706924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.05.19. 15:02:43

A német éttermeket a németek kezelik a ViaMichelinen vagy központilag működik? Csak azért kérdezem, mert a német antirasszista mozgalom híres a túlkapásairól, már a régi könyvek és gyermekdalok szövegét is átírták több esetben...

Vén motoros 2020.05.19. 20:12:28

Az én szememben a Michelin-csillag egy olyan dolog, hogy a séf (jó, az étterem kapja, nem a séf, de midenki tudja, hogy az étterem nem tud főzni, tehát mégiscsak a séfé a csillag) mint egy ökör, a saját orrába helyez el egy orrkarikát, amelynél fogva a Michelin-maffia az orránál fogva tartja, irányítja és rángatja, mint ahogy azt az igavonó barommal teszik.
Ha nekem lenne egy éttermem, látványosan ki lenne szegezve egy kétcsövű vadászpuska, amivel némely amerikai filmben a vigéceket riasztják el, hogy "Michelin-ellenőrök számára. Nem veszünk semmit, kívül tágasabb!".
Nem tudom, érthető-e a hasonlat, de láttam már nem egy hivalkodó névjegyet, ahol az illető neve előtt, alatt és után annyi cím, rang és kórság volt feltüntetve, hogy nem fért el a névjegykártyán. (Na, az én szememben ilyen üres sallang a Michelin-csillag.)
Ugyanakkor Szentgyörgyi Albert névjegyén ez állt: "Szentgyörgyi Albert". És semmi más. És mégis, "Michelin-csillagok" nélkül is tudták, hogy ki ő.
Szerintem egy igazán és tényleg JÓ séf éttermébe elmennek a vendégek cicoma és sallang nélkül is. Egyre több séf ébred rá erre, és hagyja ott a akárhány csillagos éttermét, és nyit egy Noname sajátot, és végtelenül boldog, hogy kiszabadult a járomból.

is 2020.05.19. 21:38:27

A Michelin az en tudtommal nem arrol szol, hogy jo-e a kaja. Hanem arrol, hogy erdemes-e egy etterembe beterni, mert ott jol fogod erezni magad. Nyilvan nem egy mozi, tehat enni fogsz, es az a donto resze, de a felszolgalas, az, ahogy fogadnak, hogy mekkora a zaj, milyen a berendezes, milyen a hangulat, az mind belejatszik. _Vendeglatas_, es nem _fozes_.

A kerdes tehat: jol tudod-e erezni magadat 2020-ban egy helyen, ahol tudtoddal egyesek ki vannak zarva, diszkriminacioval?

Masik peldanak mondom, hogy a Michelin a japanoknal is kilistazta azt a szusibart, ahova valojaban nem tudsz bejutni, mert 8 szek van, es csak a japan gazdagok tudnak oda helyet foglalni, honapokra elore. Az se egy hely, ahova te vagy en beterhetsz. Es ez se a kajarol szol, hanem a vendeglatasrol.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.19. 21:51:55

@Vén motoros: ennek bizonyos részeivel egyetértek, bizonyos műfajokban és piacokon ez működik, de azért nem teljesen véletlen, hogy csak a SzGyA nevével létezik ez a sztori, és nem többel.
De az tény, hogy minden ilyen egyben függés és teher is.

odamondó 2020.05.19. 22:24:59

Kína hatalmas piac és berezelt a michelin guide a bojkottól.

Olyan ez ami az NBA-ben történt tavaly(vagy 2 éve)

icipici lencsilány 2020.05.19. 22:28:45

@Vén motoros: Teljesen igazad van. A Michelin-féle osztályozás sajnos már nagyon nem arról szól, aminek indult.
Hanem a féktelen sznobériáról.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.19. 22:39:18

@odamondó: ez a magyarázat hozzám is közel áll.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.19. 22:41:31

@icipici lencsilány: a Michelin soha nem a tömegek számára készült, hanem a szűk elit, vagy ha úgy tetszik, sznobok számára. 120 éve sem a nép autózgatott Franciaországban, hanem a leggazdagabbak. Szerintem ezt nincs értelme számon kérni rajtuk, főleg úgy nem, hogy az utóbbi években rengeteg energiát fordítanak arra, hogy nyissanak az egyszerűbb helyek felé is.

icipici lencsilány 2020.05.19. 22:45:41

@világevő: Nem nyafognék, de most már késő. A dolog immár a legkevésbé rajtuk múlik.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.19. 23:02:04

@icipici lencsilány: :) megvédeni se akarom őket, számomra is csak részben mérvadó az értékelési rendszerük, csak ahhoz a részéhez szóltam hozzá, hogy nem olyan, mint ahogy indult. De, szerintem pont olyan...

ComLo 2020.05.20. 06:18:13

@világevő: és sajnos ezen pozició okán lesz a Michalen a tudatlanok szemében tüske, és nem létezhet minőségi gasztrónómiával foglalkozó poszt minimum egy "Túlárazott madártáp, Bezzeg az utca végén Misi bátyáméknál annyi pacalpörköltet adnak, hogy a kutya is azt eszi 1 hétig" tipusú komment ... pedig állítólag a közép afrikai éhezés, az AIDS és a koronavírus egyszerre szünne meg, ha egyszer egy Michalen témájú magyar blogbejegyzés alatt elmaradnának ezek a kommentek ... csak sajnos ezt a valóságban lehetetlen elérni :-)

midnightcoder2 2020.05.20. 06:33:40

@világevő: Mondjuk én eleve nem értem, hogy hogyan lehet ilyesmit értékelni. Az emberek ízlése eléggé eltér, ami az egyiknek nagyon jó, az a másiknak lehet nagyon rossz, és fordítva.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.20. 07:24:21

@ComLo: :) de ugyanől beírnak operablogokra is, hogy butaság az egész, hallgassatok popzenét! :)

qwertzu 2020.05.20. 07:34:27

@világevő: Pedig ez a magyarázat. Csak nyilvános helyek szerepelnek, és ha valahonnan ki van tiltva egy népcsoport, akkor az a hely nem nyilvános.

Dorinda41 2020.05.20. 07:35:22

Sok helyen ettem a világban, köztük agyonreklámozott Michlein csillagos helyeken is. Volt olyan, ahova akkor sem mennék be még egyszer, ha ők fizetnének. A most nagyon felkapott skandináv konyha nekem nem jön be. Tudom, maradi vagyok, de a vadon szedett mindenféle rügyek, bokrok, fák helyett maradok a salátáknál, egyéb mindennapi zöldségeknél és gyümölcsöknél. S igen, kifejezetten utálom a szójalecitinnel felhabosított dolgokat, amiket most úton útfélen a tányérra tesznek és kajasznobok elájulnak tőle. Nekem mindig az a benyomásom, hogy odaköpött a séf tányéromra, hogy na, egyél paraszt! Rengeteg jó étterem van mindenféle csillag nélkül. Fantasztikus degusztációs menüket lehet enni akár csak Magyarországon. Mi ajánlásra megyünk egy-egy helyre, de az sosem a Michlein ajánlása. Pedig képesek vagyunk több ezer kilométert utazni egy jó étteremért. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Michlein tényleg csak azt nézi és értékeli, amiről állítja, hogy teszi. Igazat adok annak, aki azt mondja, hogy Michlein ma már egy olyan cég, aki dróton rángatja a séfeket. S ha valaki azt hiszi, hogy gourméként egyedül vagyok a véleményemmel nagyon téved. Egy nagyjából 20 fős, bár változó társasággal járunk enni, akik a világ több tájáról jönnek össze. Keressük a jó helyeket, ahol tényleg igazán jót lehet enni. S ezt sosem a Michlein katalógusban tesszük. Vajh miért?

Behajtó70 2020.05.20. 07:52:47

Voltam itt 2004-ben klassz hely, ettünk tengeripókot meg nyúl cappucchino-t, kár, hogy így járt. Szégyen, hogy nem a konyha, étterem minőségét minősítik, hanem a vélt politikai nézeteket. Viszont innentől sokakat a Michlein minősítés sem fog érdekelni, mert max a polkorrekt éttermeket listázza, nem a jókat.

(Viszont a GaultMillau plakett pont annyit is ér, ott a helye a WC mellett)

Behajtó70 2020.05.20. 07:54:45

@is: rosszul tudod, szar kaját hangulatos helyen nem fognak díjazni. Habár most mégis, elég csak antirasszistának lenni.

Behajtó70 2020.05.20. 07:58:01

@világevő: De igen, a tömegek számára készült, eredetileg arról szólt, hogy hol lehet gumit cserélni, és ezidő alatt le tudsz-e ülni valahova! Csak az autók elszaporodásával ez felhígult, és maradt belőle az éttermi ajánlás.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.20. 08:15:16

@Behajtó70: :) szerinted mekkora tömegeknek volt 120 évvel ezelőtt autója!?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.20. 08:17:09

@Behajtó70: egy kis támpont a véleményed árnyalásához:
“In 1900 there were only 4,192 passenger cars built in the US (the only country to be manufacturing cars). There were no buses or trucks.”

Serény Vélemény 2020.05.20. 08:38:33

Skizó. Ha egy csillagos séf olyan, fenntarthatatlan kajákat csinál, aminek az alapanyag-költségéből egy fél afrikai ország jól tudna lakni, ráadásul ezeket az alapanyagokat akár világvége alsó utáni megállóban szerzi be, és repülőgéppel hozatja, akkor az jó. De ha nem akarja a koronavírust beengedni, -- mintha egyébként is sok kínai fordulna meg ott -- akkor az fúj-fúj...

Mankel 2020.05.20. 08:57:01

Tökéletesen illik a korszellemhez. Nem az számít mi kerül tányérra, hanem mit írkál a szakács a facebookra. Nem az számít milyen a film, hanem ki van a stáblistám. Vicc az egész, az egész kalaúz semmit nem ér.

frikazojd · http://kocs.ma 2020.05.20. 12:16:38

tanulság: nem kell náculni. majd legközelebb jobban meggondolja.

midnightcoder2 2020.05.20. 12:21:41

@frikazojd: Nem biztos, hogy annyira szerencsés hogy a multik nekiálltak politizálni.

frikazojd · http://kocs.ma 2020.05.20. 12:30:06

@midnightcoder2: senki nem politizált. az a barom nyíltan kifejezte hogy bizonyos embereket másodrangúnak tekint csak úgy, mert ezt ő így most kitalálta. nagyon sok háború kezdődött így. ez megengedhetetlen. lehet hogy ő magában ezt gondolja, de a gyűlölet terjesztése nem maradhat következmények nélkül, hiszen tudjuk mi lesz belőle, lásd harmadik birodalom, szovjetunió, magyarország.

Mankel 2020.05.20. 12:35:27

@frikazojd: igen oké bár az étteremnek (amit a könyv értékel elvileg) miért veszik el a csillagát mert hülyeséget posztol a szakács?
Mi van a szólás szabadsággal?

frikazojd · http://kocs.ma 2020.05.20. 12:40:18

@Mankel: az oktalan gyűlölet terjesztése soha nem tartozott a szólásszabadság témakörébe.

a csillag elvétele következmény. ha nincs ok, nincs következmény. ez egy olyan következmény aminek ebben az esetben súlya is van. ez sajnos ritka.

Mankel 2020.05.20. 12:54:19

@frikazojd: Fenét azt mondta kitiltja. Mire uszított? Hol keltette a gyűlöletet? Ugyan már. Nagyon sikamlós téma ám ez a gyűlöletkeltés... egy olyan társadalomban amely egészséges lehet zsidózni buzizni, mert nincs össztársadalmi hatása. Egy egészségtelen társadalomban pedig a cenzor is csak egy elnyomó, uszító. Ne egy cég kezdjen el vélemény diktátort játszani.
Bár értelek ez a minek ment oda szintű proli bölcsesség...
Amúgy le van írva a csillag osztás szempontja között az alkalmazottak facebook aktivitásának figyelése? Ha nincs ne politizáljon.

frikazojd · http://kocs.ma 2020.05.20. 13:09:36

@Mankel: csak képzeld el hogy valaki ül otthon, unatkozik, és kitalálja hogy Mankel tehet róla, aztán megírja hogy ezennl az ő blogján banolja a Mankelt mert csak, aztán ez valahogy elterjed és már a rossz időről is Mankel tehet.

amit csinált az kristálytiszta gyűlöletkeltés volt a kínaiak ellen, pont. erről nem is lehet vitatkozni, ez axióma.

Mankel 2020.05.20. 13:25:40

@frikazojd: jah de miköze ennek a kajához meg az étteremhez?
Honnan veszi egy cég magának a bátorságot hogy eldöntse mit lehet mondani és mit nem? Pláne ezért egy haramadik felet (a tulajt) szankcionálni?
Ez ilyen, hogy te mondasz egy hülyeséget ami miatt anyádéknak 20%-kal csökkentjük a nyugdíját. Mert a mondásod nem tetszik a pepsi colának.

Örömhernyó 2020.05.20. 13:39:31

@Serény Vélemény: Michelin csillagoktól függetlenül én nagyon én azon nem csodálkozom, hogy most már sok embernek már az a szempont a nyaralásnál, utazásnál, étterem, szálloda, időtöltés választásánál, hogy hova nem jutottak még el tömegesen a kínaiak.
Voltam én tavaly eldugott hegyi ösvényen túrázni, ahol sajnos szembejött egy csomó gazdag kínai. Magassarkú kurvacsizmás, pipaszárlábú, fülig sminkelt, meghatározhatatlan korú nők szelfibotokkal hadonászna, pohos testű, ropikarú, de pocakos, márkás autóstáskát szorongató, okostelefonukról, zenét hallgató férjeik és málészájú, Jordan cipőben csoszogó fiaik, vihogó lányaik. Én bivalyokat és ritka hegyi növényeket nézni mentem oda, erre jön ez a türhő társaság, akik persze luxusautóikkal a hegyi ösvényhez minél közelebb parkoltak, mert gyalogolni nem akartak.
Ahogy sok embernél az is szempont lehet, hogy egy drága étterembe ne engedjenek be kisgyerekeket, egy szállodában ne legyenek svédasztalt lepusztító oroszok, ukránok, úgy az is lehet szempont, hogy ne legyenek ott kínaiak. Én 30 éve Olaszországban, Ausztriában láttam néhány afrikait, meg pár japánt. Annyi elég is volt, ott kellett volna kitenni a megtelt táblát. De hát tudjuk, hogy a profit az isten, ezért a pénzes kínaiakat százezerszámra beengedték Európába. Nem baj, csak én már emiatt nem vágyok Európában sehova. Amit akartam, azt láttam még a sáskajárás előtt. Ja, Ázsiában élek, pontosan tudom, hogy milyenek az ázsiaiak, koronavírus járvány idején is minden piac, étterem, hotel, látványosság tele volt. Az ázsiai sehova nem megy egyedül, mindig oda megy, ahol már mások is jártak, ami benne van valami divatos kiadványban, illetve ahol lehet szelfizni. A susogós melegítős magyar turista se volt semmi a 80-as években, de amit az ázsiaiak csinálnak, az egy másik szint.

Örömhernyó 2020.05.20. 13:44:32

@frikazojd: Nézd, én Ázsiában élek. A kínai turista itt szitokszó. Kb. a svédasztalt letaroló orosz és a susogós melegítős magyar turista szintje alatt van a megítélésük. Pénzük van, ennyi. De aki teheti, az olyan helyre megy, ahol nincsenek még tömegesen kínaiak. Illetve olyankor mennek, amikor a kínaiak nem utaznak tömegesen.
Például kínai újév idején elég durva, ahogy megindul több tízmillió kínai külföldre és mindent elárasztanak. Vannak történelmi nevezetességek, természeti látványosságok, amik ilyen tömeggel nem élvezhetők.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.05.20. 13:59:11

@frikazojd: igen igen, ha politizál a facebookon akkor rosszabb a kaja amit ad, egyértelmű az összefüggés

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.05.20. 14:01:17

@Mankel: "Ez ilyen, hogy te mondasz egy hülyeséget ami miatt anyádéknak 20%-kal csökkentjük a nyugdíját. Mert a mondásod nem tetszik a pepsi colának. " +1

okleveles naiv 2020.05.20. 14:53:32

Ha ízfokozóval kotyvasztott, miért volt még egyáltalán mislencsillagos?

Behajtó70 2020.05.20. 16:08:29

@világevő: akoriban nem az étterem volt a lenyeg, hanem a gumisműhely :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.20. 17:57:49

@Behajtó70: :) ez igaz, de a vitatott állítás az volt, hogy a tömegek számára készült-e...

Gerardus A. Lodewijk 2020.05.21. 15:36:38

Nem tudom, nincs éttermem, de ha lenne, és távol akarnám tartani onnan az ízléstelenül viselkedő, antiszociális embereket, akkor annak talán létezhet elegánsabb módja is, mint azt kiírni, hogy kínaiak nem léphetnek be.

Viszont a szerkesztőség ezek szerint feladta azt az eddig fennen hangoztatott elvét, hogy az éttermek megítélésének kizárólagos szempontja az, ami a tányéron van.

A csillag ilyen esetben egyébként nem a kötet következő kiadásának megjelenéséig érvényes jogilag?

xxxyyxxx 2020.05.22. 09:47:21

@világevő: Tökéletesen tudja. Az MTP értékelési módszertanának az ételek értékelésén túl része az étterem atmoszférája, a vendéglátás minősége, de a honlap, illetve az egyéb online felületek átláthatósága és kezelhetősége is szerepet játszik a szelekciós folyamatban. Valószínűsíthető, hogy jelen esetben az étterem korábbi nyilatkozata olyan mértékű hatást gyakorolt a vendéglátó hely megítélésére, ami az inspektor(ok) független szakmai véleményét is befolyásolta, illetve ami alapján az étterem összességében nem ütötte meg az MTP egyetlen védjegyének elvárt szintjét sem. Ez természetesen meglepő, de sajnos nem láthatunk az inspektor(ok) füzeteibe.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.22. 10:18:35

@_csipacsek_:
Dehogy.
Személyesen beszélgettem erről is az egyik főszerkesztővel:

vilagevo.hu/2011/05/11/exkluziv_interju_a_michelin_foszerkesztojevel

Vagy a hivatalos oldalról:
guide.michelin.com/th/en/to-the-stars-and-beyond-th

is 2020.05.22. 11:48:25

@világevő: utananeztem. ez all a papiron: van 5 publikalt kriterium, es abban csak a sefre, meg kajara vonatkozoak vannak. ez eddig pipa. nade:

- a teljes es pontos kriteriumlista titkos. se pro, se kontra.
- nem a sefek kapjak a csillagokat, hanem az ettermek. hogy is van az akkor, hogy a haromcsillagos sef nyit egy uj ettermet, es az nem lesz rogton haromcsillagos? elfelejtett fozni?
- a tokioi etteremben ugyanaz a sef csinalja a szusit ma is, mint tegnap, megis kilistaztak, arra a kriteriumra hivatkozva, hogy oda halando ember be nem teheti a labat, aminek megint semmi koze a kajahoz. a michelin az UTAZOK kalauza, hogy hova erdemes beterni (1csillag), kiterni (2 csillag), kulon elmenni (3 csillag).
- olvastam az interjut a kritikussal, akirol a L'ecso kritikusat is mintaztak, es o mondta, hogy azt az egyet nem iteli meg, hogy finom-e a kaja, mert az izles kerdes. es siman kirendel olyan kajat, amirol elore tudja, hogy nem a kedvence, de az a feladata, hogy azt megnezze.
- termeszetesen nyersfa asztalrol, fatanyerbol is lehet jot enni, akar allva is. amikor en azt mondom, hogy szamit a kajan kivuli egyeb is, akkor arra gondolok, hogy nem szaladgalnak csotanyok a foldon, nem repkednek legyek a kaja korul, nem zsirfoltos a felszolgalo ruhaja, nem rohadt sotet a vilagitas, hogy ne lasd, hogy mit eszel, nem olyan alaku es meretu a levesetanyer, hogy garantaltan kifolyjon belole a leves. es ezt akkor a sajat interjudbol 2011-bol: " Ahogy tálalták az ételüket, a stílusukért, ahogy csinálni akarták a dolgokat. Szóval nincs szükség ránk, ha tanácsról van szó. Egyről a kettőre lépni, már egy kicsit más. A különbség az egy, a kettő és a három csillag között már csak az ételről szól. ". Az elso csillag (azaz az osszes csillag) beugro dolga igenis az etterem stilusa, hangulata, az elmeny, aztan jon erre a kaja. Ez nem jelent fine diningot, mintahogy elmeny a sarban birkozas is, meg a rally-krossz motorozas, meg a roncsderbi is. Minden stiluson belul van jo , meg szar, es az is (beugro) resze a biralatnak.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2020.05.22. 15:53:40

@is: az nem is kérdés, hogy rengeteg a probléma/kérdés a Michelin átláthatatlan működése kapcsán, nekem is nagyon sok olyan megfigyelésem van éttermekben, ami sehogy se passzol össze a hivatalos kommunikációjukkal, de - ahol megfogalmaznak szabályokat - ott igyekszem elhinni nekik, hogy utána ezeket be is tartják. Vagy legalábbis ez a hivatalos vélemény.
süti beállítások módosítása