Lee Jong Kuk, vagy még inkább Li Dzsongkuk igazi művészséf: nem csak a gasztronómiában alkot művészi igényességgel, hanem az étterme és az otthona is leginkább egy galériára  hasonlít. Mindkét helyen jártam, megmutatom!

 이종국 104 az étterme neve, Szöul elegáns villa- és diplomatanegyedében, ahol az egy főre jutó specialty kávézók száma a legmagasabb a koreai fővárosban. Ebbe a környezetbe tökéletes passzol az elegáns, több szintes étterem, ahol a berendezés hűen tükrözi a séf gastronómiai művészi felfogását.

A három szinten egyre magasabbra jutva egyre elegánsabb kiszolgálás és stílus jellemző, alul még egyszerűbb ebédre is nyílik lehetőség, legfelül már csakis elegáns sok fogásos degusztációs menü van.

Még egy kis shop is helyet kapott a földszinten.

Na meg egy "sámlimúzeum".

2018-ban kapott csillagot az étterem

Igazán komoly megtiszteltetés, hogy végül saját otthonában tudtunk vele beszélgetni, a magas falak által védett épületbe nem lehet belátni az utcáról, amellett, hogy építészetileg is nagyon érdekes, és megeletősen tágas is, a legfőbb érdekesség mégis az, hogy a közvetlen környezetében egy erdő taláható, ami a zsúfolt fővárosban az egyik legnagyobb luxus.

És persze mi más lenne az épület mögött, mint minden rendes koreai háztartásban: a fermentáló edények, amiben a szójababpaszta (döndzsang) és a csilipaszta (gocsudzsang) érlelődik. [A kimchit föld alatti edényekben készítik.]

A mellékhelyiségek sem nélkülözik az eleganciát:

Ez nem a vécé, hanem egy kút:

Erős a gyanúm, hogy a beredezés és a gyűjtemény nagy részét bármelyik múzeum örömmel fogadná be...

Sőt, az állandó kísérőknek tűnő konyhai személyzet is előpattintott egy komoly kóstolót, amiben az egyik emblematikus étele is helyet kapott. (Ráadásul ez Budapesten is kóstolható lesz, lásd lent!)

Tavaszi tarisznyarák és porridge:

Fahéjjal illatosított császár 15 éves mungobabpasztával (A séf egyik specialitása, hogy extrém hosszú ideig fermentálja a különleges pasztáit). Ehhez az ételhez rögtönzésszerűen hozzápárosította a Fekete Zsóka-féle lardót is, amit ajándékba vitt neki Zsófi.

Fekete. Bambuszszénpor, padlizsánhéj(!), gombák. Hihetetlenül finom, umamiban gazdag tányér, nagyon izgalmas állagokkal.

"Koreai olio". Mungóbab, 15 éves babpaszta, kagyló, fokhagyma. Ez egyben majdnem premier is volt, életemben másodszor ettem olasz tésztát evőpálcikával. (Először Japánban.) Nem erre találták fel...

És még egy kis édes snack a végére, különböző gyümölcscsipszek.

Ahogy mesélte, itt időnként nagyon komoly VIP-vendégeket szokott fogadni, legközelebb például Andrew herceget fogja majd vendégül látni, de René Redzepi is volt már itt vendég egy kis koreai főzőtanfolyamon.

A séf szereti maga dizájnolni az étlapjait, sőt, ételeit is gyakran fotózza maga, ebből pedig elég impozáns gyűjteménye is van, aminek egy részét meg is mutatta.

Így derült fény az egyik jelmondatára is: "Amit a tányérra teszek, az nem étel, hanem a lelkem és a szenvedélyem."

De még azt is elárulta a "magyar gasztrodelegációnak", Mautner "Chili&Vanília" Zsófi volt velem, együtt faggattuk a séfet, szóval érdemes az ő oldalát is figyelni, hiszen nyilván egészen más szempontokat fog majd kiemelni, mint én.

És a Gourmet Fesztivál / exkluzív programok keretében meg is lehet kóstolni a főztjét májusban. Akit pedig mélyebben érdekel a koreai kultúra, a Koreai Kuturális Központban talál magának gasztro- és egyéb izgalmas programokat is, ők egyébként támogatták is az utunkat.