Bocuse d'Or, mindjárt kezdődik
2013. január 22. írta: világevő

Bocuse d'Or, mindjárt kezdődik

Utolsó nyilvános megjelenésén mutatkozott ma reggel Széll Tamás, az Onyx étterem séfhelyettese, aki Magyarországot képviseli a lyoni Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén. A versenyről még írok majd részletesen (ezt is érdemes elolvasni róla), de addig is pár aktuális hír, illetve egy kis falatka Tamás versenytáljáról.

bdor.jpg

Minilángos túróval és tejföllel és az Aranykaviár étterem kaviárjával:
[Bocs a fotók minőségéért, nem volt nálam gép, csak egy ócska telefon.]

IMG02048-20130122-1159.jpg

Ez is egy alkotóeleme az 1982-ben született Széll Tamás versenytáljának, aki az Onyx étterem séfhelyetteseként kiharcolta a jogot, hogy Magyarországot képviselje a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjében. A végleges ennél persze sokkal bonyolultabb lesz, ez csak egy apró mozaikdarab az egészből, de jól szimbolizálja, hogy megváltozott a verseny arculata, és a zsűri kifejezetten díjazza a nemzeti sajátosságok, specialitások felvonultatását. Szombat reggel indul a kamion Lyonba, a csapat csak vasárnap indul utána, maga a verseny 29-30-án zajlik, a 24 versenyző két csoportra bontva versenyez. Tamás szerdán, tehát a második napon szerepel, utolsó előttiként kerül majd sorra, ugyanis a 11-es konyhaboxba sorsolták.

A mosoly őszinte:

IMG02049-20130122-1230.jpgAhogy a tájékoztatón Bíró Lajos, a magyar Bocuse  d'Or Akadémia elnöke elmesélte, Tamás igazi jó versenyző típus, nem izgul, nincs lámpaláza, folyamatos gyakorlással telnek az utolsó napok is. Ezt aztán Tamással külön beszélgetve ő maga is megerősítette, ahogy mondta, olyan érzése van, mintha lenne még három hónap a versenyig, teljesen nyugodt. Brüsszelben, az európai döntőn is csak a verseny reggelén, a buszra várva kezdett izgulni. Azt is megtudtam, hogy nincs semmi trükkje az előző esti pihenésre és feszültséglevezetésre, ugyanis nincs rá szüksége, simán úgy csinál mindent, mint bármelyik átlagos napon.

IMG02050-20130122-1235.jpgBemutatták a commis-t (ejtsd: komi), azaz a segítőjét is, Garai Ádám (szintén Onyx), csak olyan lehet, aki a versenyen még nem töltötte be a 22-őt. A hústál egyébként a Rubik-kocka, vagy magyarul inlább a bűvös kocka formáját idézi, elforgatott lapokkal és még ráadásul színekkel is. Ezt meg is magyarázzák a zsűrinek, ugyanis egy kis étlapot is adhatnak a versenyzők, a menü leírásával, ebből kiderül majd, hogy Tamás olyan sikert szeretne elérni, mint tette azt Rubik Ernő annak idején. Hajrá!

IMG02044-20130122-1110.jpg

És ha már hajrá, akkor a szurkolásról: aki a helyszínen fog szurkolni, annak fontos infó, hogy Tamás szereti a hangos szurkolást, na meg ugye amúgy is hangazavar lesz a csarnokban, viszont kifejezetten kérte, hogy ne a  "Ria-Ria-Hungária" legyen, mert az szerinte túlságosan old-school :) Szóval valami mást kell kitalálni! És még egy jótanács, korán kell érkezni és nem nagyon szabad kimenni közben, ugyanis, ha megtelik a terem, ami mindig így van, akkor csak annyi embert engednek be, ahányan kijönnek!

Itt érdemes egyébként gyülekezni, aki a helyszínen vagy itthon szurkolna! Live videó streaming még nem biztos, hogy összejön, de folyamatosan fogok képeket és videókat adni a versenyről közben!

így nyomták két éve a japánok:

És végül egy esélylatolgatás Bíró Lajostól: "ha minden rendben megy, akkor 10 körül ott kell, hogy legyünk"!

Mondjuk annak örülnék a legjobban, ha 31-én, csütörtök reggel Tamás is felbukkanna Paul Bocuse Collonges-i éttermében. Oda ugyanis a világ nagy sztárséfjein kívül csak az első hármat hívják meg a verseny utáni reggelire...

[Bocuse d'Or 2011. a Világevőn, szintén a helyszínről.]

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr505034183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.23. 10:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teflonfejűrém 2013.01.23. 08:43:00

Azért ez a Rubik kocka dolog borzasztó erőltetett, mondhatni egy giccs, mivel semmi köze az ételekhez. Én puli-pörköltet készítenék.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.01.23. 08:57:31

Hát, így olvasás alapján nekem is kicsit nyögvenyelős a rubikkocka, de remélem, az uraknak jobb a fantáziája, mint nekem és tényleg klassz dolog sül ki belőle.
Hajrá Tamás!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.01.23. 09:12:20

@teflonfejűrém: @Before: elég komoly, szakértő felkészítőgárda van mögötte, én nem aggódom emiatt. meg azért ez mégis egy szakácsverseny elsősorban, nem egy országimázs-pályázat. és bármilyen szomorú, de a zsűri ezt legalább ismerni fogja...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.01.23. 10:15:34

@világevő: pontosan tudom, mi van mögötte, csak az eddigi összes interpretációt (csak ebben, jelenik meg, csak utalás, stb) gyengének (és erőltettnek) érzem. De, ahogy írtam is, bízom a profikban.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.01.23. 10:24:24

@Before: és lesz rajta egy bogrács(!) is, de remélhetőleg szintén nagyon kulturált formában! azt ígérték, hogy semmi köze az egésznek a fokhagymafüzéres romantikához.

Gabbesz 2013.01.23. 10:40:34

Kaviáros lángos, mint nemzeti sajátosság.
Ha talán hekkes lenne. Na, az aztán emlékeztetne gyerekkorom nyaraira!

Spacecake 2013.01.23. 11:42:43

kaviaros langos.....noooooormalis??!!!

annus731211 2013.01.23. 14:22:17

Szeretném jeleni, hogy a kaviár tejes dolgokkal (így pl natúr krémsajttal vagy túróval stb) összekeverve hihetetlen jó ízeket tud produkálni, így abban, hogy ezt felteszi egy natúr kelttésztára (de akár blinire is) én nem látok semmi kivetnivalót, mert egyszerűen finom lesz. A rubik kocka bográccsal viszont nálam is csapdossa a biztosítékot, de bízzunk .... :DD HAJRÁ HAJRÁ!!

medvedr 2013.01.24. 16:51:03

Bogrács és Rubik kocka, egy kicsit jajj, de valószínűleg ezzel lehet valamiféle asszociációt kiváltani külföldiekből. Reméljük bejön a számítás, és mellé a csapat profizmusa és a felkészültsége, lelkesedése meghozza az elismerést. Ehhez sok sikert és biztatóknak- magamanak is- jó szurkolást! Nagyon jó, hogy ott lehetünk mint ország!

Viner Spicli 2013.01.29. 08:27:21

Már megint csak a fikázás a rengeteg szakértő trolltól...

Elég komoly gárda áll Tamás mögött, elég ha csak Rasmus Kofoed és Bíró Lajos nevét említem meg.

Ha ők kifundáltak valamit a csapattal, akkor annak lehet esélye valami komoly eredményre. A dán nem véletlenül nyert tavaly!

Inkább örülni kéne annak, hogy egy ilyen egyedülálló világversenyen egyáltalán indulhat egy magyar tehetség..

ui.: javaslom a trolloknak, hogy kóstolják meg a kaviáros blinit és akkor nagyjából meg tudhatják milyen lehet a kaviáros, tejfölös-túrós lángos...
süti beállítások módosítása