A fine dining világában ritka ronda körülmények között lehúzta a rolót a legmenőbb New York-i étterem.
A Chef's Table at Brooklyn Fare (CTBF) 3 Michelin-csillagjával, a világ túlsó feléről bejutni próbálkozó vendégek ezreivel, hihetetlenül magas minőségű alapanyagaival és egyszerű, mégis extrém magas technológiai színvonalú ételeivel számomra messze a legjobb étterme volt New Yorknak, hiába van rajta kívül még további négy 3-csillagos, a CTBF kiemelkedő színvonalat képviselt. Egészen júliusi bezárásáig.
A környék:
Az alapkoncepció a tulajdonostól, Moneer Issától származott, kiemelkedő minőségű szupermarketébe szeretett volna egy különleges éttermet, ahol a séfasztalnál fogyaszthatják el a vendégek a bolt kínálatából készített ételeket, így is bemutatva azokat. Az étterem a bolt hátsó részében megbújva működött, eleinte a brooklyni Brooklyn Fare-ben, majd Manhattanbe költöztették, továbbra is ilyen működéssel, a kíváncsi szemek elől elbújva, a polcok mögé elrejtve. Séfnek a fiatal tehetséget, a Bouely fine dining étteremből frissen távozó, mexikói származású César Ramirezt szerződtette, aki bőségesen túl is teljesítette a hozzá fűzött reményeket, igazi destination dining éttermet hozott létre az évek alatt, ahova foodie-k tízezrei próbáltak asztalt foglalni, aminek egy módja volt: éppen a megfelelő időben telefonálni az étterembe, amikor hajlandók is fogadni a hívást, és persze sikerül is nem foglalt jelzésbe ütközni. .
A maximalista séf – a beszámolók szerint – nem riadt vissza a katonás módszerektől, ezeket részben a vendégek is tapasztalhatták, hála a nyitott konyhának, de magukra a vendégekre is vonatkozott a szigor: nagyon ritkán engedte, hogy lefotózzák az ételt, hiszen azonnali elfogyasztásra készültek, a pincéreket se engedte a vendégekkel diskurálni a tányér asztalra kerülése után, félve, hogy akkor már nem lesz tökéletes az élmény.
[a képek sajátok, egy törzsvendéggel voltam, így engedélyezte a fotózást.]
A menü egyébként alapvetően erősen japános jegyeket mutatott, főleg esztétikájában és stílusában, tökéletes alapanyagokat kínáltak tökéletesen elkészítve, de mindig ügyelve arra is, hogy ne fedje el semmi a hal vagy a hús ízét, annak kiemelése volt a fő cél. Sikerült is, tényleg elképesztő élmény volt, a világ különböző pontjairól összegyűjtött különlegességek óriási műgonddal elkészítve. Homár, wagyu, szarvasgomba, minden a legjobb helyről, a legmagasabb minőségben.
És az ikonikus uni toast, azaz Hokkaidóról érkező tengeri sün (egy kis szarvasgombával). Nem sok tökéletesebb falat csúszott le eddig a torkomon, pedig próbálkozom rendesen:
A gyorsan jött siker, és az óriási teljesítménykényszer miatt hamar elkezdett repedezni a háttérben a tökéletes kép, amit a vendégek tapasztaltak, gyakran épült elfogadhatatlan munkakörülményekre és hatalmas balhékra, rengeteg alkalmazott távozott az étteremből rövid időn belül, voltak, akiknek egy életre elment a kedve a fine dining világától. De a vendégek ebből még nem sokat észleltek. A dolgozók beszámolói szerint az igazán nagy bajok akkor kezdődtek, amikor a tulajdonos - talán a séf zsarolásának engedve? - 50 százalékos tulajdonossá tette a séfet. Innentől felgyorsultak az események, és a szaftos részletekben most nem merülnek el, már csak azért sem, mert egyelőre két homlokegyenest ellenkező álláspont létezik, a két ellentétes féltől. Kölcsönösen lopással, csalással, fenyegetőzéssel vádolják egymást, az étterem működésének ellehetetlenítésével, Ramirez állítólag éjszakánként csomagtartószámra hordta haza a konyhai eszközöket, szerinte csak a cég számára kölcsönbe adott tételekről volt szó. Pénzek is tűntek el, százezer dolláros nagyságrendben, ami a cég feltételezett éves 5 millió dolláros nyereségéhez képest persze bagatell. Aztán jöttek a feljelentések, ügyvédi felszólítások, bírósági végzések, és persze rengeteg feszültség.
A végeredmény pedig egy hirtelen bezárás júliusban, a vendégek értesítése nélkül, akik közül sokan a tengerentúlról érkeztek, és kiöltözve várták, hogy bejussanak az évek óta várt vacsorára. Hiába.
Az étterem weboldalán nyoma sincs a bezárásnak, állítólag a tulajdonos igyekszik megtartani a csapatot és egy új séffel újranyitni. Eközben a séf kisajátította az instagram-oldalt, és már át is nevezte, egy 15 évre kibérelt új étteremre utal a név, amit feltehetően egyedül szándékozik megnyitni. A 3 Michelin-csillagot "vitte" magával, legalábbis az instára... (lehet ilyet?)
Update, augusztus 20.: Egyes pletykák szerint talán a szomszédból, Bécsből érkezik majd a CTBF új séfje: Max Natmessnig bécsi születésű séf, az osztrák Rote Wand után Münchenben, a két Michelin-csillagos Alois étterem séfje volt egészen mostanáig.
Forrás: saját élmények és a Business Insider.
