Mutatom:
A helyszín Gion, Kiotó gésanegyede, a leghangulatosabb utcácskák, lampionokkal díszített, földszintes üzletek, szakébárok, izakaják.
És ráadásul tavasszal, a cseresznyevirágzás, a szakura elején.
A bácsi láthatóan nem igényli a sztárolást, így nem is csináltam róla rendes fotót. Frizurája, szemüvege és öltözéke makulátlan, tökéletesen rendezett. Ő felel az ételért, láthatóan öreg már, a mozdulatai is egy kicsit öregesek, lassabbak, amikor épp nincs tennivaló, de az ételkészítésnél eltűnik a bizonytalanság maradéka is, a több évtizedes rutin vezeti a kezét, ahogy a zsiradékba engedi a hússzeletet, vagy tálaláskor ideális méretűre szeleteli.
53 éve nyitotta meg a helyet, a Yamamoto tonkatsut, azóta süt minden nap, délben és este rántott húst, alacsony hőfokon, sertészsírban. Az étlap sem cifrázza: összesen ötféle étel van: a darálthúsból készült minchi-katsutól a zsíros sertéskarajig, a hire-katsuig, ami egyben a legjobb választás is, hiszen tökéletes arányban tartalmaz húst, zsírréteget és persze kiváló, ropogós pankobundát.
A köret a szokásos, bárt a káposztát kicsit máshogy tálalja, mint szokás, plusz édeskés katsuszósz, főtt rizs és miszóleves dukál a forró, ropogós, illatos hús mellé.
A felesége eleinte kicsit távolságtartóbb a "nyugati" vendéggel szemben, de aztán hamar megenyhül a japán köszönéstől és rendeléstől, és kiderül, hogy egész jól beszél angolul is. Így tudom meg, hogy a konyhapult túloldalán a 78 éves, nála 2 évvel idősebb férje főz. Több, mint 5 évtizede ugyanazzal a sztoikus nyugalommal és profizmussal, végtelenül tudatos, és tökélyre fejlesztett mozdulatokkal. Próbálom kideríteni, hogy hány (száz)ezer húst süthetett már a férj, de nem is érti a kérdést igazán: itt nem a mennyiség a cél, hanem az, hogy minden egyes nap tökéletesen teljesítsenek, minden nap jobbat süssenek, mint előző nap. Kiotó legjobb rántott húsát. Remélem, még sokáig!
