Egy példamutató város, ahova nem tudták betenni a lábukat a multik
2019. július 28. írta: világevő

Egy példamutató város, ahova nem tudták betenni a lábukat a multik

Van egy egészen különleges város, ahol sikeresen nemet mondtak a multiknak, és a nagy közértláncok helyett inkább a helyi termelők szerveztek maguknak szupermarketet. És ráadásul milyen jót!

img_0578_w.jpg

Utólag már egyértelmű, hogy mi a furcsa a szlovén Kobarid nevű városban: a festői környéken fekvő városban sehol sincs nyoma semelyik nemzetközi szupermarketláncnak. A helyi gazdák ugyanis szövekezetet hoztak létre, ahol a saját termékeiket árulják első sorban.

dscf1034_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

Az egész egy tejüzemmel indult, a Tolmin MGTSz (igen, ilyen is létezik még!), azaz mezőgazdasági termelő szövetkezetbe tömörülő gazdák a kiváló alpesi legelőkön legelő teheneik tejét összeadták, hogy együtt tudjanak piacra lépni. A cég semmit sem vásárol kívülről, minden tej a kb 120-130 tagtól érkezik.

Gyönyörű helyeken legeltetnek a gyakran teljesen érintetlen természetben, nem véletlen, hogy elég sok a biotermék is, csak ez nem olyan, mint sok otthoni bio, ahol a kerítés túloldalán ugyanúgy permeteznek. 

dscf0726_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w_1.jpg

dscf0731_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0733_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0917_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0920_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0481_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0614_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0704_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0695_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0690_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0534_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

A környéket egyébként leginkább a rafting és egyéb hegyi sportok kedvelői ismerik itthonról, ebben is elég jók a lehetőségek. (Főleg Bovecből indulva.)

dscf1078_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

A gazdák cége jelenleg összesen majdnem 20 saját márkájú (Planika) terméket forgalmaz, a cégnek 52 saját alkalmazottja is van, és önálló aláírási joggal rendelkező ügyvezetője, na meg főleg célkitűzése: kiváló alapanyagaik felhasználásával nagyon jó termékek készítése.

dscf0714_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

Nem igazán vannak érdekellentétek az mgtsz-en belül, ugyanis mindenki egyetért az alapelvekben, na meg a jó hírnévnek köszöhetően magasabb felvásárlási áron adják el a gazdák a tejüket, mint amit más felvásárlók kínálnak, így a végtermékek ára is enyhén magasabb, de ez – az erős márkának köszönhetően – nem probléma a vevők számára, akik megbecsülik a prémium minőséget. (A termékeket egyébként más áruházak is árusítják a régióban, de a könyékbeli hotelek, éttermek és kisboltok is forgalmazzák.)

dscf1038_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1035_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

A helyet és a koncepciót egyébként Ana Roš, a legendás étterem, a Hiša Franko séfnője mutatta meg nekem, aki tényleg hihetetlen lelkesedéssel mutogatta végig a kínálatot, mintha valami párizsi luxusáruházban lettünk volna.

dscf1049_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

És tényleg a luxus lemagasabb foka ez: helyi termelők kiváló termékei, aminek a haszna tényleg a termelőkhöz is kerül.

Persze nem kizárólag helyi termékek vannak, ugyanis a környéken rengeteg olyan kis, a világtól elzárt, hegyi falu van, ahonnan maximum hetente egyszer jönnek le a lakók, és ilyenkor szeretnének mindent egy helyen beszerezni.

Ebbe a 9 házból álló falucskába például egyetlen egy szerpentin vezet fel, hóesés esetén pedig vagy fentmaradnak a lakók, vagy megpróbálnak lejutni a völgybe, és ott is maradni... De olyan keskeny utakon, a szakadék mellett gyakran szalagkorlát nélkül, hogy nagyon nem bántam, hogy nem nekem kell vezetnem.

dscf0666_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0669_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0671_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0676_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

Egy helyi néni üzemeltet egy kiséttermet is amúgy.

dscf0684_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

És van egy mini sajtüzem is, hiszen a legjobb frissen felhasználni a tejet.

dscf0713_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0705_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf0711_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

Így aztán itt is lehet kapni minden alapvető ipacikket, barkácsterméket, de még fehérneműt és ruhákat is a lenti szupermarketben.

Na meg tehénkolompokat különböző méretben, és más pásztorkellékeket:

dscf1050_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1052_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

És persze hétköznapibb dolgok is, de mondjuk a mezei virágokból készülő teák, vagy a mézek szenzációsak.

dscf1060_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1061_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1041_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1037_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

dscf1042_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

Külön vicces adalék, hogy ebből a boltból szedte össze Ana a leghűségesebb alkalmazottját is: 14 éve dolgozik neki Matthias, aki kasszás volt a szupermarketben, és amikor a séfnő terhesen ment bevásárolni, akkor nem engedte cipelni, hanem bezárta a kasszát, és mindent kivitt inkább ő a kocsijához. Pár hónappal később sikerült nagy nezezen rábeszélni, hogy kipróbálja magát a Hiša Frankóban, ahol azóta is dolgozik, bár 10 év esti szerviz után átkérte magát a reggeliztetésbe. (Ahol egyébként persze szintén a csodálatos kínálat nagyját a Planika tejtermékei adják. És a képen pont nem látszanak :)

dscf0901_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg

És "persze" van kimérve nyerstej is: (ez nem Ana karja)

dscf1039_hisa_franko_ana_ros_slovenia_kobarid_vilagevo_jokuti_andras_l_w.jpg Szerintem fantasztikus kezdeményezés! És tényleg nagyon jók a termékek, juhtúrót, vajat, sajtot, joghurtot hoztam is haza belőle, legjobb szuvenír.

Vásárolnál ilyen helyen itthon? 

Beszámolóm a világ legextrémebb étterméből. Hamarosan jön a Hisa Franko menüjéről is beszámoló. Instán pedig élőben Feröer-szigetek következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr414983020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2019.07.29. 07:11:59

Jó látni, hogy működőképes egy ilyen modell.

Nancsibacsi 2019.07.29. 07:14:30

Egy "városban" maximum 2% az, aki minőségi élelmiszert akar venni, négyszeres áron (akinek a magyar bio nem bio, csak a szlovén az) - egyszóval a sznob. A maradék 98 simán csak szív, vagy eljár a szomszéd város Aldijába bevásárolni hetente egyszer. Persze ha jól megy a turizmus, akkor egyszerűbb elsózni a túlárazott termékeket, mert a turisták a célállomásig hajlandók nagyon sokat utazni, de utána már nem igazán mennek arrébb 20 km-et, mert félnek hogy leesnek a földgolyó szélén. Szóval sok turistával még működhet is az üzleti model, átlagos sznobmennyiség mellett is.

arncht 2019.07.29. 07:21:04

Ez a vasarlok arerzekenysegen is mulik... ha van mibol tamogatni, miert ne? De legtobbszor ami "magyar" max annyira az, hogy a magyar tulaj zsebre a lovet, amugy az a jellemzo, hogy koltsegcsokkentes gyanant ugyanugy kulso forrasokat vesz igenybe.

maximum 2019.07.29. 07:54:41

Lehet hogy mégsem ördögtől való volt a szövetkezet ?
Talán itthon is működne, ha nem hordták volna szét !

Neoprimitív 2019.07.29. 07:56:45

Az ötletet és a kezdeményezést maximálisan támogatva azt azért meg kell jegyezni, hogy a "végtermékek ára is enyhén magasabb, de ez – az erős márkának köszönhetően – nem probléma a vevők számára, akik megbecsülik a prémium minőséget" szöveg kissé fals, ha előtte leírja, hogy más nem is kapható, mert nem engednek be a településre mást áruló üzletet. Nyilván akinek valamiért itt kell bevásárolnia (akár azért, mert turista, akár azért, mert nem akar plusz 20-30 km-t vezetni) az kénytelen megfizetni a magasabb árat - akár probléma neki, akár nem, hiszen nincs más lehetősége.

d.j 2019.07.29. 08:01:38

A multik nincsenek ott, de a termékeik igen. Abban a boltban van 20 saját gyártású termék, de a többi 800 az a multiké. Ez van. Az önfenntartó modell már nem tud megélni, csak jelentős lemondásokkal. Mint pl. amerikában az amisoknál.

ruba 2019.07.29. 08:02:27

Ebben a példamutató hatalmas "város"-ban 1090-en laknak. Szerintem Magyarországon is bőven lehet olyan 1000 lelkes falvakat találni, ahol se Tesco, se Aldi, se Spar stb. nincs. Ez nem a helyiek komoly elhatározását mutatja, hanem azt, hogy ezeknek a nagy láncoknak ennyi ember kiszolgálására nem éri meg üzletet építeniük. Nagyszüleim falujában, az ennél valamivel nagyobb Tolcsván is a boltban a helyi pék áruit, helyi borokat stb. lehetett kapni, szóval az sem egy akkora világújdonság. A táj egyébként gyönyörű tényleg, de kicsit úgy érzem, hogy itt a világ legtermészetesebb dolga (nevezetesen, hogy kistelepülésen nincsenek nagy boltok) van eladva világszenzációként. en.wikipedia.org/wiki/Kobarid

Kivlov 2019.07.29. 08:26:59

Olaszoknál rengeteg ilyen van.
Itt is ezt kéne csinálni: kis családi, kézműves, minőségi termékeket előállítani. Persze azzal munka van, az a magyarnak meg nem való. :D

Zoltan Kun 2019.07.29. 08:36:51

Ha jól udom Írországban is vannak hasonló termelőszövetkezetek, amik segítik a gazdák piachoz jutását, maradását. Szóval a szövetkezet ötlete nem ördögtől való.
Egyébként egy dolgot jó lenne javítani a posztban. A 4, bekezdés így kezdődik: "Gyönyörű helyeken legeltetnek a gyakran teljesen érintetlen természetben,..." Ha érintetlen lenne a természet akkor nem marhák, vagy juhok legelnének a területen, hanem erdő lenne. A jelenleg gazdálkodók elődei az erdőket kiírtották, hogy legeltetni tudjanak. Ezt ne hívjuk TELJESEN érintetlen természetnek.

Lesből Támadó Szárítókötél 2019.07.29. 08:40:56

Nemzetközi multik tényleg nincsenek, azonban a szlovén CBA, a Merkator igen, szóval korántsincs szó arról, hogy a városka lakói csak helyben termelt élelmiszereket fogyasztanak.

drover(fanyul társa) 2019.07.29. 09:09:40

A magyarországi kb. 1000 fős települések 90% -ában nincs se Aldi se Tesco se Lidl. No meg a 3 milliós, osztrák mintára "felnőtt" Szlovéniát ne hasonlítsuk össze a balkáni - orosz mentalitású fideszbuta magyarországgal. A kisbetű szándékos.

Nancsibacsi 2019.07.29. 09:10:40

@Kivlov: "Itt is ezt kéne csinálni: kis családi, kézműves, minőségi termékeket előállítani."
Ja, és keresni havi 70 ezret, a kicsi, családi, kézműves, minőségi terméken. Mert te se volnál hajlandó kifizetni 5000-et egy üveg lekvárért, vagy 1500-at egy pohár tejfölért, hogy a kicsi, családi, kézműves termék előállítója is tisztességes bért adhasson magának.

"Persze azzal munka van, az a magyarnak meg nem való."
Mindenki magából indul ki. Falun azért nincs már családi gazdálkodás, mert az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy saját maguknak állítsák elő a csirkét, vagy a lekvárt - mert simán olcsóbb megvenni a multiból. Igen, ez a helyzet: ha a multiban 1200 1kg hús, neki meg 1800-ba kerülne előállítani, akkor ezt nem fogja csinálni, mert simán nincs rá +600 Ft-ja kilónként. Meg persze munkát is kellene beleölnie, és ha már 1x a rendes munkája mellett dolgozik, akkor azt inkább pénzért teszi, nem plusz kiadásért.

A kicsi, családi, kézműves termékek úri huncutságok - ez van. Magyarországon simán kevés ember engedheti meg magának, hogy RENDSZERESEN kicsi, családi, kézműves terméket vegyen. Arra meg nem lehet egy életet alapozni, hogy időnként erre jár egy turista, és megveszi az 5x árú lekvárt.

Kivlov 2019.07.29. 09:13:42

@Nancsibacsi:
akkor egyed a multis, műízű csirkét, koma. :D

Petrodon 2019.07.29. 09:27:20

@drover(fanyul társa): Balkáni, orosz mentalitás amikor valaki sérteget egy egész országot pl. azzal, hogy kisbetűvel írja le. Ez öngól lett retardált... :D

Darth Revan 2019.07.29. 09:33:44

Kistelepuleseken nem eri meg a nagy lancoknak boltot nyitni.

duplasuzy 2019.07.29. 09:38:04

@ruba: Akkor képzeljétek el Középhutát, ami Tolcsvától még 2-3 falu (Háromhuta középső része). Ami Budapesten 100,- Ft, az ott 250! Pedig semmivel sem minőségibb, csak a szállítási költséget kifizettetik a falusi vásárlókkal.
Naponta talán 4-5 pár busz jár. A Family Frosttól lehet venni fagyasztott árut, ugyanígy végig dudálják a falut a gyümölcsöt áruló autók.

acycloren 2019.07.29. 09:45:49

@maximum: Ma egész megyéket szereznek meg oligarchák, ha nem is szövetkezeti formában, de a trend ismét a termőföld egyesülése felé mozdult el Magyarországon. Csak míg Szlovéniában a termelők a helyiek, Magyarországon a helyiek járnak majd a Lidl-be avgy Aldi-ba meg a CBA-ba vásárolni.

Ahogy a cseheknél, a szlovénoknál is okosabban menedzselték a rendszerváltás után a privatozált vagyont. A helyi munkaerő húzott hasznot, nem az oligarchák.

@Kivlov: Eleve Magyarországon a földek egyre inkább egy kézben gyűlnek össze, nem nagyon lehet már a nagybirtokkal versenyezni.

@Lesből Támadó Szárítókötél: A helyiek, ha nem multimilliomosok, akkor nem valószínű, hogy a helyi boltban kizálólag saját készítésű sajtokat vennének. Nyilván beülnek az autóba havonta egyszer-kétszer és a szomszéd városban vesznek ájfónt, mosóport, Milka csokit, Nike cipőt.

Pdudas 2019.07.29. 09:55:40

A kisse dragabb az valoban ugy van.

Peldaul a koperi Sparban is lehet kapni a Planika termekeket - es valoban kb 20% lehet a Planika tej es mas friss tej kozott ar arkulonbseg. Izben pedig tenyleg az egyik legjobb.

Szoval ha kb 200km szallitas utan 20% felar kerul ra azt nem gondolom soknak. En legalabbis siman azt veszem a tobbi bio vagy hasonlo feliratu kulfoldi helyett. Jobb az ize. Persze en sem minden nap jarok a koperi Sparban, max heti 1x. Ez a tej viszont nem tarolhato. 1-2 nap utan mar nem fogyaszthato.

Nancsibacsi 2019.07.29. 10:00:08

@Kivlov: Én azt eszek amit akarok, meg felőlem te is - de csak igazi nagy büdös bunkók gyaláznak egy népet a saját nyelvén, ráadásul mindenféle alap nélkül. Nem akarsz valami másik országba költözni, és elfelejteni magyarul? Rád férne.

БУММЕР 2019.07.29. 10:02:05

"biotermék is, csak ez nem olyan, mint sok otthoni bio, ahol a kerítés túloldalán ugyanúgy permeteznek."

Itt jön elö a büdös nagy tulajdonsàg, egy termöterületet nem lehet növényvédöszerek nélkül fenntartani...a terméshozam megtizedelödik, a növények hamar pusztulnak és a termés is olyan lesz amit az emberek többsége nem fog megenni, kicsi és kukacos...

Létezik egy élelmezésügyi-vàrakozàsi idö, az, hogy ezt b@sznak betartani az a kapzsisàg és nemtörödömség szàmlàjàra irhato...

Senkinek ne legyen mélyzöld bio ufo szomszédja mert keserves vitàik lesznek, feljelentéssel etc...életem legszebb napja volt amikor végre elköltöztek tanyàra (imàdkozom azokért akik a közelükben laknak)...

HgGina 2019.07.29. 10:19:06

@Nancsibacsi: Azt azért ne felejtsd el, hogy a multicsirke (és más, frissnek nevezett hentesáru) általában a pultba kerülés előtt kap egy jó kis vizes kezelést. Tegyél egymás mellé két sültcsirkét, amelyik azonos súlyú kiindulásból, azonos módon készültek! Simán 20-30 % különbség lesz a végén a kertedben kapirgáló csirke javára. És ha kis szerencséd van, akkor a tied még napi 1 tojással még kiegészíti a gazdaságosságát.
Az is igaz persze, hogy a tyúkszart el kell takarítani, néha le kell ülni TV-nézés helyett kukoricát morzsolni. Se az biztos, hogy a kifizetett többletet nem a multi költségeire, a hasznára és nem az azokat terhelő adókra fizeted ki, hanem a saját munkáddal fedezed.
Sajnos Pesten nem tudom a társasház kertjébe kizavarni a tyúkokat kapirgálni. Két gilisztaközt ellopnák.

kewcheg 2019.07.29. 10:24:18

Mindenféle hátsó szándék nélkül írom ide: Szlovénia homogén, illírek lakta katolikus ország.Nem kell bajlódniuk khm..khm... na szóval, amit a gazda a kis tanyáján megtermel, kitenyészt, előállít, stb...az holnap is és holnapután is meglesz, magyarán az energiáinak jó része nem a vagyon megőrzésére, és elvesztése feletti rettegésre megy el. Ez nálulunk ez a probléma szerintem már nemzetbiztonsági kockázat, de nem lehet róla beszélni, ez van.Nyugatona migrációról kell kussolni, nálunk erről...szóval nincs mit egymás szemére hányni.

Kivlov 2019.07.29. 10:24:44

@acycloren:
Nem is azzal kell versenyezni.

Falunkban 20 éve minden föld meg volt művelve: krumpli, tök , kukorica stb.
Most 90%-a parlagon van, mert a fiataloknak a mezőgazdasági munka nem pálya. Ami nem is baj, csak akkor nem kell hőbörögni, hogy 300 Ft egy kiló krumpli a boltban. Meg kell termelni magadnak, tesó, és akkor nem annyi lesz.

@Nancsibacsi:
Mivan? Angolul kéne kritikát írni vagy mi? farokf*sz...

movhu 2019.07.29. 10:26:37

@drover(fanyul társa): Szerintem Magyarországon 10.000 fő alatti településen sincs Tesco, Aldi vagy Lidl.

kewcheg 2019.07.29. 10:32:50

@kewcheg: elnézést, karantánt akartam írni, az illír az ókori nevük...

acycloren 2019.07.29. 10:36:38

@Kivlov: Magyarországon eleve a termények összetétele teljesen más, mint egy hegyes vidéken. Gabonát, takarmányt nem lehet kicsiben termelni.
A háztáji zöldségtermesztés nem rossz, ha ez a hobbid, de aki teljes állásban dolgozik, az mondjuk egy óra alatt keres annyit, amennyi pár kiló akárminek az ára. És akkor a szabadidejét nem kapálással tölti, hanem olyan munkával, ami után nyugdíjat is kap majd.
Nyugaton nem jönnek az újmagyarok és nem szedik fel a krumplit, répát, nem verik le a diót, nem kell áram a kerítésbe, nem vernek agyon a tanyádon nomád életformá követő "indiaiak".

Volt gyerekkoromban egy vidéki osztálytársam, akinek a szülei belevágtak a paprikázásba, egy év alatt összejött egy új autó ára. A második évben az összes szomszédjuk ráállt a paprikára, az árak leestek, senki se keresett rajta már. Ez ilyen.

Technika Magnatovics 2019.07.29. 10:42:32

Nagyrészt fotel önjelölt "gasztrológusok" írogatnak, akik a nagy áruházakban vásárolnak... A magyar vidéket nagyon lenézik...

Pdudas 2019.07.29. 10:46:20

@Technika Magnatovics: pedig a videk nelkul ehenhalt volna a nagyvaros mar regen.

innovation 2019.07.29. 10:50:35

Erről pofáztam már évekkel ezelőtt is, amikor minden évben sírnak emiatt vagy amiatt a gazdák.
Itthon szerintem az is jó kezdeményezés már, hogy a vidéken megtermelt zöldséget, gyümölcsöt kosárban/dobozban a városba lehet hozatni.

Gleccsertetű 2019.07.29. 10:59:32

@drover(fanyul társa): ne magadból indulj ki, azért mert te egy debil libsi vagy, mi tudunk boldogulni a világba

Aurora86 2019.07.29. 11:04:03

Aztán beülnek az autójukba, és az így megszerzett pénzüket elköltik a városban.

Kivlov 2019.07.29. 11:06:07

@acycloren:
Nincs ezzel baj. Csak akkor nem kell telesírni a zsindexet, hogy 300 ft egy kiló krumpli, meg 1500 egy kg. fehérrépa. Vagyhogy rossz minőségű volt a teszkós hús.

HussarX 2019.07.29. 11:18:00

3300-an lakunk itt és sem szűk hegyi utak, sem Tesco és társai. nagyon örülök, hogy itt élhetek ebben a tiszta és összetartó közösségben a csodálatos Duna partján. Laktam 5 évig a magas hegyekben, de nem vágyom oda, csak mint látogató. Magyarország pedig a legjobb helyek egyike, nekem még otthonom is, mondom ezt úgy, hogy 13 évet éltem külföldön, és ott is boldog voltam, az sem volt rossz de mégis csak mások hazája volt.

HussarX 2019.07.29. 11:19:57

Ja, amúgy tavaly Szlovéniában nyaraltunk, tényleg egy remek kis ország!

Nancsibacsi 2019.07.29. 11:31:42

@HgGina: Ezt ne nekem magyarázd, hanem azoknak akik Borsodban, meg Hevesben, meg Szabolcs-Szatmárban élnek, és az anyjuk,a nagyanyjuk még tartott csirkét, de ők már nem.
Én éltem ott, és bő 20 éve még olcsóbb volt a hús előállítása házilag mint a boltban megvenni - nyilván a munkát nem számítva -, de ma már simán ez sem igaz. Nézd meg a termény és egyéb, állattartáshoz szükséges árakat, és számolgass. A csirketartás nem annyi, hogy kibaszod az udvar közepére, és kapirgálj. Otthoni, nem tápos, szabad tartásnál nyugodtan számolhatsz 1:8, 1:10 takarmányhasznosítási aránnyal. Ez ugyanaz mint 1980-ban volt, de a nagyüzemi tartás közben fejlődött: míg 1980-ban volt 1:4, most már 1:1,6 (igaz az nem gabona, hanem táp). Ezért ilyen olcsó a nagyüzemi hús.
Ha otthon akarsz tartani csirkét, akkor számolj úgy, hogy 1 kg kukorica 400 Ft, vagyis 1kg ÉLŐSÚLY előállítása 3200-4000 Ft lesz - csak takarmányköltségben. Akkor még a csibe ingyen volt, a fűtés neki ingyen volt, az ólja ingyen van - minden más ingyen van.

Gyakorlatilag 1-2 zöldségen kívül mást nem nagyon lehet pluszosként kihozni úgy sem, ha a munka árát nem számolod. Ha viszont számolod, és mondjuk ott a lehetőség, hogy elmenj 4000Ft/óráért gipszkartonozni meló után, vagy szarakodj a krumplival, akkor szerinted egy szegény ember mit fog választani? A realitás az, hogy pont a pestiek, akik hazavisznek 6-800 ezret meg még többet azok, akik termelhetnek, mert nekik VAN RÁ PÉNZÜK. Engem nem zavar, hogy ami a nyaralóm kertjében nő cukkini, annak darabja 2-3eFt-omban van, és a paradicsomom is négyszeres áron áll elő, mint amennyiért meg tudnám venni a piacon - nem a multiban. Nekem eleve ott indul, hogy ha a kertbe kimegyek ásni egy órára, az 7eFt - ennyit tudnék ez idő alatt otthonról, távmunkával keresni. Mivel van elég pénz, én megengedhetem a kiesést, de egy szegény ember ezt simán nem engedheti meg magának. 20 éve még nem volt ilyen szegénység vidéken, mint ami most van.

Nancsibacsi 2019.07.29. 11:33:39

@Kivlov: "Persze azzal munka van, az a magyarnak meg nem való. :D "
Ezt talán abbahagyhatnád, s.ggfej.

kolomparlole1114 2019.07.29. 11:54:20

@movhu: Hungarisztáni lehúzós CBA se?

Kivlov 2019.07.29. 11:54:55

@Nancsibacsi:
Fájdalmas az igazság, mi? :D

Nancsibacsi 2019.07.29. 12:05:09

@Kivlov: Legalább románul szidjad a magyart, ha úgyis az az anyanyelved.

kolomparlole1114 2019.07.29. 12:11:57

@acycloren: Talán nem paprikát kéne termelni. Mondjuk én szeretem a paprikát, a szendvics elképzelhetetlen nélküle (vagy paradicsom), de ha nem fizetik meg... Biztos van valami jól tejelő cucc, ami megél nálunk is, mondjuk nem pont a banán, anaász, de a mák biztos. Ha másnak nem kell, a szipusnak biztosan. :D De amúgy biztos meg lehet azt oldani hogy a mákszemek mennének a kalácsba, a gubója meg a gyógyszergyárba. Vagy akármi más, jövedelmező cuccot. Szerintem a gond azzal van hogy nem is gondolkozik rajta a gazda, csak "ezt dobta a gép, nincs mit tenni", megy a paprika jövőre is... Nincs valódi vállalkozó szellem. Aki meg kényszerből lett paraszt, mert 45-ben elvették a földjét, most meg az ölébe hullott a kárpótláson, de nem is érdekli, csak mivel máshoz se ért, hát maradt ez, na azokkal van a baj. Inkább adja vissza a TSZ-be. Kár volt azokat szétverni. Kaptak volna inkább részvényt az elkobzottak (már ha annyira muszáj volt egyáltalán bárkit is kárpótolni, mert szerintem senkit nem kellett volna), a TSZ-ek meg termelhettek volna tovább, lett volna hol megfordulnia a trakesznak, nem csak az ökörvontatta ekebotnak.

kolomparlole1114 2019.07.29. 12:12:36

@MAXVAL bircaman közíró: Bizony, ott egy Ráhel nevű tudjukki sincs...

Nancsibacsi 2019.07.29. 13:06:34

@kolomparlole1114: Azt nem értem hogy miért nem fekteted be a pénzed mákba, vetsz jövőre, aztán keresed ezen halálra magad. Értem én hogy egy palántát se ültettél el még életedben, és teljesen hülye vagy a témához, de ez kb az a szint, mintha a sebészhez odamenne a parasztbácsi, aztán el kezdené neki magyarázni, hogy inkább azzal a bicskával vágjon, mert a kampóssal nem jó a szalonnabőrt se.

kolomparlole1114 2019.07.29. 13:14:20

@Nancsibacsi:

1. Nincs földem.
2. Nem ez a szakmám.

Nem az autószerelővel kell agyműtétet végeztetni... Én a parasztoknak mutattam egy kitörési lehetőséget, hogy (amerikai típusú) farmerekké válhassanak. Én akkor is találok szeletelt sonkát a boltban, ha nem ők csomagolják.

kolomparlole1114 2019.07.29. 13:17:55

@Nancsibacsi: Látom te sokkal jobban értesz hozzá, ezért ültetsz még mindig paprikát, mikor tudod hogy már 5 éve se hozta vissza az árát, most se fogja... Az okos ember a más kárán tanul, a hülye (mint esetedben), a sajátján.

igazi hős 2019.07.29. 13:23:25

@Pdudas: "Szoval ha kb 200km szallitas utan 20% felar kerul ra azt nem gondolom soknak." A másik tej ennél sokkal többet utazott és elég drága technológiával érték el, hogy ne romoljon meg 1-2 nap után, hanem 3 hétig elálljon. (Sajnos már ettől romlott az íze, ez van.)

igazi hős 2019.07.29. 13:27:41

@kewcheg: "magyarán az energiáinak jó része nem a vagyon megőrzésére, és elvesztése feletti rettegésre megy el. Ez nálulunk ez a probléma szerintem már nemzetbiztonsági kockázat" Jól érzem, hogy a kormánypártról beszélsz, csak nem mered leírni? Akkor egyetértek.

igazi hős 2019.07.29. 13:33:56

@Pdudas: "pedig a videk nelkul ehenhalt volna a nagyvaros mar regen" Bezzeg a vidék milyen jól meglenne saját készítésű szerszámokkal, traktorokkal, nézhatnék a saját tévéadásukat, lenne saját iskolájuk, egyetemük, ... A mezőgazdaság egyre inkább ipari és egyre elhanyagolhatóbb az ország teljesítményében. A mg. termelés adja a GDP 4%-át. Ha holnap minden magyar abbahagyná és a felük elmenne gyárba dolgozni, akkor látványosan nőne az összes bevétel. (Ez egyébként a turizmus nagy részére is igaz.)

maximum 2019.07.29. 13:38:28

@acycloren: Szia ! igazad van , én azt látom amikor járom a vidéket, hogy minden udvarban van valamilyen régi munkagép ami rohad az esőben, Mindenkinek kellett a közös vagyonból de azt nem látták hogy összefogás nélkül nem tudnak eredményt elérni.
Én egyébként multiknál dolgoztam 2000 után először Cora, majd Auchan volt a munkáltatóm. Bár nem kereskedelmi területen hanem az üzemeltetésen dolgoztam láttam hogy sokszor nem a multin múlik a hazai termékek, kézműves termékek hiánya. Gondold el ha te kistermelő vagy tudsz e napi rendszerességgel szállítani 500kg kecskesajtot például. Ennyi is lehet a napi eladás mennyisége. A mennyiségi igény is akadálya az áruházi megjelenésnek. Ezen kívül ahogy itt mások is írták ,nincsigény a drágább árfekvéső termékekre tömegesen. Csak beszélünk róla, de nem tartjuk el ezeket a termelőket.

Nancsibacsi 2019.07.29. 14:44:20

@kolomparlole1114: 3. De azért megmondod a frankót - bocsánat "kitörési lehetőséget mutatsz a parasztoknak" -, mert értesz mindenhez IS.

"Látom te sokkal jobban értesz hozzá, ezért ültetsz még mindig paprikát, mikor tudod hogy már 5 éve se hozta vissza az árát, most se fogja"
Nagyon mélyen nem fogok belemenni, mert egyszerűen túl buta vagy ahhoz, hogy megértsd a mezőgazdaság működését. A mezőgazdaság egy beruházás igényes ágazat, ahol a profitráta nem magas. A befektetés és a bevétel között minimum 1 év telik el, de sokszor még több, ami alatt dolgozni ugyanúgy kell. Éppen ezért az az alap, hogy mezőgazdasággal csak az kezdhet el foglalkozni, akinek van 1 évre elég tartaléka + a befektetéshez szükséges lé. Na most hogy kizártuk a lehetséges versenyzők 99.999 százalékát, még mindig ott van az a kockázat, amiről fentebb írtak: nem jön be a befektetés. Mert a mezőgazdaságban bizony előfordul az, hogy amikor a költségvetést elkészítetted, akkor duplája volt a leendő terméked értékesítési ára, mint amikor ténylegesen el tudod adni. Az mg termékek jellemzően romlandóak, tárolásuk drága, feldolgozásuk se feltétlenül triviális. Szóval nem feltétlenül azért bukja be valaki a paprikázást, mert hülye, hanem mert tavaly még megérte, idén meg már nem. Ráadásul mivel tőkéje jellemzően senkinek sincs, sokszor a vagyonukat zálogosítják el, így ilyenkor szokták magukat felkötni. És nem 5 évig fognak hülyeséget csinálni, csak 1-ig. Persze ha bejön, akkor lehet hogy tényleg annyira bejön, hogy veszel belőle egy autót, amellett hogy meg is éltél belőle. De erre se a munkád, se a nagy eszed nem ad garanciát, mert a jövőbe senki se lát.

Nagyon sok pénz kell ahhoz, hogy az ember teljes munkaidőben mezőgazdasággal tudjon úgy foglalkozni, hogy azzal ki tudja termelni a fizetését. A hobbi mezőgazdálkodás az stabil bukta. Abból sose lesz fizetésed, hogy bemész az obiba és veszel egy kapát meg ásót, aztán feltúrod a kertet, elolvasol pár bioblogot, és elkezdesz ott bohóckodni. Ez szórakozás, hobbi, de pénztermelésre teljesen alkalmatlan.
Vannak olyan helyek, ahol pár kistermelő nyugdíjkiegészítést össze tud szedni túlárazott kézműves cuccokból - ezek jellemzően Balaton-felvidék, és hasonló felkapott, sznob részek. Ott megteheted azt, hogy a nem partmenti faluban, ahol már nem olyan drága a ingatlan veszel egy nagy telket, és elkezdesz ezt-azt termelni. Esetleg pár tehénkével nekiállsz sajtot gyártani. Ott lesz aki a termelői piacon az öklömnyi sajtért nem sajnál 2500-at. De nem azért mert ő is termelő, hanem azért mert menő ügyvéd 30ezres óradíjjal. Hasonló példa Etyek is, ahol vehetsz egy kb 30g-os kézműves csokit 800-ért. Finom? Naná. Van rá fizetőképes kereslet? Dehogyis. Etyekből 1 lehet Magyarországon, mert többre simán nincs igény.

kewcheg 2019.07.29. 14:56:58

@kolomparlole1114: nem akartam ilyen drasztikusan fogalmazni, de igen....gyerekeim most voltak egy ilyesmi településen nyári táborban, míg valami programra elmentek, néhány kis lákátus kirámolta a szállást.Tették ezt úgy, hogy egész nyáron ingyen kapnak reggeli ebéd vacsora, ősztől tűzifa stb.stb.....én kérek elnézést, de nem merek többet írni, mert ny.-on a migránsokról nem szabad beszélni, nálunk pedig róluk....

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2019.07.29. 15:18:11

Idillikus, de mélyen csúsztató cikk.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2019.07.29. 15:42:23

@Pdudas: Akkor ott valami gond van.
Anyósom mellett (kis faluban) egy fiatal, harmincas srác gazdálkodik. Amolyan igazi, szívét-lelkét beleadó módon. Van pár tehene (nem 2-3, de nem is több tucatnyi), zömében saját maga termeli nekik a táplálékot, gondozza, szereti őket. Mindig szoktunk tejet kapni tőle, de én nem nagyon mertem használni pár nap után, meg inkább felforraltuk. Aztán egyszer elbeszélgettem vele, szóba került ez-az, többek közt, hogy ő hogyan tartja a jószágot, milyen a higiénia, mennyire alaposan tisztítja a fejőrendszert. Kiderült, hogy annyira durván csíramentes a teje, hogy mindenféle kezelés nélkül eláll legalább egy hétig, vagy akár tovább is. A fejésen kívül semmit se csinál vele.

drover(fanyul társa) 2019.07.29. 16:00:26

@kewcheg:
Nem. Az illírek a horvátok. A szlovének délre került tótok. A szlovákhoz hasonlít a nyelvük. Azt se mondanám hogy homogén, mert élnek ott németek, magyarok, olaszok, horvátok. Csak ők ebből nem csinálnak problémát, így nincs hangsúlya.

drover(fanyul társa) 2019.07.29. 16:10:45

@Gleccsertetű:
nem hinném, hogy bármi féle libsi beállítottságom lenne, de már idestova 20 éve dolgok Ausztriában, és nekem veled ellentétben van összehasonlítási alapom mindenre. No meg már rég elfelejtettem hogy a magyar politikai viszonyok bűzös szarban úszó tábor felosztását.

drover(fanyul társa) 2019.07.29. 16:12:57

@movhu:

Igaz. De azért ott már fel - fel bukkan a besurranó SPAR...

acycloren 2019.07.29. 16:25:55

@kolomparlole1114: " Nincs valódi vállalkozó szellem... ...Kaptak volna inkább részvényt az elkobzottak (már ha annyira muszáj volt egyáltalán bárkit is kárpótolni, mert szerintem senkit nem kellett volna)"

És akkor csodálkozol, hogy miért nincs vállalkozó szellem Magyarországon. Amikor 40 évente mindent elkoboznak és a magadfajták még a jogos tulajdont se akarjak visszaadni, akkor lehet várni a vállalkozószellemet.
Az ember nem magának indít olyan nagy befektetésigényű vállalkozást, mint a mezőgazdasági termelés, hanem a gyerekeinek, unokáinak. Földet rendezni, utakat építeni, gépet hitelezni, termőképességet fenntartani, vízelvezetést megoldani nem pár évre kell, de ha az ember azt látja, hogy 30 év múlva simán elvehetik az akkori hatalomban lévők a földeket, akkor az megöli a vállalkozó szellemet. Marad az alkalmazotti lét meg az ügyeskedés rövidtávú szemlélettel.

"Talán nem paprikát kéne termelni." - ismétlem, volt ismerősöm, osztálytársam, akinek a családja egy év alatt kaszált paprikával annyit, hogy új autót tudtak venni. A piac felvette. Akkor miért is ne termeljenek jövedelmező terményt?
A mák termesztése engedélyköteles, a többségnek nem éri meg, a gyógyszeripar korlátozott körben vevő a mákgubóra, mákszalmára.
Amerikában ahol kannabiszt termesztenek, legálisan, ott igencsak fellendült a gazdaság. Washington, Oregon, California, Colorado. De biztos ők a hülyék... Közben Magyarországon meg a pálinkafőzés istenítése. Egy keménydrogot sikerült kiengedni a palackból.

Pirx 2019.07.29. 17:34:39

@Mdavid89: Nem működőképes. Ebben a faluban működik, ahol 4472 ember él.

kolomparlole1114 2019.07.29. 18:25:35

@Nancsibacsi: "De azért megmondod a frankót - bocsánat "kitörési lehetőséget mutatsz a parasztoknak" -, mert értesz mindenhez IS."

Persze - nálad láthatón jobban. Mondjuk nálad ki nem ért jobban bármihez?

"Nagyon mélyen nem fogok belemenni, mert egyszerűen túl buta vagy ahhoz, hogy megértsd a mezőgazdaság működését."

Mondd ki nyugodtan: nem is tudnál belemenni, nemhogy jobban, kevésbé sem, mivel egyszerűen fogalmad nincs semmiről. Csak a pofázás, beleugatás a nagyok dolgába, az megy neked. Hadd tippeljek: általános iskola 3. osztály? Vagy túlbecsültelek?

"A mezőgazdaság egy beruházás igényes ágazat"

Jajaja, a gátvédelem meg egy speciális téma... Mintha máshova nem kellene pénz...

"a profitráta nem magas"

Hol az? Leszámítva a közpénzlopást. Meg aztán mi számít magasnak? Sírni ugyanis mindenki tud hogy nem él meg, adjanak támogatást, brühühü, ez megy az építőiparban is Jó, aki mondjuk a Megyeri hidat építette, azt tényleg nem fizette ki a fideSS, de ezen kívül is általánosan ez megy, mindenki csak sír, közben veszi az 50 millás új verdákat. Mert nincs profit... Már Vajna Timike is rinyált a napokban hogy Télapó híján, mehet majd az utcára, bühühü... A sírás az itt nemzeti sport. Mintha a Kárpát medencében a földnek valami negatív kisugárzása lenne, bezzeg az államhatáron kívül tejjel-mézzel folyik a kánaán, ott sokkal nagyobbak a profitok, máshol mindent meg lehet csinálni ha akra az ember, csak nálunk nem... Úgy látszik a lengyelek, szlovákok valami szupermenek lehetnek, onnan bezzeg tud a magyar árnál olcsóbban is jönni a kaja, biztos nem voltak 40 évig kommunisták mint mi, meg meg se szállta őket sohja senki, csak ez lehet a magyarázat...

"ami alatt dolgozni ugyanúgy kell"

Hol nem? Ha chipgyárat telepítesz oda, akkor már az alapkőletételnél gurulnak kifele a forintok, csak a zsákot kell tartani?

"Éppen ezért az az alap, hogy mezőgazdasággal csak az kezdhet el foglalkozni, akinek van 1 évre elég tartaléka"

És aki MÁR RÉG ELKEZDETT foglalkozni vele, annak nincs? A paprikával miből húzza ki aratásig? Vagy az már magról potyogni kezd bele a zsákokba?

"még mindig ott van az a kockázat, amiről fentebb írtak: nem jön be a befektetés."

A paprikával ez már évek óta bejött. Akkor mi a megoldás, megint paprika?

"előfordul az, hogy amikor a költségvetést elkészítetted, akkor duplája volt a leendő terméked értékesítési ára, mint amikor ténylegesen el tudod adni."

Megkérdem újra: akkor talán nem kéne olyat ültetni aminek a fele is megéri?

"Az mg termékek jellemzően romlandóak, tárolásuk drága, feldolgozásuk se feltétlenül triviális"

Ez például pont nem igaz a mákra, sima zacsiban sokáig eláll a polcon.

"Szóval nem feltétlenül azért bukja be valaki a paprikázást, mert hülye, hanem mert tavaly még megérte, idén meg már nem."

Ha alacsony a gát, nem feltétlenül önt el a Duna, csak ha magas a vízállás. Megoldás: jövőre is kockáztatni, vagy emelni a gáton? Kitalálod a megoldást, vagy segítsek?

"ilyenkor szokták magukat felkötni"

Veled sajnos nem volt ilyen szerencsénk...

"a jövőbe senki se lát."

Hát te biztos nem, azt látjuk.

"Nagyon sok pénz kell ahhoz, hogy az ember teljes munkaidőben mezőgazdasággal tudjon úgy foglalkozni, hogy azzal ki tudja termelni a fizetését."

Blablabla, mint minden más iparágban. Már eljutottunk odáig hogy valaki nem elkezd, hanem már azzal foglalkozik, mostmár csak a nyereséges terméket kéne megtalálni. Ez volt az alapfelállás, de látom még a kérdést se sikerült megértened, csak write only módban pofázol bele a semmibe fogalmatlanul.

kolomparlole1114 2019.07.29. 18:27:29

@drover(fanyul társa): "Az illírek a horvátok."

Ajaj, vannak itt bajok. A dákok meg a románok, mi meg a szíriuszról jöttünk, ugye?

kolomparlole1114 2019.07.29. 18:45:16

@acycloren: "És akkor csodálkozol, hogy miért nincs vállalkozó szellem Magyarországon."

Nem, nem csodálkozok, a magadfajták tapsikolnak 10k-s Erzsi csekkért a kommunistáknak, és örömmel hagyják kirabolni magukat, adják oda a nyugdíjukat, adójukat a diktátor strómanjának magánbizniszre, szóval az ilyen hülyék láttán nem csodálkozom hogy van aki ki is használja a fajtádat. Orbánnak ez volt a nagy trükkje, rájött hogy ezeknek a hülyéknek teljesen mindegy, nem kell itt semmi, csak ígérgetés, azon élnek ezek, még tapsikolnak is amikor a zsebükben matat, hát hülye lenne nem megtenni. De ezért csakis te vagy a hibás, te ültetted a nyakunkra ezeket, immár negyedszerre is, pedig 1989-ben és 2002-ben már milyen jól elzavartuk őket.

"a jogos tulajdont se akarjak visszaadni"

A burzsujoknak soha nem volt jogos tulajdona a magyarok által megtermelt közpénz, csak ellopták 1000 éve is, meg most is, mi meg azóta is hagyjuk a kizsákmányolást. Orbán se dolgozott még 1 napot se, azóta hogy egymás faszát szopkodta Gyurcsánnyal.

--> www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

"Az ember nem magának indít olyan nagy befektetésigényű vállalkozást"

Figyi picinyem, már ELINDÍTOTTA. Nem kell már elindítani semmit. Ez volt a kiindulási alap még mindig. Neked is. Eddig sikerült eljutnod? Nem? Azt látom.

" volt ismerősöm, osztálytársam, akinek a családja egy év alatt kaszált paprikával annyit, hogy új autót tudtak venni"

Volt akinek a piramisjáték is bejött. Erre lehet alapozni?

"ha az ember azt látja, hogy 30 év múlva simán elvehetik az akkori hatalomban lévők a földeket, akkor az megöli a vállalkozó szellemet"

Ezért nem vállalkozik senki a mostani kommunisták alatt. Orbán strómanjai, Mészik, Tiborcz paraszt azt koboznak el attól amit csak akarnak. Most épp Bige László üzemét akarják elkobozni a komcsijaid.

--> 444.hu/2019/06/12/bige-laszlo-bezarja-szolnoki-gyarat

"A mák termesztése engedélyköteles, a többségnek nem éri meg, a gyógyszeripar korlátozott körben vevő a mákgubóra, mákszalmára."

Nekik csak a gubója kell. Nekünk meg a magja a bejglibe, mákos tésztába. És az is kurva drága. Lenne igény olcsóbbra, többre. Persze nem kell kielégíteni az igényeket, egyszerűbb csak ülni a langyos hugyban és búval baszottan síránkozni hogy nem megy semmi, itt minden csak rosszz.

Gleccsertetű 2019.07.29. 18:55:42

@drover(fanyul társa): igen, csak neked van tapasztalatod. nekem nem lehet. ahoz képest, h elfelejetted, szépen "orosz mentalitású fideszbuta" magyarozol. de te elfelejtetted :DDD tipikus ostoba libsi vagy

élhetetlen 2019.07.29. 21:55:53

@HgGina: Egy kicsit vitatkoznék. Nem azon, hogy a házi csirke jó-e, mert tizenhat évvel ezelőttig azt kaptam, azt ettem. De anya nevelte, és kukoricát ettek. Ha a piacon veszel kapirgálóst, fogalmad sincs, mivel etették.Vettem én a Bosnyákon olyan csirkét, hogy az egész fazék levest ki kellett önteni, olyan tápszaga volt. A kukorica és a munka nem a morzsolásnál kezdődik. Földet is érdemes venni, vetni, kapálni, betakarítani? Mert akkor már tényleg csak a munka marad. Bocs, ez félig vicc.
Ami komoly, nem érdemes általánosságokat mondani. “kap egy jó kis vizes kezelést”. Ha hiszed, ha nem, pl. a Tesconak jó a húsáruja. Megsütöm a negyven centis bőrös császárt, kisül max. 1 mm tiszta zsír, semmi lé, tartja a méretét, a darált húsukból készült fasírt sem pisil maga alá, és a csirke sem megy össze. A sertésköröm, bőrös csülök meg nagyon szépen van tisztítva. Ez csak egy példa. A “szírrel” már nem is jövök, saját farmja van, maga vágja az állatokat, látod, ahogy a szomszéd teremben bontják, tehát biztos, hogy nem egy fagyasztóból jött. Imádom a báránymájat, hol mentával, hol rozmaringgal, és dekától függően 600-700 forintért kapsz egy egészet, ami azért egy rendes adag. Nem kell ehhez gazdálkodni, bárányt tartani, elég megkeresni, hogy kitől érdemes vásárolni.

élhetetlen 2019.07.29. 23:23:16

@maximum: “Lehet hogy mégsem ördögtől való volt a szövetkezet ?”. Nem volt az. A tagok szépen megéltek belőle, és a háztájiból, sőt, mi is, akik nem voltunk tsz tagok. Anya bement a tsz irodára, befizette a szántás, vetés gyomírtás költségét, aztán begyűjtöttük a termést. Volt három anyadisznónk, és egy kan, összehoztak kb. negyven malacot, tsz irodán kajára befizetés, házhoz hozták, és a száz kilósokat szerződés szerint elvitték. Aztán jött Torgyán! A gazdák már verik le a karókat! Ja, azok, akiknek, aki vitte a tsz gépparkját, megígérte, hogy a földjét is megveszi. Mert gazdálkodni már a régiek közül senki nem tudott. Akinek anno volt lova, ekéje, boronája, vetőgépe, stb, az negyven év alatt már elrohadt.(Bocs, a ló csak elpusztult). A volt tagoknak nem maradt tulajdonrésze, vagy napszámos lett a “gazdánál”, vagy elhúzott az iparba, ha tudott! Torgyán indította el a szabad rablást, ami azóta csak folytatódik. Nem keresem elő, van egy falu, ahol a tsz elnök nem volt gátlástalan, a tszt egyszerűen kft-vé változtatta, és azóta is virulnak a közös eszközökkel, és közös munkával, haszonnal.

Medgar 2019.07.30. 09:07:10

@Nancsibacsi: Egyrészt igazad van, másrészt azért a te paradicsomodnak van jobb íze vagy a tescosnak?

bgp 2019.07.30. 10:09:25

@Medgar: Nálunk a Lidl jobb zöldséget / gyümölcsöt ad mint a piac. De gőzöm sincs a piacra honnan jön a termék. A tízemeletes kertjében meg nem termelődik elég paradicsom. (Bár van egy kevés saját, annak a magja is valahonnan a Lidl-ből vett paradicsomból származik).

bgp 2019.07.30. 10:16:52

@kolomparlole1114: Hát, a dákok meg az illírek ott éltek és tuti nem tűntek el. A szíriusz meg egyrészt messze van, másrészt meg tuti nincs ott élet.

kolomparlole1114 2019.07.30. 12:16:21

@bgp: Akkor mi is olaszok vagyunk, nem? Hiszen valamikor itt is éltek rómaiak...

Az illíreknek semmi köze a később ide bevándorló "migráns(!)" szlávokhoz. Ahogy nekünk se az avarokhoz, rómaiakhoz, jazigokhoz, roxolánokhoz, osztrogótokhoz. De a legkevésbé az Albániából Magyarországra migránskodott románoknak a dákokhoz.

kolomparlole1114 2019.07.30. 12:21:36

@kolomparlole1114: Persze 1-2 embernél mindig ki lehet mutatni hogy az anyja valamelyik őse akárhonnan jött, de akkor ha ide jön egy Fekete Pákó és belógatja a lompost egy magyar csajnak, akkor ezentúl a magyarok rokonai valamelyik afrikai törzsnek?

Nancsibacsi 2019.07.30. 12:26:10

@élhetetlen: A TSZ-el az a gond, hogy ahol meg is maradt - átalakult mondjuk Zrt-vé -, és nyereséges, prosperáló, ott is csak 1/10 ember dolgozik benne, mint mondjuk 1980-ban. Ha dolgozott ott 300 ember, akkor most kell 30. A maradék 270-el mi lesz? Több föld nincs, hogy rájuk is szükség legyen.
Azt se felejtsük el, hogy a téeszesítés nem volt önkéntes - nagyon nem. Az emberek önkéntes alapon nem fognak olyasmibe belemenni, hogy a vagyonukat bedobják a közösbe, hogy ezen közösen hozzanak döntéseket, és amit esetleg ők nem is támogatnak, amiatt veszítsék el az egészet. Aki egy kicsit is önálló, ilyenbe nem megy bele. Ennek egyszerűen nem ez a természetes folyamata. A természetes folyamat az, hogy ha van 10 tejtermelő, akkor nem összeállnak, hanem egy kockáztat, és csinál egy sajtüzemet, és PIACI ALAPON megveszi a másik 9-től is a tejet. Övé a teljes kockázat, övé a teljes nyereség, vagy bukta. Pontosan ezt láthattuk a rendszerváltás óta, és ez jó is így: minden faluban a pár ha-s gazdák 90 százaléka tönkrement, a földüket el/bérbe adták a megmaradt pár 100, esetleg 1000 ha-s gazdának. Aki már lehet hogy be is ruházott: csinált terményszárítót, magtárat, tápkeverő üzemet, esetleg valami állattenyésztésbe is belefogott. Nincs ezzel semmi gond, csak kell még pár évtized, hogy a vagyon TERMÉSZETES újrafelosztása megtörténjen.

Nancsibacsi 2019.07.30. 12:37:31

@Medgar: Fajtafüggő, de nyilván tescost nem veszek mostanában, hogy kb napi fél kiló leszüretelhető :-)
A kérdés inkább az, hogy mi kellene ahhoz, hogy ebből a napi fél kilóból legyen mondjuk napi 100kg, meg valami hasonló méretű bevétel a szabadföldi paradicsomszezonon kívüli maradék 10 hónapra is. Mert annyi kellene ahhoz, hogy ki tudjam fizetni nem a jelenlegi, kényelmes, irodai béremet, hanem csak annyit, ami ettől kevesebb, de még éppen elég magamnak.

élhetetlen 2019.07.30. 14:20:57

@Nancsibacsi: Csak pár (ellen)gondolat. “Ha dolgozott ott 300 ember, akkor most kell 30. A maradék 270-el mi lesz? Több föld nincs, hogy rájuk is szükség legyen.”. Ha egy ember vette meg a gépállományt, és vásárolta fel a földeket, akkor ugyanez van, (ha jók a számaid, nekem nincsenek), miért kéne egy gazdának több ember, mint egy zrt-nek? Tehát a kérdés ugyanaz, mi lesz a maradék 270-nel, mert a gazda sem alkalmazza szívjóságból.
“Azt se felejtsük el, hogy a téeszesítés nem volt önkéntes”. Így igaz. De aki belépett, a pár tíz év alatt belátta, hogy jól járt, főleg a kisebbek. Ha szétesett a vetőgép, nem kellett mindenkinek egyenként újat venni, stb,. “közösen hozzanak döntéseket, és amit esetleg ők nem is támogatnak, amiatt veszítsék el az egészet.”. Egy tsz-t nem lehet elveszíteni, legfeljebb nem jön be egy projekt, és lesz egy szűkebb év. De ez mindegy. A gazda döntésével mindenki egyetért, mert, ha nem, holnap nem lesz alkalmazott, de idénymunkás sem. “csinál egy sajtüzemet, és PIACI ALAPON megveszi a másik 9-től is a tejet.”. (és, ha valaki beszól neki, attól nem veszi át a tejet. Mert tízen, akár egy alkalmazott szakemberrel nem lehet sajtüzemet csinálni, egy tsz meg végképp nem lenne képes rá. Így gondolod?
“és ez jó is így”. Azt látom, hogy neked nagyon tetszik az, ha a többség kiszolgáltatott.
“a pár ha-s gazdák 90 százaléka tönkrement”, ami nem történt volna meg, ha maradnak a tsz-ek.. És ez így jó? És a nagygazda “már lehet hogy be is ruházott: csinált terményszárítót, magtárat, tápkeverő üzemet, esetleg valami állattenyésztésbe is belefogott”, mert egy tsz erre is képtelen lenne.
“a vagyon TERMÉSZETES újrafelosztása”. Mi abban a természetes, hogy a Balatonpart háromnegyed része egy ember kezében van? Hogy az utolsó vásárlása után az volt az első lépés, hogy két falu lakóit és üdülőtulajdonosait kizárták a strandról, ahova eddig jártak? Vagy az vesz lerobbant kastélyt, akinek előinformációi vannak, hogy nyugi, lesz egy kastély felújítási program, kapsz pár millát vagy milliárdot a saját kastélyod felújítására közpénzből. Ez ugyan vagyon újrafelosztás, de hogy TERMÉSZETES!
Két lehetőség van; vagy nagy zűr van a fejedben, vagy haszonélvezője vagy ennek az egésznek.

kolomparlole1114 2019.07.30. 14:35:16

@Nancsibacsi: Miért, TSZ nélkül szükség van arra a 270 emberre? Aprózzuk szét köztük a földet, majd a háztájiban kapálgatás versenyképes lesz a nagyipari traktorokkal?

"Azt se felejtsük el, hogy a téeszesítés nem volt önkéntes - nagyon nem."

Mint sokminden más... Miért pont az exburzsujokat kellett kárpótolni? Nincs semmi népgazdasági előnye hogy pár urizáló luxusköcsög habzsidőzsizik, az ország meg beledöglik.

"Az emberek önkéntes alapon nem fognak olyasmibe belemenni, hogy a vagyonukat bedobják a közösbe"

Nekem is bele kellett dobnom a nyugdíjkasszámat a közösbe, kapok kárpótlást??? Ha nem, akkor más se kapjon!

"A természetes folyamat az, hogy ha van 10 tejtermelő, akkor nem összeállnak, hanem egy kockáztat, és csinál egy sajtüzemet, és PIACI ALAPON megveszi a másik 9-től is a tejet. Övé a teljes kockázat, övé a teljes nyereség, vagy bukta."

Ugyanilyen természetes hogy ha beindul a biznisz, egy pártközeli továris kinézi magának a bizniszt, elintézi hogy ráküldjék a hatóságokat, majd tesz egy nevetségesen alacsony vételi ajánlatot amit a tulajnak el kell fogadnia, különben még börtönbe is kerülhet. Hiszen az erősebb kutya baszik, ez így van elrendelve, nem?Pont annyira amennyire a felvásárlónak joga van lenyomni a felvásárlási árat és olcsóbban megvenni a tejet a gazdától mint amennyiért előállította. És még ezeket kellett kárpótolni?

Nancsibacsi 2019.07.31. 15:51:16

@élhetetlen: "miért kéne egy gazdának több ember, mint egy zrt-nek?"
Nem kell (jelentősen) több. Ezt azért írtam, hogy lássuk be azt, hogy 20-30 éve 1/10 hatékonysága volt a nagyüzemnek is, mint ma. Szóval annak hogy falun sem foglakoznak mezőgazdasággal annak oka van, és jó ez így, hogy annyi ember foglalkozik a gazdálkodással, amennyit az megkíván, nem pedig 10x annyi, mint a szocializmusban.

"De aki belépett, a pár tíz év alatt belátta, hogy jól járt, főleg a kisebbek."
Ez óriási tévedés. A TSZ-ben dolgozók sose kerestek jól, csak a vezetők. Aki TSZ tag lett, az a kilépéssel (elment máshová dolgozni) elveszítette a tagságát is. A tagi részt nem lehetett eladni, a nyugdíjas megtarthatta (megkapta az évi x mázsa terményt osztalékként), illetve a gyerekei örökölhették, de nem volt átruházható. Vagyis 2 lehetőségük volt:
A. Elveszítik a bevitt termelő vagyonukat.
B. Elveszítik a munkaerőpiaci lehetőségeiket.
Ezt nem köszönte meg senki sem.

"Azt látom, hogy neked nagyon tetszik az, ha a többség kiszolgáltatott."
Pontosan az nem tetszik, hogy a TSZ-ben igazán kiszolgáltatottak voltak a "tagok". Sokkal kiszolgáltatottabbak, mintha piaci alapon próbáltak volna megélni. Nem kell mindenkinek vállalkozni, de a TSZ-ek konkrétan vállalkozásokat öltek meg, és kényszerítették őket rabszolga sorsba, mert elvették az emberek vagyonát, majd korlátozták őket a szabad munkahely választásban. Ebben semmi jó se volt.

"“a pár ha-s gazdák 90 százaléka tönkrement”, ami nem történt volna meg, ha maradnak a tsz-ek.. És ez így jó?"
Igen, jó, mert ha 10 éve még 50 ha-t tud megművelni egy traktor, ma meg 500ha-t, akkor nem az a megoldás hogy maradjon meg 10 traktoros, nyomorogni/deficitet termelni, hanem hogy 9 dolgozzon mást, és 1 csinálja meg a teljes melót. A magyar mg termelékenysége a 80-as években fényévekre le volt maradva a nyugatihoz képest, pontosan azért mert a teljes foglalkoztatottság volt a cél, és ezért szar eszközökkel, szar módszerekkel, sok, értelmetlen munkával termeltünk keveset. Ezt fenntartani bizony NEM JÓ. Azért nem jó, mert ha lebontjuk a vasfüggönyt, meg megyünk Európába, akkor onnan kezdve Európai konkurenciát is fogunk kapni.

"Mi abban a természetes, hogy a Balatonpart háromnegyed része egy ember kezében van? Hogy az utolsó vásárlása után az volt az első lépés, hogy két falu lakóit és üdülőtulajdonosait kizárták a strandról, ahova eddig jártak?"
Ez nem tudom hogyan jön ide, de amúgy ez részben hazugság - gondolom az indexen olvastad. Pénteken voltunk a Club Aligában, Balatonvilágos kártyával, ingyen. Ha nem vagy helyi lakos, akkor is bemehetsz - 1500 a belépő, 800 a gyerek, 3000 a családi jegy (8 év alatt ingyenes). Néha próbáld meg az index híreit is kritikával kezelni, mert rengeteget hazudnak.

Nancsibacsi 2019.07.31. 15:52:21

@kolomparlole1114: Te hülye vagy, neked nem válaszolok - ne erőlködj.

élhetetlen 2019.07.31. 18:10:11

@Nancsibacsi: Nem csak a hatékonyság növekedéséről írtál. Feltetted a kérdést: A maradék 270-el mi lesz?”Erre írtam, hogy ez nem tsz vs. gazda kérdése, bár a tsz-nek érdeke lenne új munkahelyek fejlesztése, a gazdának nem érdeke a dolgozók foglalkoztatásacsak azért, hogy legyen munkájuk. “A TSZ-ben dolgozók sose kerestek jól, csak a vezetők.”. De kerestek, és, ha jól tudom, (tévedhetek), akkor volt tb, és valami nyugdíjalap. Van ez a gazdánál egy napszámosnak?
“hogy a TSZ-ben igazán kiszolgáltatottak voltak a "tagok". Sokkal kiszolgáltatottabbak, mintha piaci alapon próbáltak volna megélni. Nem kell mindenkinek vállalkozni, de a TSZ-ek konkrétan vállalkozásokat öltek meg, és kényszerítették őket rabszolga sorsba, mert elvették az emberek vagyonát”. Érdekes, mit tartasz rabszolgaságnak. Ha háromszáz emberből 200 megszavaz egy ötletet, akkor a másik száz rabszolga. Ha a gazda mond valamit, azt meg kell csinálni, mert esetleg holnap nem lesz munkád, de nem vagy kiszolgáltatott, nem vagy rabszolga.
“a TSZ-ek konkrétan vállalkozásokat öltek meg, és kényszerítették őket rabszolga sorsba, mert elvették az emberek vagyonát”. Milyen vállalkozásokat? Akinek volt pár hold földje, de traktorja nem, sőt lova sem, bérmunkában szántatta, vettette a földjét, és annyit termelt, hogy fel tudott nevelni pár állatot, amiből eladni is tudott. Az ő vállalkozását ölte meg a tsz azzal, hogy a közös földön gazdaságosabban szántott vetett, és kapott takarmányt? És a háztájiban tartott állatok száma nem volt limitálva, vállalkozhatott. Mert olyat nem hallottam, hogy a hentest, vagy a cipészt bekényszerítették volna a tsz-be.
“majd korlátozták őket a szabad munkahely választásban. Ebben semmi jó se volt.“. Ez a legjobb szöveged. A tsz felbomlásával megkapták a szabadságot. Persze minden falu tele volt szabad munkahelyekkel, ahol eddig csak azért nem dolgozhattak, mert kötötte őket a tsz. Ha nem lenne ilyen kínos, röhögnék. Tehát, megy napszámba, vagy ötven km-re talál állást, de annyit nem keres, hogy kocsit tartson, és naponta bejárjon, elmegy hétfőn, munkásszállás, hazamegy pénteken, ezt neked szabadság. Míg a tsz-ben dolgozott, hazament, művelte a háztájit, etette az állatokat, és este a családjával volt. De ez így rossz volt, rabszolgaság.
A másik téma. HVG cikk volt, de ők is nyilván hazudnak. hvg.hu/gazdasag/20190701_Club_Aliga_Tiborczek_a_dakaros_Szalay_Balazsra_mutogatnak Úgy tűnik. volt egy próbálkozásuk, amit a helyiek mergfúrtak. De ez nem jelenti azt, hogy nem volt pár napig sorompó. És csak úgy jött ide, hogy közösség vs. egy tulaj, mert szerinted az egy tulaj az üdvözítő.
Tekintsük ezt csak eszmecserének, értelme nincs, mert minden úgy van, ahogy van, ezt én is tudom. Neked jobban tetszik, mint nekem, de ez van.

Nancsibacsi 2019.07.31. 20:53:55

@élhetetlen: Azért kell 300 helyett 30 ember ma, mert megtörtént az a fejlődés, ami a téeszesítés alatt nem. 1990-ben kb 20-30 évvel le voltunk maradva a nyugati nagyüzemi kultúrához képest, ma azok a magángazdák akik 1990-ben kiléptek pár 10 ha területtel, ÉS JÓL CSINÁLTÁK több 100, esetleg 1000 ha-t művelnek, és már 10 év lemaradásuk sincs a nyugathoz képest. Nem tudom neked téeszelnök volt az apád vagy mi, de én éltem akkor, falun éltem, az egyik szülőm még téesztag volt, és kevesebb mint felét kereste mint a másik, aki iparban dolgozott (mindketten beosztottak). A traktorosokról akkoriban megvetéssel beszélt mindenki.
Napszámost aki alkalmaz idénymunkára azt is ugyanúgy le kell jelenteni, meglesz a TB jogviszonya, stb. Más kérdés hogy szakképzetlen idénymunkára ma már nem lehet embert találni: fákon rohad a gyümölcs.

"Ha háromszáz emberből 200 megszavaz egy ötletet, akkor a másik száz rabszolga."
Látom nem fogtad fel amit írtam, na még egyszer: A téesz elvette a vagyonukat. Elrabolta. Nem akarták, nem volt más választásuk. Ezt soha többé nem kaphatták vissza. Ha kiléptek, elmentek gyárba dolgozni - elveszett. Az éves osztalék önkényes volt, és mivel minden téesz szarul működött, és masszív veszteséget termelt. Az éves osztalék nekünk 5 mázsa búza 1990-ben. Szerencsére rendszerváltáskor mindenkinek a nevére íródott a föld, és onnan kezdve akár ott dolgott, akár nem - a föld az övé volt, a téesz - vagy akárki más - csak bérelte (ha bérbe adta neki). Ma ugyanazért a földért, bérbeadva 120eFt/év jön, adózás után. Ez testvérek között is 4-5x több reálértéken. Éljen a téesz, mi?

"Az ő vállalkozását ölte meg a tsz azzal, hogy a közös földön gazdaságosabban szántott vetett"
Szó nem volt semmiféle gazdaságosságról meg fejlődésről. Azoknak a gazdáknak a cimborái szintén lóval/tehénnel szántottak Ausztriában 45-ben, csak mivel ők PIACI alapon tudtak fejlődni, így 1990-re - 45 év alatt - összeszedtek 20-30 év technológiai előnyt (és a gazdák nagyrésze tönkrement, ott is).

"És a háztájiban tartott állatok száma nem volt limitálva, vállalkozhatott. Mert olyat nem hallottam, hogy a hentest, vagy a cipészt bekényszerítették volna a tsz-be."
Aha, persze - csak éppen jött e beadás, mert épül az ország, és kell a velünk vállvetve dolgozó városi elvtársaknak, és elvitték az állatokat a háztól, meg lesöpörték a padlást. Ha meg megszólaltál rád mondták hogy kulák, és holnaptól a házadban valamelyik pártseggnyaló ült, te meg építhetted a szocializmust, vagyis mondjuk egy cementgyárat, rabként.
Hentest, cipészt - mindent államosítottak, ami picit jobban élet az átlagnál. Ha volt egy szép üzleted, vagy egy cukrászdád, akkor megkérdezték hogy elvtárs, ugye csatlakozol a szövetkezethez. Aki nem csatlakozott, azt meg elvitte a nagy fekete autó. 1990-ben konkrétan 0 maszek üzlet volt a falunkban. Tudod mennyi maszek (vállalkozó) volt? Egy asztalos, meg egy szeszfőzdés. Ennyi, kész - 3000 emberből.

"Tehát, megy napszámba, vagy ötven km-re talál állást, de annyit nem keres, hogy kocsit tartson, és naponta bejárjon, elmegy hétfőn, munkásszállás, hazamegy pénteken, ezt neked szabadság."
Igen, ez a szabadság, mert ha a saját helyzeted FEL SE ISMERED, az a legnagyobb rabszolgaság. A szocializmus alatt a tsztagok nem ismerték fel, hogy bár ők dolgoznak, de a termelékenységük a béka segge alatt van, mert a technológia amit használnak több évtizednyi lemaradásban van a nyugathoz képest. Nézd meg mondjuk a termésátlagok fejlődését Franciaországban 1945-napjainkig, meg nézd meg nálunk, és zokogjál. Az nem jó, hogy valakinek úgy adunk éhenhalás elleni pénzt (mert többet nem kaptak), hogy nem termel annyit. Nem szabad hazudni az embereknek - akinek a munkája nem éri meg, az dolgozzon mást, máshol. Ha szánalombért adunk neki élete végéig, akkor sosem fog jobban élni.

"HVG cikk volt, de ők is nyilván hazudnak"
A hvg csúsztat, te meg nem tudsz értőn olvasni.
"Balatonvilágos gyakorlatilag egyetlen partszakaszára"
Ha a mindenki által látogatható partszakaszokat nézzük akkor is 3 van: községi (fizetős strand), van egy szabadstrand (Boro Zoli strandbüféje), illetve van a Club Aliga. Aki strandolni akart mindig le tudott jutni a Club Aligába. A súrlódás a horgászokkal volt - a rossz nyelvek szerint simán loptak az ott parkoló jachtokból. Volt felháborodás, a tulajdonos egyelőre viszakozott, de én valahol meg tudom érteni azt, aki sokszázezret fizet a yachtja parkolóhelyéért, hogy nem szeretné ha mindenki ott mászkálna körülötte. A mélygarázsban ha veszel egy garázsbeállót, oda is csak a tulajok mehetnek be. A kikötő nem strandterület, a strand nem horgászterület... Meg a horgászokat is megértem, mert nincs hol pecázni. Megjegyzem a szomszéd faluban, Balatonszabadifürdőn 17 lejáró van a Balatonra. Ott nem parcellázott ki mindent az önkormányzat...

élhetetlen 2019.07.31. 23:17:01

@Nancsibacsi: Ezen a szinten már beszélgetni sem érdemes. Ugyan másnak írtam, de írtam, hogy nem voltunk tsz tagok. “felét kereste mint a másik, aki iparban dolgozott (mindketten beosztottak).”. És hol volt helyileg az ipar? A faluban? Nem ismétlem meg, hogy amellett, hogy a családoddal voltál, még mit csinálhattál. Figyelmen kívül hagyod, amit már írtam. csak a saját szövegedet lököd. “minden téesz szarul működött”, ez nem igaz. “a föld az övé volt, a téesz - vagy akárki más - csak bérelte (ha bérbe adta neki). Ma ugyanazért a földért, bérbeadva 120eFt/év jön, adózás után.”. Ja ha két nagy terület közepén van a kicsi, akkor talán, ha a szélén van, akkor leszarja a nagybirtokos, és a tulaj nézegetheti a földjét.
“csak éppen jött e beadás, mert épül az ország, és kell a velünk vállvetve dolgozó városi elvtársaknak, és elvitték az állatokat a háztól, meg lesöpörték a padlást.”. Ha már eddig visszamentél, mehettél volna még egy kicsit. Esetleg arra is gondolhatnál, mikor Pesten a döglött ló húsát is megették, mert éhesek voltak. És nem az elvtársak, hanem az emberek.
“A szocializmus alatt a tsztagok nem ismerték fel, hogy bár ők dolgoznak, de a termelékenységük a béka segge alatt van, mert a technológia amit használnak több évtizednyi lemaradásban van a nyugathoz képest.”. Ja, csak ennyi volt a probléma, ha az elmúlt harminc évben léteztek volna a tsz-ek, esetleg ők is tudtak volna modernebb gépeket venni már. Nem?
“Az nem jó, hogy valakinek úgy adunk éhenhalás elleni pénzt (mert többet nem kaptak), hogy nem termel annyit”. Az jó, ha valaki (akár olcsó kamatú kölcsönből) bérel az államtól egy hatalmas területet, és nem csinál rajta semmit, mert nem ellenőrzi senki, csak felveszi a föld alapú támogatást. Az is nyilván jó, hogy az a juhász, aki elvesztette a bérleti jogát, ott marad 500 birkával, amit nem tud legeltetni. Még el sem adhatja őket az új bérlőnek, mert azt nem érdekli, csak a föld alapú támogatás.
Na, csak zárszóként. “A súrlódás a horgászokkal volt - a rossz nyelvek szerint simán loptak az ott parkoló jachtokból.”. És, ha rossz nyelvek szerint majd a strandolók lopnak? Most csak ezt a területet vesszük magántulajdonba, majd azt, a szállodák előtt is, És szándék sincs arra hogy akár kisajátítással, létrehozzanak egy harminc méteres sávot, ahol lehet sétálni a vízparton. De ez szerinted nem is kell, jó az irány. Na, én itt befejeztem ezt a már értelmetlen beszélgetést (mégegyszer, azért értelmetlen, mert figyelmen kívül hagyod, amit írtam).

Mihály IdGargya 2019.12.01. 13:56:58

@élhetetlen: csak éppen jött e beadás, mert épül az ország, és kell a velünk vállvetve dolgozó városi elvtársaknak, és elvitték az állatokat a háztól, meg lesöpörték a padlást.”. Ha már eddig visszamentél, mehettél volna még egy kicsit. Esetleg arra is gondolhatnál, mikor Pesten a döglött ló húsát is megették, mert éhesek voltak. És nem az elvtársak, hanem az emberek.Ha már idáig mentünk ki miatt éhezett a Pesti ember talán nem a vezetés miatt akik szakmailag gyengének is jó szívvel nevezhetők voltak mert Rákosy elvtársnak csak a jóvá tétel lebegett a szemei előtt a másik téma ami szöget szúrt..:A szocializmus alatt a tsztagok nem ismerték fel, hogy bár ők dolgoznak, de a termelékenységük a béka segge alatt van, mert a technológia amit használnak több évtizednyi lemaradásban van a nyugathoz képest.”. Ja, csak ennyi volt a probléma, ha az elmúlt harminc évben léteztek volna a tsz-ek, esetleg ők is tudtak volna modernebb gépeket venni már. Nem?
“Az nem jó, hogy valakinek úgy adunk éhenhalás elleni pénzt (mert többet nem kaptak), hogy nem termel annyit”. Az jó, ha valaki (akár olcsó kamatú kölcsönből) bérel az államtól egy hatalmas területet, és nem csinál rajta semmit, mert nem ellenőrzi senki, csak felveszi a föld alapú támogatást. Az is nyilván jó, hogy az a juhász, aki elvesztette a bérleti jogát, ott marad 500 birkával, amit nem tud legeltetni. Még el sem adhatja őket az új bérlőnek, mert azt nem érdekli, csak a föld alapú támogatás. Szerinted hányan laknának Magyarországon vidéken ha ezzel indít a rendszerváltás 90-ben talán mint Amerikában 1 gazda több 10 ezer hektár földön gazdálkodna 50 km-ként 2-3 családdal műveltetné a földjét amiben max 4 növény lenne Kukorica ,napraforgó,búza v kalászos,repce-szója a földminőségtől függően s a városban 2-3 km népkonyha mert mit ennének ott ahol nincs munka nincs föld a falvak kisvárosok kihaltan leromboltan mint anno a 60 után a tanya bokrok tanyás körzetek gratulálok kiváló párt vezér jelvényt kaptál volna 1970 -ben

Mihály IdGargya 2019.12.01. 14:19:07

@Mihály IdGargya: ez még talán nem ártana tudnod ha a Kádár nem veszi el a földet jószágot ekét vetőgépet boronát nem lett volna a 2 forintos lókolbász s aztán a gáz ára még 2 forint sem talán ön sem írt volna ilyen sok ostobaságot a Tsz tagokról mert azok Teljesen tisztában voltak vele hogy így nem lehet termelni ahogy termelniük kellet s ez majd a 70 évekig elhúzódott mire rájött a párt vezetése ,hogy a volt kulákok kisgazdák jobban értenek az irányításhoz mint a párt által delegált ifjú titán agronómusok akik megtanulták hogy hány köbméter krumpli van a veremben s annak mennyi a súlya de nem tudták hogy egy kétkezi munkához menyi ember ami egy kuláknak a gyermeke is tudta hogy 1 hold föld kapálásához hány ember kell s ha esik az eső akkor be kell vinni az embereket rostálni szérűt takarítani de a földekre nem szabad ráengedni mert több kárt csinál mint hasznot kell tehát tudták de nem lehetett szólni mert a párt fegyelmi stb s aztán jött a háztájit kiadták a tagoknak s néhány év múlva a Magyar mezőgazdaság világhírű termelést folytatott aminek 1 gyenge pontja volt s azt használták ki a Tsz elnökök főagronómusok ez pedig az állami támogatás volt mert úgy vágták ki a fát ha kaptak állami támogatást úgy ültettek fát ha kaptak állami támogatást ami leginkább az állami gazdaságokra volt jellemző s aztán már minden Tsz vezető verte az asztalt mert a Magyar gazdák tartották el a nehézipart amit teljesen feleslegesen nyomtak Miskolc térségében mint később kiderült őket a rendszer váltás majdnem úgy érte mint a gazdákat a 60 -as év csak a kohásznak a munkáján kívül semmije nem volt az iparban nem úgy mint a gazdáknak az összes vagyona amit lényegében a mai napig nem kárpótolt az ország mert a kárpótlási jegy csak töredéke volt annak a vagyonnak amit elvettek

élhetetlen 2019.12.01. 16:29:56

@Mihály IdGargya: Azt hiszem, nem sokat értettél meg abból, amit írtam. Én sem sokat értek a te szövedegből. Ez mi? “a másik téma ami szöget szúrt..:A szocializmus alatt a tsztagok nem ismerték fel, hogy bár ők dolgoznak, de a termelékenységük a béka segge alatt van, mert a technológia amit használnak több évtizednyi lemaradásban van a nyugathoz képest.”. Ja, csak ennyi volt a probléma, ha az elmúlt harminc évben léteztek volna a tsz-ek, esetleg ők is tudtak volna modernebb gépeket venni már. Nem?” . Ezzel mit mondtál, hogy ezt bevágtad?
“Szerinted hányan laknának Magyarországon vidéken ha ezzel indít a rendszerváltás 90-ben”. Mivel ezzel? Nézzük újra, hogy mi történt. Visszaadták a földeket, de a kisgazdáknak már nem volt mivel megművelni. Az eke, a borona, a vetőgép már rég elrohadt, a ló meg elpusztult. A gépállomást megvette valaki, valaki meg megvette a földeket azoktól, akik nem tudták megművelni. A tehenészetet is megvette valaki, két, három ember kezébe került a falu, a többi embernek nem maradt semmi. Ekkor lettek kifosztva, nem a TSZ-esítéskor. Mehetett gazsulálni az új gazdához, vagy kereshetett munkát 50-60 kilométerre, és csak hét végén látta a családot. Erre hoztam példának egy falut, ahol nem oszlatták fel a tsz-t, csak átalakultak zrt-vé, működtek tovább, fejlődtek, tulajdonrészük van, és a haszonból is részesülnek, nem csak két ember viszi a hasznot. Így is lehetett volna, sok helyen is, nem csak egy-két kivételes esetben. De ugye, ami most megy, az “a vagyon TERMÉSZETES újrafelosztása”. Miért is természetes az, hogy valaki, akinek köze nem volt hozzá, kedvezményes kölcsönből megvesz az államtól egy kastélyt, az államtól kap pénzt a felújítására, és lesz egy saját felújított kastélya, vagy eladja, és a haszon az övé? Ez TERMÉSZETES újrafelosztás? Ugyanez: “A természetes folyamat az, hogy ha van 10 tejtermelő, akkor nem összeállnak, hanem egy kockáztat, és csinál egy sajtüzemet, és PIACI ALAPON megveszi a másik 9-től is a tejet. ”Miért is természetellenes az, ha tíz tejtermelő összeáll, beruháznak egy sajtüzemre? Ha bejön, mind a tízen jól járnak, ha nem, akkor mindenki csak a költség tizedét bukta. Ez biztosan olyan szemlélet, amiért kiváló párt vezér jelvényt kaptam volna 1970 –ben. Ezt hogy hoztad össze?

élhetetlen 2019.12.01. 17:46:01

@Mihály IdGargya: Egyre jobb, már a teljes bejegyzésed tagolatlan, legyek Hamupipőke, válogassam szét. “ez még talán nem ártana tudnod ha a Kádár nem veszi el a földet jószágot ekét vetőgépet boronát”. Nem vette el, csak a föld ment a közösbe, (amiért járt valami), az eszközök csak elrohadtak, mert nem volt szükség rájuk. Már írtam, nem léptünk be a TSZ-be, és senkit nem vertek meg a családból. Párszor kijöttek győzködni bennünket, nagyapám (az ő nevén voltak a földek) megunta, elment egy hónapra körbelátogatni a rokonságot. Ennyi volt, megunták. A mi eszközeink is lerohadtak, mert egyszerűbb volt bemenni a TSZ irodába, és befizetni a szántás, vetést, gyomtalanítást, mint megcsinálni. Lehet, hogy nem is nekem írtál. “talán ön sem írt volna ilyen sok ostobaságot a Tsz tagokról mert azok Teljesen tisztában voltak vele hogy így nem lehet termelni ahogy termelniük kellet s ez majd a 70 évekig elhúzódott mire rájött a párt vezetése”. “A szocializmus alatt a tsztagok nem ismerték fel” nem az én szövegem. “a volt kulákok kisgazdák jobban értenek az irányításhoz mint a párt által delegált ifjú titán agronómusok”. Nálunk egy Franciaországban végzett mezőgazdász volt a TSZ elnök, és jól működött. Bár lehet, hogy a mostani földesurak jobbak, akik kihajtják negyven fokban petrezselymet gazolni a pórnépet, akik aztán kórházban kötöttek ki, mert térdig megégtek.
“de nem lehetett szólni, mert a párt fegyelmi stb”. Ugye nem beszélsz zöldségeket? Pártfegyelmit csak párttagnak lehet adni. Ugye nem akarod azt a hülyeséget mondani, hogy minden TSZ tagnak kötelező volt párttagnak lenni? Fogd vissza magad. “ez pedig az állami támogatás volt”. De jó, most EU-s föld alapú támogatás van, de ezt már írtam, hogy mire jó. Akkor egy közösség kapta, ha úgy volt, ahogy mondod, nem tudom, most egy-egy ember kapja. Taps.
“a kárpótlási jegy csak töredéke volt annak a vagyonnak amit elvettek “ Ezzel nem vitatkozom, elcseszett konstrukció volt, az MDF, a KDNP és az FKgP hozta össze, volt aki jól járt, mert ráért, volt ismerősöm, aki az apjával felváltva licitált Bp. melletti földekre, 19 darabot vettek, ha csak négy bekerült idővel az építési övezetbe, már jól jártak. Jól jártak, akik fillérekért megvették azoktól, akik nem tudták érvényesíteni, a többi bukta. Ez igaz.
süti beállítások módosítása