Ha igen a válasz, akkor nem lesz nehéz megérteni, hogy mi is az az Alchemist. A legelmebetegebb és legcsodálatosabb élményétterem a világon. Ott voltam a nyitóesten, megmutatom. (Na jó, megpróbálom megmutatni...)
Már ez elején leszögezem, hogy ha a fenti kérdésre nemleges volt a válasz, akkor viszont esélyem sincs elmagyarázni. Így nem is próbálom, annak se lenne sok értelme, hogy részletes leírást adjak az 50 fogásról, vagy a hihetetlenül grandiózus és különleges épületről, és a sokezres várólistákról írjak, azt össze lehet szedni a netről is könnyedén.
Inkább megpróbálom kicsit elmagyarázni, hogy milyen úton érkezett ide a séf, Rasmus Munk, illetve pár szubjektív villanásban mégis egy kis betekintést adni ebbe a földönkívüli gasztronómiai tripbe a séf és a saját koponyánk körül. Szó szerint.
Az étterem weboldala.
Az indulás: Rasmus Munk igazi autodidakta. Főzni azért tanult, de az irány, amit kifejlesztett, az csak a sajátja, és egészen különleges. Egy korábbi szakácstanára nyilatkozta az Alchemist 2 megnyitása kapcsán a dán sajtóban, hogy amikor régen a jövőről beszélgettek, a fiatal tanuló lelkesen bemondta, hogy majd olyan szeretne lenni, mint ő. Erre a tanár azt javasolta, hogy inkább ne rekedjen meg azon a szinten, hanem lépje túl, és tűzzön ki sokkal nagyobb célokat.
Sikerült. És valóra is váltani őket.
[Arra külön nagyon büszke vagyok, hogy az elviselhetetlen szóviccek kategóriába tartozó "Munk a cím"-hez hasonló megoldásokat kihagyom!]
Ez még tavalyi, azóta szépen le is fogyott.
Ez januári, most a nagy izgalomban el is feleljtettem róla képet csinálni:
Már az első étterme is különleges, makacs és erős hely volt. Ahelyett, hogy huszonévesen beállt volna valami neves helyre kitanulni még jobban a szakmát, elkezdte önmagát megvalósítani. Ettől az sem riasztotta vissza, hogy a kőművesmunkákat is magának kellett elvégezni. Az eredmény pedig egy 12 fős kisétterem volt, amiben tulajdonképpen már minden őrültsége, és jelenlegi más erényei is megmutatkoztak.
(Itt írtam róla részletesen)
Aztán jött az újabb lehetőség az excentrikus milliárdos, Lars Seier Christensen személyében. Rasmus nem ijedt meg a kihívástól, elhatározta, hogy a tőkeerős befeketető segítségével nem szintet lép, hanem kvantumugrásra vállalkozik, és létrehoz valami olyat, amihez még hasonlót se látott a vendéglátás világa. Ez lett az Alchemist, a második. [Ezzel összevethetően erőteljes élménygasztronómia van a shanghai Ultravioletben, ahol jártam idén, szuper jó, de ehhez képest egy aprócska hely...]
Párszor meglátogattam az építkezés során, mindig végtelenül kedves volt, és azonnal vállalt túravezetést is, pedig gondolom volt épp stressz és tennivaló bőven. Ezeken az alkalmakon megkért, hogy ne fotózzak, viszont volt tavaly tavasszal, még az építkezés megkezdése előtt, egy egészen különleges pop-up ebéd ugyanitt, amikor az egész csarnok még üresen állt, mégis átvarázsolták egy alkalom erejéig egy fantasztikusan különleges rendezvényhelyszínné, a szerencsés pár vendég számára.
(itt olvasható a részletes beszámolóm róla.)
Na de akkor nézzük, hogy mi lett belőle!
Arra nem vállalkozom, hogy leírjam, ahogy a vendég 5 felvonásban mit tapasztal, mert nem akarom elvenni senkitől a felfedezés örömét, aki eljut ide, meg egy kicsit olyan lenne, mint egy színházi darabról olyan beszámolót írni, hogy "És akkor bejön egy fickó a színpadra, nagyon feldúlt, van nála egy ismeretlen eredetű emberi koponya, ehhez szónokol elgondolkozva."
Ez egy hely, ahol hihetetlen eleggyé áll össze az éttermi élmény, a színjáték, a képzőművészet, a játék és az elvarázsolt kastély világa, miközben soha nem veszítit el a fókuszt az ételekről.
A "gasztroszínház" különböző felvonásaihoz különböző helyszínek állnak rendelkezésre, már az étterembe való bejutás is különleges és része a show-nak: zene fogadja a látogatót, a két tonnás bronzkapu pedig automatikusan nyílik, így érkezünk meg az első kis fogadótérbe, ahol 2 különleges hölgy? ("lény"?) gondoskodik a méltó fogadtatásról, és lát el pár instrukcióval. Az est további részében is vannak még felbukkanó rejtélyes szereplők, akik valamilyen különleges feladatot is ellátnak. [de a poénokat nem szeretném lelőni.]
A kapu nyílása közben jöttem rá, hogy végül úgy alakult, hogy én lettem az Alchemist történetének első hivatalos vendége, én léptem be először ide.
A médiában eddig talán a legnépszerűbb kép az étterem (egyik termének) belsejéről a medúzás, tenger alatti világot mutató. Ami máris tökéletes illusztráció ahhoz, hogy akar egyszerre elvarázsolni és elgondolkoztatni Munk. Amikor először belépünk a planetáriumszerű terembe, akkor elámulunk, hogy milyen fantasztikus ez a mély kék, tengeri idill.
Ami aztán szép lassan elveszíti az ártatlanságát, ugyanis nejlonzacskók is úszkálnak a vízben a medúzák mellett...
Ehhez a témához kapcsolódik még egyébként az egyik halétel is, ami tengeri műanyaghulladékból készített művészi tányérra kerül, hiszen a dán halak hihetetlenül magas arányban tartalmaznak már műanyagot. És a Legót sem kímélik. A halszeletke tetején ehető, de nejlonzacskóra emlékeztető foszlányok.
A planetáriumra veített videó sem állandó egyébként, az este folyamán többször is változik a szecenárió, így kerülhet sor a címben említett esetre, amikor egy teljesen élethű tehéntőgyből kell kiszívogatni a benne rejlő tejfagyit, mindezt egy csodálatos aurora borealis kíséretében.
Rasmus radikalizmusára jellemző, hogy elmondása szerint kísérleteztek valódi tőggyel is, de annyira sok baktériumot tartalmaz, hogy azt végül feladták...
Külön poén, hogy a "tőgy" a tetején egy hagyományos tejesdoboz kupakjával van lezárva...
Tényleg nem szeretném lelőlni a poénokat, így még csak néhány villanás:
Egy kesztyű érkezik evőeszközként.
Aztán egy hógolyó.
Kicsit reménykedtem, hogy a szintén jelenlévő Redzepi-házaspárral fogunk hócsatát vívni, de aztán kiderült, hogy ez is egy fogás:
A hógolyó, ami paradicsomvízből van, és olívaolajba kell mártani.
Az állatvédelem kérdésköre is jelentős szerepet kap, például egy dán sertéshúsból készült falatkánál.
Amire így kerül fel a szósz, a felirat szerint pedig nemet mondanak az állatok antibiotikummal tömésére.
Az agy használatára szólít fel a – szigorúan nem kényszertömött – libamájból készülő fogás, amit egy teljesen élethű fejben szolgálnak fel, még igazi szemöldöke is van...
És a ketreces csirketartás borzalmai sem maradtak ki, egy ketrecben felszolgált ételnél (a baromi finom ehető rész a csirkeláb végén található, a sötét rész)
Élethű anyagokból nekem a legnagyobb sokk az volt, amikor egy nyalóka/jégkrém alakú fogás érkezett.
Aminek az efogyasztása közben kiderült, hogy ráharapva tényleg teljesen olyan, mint egy nyelv.
És nem is lehet megenni, csak a rajta levő szószokat és egyebeket leszopogatni róla. Ez meglepően bizarr élmény volt.
Volt még gyönyörű agyas fogás:
Szt. Jakab kagyló, aminek az ikrája valójában egy szósz:
Viaszban érlelt galamb:
Száraz francia hagymaleves:
És még rengeteg finomság és meglepetés, például ez a fantasztikus, molekuláris miniomlett szarvasgombával:
Na meg rengeteg további falatka:
Persze a tramezzini se tramezzini. A kaviár viszont tényleg kaviár.
Légbagett és spanyol sonka - tiszteletadás Ferran Adriának.
Rasmus Munknál semmi sem az, aminek látszik. Illetve pont mire már megszokod, hogy semmi sem az, akkor kiderül, hogy néha mégis. Meghökkent, játszik veled, néha akár kicsit meg is ijeszt, de közben végig gyermeki izgalommal várod, hogy mi lesz a következő.
A molekuláris gasztronómia eszközeit sűrűn használja, technológiában azokat akár tovább is fejlesztve, de nem öncélú a dolog soha, hanem sokkal nemesebb céljai vannak, például rettentő fontos problémákat felvetni a játékosnak tűnő megoldások által.
És persze a grandiózus menühöz passzol a hihetetlen épület, a sok-sok teremmel, amik egyenként is bőven kitennének egy komoly éttermet.
New Yorkban élő japán graffity-művész munkája:
LGBT-folyosó, egy kis csikóhal-jégkrémmel a végén:
Nem hiszem, hogy valaha láttam volna bárhol is hosszabb lámpatesteket:
Az itallap:
Ez pedig a végén kapott étlap része...
Egészen felfoghatatlan és feldolgozhatatlan élmény, na meg főleg leírhatatlan, elvarázsolt kastély, csúcsétterem és politikai aktivizmus egy helyen, egy kis szeletke a zseniális Rasmus Munk agyából.
További posztok az Alchemistről.
