Rántott hús 6 ezerért! Sok vagy kevés? Étteremmatek egy séftől.
2017. július 12. írta: világevő

Rántott hús 6 ezerért! Sok vagy kevés? Étteremmatek egy séftől.

Újabb levelet kaptam egy séftől, én pedig szívesen engedek teret a szakmai diskurzusoknak, hiszen közben a laikusok is nagyon sokat megtudhatnak arról, hogy miért is kerülhet egy rántott hús 6000 forintba. Vagy akár még többe.

snicli.JPG

A kép csak illusztráció

Ez pedig a világ legjobb rántott húsa, amiért bő 2 órát álltam sorba

Innentől övé a szó:

Vendéget keresek

Kezdjük onnan, hogy mostanság elég sokat hallani, mekkora szakemberhiány van, hogy az éttermek nem tudnak kinyitni a Balatonon, pocsék az étel, kritikán aluli a kiszolgálás alulfizetettek a dolgozók, mert a tulajok BMW-vel járnak.

Ezek, sajnos, nagyjából igazak is, de megütötte valami a szememet és nem hagy nyugodni. Minap a Balatonon, egy helyi étteremben ezer forintért kínáltak egy menüt. Frankfurti leves, Rántott karaj, hasábburgonya, tartármártás. Ezer forintból nem értem, hogyan lehet kihozni ezt az ételt egy étteremben, felszolgálva, tisztességesen elkészítve.

Elárulom: sehogy!!! Az étel amúgy messze volt a tisztességestől és a kiszolgálás is. De hát mit várunk ezer forintért? 

Gyakorló séfként látom a most lezajló folyamatokat és nem látom a megoldást. Az ismerőseim nagy része azt mondja, hogy hajlandó lenne kifizetni, egy kicsivel nagyobb összeget is étteremben, csak jó kiszolgálást és tisztességes ételt várna a pénzéért. Ez üdvözlendő, de szerintem ez nem a nagy átlag, de én beérem a hangos kisebbséggel.A vendéglátás egy nehéz szakma, nem nehezebb, mint bármi más, csak belülről nézve annak tűnik, de szerintem ezt mindenki így gondolja a saját szakmájáról, aki dolgozik.

A mostani állásinterjúkon és a különböző vendéglátós portálokon elég egyértelműen elmondják a fizetési igényüket a jelentkezők. Persze ezek a számok nagyrészt teljesen el vannak rugaszkodva a valóságtól és a jelentkezők tudásától.

Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha én lennék az, aki megnyitja az álométtermet! Persze csak elméletben, mert nem gondolom, hogy működőképes lenne, de teszek egy próbát!

Az én éttermemben a legjobb alapanyagokból készülnek az ételek, természetesen mindig frissen. Kedves a kiszolgálás, kifogástalan és makulátlan minden.Lássuk először az éttermet!
Nem szeretnék túl nagyot, legyen mondjuk ötven fős. A nyitva tartás heti hét nap, ebéd-vacsora. Az egyszerűség kedvéért csak egy étel szerepel az étlapon, de ez csak azért van, hogy könnyű legyen számolni.

Legyen a balatoni példa: rántott karaj, de én rizst adok hozzá, mégiscsak, nagy rizstermelő ország vagyunk és természetesen a rántott hús hazája.

A fizetési igények, ami mostanság elvárássá növi ki magát( illetve ezt mondogatják a nyugati példákra hivatkozva), sima szakács 450 000 forint 168 órára. A többi fizetést innen számolom, pozíciótól lefelé és felfelé. Az üzlet természetesen legyen valahol Pesten a belvárosban, hogy a vendég számára jól megközelíthető legyen. Az üzlet kialakítása, természetesen úgy, hogy a helyiséget bérlem, legyen 60 millió forint, ami nem túl sok egy ilyen üzletnél, ezt tapasztalatból írom. A bérleti díj 800 ezer forint.

És akkor jöjjön a matek:

Bérköltség: Számoljunk egy műszakban, 3 szakáccsal, 3 felszolgálóval, 2 mosogatóval és egy üzletvezetővel.

Ez a nyitvatartási időre lebontva 42 szakács-shiftet 42 felszolgálót, 28 mosogatót és 14 üzletvezetői napot jelent. Ehhez szükségem van 9 szakácsra, 9 felszolgálóra 6 mosogatóra és 3 üzletvezetőre. Ez elég ideális, így még talán valamennyi jut szabadságra is. A 9 szakácsból legyen 3 nagyon jó 650 ezerért és 6 kezdő 450 ezerért. A felszolgálókat ugyanígy osztanám le, a mosogatók keressenek 350 ezret az üzletvezető mondjuk 800 ezret. Így az összes bérköltségem egy hónapra járulékok nélkül 12 600 000 forint ez járulékokkal együtt  ez a nekem 23 400 000 forintba kerül. Nézzük az egyéb költségeket, csak felsorolás szerűen, nagyjából, mert biztosan valamit kifelejtek:

Marketing szolgáltatás költségei: 50 000 forint, karbantartási költségek 100 000 forint, távközlési költségek 15 000 forint, pénzügyi költségek, jutalékok 15 000 forint, tisztítási, takarítási költségek 50 000 forint, ARTISJUS jogdíjak 15 000 forint, könyvelési díjak 30 000, bérszámfejtési díjak 30 000 forint, üzemorvosi szolgálat díja 20 000 forint, bérleti és rezsidíj költségek 1 200 000, biztosítási költségek 20 000 forint. Ipával és társasági adóval nem számolok. A teljes költségem alapanyag nélkül 24 845 000 forint / hó.

Egy adag étel alapanyagköltsége: nettó 800 forint, ezt most nem vezetem le, higgyétek el nekem.Ha kihasználom az étterem kapacitását, úgy gondolom, hogy napi kétszáz vendéget ki tudunk szolgálni, ez egy hónapban 6000 adag rántott hús rizzsel. Ennek az alapanyagköltsége 4 800 000 forint. Így az összes költségem 29 645 000 forint ez elosztva a 6000 adaggal nettó 4940 forintra jön ki. Erre természetesen felütöm a 18% áfát akkor egy adag rántott karaj rizzsel 6030 forintba kerül. De hát ugye van még egy beruházási költség ami potom 60 millió és én azt szeretném ha 5 év alatt megtérülne. Ezt az összeget elosztom a 360 000 rántott hússal és adagonként hozzáadom(166 forint) a nettó összeghez + áfa:

így kijön a rántott karaj eladási ára: 6 226,- forint.

És ha ez mind így van, akkor 5 év múlva már én is keresek minden egyes rántott húson 166 forintot. Ez azt jelenti, hogyha minden jól megy, és lesz ennyi vendégem minden nap az év 365 napján, akkor én fogom keresni a legtöbbet a cégben 5 év után közel 1 000 000 forintot.

Ez remekül hangzik, és szeretném kiírni ezt mind az üzletem ajtajára, hogy itt a legjobb a rántott hús és nálam keresnek a legjobban, itt a vendég mindig elégedett, mert gondolom ilyen fizetésekért az ország legjobb szakemberei fognak nálam dolgozni.

Tehát kedves kollégák, akik ilyen fizetéseket szeretnétek keresni, gondolkodjatok egy kicsit reálisabban!

Tehát összegezve: keresem azt a napi 200 vendéget, aki minden nap eljön hozzám enni és kifizet 6226 forintot egy adag rántott húsért rizzsel.Természetesen, ha az arányok tarthatóak, lehet majd mást is kapni

Egy séf

Ui.: Sajnos nincsen 60 000 000 forintom, így ha valaki adna kamat nélkül 5 évre, nagyon hálás lennék

Természetesen a számok nem pontosak, és én is tudom, ennél bonyolultabb egy üzleti terv, de bemutatja a nagyságrendeket.

Világevő kigészítése: mielőtt kommentben megírnád, hogy mekkora butaság ez az egész, ajánlom figyelmedbe, hogy ez egy modell, azaz szándékosan leegyszerűsíti a valóságot, másrészt Széll Tamás kommentjét a kalkulációról!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr10012659575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.13. 15:21:31

@Sexual Harassment Panda:

@Sexual Harassment Panda: nyilván Misleny-csillagos helyen lehet 10 szakács is, de egy jobb átlag budapesti étterembe nem fognak ennyit felvenni, de egy ausztriai schnitzelezőbe se. A posztban nem Misleny-csillagos helyről volt szó, hanem kivert és kirántott húst akarnak eladni (vagy annál nem sokkal bonyolultabb fogásokat), napi 200 parasztnak. Tudod, az éttermek többségébe azért megy a paraszt a fejlett világban, hogy elverje az éhét és mert otthon nem főz. Aztán van a pár százaléknyi, ahova meg azért mennek, mert kulináris orgazmust akarnak átélni.
Magyarországon picit lejjebb van a szint mindkét kategóriában, mert córesz van, ezért otthon főz sok ember.

Szelid sunmalac 2017.07.13. 15:23:22

@honapos retek: Epp a mult heten tartottam ketnapos konferenciat Becsben. Eeltem egyik legjobb becsiszeletet ettem, lelogott a tanyerrol ,vajpuha volt. 7,5 korettel. Nemetoban az atlag menu 12 EUR korul mozog, Ebben 3-4 fele foetel kozul lehet valasztani (korettel), kenyer, ital, kave. Van ahol leves vagy desszert is van benne. Menzakon ennek fele, kicsit menobb ettermekben a menu 15-17 korul van.

2017.07.13. 15:27:25

@pizo: piaci ár az annyi, amennyiért megveszik a cuccot. Senkit se érdekel, hogy te mennyit gondolsz kapni érte. Irreleváns.
Ma Budapesten irreleváns, hogy valaki 350ezret akr kapni mosogatóként napi egy nyolcórás műszakért. Aki ennyit vagy többet akar keresni, az megy ausztriai hüttébe keccsölni. Nincs Magyarországon étterem, ami kifizet egy mosogatónak ennyit.
Miért? Mert a piac nem indokolja, hisz kap százhúszért is mosogatót. Vidéken még jóval kevesebbért is.

2017.07.13. 15:45:05

Már bocsánat, de "Egy séf" igazi hülye.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 15:45:17

@Szelid sunmalac: az általad írt bértábla milyen pozìcióra vonatkozik?
Mennyit dolgoztál már konyhán?

Szelid sunmalac 2017.07.13. 16:00:00

@Sexual Harassment Panda: Milyenre baszki?! Hat hidegburkolora es asztronautara egyarant!
Neeem! Ne engem probalj meg hitelteleniteni, hanem cafold meg az en tenyeim, vagy tamaszd ala TE tenyekkel a te faszsagaid!
Egybkent meg pont jo lora tettel ocsem! Az elso diplomam KVIF-es, es a Balaton mellett nottem fel. Reszletekbe nem megyek.

De nesze bazdmeg mer en ilyen rendes vagyok, hogy funkcionalis analfabeta trolloknak is bemsolom ha mar guglizni hulye:
www.gehaltsvergleich.com/gehalt/Koch-Koechin

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:00:03

@Sexual Harassment Panda:

Az egyik legnagyobb osszehasonlito es hirdetooldal, szerint 1449 hirdetes alapjan orszagosan 1439 es 2702 kozott van a kinalat. Brutto termeszetesen es sima beosztott szakacs

www.gehaltsvergleich.com/gehalt/Koch-Koechin

2017.07.13. 16:03:43

42 szakács shift... na itt dobja el mindenki az agyát. Persze, heti hét nap, minden nap 3 műszakban fogja tolni az étterem meg minden műszakban lesz minimum 2 szakács. Hógyneeee! Magyarországon leginkább egy 10 órás műszakban tolja a szakács, szabadnap meg hol va, hol nincs. Balatonnál mondjuk szezonban nincs. Magyar viszonyok közt egy ilyen 50 fős éttermet két szakács vinne. Nem 9.
Nem mondom, hogy ez helyes, vagy követendő, de olyan bérköltséget, amit itt a posztban felvázoltak, sehol se fognak Magyarországon kifizetni a tulajdonosok.

renegadepestisrac 2017.07.13. 16:10:02

@a keresztényeket bántani tilos:
Azt tudom, hogy a franciák különcködnek, de a legtöbb tartományban mára egybe olvasztották a gst-t és a pst-t. HST vagy mi lett belőle...
De ez lényegtelen....
Itthon 150 nettó mellett fizetsz 1500-at a salátáért kint meg 700 nettó mellett 1000-et.
Nem gondolod, hoyg ekkora bérköltség különbség mellett elenyésző az áfa mértéke?

púdó 2017.07.13. 16:11:30

a poszter egy hazug.ezt bátran kijelentem.

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:28:24

@Szelid sunmalac:

Azert ez nem ilyen egyszeru. Nekem sok magyar vendeglatos ismerosom van, es itt TIrol es Salzburg kornyeken mindenki hazaviszi a 2000-et ugy, hogy melle meg teljes ellatast is kapnak.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 16:28:31

@Szelid sunmalac: te nem igazán vagy képben.
A konyhán van kb 20 pozíció, a commis de cuisine-tól az executive chef-ig.
Mind más fizetéssel.
Fölösleges arcoskodnod, nincs igazad.
Pl jelenleg én junior souschef-ként 2000 euró nettót keresek, + a 600 eurós lakásomat a cég fizeti.
Nálunk 2500 bruttò + szállás alatt nincs szakács a kobyhán.
(Nekik nem jár teljes lakás, 300 euró hozzájárulást kapnak)
Ezen felül napi 3x étkezés, szabadnapokon is, ingyenes munkaruha+ tisztìtás, privát duha tisztítás kedvezményes áron.

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 16:29:35

@Zsoltbacsi: hülye ez, hagyjad.
Nem mind1 hogy commis vagy sous chefként dolgozol.
Életében nem járt konyhán, de az észt azt ossza

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:29:46

@Zsoltbacsi: Marmint ez nem a belvarosra, hanem a kornyezo sipalyakra ertendo termeszetesen. (telen-nyaron 2x 4 honap)

Zsoltbacsi 2017.07.13. 16:33:44

@Sexual Harassment Panda: Illetve meg azt is hozza kell tenni a matekhoz, hogy itt evente 14 havi fizetes van

Haverjaimnal ugy megy a 4 honapos szezon, hogy aki vegigcsinalja, az az utolso honapban kb tripla bert kap (ki nem vett szabadsagok+ bonuszok+egyeb)

sakkosfx 2017.07.13. 16:44:09

A kormányink döntése, hogy mi mennyibe kerül! A piaci lehetőségeket is a kormányaink határozták meg! Nálunk nincs szabad piac! A gengszter váltás óta nem tudtam eljutni saját erőből egy étterembe vacsorázni!

Marcsee 2017.07.13. 17:10:09

Nem olvastam végig az összes kommentet, mert felb@szódott az agyvizem. Azt írta már valaki, hogy "Emberek, szövegértés csillagos egyes, pótvizsgára sem mehet!"?

Le lett írva, hogy számításban szereplö bérek az állásra jelentkezőktől ELVÁRT, Lacika ennyit szeretne kapni, mert Józsi németbe is ennyit kap, amikor szabadnapos. Nem a valós piaci bérekről volt szó! Ez nem egy valódi vállalkozás valódi üzleti terve, ez fikció! Ami megmutatja, hogy mennyir kellene kb. csengetni egy éttermi kajáért, ha pl az elvárt fizut kapná a személyzet..

xclusiv 2017.07.13. 17:46:03

@Marcsee: nem az a fő baj, hogy elvárt bérrel számolt (bár azt is megnézném, aki konyhai mosogatói állásra jelentkezve benyög nettó 350-et), hanem az, hogy faszságot.

9 szakács kell neki ahhoz, hogy napi 200 ember elé letegyen egy egyszerű egyfogásos ételt. Értem én hogy több műszak meg szabadság meg szabadnap meg apámfasza, de akkor is az jön ki, hogy egy szakács napi 8 órában elkészít 30-40 rántott húst és mellé köretnek rizst (ami amúgy a legyegyszerűbb és legkevésbé macerás köret). Ezt egy falusi háziasszony simán megcsinálja egy vasárnap délelőtt, és mellette még elmosogat, és még egy csomó mást is megcsinál.

A másik meg: ilyen túlzásokkal behord egy horror nagy bérköltséget (a 6000-es kaja kb. 75%-a) , aztán ezt az egészet be _kell_ hozni egy darab főételen, ami mondjuk legyen a legkommerszebb magyar étel, mert így pörög a demagógia.

Mert ugye levest nem lehet enni, hiszen ha a leves ára a főétel fele-harmada (az anyagköltsége pedig kb. ötöde-tizede), az borítaná az egészet, akkor már csak 4k lenne egy rántott hús.

És ugye ha iszik is a vendég, azon is ott van a sokszáz százalékos árrés, akkor máris nem lenne már a rántott hús körettel csak 2500-3000 Ft.

És ez már baromi közel van a jelenlegi árakhoz, pedig álom fizetéssel van van fizetve a napi 8 órát dolgozó személyzet, és mindenki be van 8 órára jelentve.

A valóság ezzel szemben az, hogy fele ennyi személyzet kétszer ennyit dolgozik, fele-harmada ennyi nettóért, és mivel a bejelentés és adózás is "okosba van megoldva", így valójában a bruttó bérköltség még ennek is a töredéke.

VT Man 2017.07.13. 17:50:28

@Szelid sunmalac:
"Epp a mult heten tartottam ketnapos konferenciat Becsben. Eeltem egyik legjobb becsiszeletet ettem, lelogott a tanyerrol ,vajpuha volt. 7,5 korettel. Nemetoban az atlag menu 12 EUR korul mozog,"

Nekem is ez szurja a szememet, hogy a posztolto BEBIZONYITOTTA es KISZAMOLTA, hogy nyugati berek mellett 6000 Forint kell legyen egy foetel.

Csak epp nyugaton ennek toredekeert kapod meg.

Roadster68 2017.07.13. 18:42:50

Mellesleg jó lenne ha egy séf nem játszana étterem tulajdonost, mert mint a mellékelt szöveg is alátámasztja: EGYSZERŰEN HÜLYE HOZZÁ.
Nem mintha az étterem tulajdonosok nagy része nem az lenne, de ezért mennek tönkre az éttermek is mert: EGYSZERŰEN HÜLYÉK HOZZÁ.
Nem messze tőlünk nyilt egy étterem szar helyen elképesztően olcsó árakkal, melyek üdítő esetén a Tesco árszintjén mozgott pl 0.5l Coca Cola 200 Ft.
Akkor kiszámoltam hogy havonta kb 1 millát fizet rá. Két évig bírta.

charliefirpo1 2017.07.13. 19:01:53

Gemeinkostenkalkulation, hogy jobban menjen a matek: www.welt-der-bwl.de/Kalkulationsschema

Janossz 2017.07.13. 19:18:51

Ez a Séf Bácsi a South Parkból jött ugye?
Ok, hogy egyféle kaját ad, de köret is csak rizs lehet? Ne már!!
A monokultúrás konyhához nem kell hadsereg. Mi a fenét csinálna annyi ember egész nap a konyhában? Meg három felszolgáló a placcon...Ugyan már!
Álomfizetésekért.

Sajnos a piacról ez a jóember (amennyiben nem vicc ez) életében nem hallott. Olyat kell árulni, lehetőleg jó minőségben, amire fizetőképes kereslet van. A hatezres rántott szeletéért Pesten nem állnának sorba.
Bécsben is olcsóbb (18 Euro), ahol sorban állnak érte. Pedig az egy legendás hely.

Janossz 2017.07.13. 19:21:45

@VT Man: Meg a troll-sereg, akik életükben Kisvárdánál messzebb még nem jártak, de állítani tudják időnként, hogy nyugaton minden! kétszer annyiba kerül. Imádom őket.

Nancsibacsi 2017.07.13. 19:30:43

@Sexual Harassment Panda: "mert egy étlapon van kb 20 étel "
És az mégis mit számít? Nem mindegyikből 200 adagot kell előkészíteni. A pincérnek attól tovább tart kihordania, hogy 20 féle ételt hord ki, nem egyfélét?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 19:43:52

@Nancsibacsi: nem, de a szakácsnzk több mindent kell előkészítenie.
A konyhai munka 90% előkészítés, és ha minden nap mindent frissen csinálsz, kell a 9 szakács.

Janossz 2017.07.13. 19:52:11

@Sexual Harassment Panda: A posztban szereplő nagyszerű:-) üzleti terv egy féle étellel kalkulál. Sőt, egy féle körettel. Mitől is lett ez nálad húsz?

bandigyerek 2017.07.13. 19:58:07

Néhány hónapja olvastam, hogy a westendben nyílt valami büfé, ahol háromezerért adják a féltenyérnyi rántotthúst papírdobozban, mert valami lófaszjóska séf a tulaj. Miért van az az érzésem hogy a fenti posztot ez az ember duzzogta ide, mert nem megy a bolt?

Sexual Harassment Panda 2017.07.13. 20:08:03

@Janossz: szóval szerinted reális az, hogy 1 féle étel van egy étteremben, és arra az 1 ételre 9 szakács.
Ok.

Janossz 2017.07.13. 20:12:39

@Sexual Harassment Panda: Az egész iromány értelmetlen. Ha csak a 206 kommentet nem számolom, az volt a cél, nem az étteremnyitás. :-)

puzz 2017.07.13. 20:18:12

@ChPh: Még szerencse, hogy itt vagy te nekünk! A mi zseni megmondó emberünk!! :))))

Nedudgi - Dörrög Zultán 2017.07.13. 20:36:10

Úgy gondolom egy dolog kimaradt a működési tervből: az italok. Az éttermek az italokon elég sokat keresnek és ott a beszerzési áron túl nincs más költség (pincér, mosogató, gáz, ...). Az italokból jövő haszon jelentősen javíthat a helyzeten.

eff 2017.07.13. 21:39:46

Szerintem a cikkíró nem séf. Vagy ha az, akkor tegyük " " közé, mert tuti valami menza szerűségben nyomja, esetleg valami melóhely kantinjában. Eleve mi az, hogy 3 műszak vendéglátásban, mi ez a bőséges létszám egy 50 fős helyen, ha tényleg séf lenne, akkor eleve számolt volna az itallal is, nemcsak az étellel. Ő úgy számolt mint mondjuk egy ebédeltető hely, ami 11.30-15.00 közt várja a proletárokat, és utána bezár.

GiaMarie 2017.07.13. 22:31:27

De azért bájosan "lenyúlta" a kommentemet, az kicsit reálisabb számokat tartalmazott :D . Egyébként van ebben az országban más gond is, csak hogy lássuk, hova vezet az elvárt bérek megadása: a BKV, Volán, stb JÓL fizet a magyar átlaghoz képest. Nagyon jól, és a fő "gond" hogy tisztességesen bejelentve. Ennek biztosításához a magyar bérekhez képest irreális jegy és bérletárak jönnek ki. Csak viszonyításképp, a városban, ahol lakom, 3000 Ft egy helyi buszbérlet, és a város két legtávolabbi pontja sem több 3,5 km-nél (persze a busz megtesz egy vidám 20 perces kört lelkes utasaival, de kocsival bármely megállóból bármely megállóba közvetlenül MAXIMUM 3,5 km) Havi 20 munkanappal számolva maximum 140 km. Egy szomorkás régi Suzukival EGY EMBERNEK EGYEDÜL is megáll a buszbérlet árából! Ugyanakkor amikor hozzám munkaadóként jelentkezik valaki egy reménytelen zergeb*szta zsákfaluból dolgozni, akkor az Mt kimondja, hogy fizessem a bérletét is. Ez, a fentieknek hála 30-40.000 Ft is lehet. EZÉRT nem kap munkát, aki ilyen helyen lakik, csak max egy multiban, ami céges busszal összelapátolja a droidokat reggel. Pincérként vagy mosogatóként addig állj fél lábon, amíg valaki megszponzorálja a harmincikszezres bérleted (hogy utána hallgathassa, hogy azért késtél ma is, mert havazott, megdöglött egy malac a síneken, részeg volt a buszsofőr, stb) Ide vezet a kiharcolt irreális bér. Ezért van egyszerre munkaerő hiány ÉS munkanélküliség.

ebella 2017.07.14. 03:33:31

@Roadster68: 30? Inkább 300%. Egy sima sarki kocsmában is megduplázzák a bekerülési árat, Hátmég egy jobb étteremben.

babo_ 2017.07.14. 07:56:50

@sakkosfx: Közgazdaságtanból ülj le, egyes.
Nem a kormány határozza meg a béreket és az árakat, hanem a piac.
Tfh. a kormány holnap úgy dönt, hogy - a fenti témánál maradva - a szakácsok nyugati bért kapnak, nettó 1M Ft-ot. Ezt a szakácsokat foglalkoztató vállalkozásoknak ki kell pengetni, ergo vagy lehúzza a rolót, vagy árat emel. (lásd 6K HUF bécsi szelet). Két lehetőség van. Vagy felzárkózik a piac többi szereplője is, és meg tudják venni a kaját, vagy a lebuj be fog zárni, mert nincs forgalom. Ha a piac felzárkózik, akkor a pék, a bolti pénztáros a hentes, etc is 1M HUF-t fog keresni. De ezt az 1M Ft-ot ki kell termelni a pékségnek, a TECSÓ-nak, a hentesüzletnek. Ezért a kenyér 100 HUF helyett 1000 HUF lesz, a csirkefarhát 200 HUF helyett 2000 HUF stb. Néhány hónapon belül beáll az eredeti állapot azzal az egy különbséggel, hogy minden termék és bérpapír száma mögött egy 0-val több fog állni. Ezt hívják úgy, hogy infláció.
Csak a termelékenység növelésével lehet büntetlenül béreket emelni.
Azzal, hogy nem 3 szakács szolgál ki 200 embert, hanem csak egy, mert olyan az étterem felszereltsége, a szakács szaktudása és mentalitása, ami ezt lehetővé teszi. A pék egységnyi idő alatt több/jobb kenyeret képes megsütni. A bolti eladó egységnyi idő alatt több vevőt szolgál ki (és nem 5 perc egy ember kiszolgálása a pénztárnál, mint ahogy ma gyakran megesik)

babo_ 2017.07.14. 08:08:17

@pizo: Sőt a posztoló abból indult ki, hogy 60M az üzlethelyiség.
Ezzel vagy rendelkezik, vagy bérelnie kell.
Ha rendelkezik az üzlethelyiséggel, akkor azt is hozzá kell kalkulálni, hgy ha ezt a 60M-t beteszi a bankba, akkor havi 120-130K HUF csak a kamat.
Azaz ezt akkor is megkapja, ha semmit sem csinál.

chrisred 2017.07.14. 09:05:12

@babo_: De a kormány az állami alkalmazottak bérének, a munkát terhelő adók és járulékok mértékének és a központilag szabályozott kötelező minimális bérek szabályozásával hatást tud gyakorolni a termelékenységre és ezáltal a versenyszféra béreire is. Ha az alacsony állami fizetések és a magas elvonások miatt a lakosság nagy része egyáltalán nem, vagy csak minimálisan tud megjelenni fogyasztóként a belső piacon, akkor a termelékenység alacsony lesz: a termelő és szolgáltató szektorok egységnyi időtartamon belül kevesebb fogyasztási értéket állítanak elő, mintha pörögne a belső piac. A kisebb bevétel és az alacsony előállítási ráta meg visszafogja a versenyszféra béreit is. (Ahonnan ezáltal az állam kevesebb adóbevételhez jut, tehát ez egy olyan mókuskerék, amiből nehéz szabadulni.)

GiaMarie 2017.07.14. 09:25:38

@Nedudgi - Dörrög Zultán: Mindenki ezzel jön, de én őszintén szólva annyira nem látom már. Szerintem ez régen volt inkább így, amikor lehetett a két literes üdcsiből löttyinteni a pohárba. Most, hogy mindenhol a kis üveg üveges üdítők vannak, nem látom azt a szédületes hasznot. Egyrészt, ezt nem vedelik az emberek hektoliter számra, másrészt, lehet neked 210% a marginod, ha az összesen 140 forint, abból nem gazdagodsz meg. És akkor szalad a pincér, mosogat a mosogató, rámegy mondjuk összesen 5 perc humán bérköltség egy üdcsire, ez már egy nagyon szerény, rendesen bejelentett bérnél is elviszi a hasznot, nem még annál, amiket elvárnának a szakmában dolgozók. Étteremben aljasodásig részegedni sem szoktak az emberek. A pultnál kitöltött felesen valóban nagy a haszon, de ezt a kocsmák teszik el, nem az éttermek. A vacsihoz szervírozott üdítőből, ásványvízből vagy pohár borból nem lesz "ikszes" BMW, ha nem trükközik az ember

babo_ 2017.07.14. 09:34:12

@chrisred: A kötelező minimálbér központi szabályozása nem igazán jó megoldás a termelékenység javítására. Ugyanis ez azt eredményezi, hogy vagy nincs szignifikáns különbség a minimálbéren dolgozó - általában képzetlen - munkaerő és a magasan kvalifikált munkaerő bére között, vagy azt eredményezi, hogy a béreken keresztül felpörgeti az inflációt. A második a fentiekben leírtak miatt nem megoldás. Az első verzió - ami a mostani minimálbér növeléssel meg is valósult a gyakorlatban - pedig azt eredményezi, hogy "nem éri meg tovább tanulni", így hosszútávon lesz egy képzetlen és versenyképtelen munkaerőnk, rövid távon pedig azt, hogy a képzett munkaerő oda áramlik, ahol megfizetik.
Az állami fizetések emelése és a magas elvonások csökkentése pedig egymás ellen hat. Az általános vélekedéssel ellentétben, az államnak nincs pénze - és nagyon nem örülnénk, ha nekiállna ész nélkül nyomtatni - ergo a magas állami fizetéseket a versenyszférából kellene elvonni, ahonnan viszont az állam csak a magas járulékokon keresztül tud pénzt kivonni. Magyarán, ha emelni akarjuk az állami szféra jövedelmét, akkor nincs mese növelni kell az adóbevételeket (vagy legalább is hatékonyabban felhasználni). Amit lehetne tenni, hogy hatékonyabbá tesszük az államháztartást, de az maga után vonná, hogy 2-300 ezer közalkalmazottat el kell bocsátani, amit egyik kormány sem mer meglépni (garantált bukta a következő választásokon).
Németország lakossága 8.5x nagyobb Mo.-nál, de csak kb. 6x annyi köztisztviselője van, mint Magyarországnak.

chrisred 2017.07.14. 10:04:01

@babo_: Nem egyértelmű, kit értesz köztisztviselőn. Ha a közigazgatásban dolgozókat, akkor abból Németországban nemhogy hatszor, de húszszor is többen vannak, tekintettel arra, hogy ott háromszintű (helyi, tartományi, szövetségi) igazgatási rendszer van. Ha 2-300 ezer embert el akarsz küldeni a jelenleg 450 ezer oktatásban és egészségügyben dolgozó közalkalmazottból, az gyakorlatilag az állami ellátórendszerek megszüntetését jelenti. Ezzel az erővel az összeset elküldheted.

babo_ 2017.07.14. 10:12:58

Jelenleg ma Mo-n kb 760.000 állami alkalmazásban lévő személy van. (tanár, orvos, rendőr katona). Ugyanez a szám No-ban 4.67 millió fő.
Egy 2006-os felmérés alapján , forrás : www.mkksz.org.hu/html/main/alkossunk/vitainspirator/0406/vita0406.pdf
Azóta magyarországon a KSH adatai alapján bő 100.000 fővel nőtt a közfoglalkoztatottság (2017-ben 847.000 fő). forrás:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html
Ebben nincsenek benne a közmunkások, ami még + 200.000 fő.
forrás: 24.hu/fn/gazdasag/2016/02/02/rekordot-dontott-a-kozmunkasok-szama-tavaly/

Szóval jelenleg én ezt látom, de amennyiben neked van ettől frissebb/megbízhatóbb forrásod, akkor kérlek oszd meg velem

chrisred 2017.07.14. 10:20:11

@babo_: Azért kérdeztem, hogy konkrétan kire vonatkozik a megállapítás. Magyarországon jelenleg nagyjából 110 ezer közszolgálati tisztviselő van (cca 70 ezer kormánytisztviselő és 40 köztisztviselő az önkormányzatoknál). Ezen kívül 450 ezer közalkalmazott. És ott van még nagyjából 200 ezer munkaviszonyban alkalmazott az állami tulajdonú cégeknél.

babo_ 2017.07.14. 10:32:31

@chrisred: Nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától.
Szerintem az alapvető probléma abban van, hogy a magyar vállalkozó a vállalkozásából meggazdagodni akar és nem megélni. Ezért a vállalkozás első évében vesz magának 5-ös BMW-t, meg kacsalábon forgó palotát, és az összes olyan tőkét kivonja a vállalkozásából, amit annak fejlesztésébe kellett volna betolni. Nem fizeti meg a munkaerőt, ezért az, az első adandó alkalommal elmegy. Évekig volt az a felfogás, hogy nem gond, van a helyedre másik 100. Csakhogy azt a másik 100-at ki kell képezni. És az bizony költség. A kiképzett munkaerő meg megint letapos. Amikor meg változik a piac (gazdasági válság, erősödő konkurencia, növekvő terhek, csökkenő munkanélküliség, stb) akkor nincs a cégben tartalék, ezért le kell húzni a rolót.

GiaMarie 2017.07.14. 10:47:52

@babo_: Az alapvető probléma más országokkal szemben, hogy nálunk a bevételt adóztatják halálra, és nem a hasznot. Ebben különbözünk más országoktól. Például az ÁFA. Nagyon nem egyenlő az, hogy Szlovákiában magasabb az osztalékra rakodó közteher (nem az egyébként összességében: 20% társasági adó, vs 16% SZJA + 14% EHO 450.000 Ft-os felső plafonnal) "cserébe" nálunk magasabb az ÁFA, mert a két adó alapja kb 1:10-hez arányban áll, de persze a laikusokat kitűnően lehet hergelni ezzel. Ez az "adóelőny" kb netto 100millió forintos árbevétel felett jelentkezik a vállalkozónál, az átlagos kisvállalkozó már a bevételből is többet adózik, mint szlovák társa, és ehhez jön a + 7% áfa. Csak érzékeltetésül: netto 100 milliós árbevételnél a szlovák vállalkozónak marad 7 millió forint a zsebében magyar társával szemben, amit bérfejlesztésre, beruházásra fordíthat. Nálunk az adórendszer megfojtja a munkaerő igényes ágazatokat. 100 nm alatti kisker egységet, 50 asztalos éttermet lehetetlen nyereségre kihozni nem trükközve, ha az ember nem olyan luxus termék árul, amin 900% a margin (designer ruha, fine dining étterem) A tisztességes egytál ételre építő kockásabroszosok halálra vagy csalásra vannak ítélve, ha nem Budapest belvárosában vannak, mert akkor sem tudják kitermelni a "tisztességes" bért és annak járulékait, ha kígyózó sorok állnának az ajtóban, és állandóan 100% lenne a kihasználtság.

Szakyster 2017.07.14. 11:49:53

Azért remélem mindenkinek feltünt, hogy az alkalmazotti béreknek szándékosan lettek megadva az elvárt, és nem a reális pénzösszegek!

fcsaba 2017.07.16. 00:09:54

Az mennyire reális, hogy 60 milliós ráköltés után is csak bérlem? Lehet, hogy nagyon naiv vagyok, de azt gondolnám, hogy ennyiből már meg lehetne venni. (Egyébként egy nagyon érdekes szemlélet, ami tényleg minden költséggel számol.)

GiaMarie 2017.07.16. 11:44:45

@fcsaba: Nagyon. Ki kell építened az elszívást, a HACCP konyhát (ipari gépek, sütők) ezek miatt jó eséllyel újra kell vezetékezned az egész placcot, hogy legyen ipari áramod is plusz a vendégeret - ez nem két fillér. Csak egy 50 asztalos vendégtérre simán el lehet költeni 5-10 milliót, és akkor még nem is különösebben exkluzív.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.16. 11:51:29

Nem értem ezt a pitiánerséget. Csak 6 ezer egy rántott hús? Miért nem 60 ezer? Vagy ha lúd, legyen kövér: legyen 600 ezer.

Ha naponta csak 1-2 adaggal számol kedvenc séfünk, akár 600 ezerre is kijöhet egy rántott szelet ára.

A közismert zsidóvicc mintájára kedvenc séfünk is akkor keresi meg a zsíros kenyérre valót, amikor zárva tart. :D

sebi77 2017.07.16. 12:00:20

Nyugaton se kerül ennyibe, lehet hogy ott is rosszul csinálnak valamit.

A másik, hogy ha azért legyen 6e a rántott hús hogy 350-et keressen a mosogató, akkor csórikámnak még annyira se fog telni rá, mint most (dupla fizetés hatszoros árak mellett).

fcsaba 2017.07.16. 12:06:58

@GiaMarie: Köszönöm a pontosítást! A kérdésem igazából arra vonatkozott, hogy 60 millióból nem lehet a nulláról felépíteni egy 50 fő befogadására alkalmas éttermet? Abból indulok ki, hogy 30 millióból fel lehet húzni egy viszonylag tágas családi házat, és gondolom, ennek a kétszerese elég kell, hogy legyen a egy étteremhez. Ez esetben ugyanis nem kellene kitermelni az egyszeri befektetési és a bérleti díjat is, ahogy az a példában szerepel. (De lehet, hogy nagyon el vagyok tájolva az összeget illetően...)

Turista1981 2017.07.16. 12:21:15

Egy séf, inkább egy hőzöngő vállalkozó azok ámítják a jó népet baromságokkal. Ha olyan rosszul menne a vállalkozóknak, és most nem csak étterem-tulajdonosokra gondolok hanem un-blokk, akkor nem szaladgálna az utakon olyan sok 10-40 milliós paripa, és a 100 millás villák száma is kevesebb volna. Simán tudnának többet adni ezek a tisztességes becsületes vállalkozók, csak mi hagyjuk magunkat.

Még néhány felvilágosító szakmai helyesbítés a "séf" úrnak :
-a szakácsok napi 12-15 órát dolgoznak, heti 4-6 napban
-nincs fizetett szabadság nagyon ritka ahol igen
-minimál bérre jelentik be őket nagyon ritka ahol nem

GiaMarie 2017.07.16. 12:26:09

@fcsaba: Hát, csak azzal nem számolsz, hogy éttermet nem nyithatsz akárhol, ha meg is szeretnél belőle élni. A frekventált helyeken nem sűrűn találkozol jó árú építési telkekkel. Főleg Budapesten tákolhatod a 100 éves ócska épületeket. De nem a négy fal a drága ebben a sztoriban, hanem pl egy HACCP konyha elszívással meg minden egyébbel alap hangon 20 milla. 30-ból max négy falat húzol fel, de egy étterembe nem vehetsz lakossági járólapot vagy parkettát, mert cserélheted két évente, stb-stb-stb. Csak azt számold ki, mennyibe kerül a saját konyhádat felszerelni! Edények, poharak, evőeszközök,serpenyők. Most ezt szorozd fel alap hangon százzal, mert a profi cucc nem annyiba fog kerülni, mint amit Te otthon használsz, cserébe 200 főre kell megvenned.

Bicepsz Elek77 2017.07.16. 12:44:25

Tanujj fiam!!!

vendeghanyas.blog.hu/

Annyibol nem allja meg a helyet, hogy Budapesten pl a berek es a berleti dijak is joval magasabbak a Belvarosban,mint videken. De az etelek is kb 5000+ tol kezdodnek egy magasabb helyen(nem a pinceettermekrol beszelek a csoviknek a 8 kerben stb). A masik: az igazi haszon az italon van, nem az eteleken. Marcarrol nem is beszelek, hogy a legtobb pesti etterem penzmosoda a maffia szamara..

Sexual Harassment Panda 2017.07.16. 12:50:10

@fcsaba: 60 millióból lehet hogy egy telek talán kijön.

CoolKoon 2017.07.16. 12:51:01

@Roadster68: Az italmérésből jól megél?! Anyám volt osztálytársának volt egy kocsmája. Falusi kocsma volt, úgyhogy nem kellett a belvárosi maffiának tejelnie. Tudod, mit mondott?! Hogy a (bérelt!) játékautomatákból több bevétele volt, mint az italmérésből (a "törzsvendégek" ellenére is)! Viszont egy idő után még ennek ellenére is be kellett csuknia a boltot, mert annyira nem ment jól neki. Na ennyit az italmérésről...

Bicepsz Elek77 2017.07.16. 12:52:18

@babo_: Ha meg kiadja az uzlethelyseget 800 000 et kap havonta a 120 000 helyett..
@GiaMarie: Miert az allam/onkormanyzat stb. finanszirozza azt, hogy a te munkaerod olcson juthasson be a varosba? Vegyenek motort stb oszt jonapot!!
Amugy Balatonon voltam. A szakacsok mondtak, hogy a legtobb kaja lefagyasztva van es kb 20%-a az elasasi arnak a kaja. Az italokat meg 5x arakon adjak(ez Londonban is igy van bolt vs Pub es akkor meg a sz.r csapolt sorokrol beszelebk nem is az uvegesrol.

Trulli 2017.07.16. 13:19:35

Dan Du bist falsche ort in falsche zeit! fai la tue okiali apertó!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.07.16. 19:45:43

mi már ezért nem járunk étterembe, egyszerűen nincs normális hely, rengeteg a negatív élmény, sokszor basztunk rá, az egész magyar vendéglátás egy nagy rakás büdös szar, olyan mint a foci meg a prosztó taxishiénák keveréke. Szocreál örökség maszekolós proliszósszal lefosva. Inkább elmegyünk drága henteshez, veszünk drága sztéket, drága sertést, drága szárnyast, drága zöldséget és főzünk egyszerű de kurvajó kajákat és boldogok vagyunk. A szar bunkó magyar vendéglátósoknak meg meghagyjuk a proli belisztezett szar kajáikat amiket a 80-as évekből mentettek át narancskarikákkal, petrezselyemmel meghintve

fcsaba 2017.07.16. 20:06:10

@GiaMarie: köszi a pontosítást! Ahogy egy későbbi hozzászóló írta, egy várhatóan frekventált vendéglő telekára a 60 millió.

marczy 2017.07.16. 20:32:58

6000-párszáz forint az 20 euró, az még Ausztriában is sok egy szimpla rántott húsért, de garnírunggal, itallal már bőven otthagysz ennyit. És az még nem egy drága étterem.

motoroskonyhaja 2017.07.16. 21:39:52

A múltkor nem véletlenül írtam azt, amit....

motoroskonyhaja 2017.07.16. 21:43:05

A fellengzős, lekezelő válasz pedig mindent elmondott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 02:45:19

@marczy:

"de garnírunggal, itallal már bőven otthagysz ennyit."

Ugye jól értem a posztolót, hogy ő ital nélkül és a létező legolcsóbb körettel (rizs) számolta a 6000-es árat? Ja, és nem osztrák bérekkel.

bontottcsirke 2017.07.17. 06:53:45

Ha mindenki megkapná az ezerötszáz eurós fizetését nem tűnne soknak 12 ezer két főre..

Void Bunkoid 2017.07.17. 08:03:16

Egy kicsit vicces, amikor a magyar rögvalóság kiütközik az egyszeri kommentelőkön, no meg ez pont rámutat arra, hogy miért is ennyire béka segge alatti a bérszínvonal itthon.

Ugye mindig megy az "európai béreket akarunk", de amikor valaki felvet egy ezer eurós mosogatós fizetést, akkor azonnal kórusban megy a szájhúzás, hogy "350 ezret egy MOSOGATÓNAK, még mit nem".

Magyarországot önmaga húzza vissza a saját posványába, nagyon is találó a régi vicc poénja, amikor ugye a pokolban főnek a népek üstökben, mellettük ördögök vigyáznak, bezzeg a mienknél egy ördög sincs, mert ugye ha valaki megpróbálna kimászni, a többi azonnal visszarántja :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 08:45:22

@Void Bunkoid:

Tetszik a nicked, mély önismeretről ranúskodik.

"Ugye mindig megy az "európai béreket akarunk", de amikor valaki felvet egy ezer eurós mosogatós fizetést, akkor azonnal kórusban megy a szájhúzás, hogy "350 ezret egy MOSOGATÓNAK, még mit nem"."

Ezzel van egy aprócska gond: ő sem ad 350 ezret a mosogatóinak.

A másik aprócska gond az, hogy ha akarna sem tudna adni, mert senki nem tudná megfizetni a 6 ezres rántotthúsát.

Tudod (de szerintem inkább nem), nem úgy megy az, hogy a kormány vagy XY vállalkozó elhatározza, hogy ezentúl ny.-európai béreket fizetünk. Ha emögött nincs fedezet, akkor ezzel csak egy óriási inflációt indítasz el, semmi mást nem érsz el vele. Fedezet pedig nincs, mert az ország gazdasága nem képes kitermelni.

(Tudom, Horn, Gyurcsány és a többi balos me. alatt képes volt, akkor még a szar is illatos volt.)

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:30:11

@Sexual Harassment Panda: Meg mindig tolod a hulyeseged? Hadd idezzelek: "Tudod mennyit keres egy szakács átlag Németországban?
2000 Euró nettó , + teljes ellátás "

Erre jossz azzal ,hogy TE junior sous chef-kent mennyit keresel, mikro betettem mar neked hogy VALOJABAN mennyit ATLAGBAN. Ami kb. 2000 BRUTTO. A junior sous chef-ek meg ATLAG 2500 BRUTTO. Cafold mar meg amiket belinkeltem! Aztan johetsz a folytatassal, hogy nalatok ATLAGBAN junior sous chefek vannak baszki. Magyaran az a kozep, teht pont annyi ched de cuisine van, mint amennyi commis de cuisine! Anyadnak hazudjal mar! Meg aztan azt is magyarazd mar meg, hogy a felsohaaros fizetes egy csillagos etteremben vagy szallodaban azaz atlag. Tudod te mi az atlag? A te ertelmi szinted.

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:33:03

@Void Bunkoid: Neked fogalmad sincs valosarol es kopkodsz masokra. Tudod te mennyit keres egy atlag takarito vagy mosogato? 600-900 EUR netto! Vagy mondju minijobban (ami a legelterjedtebb) 450-t. Esetleg kettot vallal be 900-ert. Ugyebar az 1000 a 300k forint, tehat kurvara sehogy nem jon ki a te 350-ed.

Szelid sunmalac 2017.07.17. 09:55:32

A legszebb egyebkent amikor az otthon elokek itt blogokon megprobaljak eladni a brutto bereket nettonak! Foleg mondjuk Steuerklasse 1.-ben, ahol kvazi a fele a netto.

ŐŐ 2017.07.17. 12:18:49

Én vagyok, aki oda mennék étkezni.
Számoljunk kicsit. Oda megyek ebédelni és vacsorázni.
2*6226=12452
A hónap minden napján
30*12452= 373560
Reggelire költsem el az egyharmadát, mint ebédre
(6226/3)*30=62260
Tehát étkezésre havonta elköltök
373560+62260=435820
Az egyéb kiadásaim (lakhatás, ruházkodás, szórakozás, stb.) mondjuk kétszerese az étkezésemnek
2*435820=871640
Így a havi költekezésem
435820+871640=1307460
Következtetés.
Amint a havi bevételem eléri a 1millió 300 ezer forintot, már megyek is rántott húsozni!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 12:27:14

@ŐŐ:

Rosszul számolsz, mert a 6 ezer csak a rántotthús. Ha inni is akarsz rá valamit, akkor arra is hasonló árrés kerül. A posztoló szerint 800 Ft az önköltség, ebből lesz 6000. Akkor a 100 forintos pohár kólából lesz 800 forintos ár. Egy pohár sör meg kerül majd 2000FT-ba.

Hoppá, ez már nagyjából a lehúzós pubok árszínvonala. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.17. 12:33:22

És akkor levesről és valami utóételről, desszertről még szó sem volt.

Kedvenc séfünk éttermében egy leves+rántotthús+kóla+desszertből álló egyszerű ebéd talán kijönne 12 ezerből. Talán.

Ja, a kormány által belengetett 10-15%-os szervízdíjat plusz az ezen felül elvárt 10%-os borravalóról elfeledkeztem. Így az egyszerű ebéded talán kijön 15 ezerből.

GiaMarie 2017.07.17. 13:09:31

@Bicepsz Elek77: Fordítva nézed ezt a kérdést! Kezdjük mindjárt az elején: nem a dolgozóm, és soha a büdös életben nem lesz az, fentiek miatt. Miért vennék én fel valakit egyszerű betanított munkára ilyen helyről? Nem fog motorral vagy kocsival járni, mert mosogatói bérből meg a 9 ft költségtérítésből nem jön ki (motorra nem is jár, csak SAJÁT tulajdonú gépjárműre amúgy). Mondjuk mosogató / pohárszedő munkára a minimálbér, max minimálbér + 10% a reális. Bérköltsége 150-170.000 Ft. Erre már miért is fizetném ki a 40.000-es bérletét? Hm? Ha nagyon nem találok embert ennyiért helyben, akkor inkább megdobom ennek az összegnek a FELÉVEL a bért, ami innentől jobb, mint az átlag, és kapok "magasabb kvalifitású" munkaerőt helyben. Nyilván, az ilyen munkakörnél ez nem plusz egy diplomát jelent. De mondjuk csak annyit, hogy nem rohan el a vendég mellett 30 másodperccel zárás után, le ne késse az utolsó buszt. Mivel a buszbérlet ára az alacsonyan képzett munkaerő jövedelméhez képest irreális, a kormányzat ezt úgy oldotta meg, hogy rátolta a munkaadóra. A munkaadó meg úgy kerüli el, hogy nem vesz fel ilyen munkakörre vidékit. Konklúzió: ott döglenek éhen a zsákfaluban.

JanekOne 2017.07.17. 13:43:35

Én amióta vendéglátói iskolában dolgozom, nem járok étterembe, Azt is kétszer megnézem amit egy talponállóban megiszok, főleg, ha nem üveges. De látom már, el kéne járnom, mosogatónak!

Gerardus A. Lodewijk 2017.07.17. 18:07:22

A szerző nyilván azt a senki által komolyabban kétségbe nem vont feltételezést kívánta bizonyítani a maga módján, hogy ha egy vállalkozás alkalmazottai nyugat-európai szintű bérért dolgoznak, akkor az előállított termék ára is nyugat-európai lesz. Azonban erősen eltúlzott számadatokból indult ki, így szükségképpen torz lett a végeredménye is, miszerint ha egy vállalkozás alkalmazottai a Nyugat-Európában szokásos minimumot alulról közelítgető bérért dolgoznak, akkor az előállított termék ára a Nyugat-Európában szokásosnak a másfél-kétszerese lesz.

Egyébként emlékszem, valamikor 89 környékén a Reform magazinban fejtegette egy (már akkor is unortodox) közgazdász, hogy az országos összesített munkabértömeg a nemzeti jövedelemnek csak kb 12%-át teszi ki (míg Nyugat-Európában 40% és afölött a szokásos), ezért azt javasolta, hogy a kormány rendelje el a bérek megnégyszerezéeét, ami szerinte csupán egyszeri, 36%-os inflációs lökéssel járt volna („Ugye Ön sem bánná, ha minden – egyszeri alkalommal – a harmadával drágább lenne, Ön viszont négyszer annyit keresne, mint ma?”). A kormányban persze voltak nem unortodox közgazdászok, akik pontosan tudták, hogy nincs olyan, hogy egyszeri inflációs lökés: ahol hirtelen megtöbbszöröződik a fizetőképes kereslet, ott az árak is előbb-utóbb lépést tartanak vele. (Mellesleg akkoriban már enélkül is volt vagy 30% az infláció.)

Void Bunkoid 2017.07.18. 08:36:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jó, persze a 6k-s rántotthús _itthon_ eléggé valóságtól elrugaszkodott dolog, de speciel ha megnézed a nyugat-európai árakat, akkor általában a szolgáltatások szoktak igazodni az ottani, hozzánk képest magasabb fizetésekhez, a többi, napi vagy tartós fogyasztási cikkek ára igazából nem különösebben kerülnek többe, mint itthon (különös tekintettel műszaki cikkekre, amik jellemzően jóval drágábbak itthon, mint nyugaton) - tekintve, hogy a szolgáltató szektorban dolgozóknak a bérét is ki kell termelni a szolgáltatásból, nem csak anyagárban adni a cuccot.

A nyugati ingatlanárak meg egyenesen pofátlanok arányaikban a magyarhoz képest.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.18. 11:43:14

@Void Bunkoid:

A szolgáltatások áraa egyértelműen az adott ország bérszínvonalához igazodik, hiszen a szolgáltatásokban _általában_ nagy a élőmunka aránya, aminek az árát megint csak a bérszínvonal határozza meg. .

Az ingatlanáraknál is az van szerintem, hogy normál körülmények között s fizetőképes kereslethez igazodnak, úgy-ahogy. Persze ezen sokat torzít, hogy az ingatlan egyrészt befektetési eszközként is működik, másrészt a jelzáloghitelezésen keresztül a közvetlenül nem befektetési célú ingatlan is függ a bankrendszertől, a gazdaságtól ill. a spekulációktól, tehát igen volatilis.

Valahogy akkor is furcsa a levélíró bér- és árképzése. Na meg ahogy már páran leírták, elegánsan megfeledkezik az italokról, azaz úgy tesz, mintha azokat önköltségi áron adná, mindent az ételen akar megkeresni. Ha az italokon realizált jóval nagyobb százalékos nyereséget is figyelembe venné , máris nem 6 ezer lenne az ár.

Molinaseca 2017.07.19. 11:22:36

@Tibor Székely: Anyámborogass, te érted mi volt a poszt célja?
Milyen reflexesen mindent jobban tudás ez...?

Molinaseca 2017.07.19. 11:24:09

@Tibor Székely: 'Egy háziasszony 6226 forintból háromfogásos vacsorát csinál borral sörrel kávéval és fagylalttal NÉGY SZEMÉLYRE.'

Dehogy csinál. Hol? Magyarországon, ahol négy szelet tisztességes karaj ára nem áll meg egy ezres alatt..?

Molinaseca 2017.07.19. 11:30:05

@chrisred: Elég nagy probléma, hogy egy családanya élete ilyen, ne hozd már ellenérvként bakker. Fizetetlen munka az, ha úgy tetszik. Te meg érvként használod.
LOL

Molinaseca 2017.07.19. 11:36:12

Az átlag kommentelő ezen a blogon is olvasási/szövegértelmezési problémákkal küzd, valamint imád reflexes módon és kicsinyesen reagálni, sérelmeket igazságként előadni, és mindent jobban tudni.

Ez csak egy fiktív példa volt arra (lásd még Tom és Jerry), hogy mennyire nem vág egybe a fogyasztói igény valamint a fogyasztó lehetőségei, azzal amit egy dolgozó kíván, és egy étterem biztosítani tud minőségben, mindezt azzal az állandó feladattal, hogy profitábilis is legyen - mert ugye azért is nyitja aki nyitja.
Nem pontos, de a valóság különböző elemeit hozza össze, hogy látható legyen a vendéglátás nonszensz helyzete.

chrisred 2017.07.20. 05:36:29

@Molinaseca: Ez egy felvázolt példa esetében elég elhamarkodott következtetés. Mi van, ha közben a férj levágja a sövényt a kertben, megjavítja az elromlott vízcsapot és bevásárol, a gyerekek meg kitakarítják a lakást? Ez mind önmagában fizetetlen munka, amit egymásért csinálnak, munkamegosztásban.

Molinaseca 2017.07.21. 21:37:23

@chrisred: Mi köze a férj oldalának ahhoz, hogy te ezt a háziasszonyos példát használtad, egy szakács munkájával való összehasonlításra? Kommentem lényege az volt hogy tök fölöslegesen kevered ide a háziasszonyt, aki számára ráadásul ez egy fizetetlen munka.
Tudom, tudom az volt a lényeg, hogy leírhasd: deaférfiis! :D

chrisred 2017.07.24. 05:27:23

@Molinaseca: Semmi köze, csak azt állítottad, hogy fizetetlen munka, és ezzel kapcsolatosan állítottam, hogy a közös háztartásban élők számára ez nem értelmezhető kijelentés, mert általában a többiek is végeznek szolgáltatásokat a háztartás számára, amiét nem kapnak fizetést. Vagyis összességében mindannyian részesülnek ellenszolgáltatásban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.24. 07:00:26

@chrisred:

"általában a többiek is végeznek szolgáltatásokat a háztartás számára, amiét nem kapnak fizetést. Vagyis összességében mindannyian részesülnek ellenszolgáltatásban."

Bunkó paraszt eszetlen macsó vagy. A munkaviszonyban álló nő sok családban minden nap készít reggelit és főz vacsorát. Hétvégéken ebédet is. Emellett útközben hazafelé bevásárol. Ezzel kvára nem egyenlő "ellenszolgáltatás", hogy a férj időnként bever egy szeget a falba vagy kiviszi a szemetet, miközben olyan képet vág, hogy Jézus szenvedései a keresztfán az övéhez képest vidám mulatozásnak tűnnek.

De hamár az egészet üzletnek tekinted és ellenszolgáltatásről beszélsz, akkor minden dugásért számold fel azt, amit a pasi egy kurvának fizetne, ha nem lenne neki otthon a kész picsa és meleg málé.

Molinaseca 2017.07.24. 15:59:50

@chrisred: A főzés, és az azzal járó teendők napi rutin, napi több óra, míg a kerítésfestés, alibi csónaklakkozás, meg polcfelfúrás ennél sokkal kisebb idő és energia befektetés.
Na. Most komolyan erről kell vitatkozni ez alatt a poszt alatt? :)

chrisred 2017.07.25. 05:28:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem minősítem a környezetedet, a saját ismerőseim körében (meg nálam is) abszolút alap, hogy a pár felosztja egymás között a házimunkát, leginkább az időigénye alapján, mert abból van a legkevesebb manapság. Mivel a főzés jellege szerint hosszadalmas feladat, a másik eközben mos, takarít, bevásárol, segít a leckében a gyereknek stb.

A szokásos szövegértelmezési problémáid jöhettek elő, ha az előzményekből az jött le neked, hogy én tekintem üzletnek a közös háztartás fenntartását.

chrisred 2017.07.25. 05:31:07

@Molinaseca: Ha nálatok a többi háztartási munkát a bejárónő végzi, akkor szerencsés helyzetben vagytok.
(Hát ne vitatkozz!) :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.25. 09:26:52

@chrisred:

És higgyem is el, hogy te ekkora family man vagy, mi?

"A szokásos szövegértelmezési problémáid jöhettek elő"

Így igaz, meg kellene már tanulnod végre értelmezni egy magyarul írt szöveget. Mert sajnos nemcsak az én, hanem mások szövegeit is rendszeresen félreértelmezed.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.07.28. 10:30:55

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: ORBITÁLIS FAAASZ, csak ennyit tudok rád mondani. Mindenről ugyanaz az elcsépelt hazugság jut eszedbe, a kivitt pénz. Ezt szajkózod mindig mindenhol évek óta, tényleg megéri ingyen? :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.07.28. 10:33:12

@VT Man: szar a számítás, meg itthon magasabbak a bérre rakott adók és az áfa is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.28. 10:53:13

@Zka:

VT Man nem számítást, hanem tényt közölt.

Azt állítod, hogy a bérre rakódó adók és a magasabb ÁFA miatt egy szakács itthon többe kerül, mint Ausztriában?

ételizésítő 2018.01.08. 01:28:21

@babo_:
Egy 90 négyzetméteres lakásnak szerinted 3x akkora vécé kell, mint egy 30 négyzetméteresnek?
Már csak hogy az arányosítás mindig ésszerű-e.

ételizésítő 2018.01.08. 01:35:02

@FayRodisz:
Az ugye megvan, hogy 1 kg boltban megvett zsacskós rizsből kifőzve 3 kg rizsköret lesz, mert saját tömegének kétszeresét veszi fel vízből?
süti beállítások módosítása