Oaxaca minden nyomozásom alapján Mexikó legjobb gasztronómiáját tartogatja az utazó számára, és nem utolsó sorban egy nagyon szerethető város. A hagyományostól a modernig megmutatom a kedvenceket.
Az itteni csokoládéról, ami persze első sorban nem mogyorós-táblás változatban, hanem egészen különleges megjelenési formákban létezik, már írtam részletesen. De végigettem itt a teljesen hagyományos, öreg nénik által készített utcai ételektől azelegánson át a nagyon modernig mindent. És nem bántam meg.
Oaxacában [e: váháká, a v olyan, mint a why v-je] érdekes módon teljesen máshogy értelmezik a hagyományos egyszerű mexikói ételeket is, mindennek egy kicsit más a formája és a mérete, mint máshol, így könnyű belefutni olyan problémába, amikor végül alig sikerül megenni a sok megrendelt ételt. A máshol 1-2 falatnyi tacók itt szinte egy étkezést is kitesznek, egy helyi specialitás, a - gyakran mexikói pizza néven is emlegetett - tlayuda pedig kifejezetten kiadós adag, ha sikerül megenni az egészet.
Itanoní
A város egyik legkellemesebb helye, itt érdemes kezdeni az ismerkedést a helyi utcai ételekkel, komoly a választék és az igényesség és ráadásul nem csak este nyitnak ki. A városközpontból kiesik (20-30 perc séta, vagy 5 perc taxi), de nagyon megéri. Kizárólag helyi kukoricából dolgoznak, teljesen hagyományos módszerekkel, és nagyon jó minőségben, plusz van egy kellemes, árnyas kis rész, ahol kényelmesen el is lehet fogyasztani az ételeket.
Tacos del Carmen
Egy egyszerű utcai stand a belvárosban, ahol szintén pár néni sütögeti fáradhatatlanul a különböző tortillákat. Meglepően gyors a kiszolgálás, itt ugyanis - a kissé limitáltabb választéknak köszönhetően - elő tudnak készülni, és nem á la minute készül minden, mint az Itanoniban. Kényelem nem sok van, pár ülőhely és egy kis árnyat adó ponyva, dehát nem is akar itt senki sem órákig üldögélni.
És így néz ki ez akcióban:
További street food Oaxacából:
És egy jó kis tamal, azaz kukoricacsuhéban gőzölt 'puliszka, uzsonnának is kiváló:
Leginkább az adottságai miatt méltó figyelemre, szuper hangulatos beltér és terasz, a hagyományos ételek elegáns elkészítési módban kerülnek az asztalra. De ízben, minőségben nem szárnyalja túl az öreg nénik által csinált street foodot. Persze sokkal izgalmasabb és esztétkusabb fogások vannak itt, fimom húsok, halak, polip, és pár kedves trükk: mint például az asztalnél, személyre szabott igények szerint elkészülő salsa, vagy épp guacamole. [Este még szebb a kilátás a teraszról a közeli templom fényei miatt.]
És az ételek:
Criollo (meglepő módon nincs saját weboldala, de még a séf gyűjtőoldalán se szerepel, ahol a többi étterme fent van)
Enrique Olvera, Mexikó leghíresebb séfjének egyszerűbb stílusú étterme egy szuper hangulatú belső udvar, ahova a konyhán is keresztülmenve jut be a vendég. Természetesen 'live' készülnek a tortillák az erőteljes hagyományos kötődést, de azért némi kreativitást is villantó ételekhez. Profi hely, gondosan kimunkált ételek, jó szerviz. Ár-érték arányban és hangulatban is remek, gasztronómiailag viszont nem lenyűgöző, nem is az a cél, hanem a kifejezetten házias, családias stílus. [A Mexikóvárosban található Pujolról írok majd külön.]
Ilyen a hely:
És az ételek:
Egyértelműen a legizgalmasabb étterem Oaxacában, a legnagybb kedvenc. Mexikói alapanyagokból nagyon kreatv látásmóddal elkészített spontán menüsor, tele érdekességekkel! Az italpárosítás is végig szuper, főleg gondosan kiválasztott mezcalok, de előkerül bor, illetve sör is. A hangulat laza, a szerviz köztvetlen és nagyon jó, aki érdekel, hogy hova léphet tovább egy tradícionális konyha, ha a fine dinining felé kacsingat, annak kötelező!
(Külön vicces, hogy a séf - a San Francisco-i nagyágyú, a Saison mellett dolgozott Amerikában levő magyar étteremben is!)
[viszont elég sötét van, ez látszik a képeken is]
Az éttermet nem könnyű megtalálni, ez a jel segít:
Ezek pedig az ételek: (még egy születésnapi meglepetést is kaptam)
A legfontosabb tapasztalat, hogy egyáltalán nem egyszerű egy hagyomnyosan nagyon jó konyha megújítása, 'fine diningosítása', ahogy ebbe Magyarországon is sok séfnek beletörik a bicskája gyakran, úgy Mexikóban is néha felmerül a kérdés, hogy oké, hogy elegánsabb a hely, szebb a tálalás, kifinomultabb az elkészítési mód és az alapanyagok, de valahogy mégis többnek érzem a szimpla, tradícionális változatot, mint a finomítottat. Ennek jegyében a Casa Oaxaca és a Criollo szerintem nem kötelezően meglátogatandó étterem, bár mindkettő érdekes és sok értéket hordoz.
AirFrance nélkül nehezen jutottam volna el Mexikóig!
