Kicsit talán megszállott vagyok, de amikor a legutóbbi dán túrámon kiderült, hogy egy tokiói ramenmester vendégszerepel, akkor gyorsan lecsaptam a lehetőségre. Aztán pár héttel később Tokióban is elzarándokoltam hozzá. Megérte! 
Ugyanis fantasztikus rament készít. A koppenhágai túra a Noma záróparty-ja miatt volt február végén, a városban előtte pár héttel nyitott egy szuper jó ramenező, a Slurp Ramen Joint, olyan minőségű ramennel, amiről mi itt Budapesten sajnos csak álmodozhatunk. Pedig történt itthon is előrelépés a témában, de amit ezek a dán fiúk csinálnak, az egészen magas liga. Nem véletlen, hiszen az egyik legjobb tokiói mesternél tanulták el a leves és a tészta készítésének a titkait, ha nem is feltétlenül pont úgy, ahogy a Tampopo című klasszikusban, de az biztos, hogy eredményesen. A tanulás folyamata helyett mos tinkább nézzük meg a filmből az evés titkait, bevallom, én néha azért kihagyok ebből pár mozzanatot :)
Már a blog indulása idején is posztoltam tokiói ramenélményről, azóta is nagy kedvencem a tésztaleves, egyszerűenk is tűnhet a műfaj, de az igazán jó ramen nagyon bonyolult és igényes munka eredménye. A frissen főtt tészta ruganyos és ízes, a lé erőteljes, mély és összetett, az egéyb kiegészítők pedig kiváló kísérői az élménynek. [Ez egy nagyon durván leegyszerűsített recept, ami azért még így is elég jó eredményt hoz.]
A különleges alkalom, ami miatt mindenképpen be kellett jutnom hozzájuk az volt, hogy a mesterük jött látogatóba hozzájuk, és persze mi mást csinálhat egy japán ramenmester, mint rament főz, ha látogatóba jön. Két napon keresztül a tokiói Hitotogisu ramenező vezetője, Yamamoto készítette a rament itt, ilyen eredménnyel:
Fantasztikus ramen, egy kis extrával: Yamamoto specialitása, hogy az alaplébe kagylót is tesz, így az kap egy egészen különleges kiegészítő ízt. Ilyen egyébként a koppenhágai hely és csapat akcióban:
Ilyen pedig, amikor még jobban belelendülnek a munkába:
Annyira tetszett a ramen, hogy elhatároztam, hogy Tokióban is felkeresem Yamamoto-san ramenezőjét, már csak azért is, mert a legjobb japán étteremértékelő weboldalon, a Tabelogon is elég jól szerepel. Mivel csütörtökönként különleges napot tart, ezt választottam, ilyenkor csak egyféle rament kínál, viszont az szárított szardíniával is ízesítve van, azaz még egy kicsit különlegesebb a szokásosnál. Persze jó messzire el kellett metrózni a 'belvárosból', aztán még egy kis séta egy lakóövezetben, aztán már be is állhattam a sorba, hiszen Japánban minden igazán finom büfé előtt sor van.
Hossza várakozás után semmit nem bíztam a véletlenre, csípőből tüzelve elkészítettem az első fotót a beltérről, sejtettem, hogy nem szeretik az ilyesmit. Így is lett, de kegyesen hozzájárultak ahhoz, hogy majd a levesemet lefotózzam.
De addig még le kellett küzdeni egy aprócska akadályt, hiába tudtam, hogy csak a szírdíniás ramen van aznap, valahogy meg is kellett rendelni azt. A rendelés sok helyen egy automatánál történik, ahol az embe rkiválasztka a megfelelő gombot, majd kifizeti a gépnek a kívánt összeget és kap érte egy jegyet, ezt adja át a pulton belül dolgozóknak. Szuper megoldás, nincs probléma a pénzváltással, higiénikus, hiszen a szakácsok nem nyúlnak pénzhez és effektív is. Kivéve, ha az ember pont nem tud japánul, és a gépen nincs semmi angol felirat, ami segítene.
Aztán csak sikerült átlendülni ezen is, az egyik szakács kicsit tudott angolul, így - ha teljes képet nem is kaptam a választási lehetőségekről, méretekről, feltétekről - de legalább nem rendeltem és fizettem olyat, amit aznap nem is kínálnak. Aztán a tészta megfőzése után hamarosan meg is kaptam a ramenemet, ami minden fáradozást és küzdelmet megért: ízgazdag, különleges, erőteljes aromájú, fantasztikus tésztával, igazi mestermű:
Tele umamival.
További japán posztok a Világevőn. Hamarosan Párizs és Mexikó következik, élőben itt lehet követni.
