Brazíliában az első ember, akivel beszélgettem azonnal felhívta a figyelmemet Sao Paulo leghíresebb magyarjára, a népszerű István Wesselre!
Fotó: Címlapon, 1985. (Apámnak nem tetszett mert a cím : "A hús királyai")
A reptéren az über automatikusan az über pool szolgáltatást kínálta fel, ami több utas közös városbajutását jelenti, perszer nagyon kedvező áron. Így kerültem véletlenül egy autóba egy helyi hölggyel, Robertával, akivel jót is beszélgettünk és egyből felhívta a figyelmemet a helyi magyarra, akit ő véletlenül személyesen is ismer és tisztel.
Meg is kerestem Wessel Istvánt.
Fotó: 3 a 7 könyvemből
Honnan ismerik a brazilok és miért ilyen népszerű?
Wessel István: - Persze Roberta eltúlozta egy kicsit a népszerűségemet. Mi a finom hússzakmában vagyunk 5 generáció óta, itt Sao Paulóban pedig már 58 éve. Azon kívül én mindig tudtam, hogy a márkánk a legfontosabb vagyonunk, ezért életemnek egy nagy részét ennek építésére, gondozására szántam. Írtam 7 könyvet gasztronómiai témákban, főleg húsokról. Írtam 20 évig különböző újságoknak és havi lapoknak is. Annak idején az emberek itt azt hitték, hogy a gasztronómia az orvostudományhoz tartozik. Ezeken kívül TV-ben is szerepeltem hosszú ideig, és mivel eléggé eleven vagyok, 20 éve naponta kétszer a rádióban is van egy rövid, pár perces kis véleményrovatom.
Fotó: Fénykép a szomszédnál. Január 2000. A mi képünk az ő falán.
Melyik sikereire a legbüszkébb?
őszintén? Arra, hogy a két gyerekem (Daniel (42) és Tatiana (40) folytatja a céget. Nem egy könnyű élet, de hoz sok örömöt is.
Milyen szerepet tölt be Sao Paulo gasztronómiájában?
Sokféle étteremmel dolgozunk. Az bevásárló köztpontostól az elegáns, fine dining éttermekig. A séfek közül sokkal vagyok közeli kapcsolatban. Ma egyébkén itt a gourmet hamburger van nagyon felkapva. De ebben a 47 évben, amióta elkezdtem dolgozni, követtem generációkat, akik előre mentek, akik bezártak, akik új tendenciákat hoztak. Így én nagyon közeli megfigyelője vagyok az itteni gasztronómiai történéseknek.
Fotó: Tata - Magyarország. 1934. - Élelmiszerfesztivál
Gondolom nem indult egyszerűen a történet, milyen lépcsők vezettek el idáig?
Nem szabad félni a hibáktól. Sokat tévedtem, de eggyel többet eltaláltam. A ‘győztes csapaton ne változtass’ szabály itt is érvényes. Én viszont az ellenkezőjét mondom: akkor kell változtatni, amikor nyerésben van, ilyenkor van elég tőke kifizetni a hibák árát is akár.
Ha jól tudom, könyvet írt a család történetéről is, a Magyarországról való kalandos kijutásról. Ezek léteznek magyarul is? Ha nem, mit érdemes tudni a kivándorlásról?
Mi 56-ban szöktünk ide, és mint (majdnem) mindenki egy fillér nélkül. Ha akarod, elküldöm a könyvet PDF-formátumban és talán valaki le tudja fordítani...
Fotó: Republica havi lapban - Paulay Ede utca 21. előtt. A cím : egy egyszerű ember története
Hogy zajlott az 56-os szökés?
Én 9 és fél éves voltam, és a szüleim már akkor mindenről beszéltek velem. Tudtam, hogy honnan és mikor indulunk (az Operaház sarkától). A döntésre nagyon kevés időnk volt. Anyám akart menni, apám félt a körülményektől. Nagyanyám 72 éves volt, egy öregasszony, testvérem pedig mindössze 4 hónapos. A kockázat nagy volt, de anyám - aki most 92 éves és jól van! - úgy gondolta, hogy maradni még rizikósabb lenne. És mivel nálunk is a nőké volt az utolsó szó, december 8-án elindultunk, azaz 6 héttel a forradalom kezdete után. Mi a Paulay Ede utcában laktunk, mellettünk volt egy rendőrség vagy ÁVÓ-központ.
Én vívás edzésen voltam 23-án délután, amikor kitört a forradalom. Az edző nem engedett el senkit az edzés végén, így ott maradtam én is a Madács téren egészen addig, amíg apám értem nem jött. Aztán kezdtük beleélni magunkat, hogy a szabadság egy konkrét lehetőség lehet…
Hagytunk a szomszédnál egy képet, amit anyám vett le a mi falunkról. Ennyi maradt otthon belőlünk otthon és még jó pár rossz emlék. Háború, kommunizmus, stb. Amikor 2000-ben visszalátogattam Pestre, elmentem a házunkba. A szomszéd még 44 év után is ott lakott. Bekopogtam, beengedett, a mi képünk lógott még mindig a falon, ugyanazon a helyen.
Megpróbáltam megvenni tőle, de nem adta.
Fotó: Egy napra az érkezésünk után, február 9, 1957. Cikk a magyar menekültekről, benne a család: Apám, Anyám Apám testvére, a nagymama és a kistestvérem a kosárban
Hogy ismerik a brazilok? Pisti, István? Honnan tudják, hogy magyar?
Én soha nem tagadtam a magyar születésemet. Akárhányszor van rá lehetőség, beszélek a származásomról. A barátok Pistinek szólítanak, de a szakmai világban István a nevem. Mindenki megtanulta helyesen ejteni ezt a nehéz nevet.
Mennyit tudnak Brazíliában a magyar gasztronómiáról?
Nagyon keveset tudnak róla, majdnem semmit. Létezett hosszú ideig egy Hungaria étterem, ami nagyon jó volt de nem vették elég komolyan a gasztrovilág változását. Főzök magyar ételeket, főleg pörkölteket és persze főzeléket. Most november 8-án fogok csinálni egy jótékonysági célú magyar vacsorát. Az emberek elvárják tőlem a nyárson sült húsokat, vagy a borjúpörköltet galuskával. Nagyon szeretik mindig.
Mit tanulhatunk esetleg mi magyarok a braziloktól? Van-e olyan brazil étel, ami nagyon ízlene nekünk?
Sok helyen a világban csinálnak sóletet. Az itteni az egyik legjobb, amit én valaha kóstoltam. [Valószínűleg a feijoadára gondol - A Szerk.]
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Élni még (minimum) 20 évet. Az anyám 92, és kitűnően érzi magát!
Sok sikert hozzá!
Fotó: Az első üzletünk cirka 1959. Apám, én és alkalmazottak.
További brazil posztok a Világevőn. Csatlakozz Facebookon a közösséghez!
