Megjött a hideg, itt van hozzá a tökéletes, egyszerű recept
2015. október 12. írta: világevő

Megjött a hideg, itt van hozzá a tökéletes, egyszerű recept

Tegnap este valami igazán jó, hideghez passzoló, egyszerű vacsorára vágytam, ez lett az.

sam_9313-001.JPG

Ráadásul nincs is vele sok munka, a sütő meg külön előny ilyenkor, a végén érdemes kinyitni az ajtaját, hogy az illatok és a maradék hő szétáradjon. Az édesburgonyától se kell megijedni, termelik már itthon is, rengeteg helyen lehet kapni, sok hiper-, szupermarketben is. Az ízesítés pedig variálható szinte teljesen szabadon, írok a végén még variációkat.
Ez meg egy kedves emlék, ami eszembe jutott róla, amikor Costa Ricában próbáltam krumplis tésztát csinálni, krumpli hiányában főzőbanánból...

Füstölt chilis hasselback édesburgonya

Gyakorlatilag szinte bármivel finom, amivel mondjuk egy héjában sült krumplit megtöltenénk, csak itt érdemesebb azért erősebb fűszereket, ízeket használni, főleg csípőst, hogy ellensúlyozzuk az alapvetően édes ízt. Amivel nekem nagyon bevált, az füstölt chili, kis konzervben lehet kapni Chipotle en adobo néven (akár hipermarketekben is), és máshoz is borzasztóan finom, azaz nem vész kárba a maradék, sokkal kifinomultabb íz, mint mondjuk egy agyonsózott, darált, csípős paprika (márkanevet szándékosan nem írok). (Itt írtam a chipotléról részletesebben is), de természetesen más formában is kerülhet rá a chili.

A lényeg a bevagdosás és a sütés: a sütőt előmelegítjük 200 fokra, az (édes)burgonyát úgy vagdossuk be, hogy kb 1-3 milliméteres (lehetőleg egyenletes) szeletek keletkezzenek, de az alja összetartsa, azaz nem vágjuk végig! Ehhez van egy nagyon jó trükk is, ha két evőpálickát hozzáfogunk, akkor az pont időben megállítja a kést, nem kell félni, hogy megszalad. Hasonlóan egyszerű és praktikus trükk az aljából levágni egy kis részt, hogy ne guruljanak el a krumplik, senkinek se fog hiányozni később!

Utána meglocsolgatjuk/bekenjük olívaolajjal és mehet a sütőbe, ha van légkeverés, még jobb. Az édesburgonya méretétől függ a sütési idő, de nagyjából 30 perc kell neki. Ezután jön a következő kör, de ezúttal már az előkészített szósszal, fűszerekkel alaposan megkenve, a szeletek között is.
Nálam a szósz a fent említett chipotle volt, hozzá citromhéj és citromlé és olívaolaj, só. (összeaprítva, keverve)

sam_9310.JPG

És ezt kenjük be alaposan, akár dobhatunk a tetejére még pár kis vajkockát is, az se árt neki. Aztán vissza a sütőbe, kb még 20 percre, de ez megint csak függ a mérettől, illetve attól is, hogy mennyire szeretnénk ropogósra, karamellizáltra a külső rétegeket (belül inkább csak megfő, ami nagyon jó kontraszt!) Én nagyon szeretem, így alaposan megsütöttem, belül krémesen lágy, kívül ropogós, egyszerre édes és csípős, ez a végeredmény, akár köretként is használható, de szerintem simán kiad egy jó vacsorát magában is annyira teltek az ízek:

sam_9313-001.JPG

 És persze lehetne friss fűszernövényekkel (kakukkfű, oregano, rozmaring), kolbász- vagy szalonnaszeletekkel, hagymával, fokhagymával, tejföllel, sajtokkal, snidlinggel is szórakozni, egyik se lesz rossz, akár egy sütésben többfélét is egyszerre. És tálaláskor mehet még rá friss korianderlevél mondjuk, de tényleg kábé annyira univerzálisan használható, mint a sima krumpli. És ez még rettenetesen egészséges is, de ez ne riasszon el senkit se!

Van ám Facebook-oldal is, sőt Instagram és Hírlevél! Egy texasi farmer nem iratkozott fel egyikre sem, pár héten belül elpusztult az összes tehene!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr157960230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emul 2015.10.12. 13:09:04

Ha szabad kerdezni, az ott a foton milyen kes pontosan?

emul 2015.10.12. 13:34:54

@világevő: Ehh, mar egy ideje szemezgetek vele.
Miota hasznalod? Mik a tapasztalatok? Tenyleg annyira jo mint ahogy irjak?

házisárkány 2015.10.12. 14:42:25

A Tescóban 499 az édesburgonya akciósan, szombaton bespájzoltam belőle 3 kilót, a hűtőben eláll hetekig... Ki fogom próbálni ezt az elkészítési módot is. Én amúgy tavaly cuppantam rá egy köretre: nagyjából ugyanannyi krumplit, édesburgonyát és egy kicsit kevesebb sárgarépát többé-kevésbé egyforma méretű darabokra vágok, egy fej fokhagymát gerezdekre szedek (nem kell megpucolni a gerezdeket), a kertben tépek pár levél friss babérlevelet, egy rozmaringágacskát, leszedem a levélkéket, összekeverem a zöldségekkel, adok hozzá sót meg egy kis olajat, tűzálló tálban beküldöm a sütőbe kb. 200 fokra, lefedve, 50-60 percig sütöm. Finom, na. :-)

altimus 2015.10.12. 15:48:27

prima otlet az evopalcika, kiprobalom!

en ennel a fajta elkeszitesnel vagok egy sima feluletet a krumpli aljan, igy a sutobe valo behelyezeskor nem kell ovatoskodni, nem kezdenek el a krumplik osszevissza gurulni, addig amig epp a vagott fele nem kerul alulra :) egy plusz mozdulat, de megeri.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.10.12. 15:51:32

@házisárkány: az is jól hangzik!

@altimus: köszi, igen, érdemes lecsapni az aljából, ha nem elég lapos! bele is írom, köszi!

Fattyula 2015.10.12. 16:14:43

@emul: szerintem éles. :)
mellesleg valószinuleg bevonatos Yanagi-ba

oszt jónapot 2015.10.14. 10:52:48

@emul: Nem akarok beleszólni, de szerintem egy majd' 200 dolláros késnél minimum fura, ha nem lehet tudni, miből van.

emul 2015.10.14. 12:00:36

@oszt jónapot: Hogy erted. Elvileg titanium/szen otvozettel van bevonva

Lajos bácsi az úszóedző 2015.10.15. 14:54:02

@világevő: Bocs, hogy szétoffolom ezt a tuti kis receptet, de mi a hivatalos álláspont Hai Nam kapcsán? Eléggé erős (volt) a kötődés, nyilván nem jártál bent a konyhán, de mégis mit gondolsz a dologról?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.10.15. 17:20:14

@Lajos bácsi az úszóedző: Tudtommal nincs még semmi hivatalos eredmény, sajnos belefuthat ilyesmibe szinte bárki, akár a világ legjobb éttermei is (pl a Noma is egy hasonlóba), remélem hamar helyreáll a rend!
süti beállítások módosítása