Egy feldühödött séf levele egy pályaelhagyóhoz
2014. március 10. írta: világevő

Egy feldühödött séf levele egy pályaelhagyóhoz

Pont érdekes folytatása a múltkori nagy sikerű témának, (amikor egy magyar séf vallott nekem a szakma nehézségeiről), ez a nyílt levél, amit egy amerikai séf címzett egy tanítványának, aki két hét után lelépett az étterméből, feltehetően azért, mert nem bírta a terhelést. Tanulságos olvasmány.

_MG_6603-001.jpg

Illusztrációk a bécsi 2 csillagos Palais Coburg konyhájából, Silvio Nickol séffel

[tart még a JÁTÉK!]

Mark Mendez, séf így kezdi a levelét:

"Dühös vagyok, bocs a kirohanásomért. Mindössze két héttel a munkakezdésed után jelezted, hogy kilépsz, aztán másnap már nem is jöttel dolgozni, ezzel alaposan megsz.pattál. Tudom, hogy miért léptél ki: kemény volt a meló, keményebb, mint gondoltad. A poén a dologban, hogy könnyű pályán dolgoztál, és még egy durva estét se csináltál végig, vicces, nem? A szomorú meg az,hogy fogalmad sincs, hogy mennyire kemény meló ez valójában, mit is jelent valójában szakácsként dolgozni" 

_MG_6601-001.jpg

"Nem a te hibád: nem készítettek fel erre a szakácsiskolában, ugye? Nem figyelmeztettek, hogy ahhoz, hogy nagy séf lehessél, előbb nagyszerű szakácsnak kell lenned. Nem meséltek neked az áldozatokról, amiket hoznod kell, a kemény munkáról, a túlórákról, az odaadásról, az elkötelezettségről, az alváshiányt, a sous chef folyamatos szemétkedését, nem figyelmeztettek ezekre. Azt hitted, hogy elvégzed a sulit és pár év múlva olyan leszel, mint Thomas Keller, ennyi az egész, ugye?"

_MG_6617-001.jpg

"Egy nap, talán majd séf leszel valahol. Neked kell majd képezni és motiválni az embereidet, irányítani őket, vezetni, tanítani és inspirálni."

Vannak nagyon használható gyakorlati tanácsai is:

"Tanulj, amennyit csak tudsz, olvass el mindent, kérdezz, jegyzetelj, spórolj össze pénzt rá és járj más éttermekbe kóstolni, gyere túl korán munkába és jelentkezz önként a túlórákra, gyere be dolgozni a szabadnapodon, csak, hogy megtanuld a cukrászpályát vagy a hentességet. Kóstolj meg mindent, amit csak tudsz, újra és újra, és tegyél fel annyi kérdést a séfnek, amivel halálra idegesíted."

Itt van a teljes levele (angolul), érdekes olvasmány! [ha szakmabeliek igénylik, lefordítom az egészet.]

Szerintem ezért fontos ez a téma mindannyiunknak, akár szakácsok, akár vendégek vagyunk.

Szerinted?

 Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz és a hírlevelünkhöz, hogy elsőként értesülj az újdonságokról és a programokról! Instagramon pedig élő a közvetítés a gasztrokalandokról!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr845852886

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kezdeti nehézségek, a nehézség kezdete 2015.10.20. 19:32:49

Az utóbbi időben egyre több éppen szakácsnak tanuló, vagy frissen végzett szakács keresett meg azzal, hogy most merre tovább, és hogy mit hogy csináljanak szerintem, mire figyeljenek a kezdeti években, hogy tudják magukat képezni, és hogy álljanak az e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baliquez 2014.03.10. 20:10:42

Szerintem a sous chefnek nem kellene folyamatosan szemétkednie, és a chef feladata hogy beállítsa alapjáratra, nem az újfiúé.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2014.03.10. 20:58:12

aki a fluktuáción kiakad, az bizony messze van még az emberek "irányításától, tanításától és inspirálásától"... sokkal inkább hisztinek nevezném ezt a sírjuk tele a világot egy nyílt levélben dolgot... viszont másrészt meg a kutya nem olvasná, ha ezeket csak simán leírná, szóval marketingnek meg fasza :)

XcuseMe 2014.03.10. 22:00:58

Otthagyott a szarba , mert szopattad...Ennyi...

szallodas · http://forgoajto.blog.hu 2014.03.10. 22:07:36

Én nem Amerikában tanultam, "csak" Magyarországon, főzni ráadásul csak egy évet, mert szálloda szakra jártam, de az alapján az a tapasztalatom, hogy ennek a szakmának nagyon lényeges elemeit nem oktatják az iskolában. Nem oktatják a stresszkezelést, a toleranciát, a problémamegoldást, a szolgáltatói lét sajátosságait. A legjobb, legeredményesebb főiskolás se mindig tudja, hogy ha a diploma után tanult mesterségében, a vendéglátásban helyezkedik el, akkor onnantól nincs szabad estéje, nincs hétvégéje, nincs családi karácsonya és végigbulizott Szilvesztere. És nincs normális családi élete. Ez nem önsajnáltatás, nincs ezzel semmi gond, ha ezt szereted csinálni. Csak sokan nem tudják mit vállalnak, és az iskolában se árulják el nekik. Nem csoda, hogy ennyi a pályaelhagyó. A mi negyvenfős főiskolai csoportunknak ismereteim szerint maximum a fele maradt a szakmában. Szerintem a fenti eset mögött is valami ilyen állhat.

Gour (törölt) 2014.03.10. 22:20:38

5 barátom is elvégezte a szakács sulit, de akkora szopás a meló,hogy már a tanulás közben elment egy életre a kedvük. A csúcsszopás a cukrászat, a rabszolga konyhai munkák legalja, csak éppen körüllengi valami romantikus tévképzet és sokan elvégzik a sulit, majd egy percet sem dolgoznak a szakmában.

Mbraun 2014.03.10. 23:25:17

Az F&B soha nem lesz a vendeglatas legszebb oldala. Az ettermi es a konyhai(szakacs)szemelyzet oldalon olyan fluktacio van, mint a Tiszan aradaskor. Mindenki szopat mindenkit. A recepcios a housekeepinget, a konyha es a pincerek kozott folyamatos a baszogatas oda-vissza.
Ja itt szeretnem megjegyezni hogy a 10 legjobb londoni etteremek koze valasztott egyikeben dolgoztam segedpincerkent, 6 honapot. Ezen ido alatt sokszor volt olyan hogy 2 het se kellett, es leleptek az ujoncok (szakacs es pincer egyarant). Szoval ennyit errol. Mindenki potolhato.

Alexababa 2014.03.10. 23:51:51

Sziasztok,én (viszonylag kezdő) szakácsként dolgozom.Már 3 éve gürizek éjjel nappal,nagyon sok lemondással jár ami miatt a ma ( velem egykorú 23) éves fiatalok nagyrésze lemond erről a szakmáról.Én úgy vagyok vele hogy nagyon sok túlóra és nagyon sok idegi alapú nyelés kell ahhoz hogy ezt el lehessen viselni,de meg lehet csinálni.Nem mondom hogy könnyű mert pont nem az,de ezért is marad meg 10-ből akár csak kettő...de az a kettő évek mulva feltehetőleg jobban jár mint némely más ember.Én csak nemet mondok mikor megkérdezik hogy szakácsnak menjenek-e a fiatalok akik most választanak pályát,mert akkor csak a buli részét látlyák meg.Az én meglátásom az hogy ha nem imádod,ha nincs minden porcikádban az hogy te ezt akarod,még ha néha kétejeid is vannak,azok elszállnak,akkorne csináld.B

sumo · http://sumo.4242.hu 2014.03.11. 00:19:55

@baliquez: aki azt gondolja, hogy a sous chef folyamatos baszogatása szemétkedés, az nem ismeri ezt a szakmát eléggé.

Bambano 2014.03.11. 01:46:06

itt az idő, hogy a séfek megváltozzanak. ha nincs semmi előnye annak, amit és ahogy csinálnak, akkor felesleges erőltetni.

jót röhögtem a linkelt poszton, hogy kommunikáció meg üvöltés pár mondaton belül...

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.11. 04:48:48

ez csak természetes fluktuáció, ahogy fentebb is írták, aki ezen hisztizik, az egy primadonna
nem érti meg, hogy valaki más akar, máshogy képzeli el az életét, munkakörülményeit, nem bírja az öncélú szopatást
van ilyen minden szakmában, meg vannak talpnyalók, beilleszkedők, akik tűrnek, mert semmi mást nem tudnak, vagy tényleg elhiszik, hogy máshogy ezt nem lehet

a séfek ma úgy gondolják, hogy Gordon Ramsay műsorait is túlszárnyalóan alpárinak kell lenni, akkor lesznek híresek-hírhedtek
és valóban, aki jó séf, az még lehet szarember, ez a szomorú valóság

van most egy sznobok által generált pátosz, ami körüllengi a szakácsokat, cukrászokat, most a gasztro az új hype, sokan beleesnek, kitanulják, aztán belelátnak, hogy nem olyan ez, mint ahogy azt nekik beadták
megy a nagy szöveg, hogy a szakács meg a cukrász az hős, mert a belét is kidolgozza, közben meg csak rabszolgák, ahogy a gladiátorok is nagy ikonok ma, közben meg csak rabszolgák voltak, akik közül a legtöbb elhullott
lehet így fetisizálni minden szakmát, de a 12 órás álló munka az sose lesz vonzó a legtöbb ember számára

olyan ez, mint a pornó, fogyasztani mindenki szereti, a benne dolgozók életét csillogás és luxus lengi be, de a háttérben keményen megy az ass to mouth és az állati primitívség
a konyha ugyanilyen tud lenni, nem túl művelt és finom modorú emberek főznek és baszogatják egymás éhbérért, magukat is kizsigerelve, ami miatt még frusztráltabbak lesznek, közben gasztronácik próbálnak köré valami eladható sztorit kerekíteni

vakegér II 2014.03.11. 06:26:33

A szakmánk nincs sem elismerve, sem megfizetve, de ennek ellenére aki ezt szopatásnak érzi érzi, az nem is szakmabeli, csak - legfeljebb - annak hiszi magát. Aki nem vállalja a szakmához (sajnos) hozzátartozó áldozatokat, az mehet a búsba... Jobb lesz neki is meg a valódi szakácsoknak is.

Ui: Komolyan kellene végre foglalkozni az utánpótlás kérdésével, mert ami mostanság történik ezen a téren az katasztrofális. Hozzám pld. jött egy másodéves, és egyetlen levest ismert: a zacskós leves! Akkor miről beszélünk, ha elmegy két hét után?

Ronald 2014.03.11. 07:44:58

Ha 10 embert megkérdezel, hogy milyen főnök Gordon Ramsey - 9 azt fogja mondani, hogy: EGY ÁLLAT!

A 10-ből talán 1 lesz olyan, aki meg meri kockáztatni, hogy talán a beosztott szakácsnak nem kellene másodjára is szénné égetnie (és kikukáznia) azt a bélszínt (ez konkrét jelenet volt)...pláne akkor nem, amikor fullos a terem.

Ilyenkor van, hogy: "Oooops, bocsika főnök - ez kicsit odaégett" - aztán meg az, hogy "Ott álltál mellette baz'meg, mit néztél miközben szénné-égetted?"

Értitek? Nem az a gond, hogy hanyag kutyaütők, nemtörődömök a beosztottak - vagyis hogy gyakorlatilag szart sem ér a munkájuk.... hanem az a fő-gond, hogy Gordon miért káromkodik ilyenkor?
.

virtualdog 2014.03.11. 08:27:11

Biztosan vannak könnyebb és nehezebb munkakörülmények, de alapvetően konyhán dolgozni, bármilyen pozícióban, ritka tűrőképességet kíván, ez így van. De aki annyira bolond, hogy ez kell neki, és imádja, az bírja, és ezért meg hálásnak kell lenni, mert ezért lehet jókat enni éttermekben... :) Kár a két "oldalnak" egymást szidni!... Én nagyon szeretek főzni is, enni is, de nem bírnám sem a 12 órát, sem a pörgetőket, sem az üvöltözést, nem bánom, hogy nem ebbe az irányba mentem. Ettől még nem kell bunkónak nézni a konyhán üvöltöző embereket!

Személyesen kevesebbet láttam bele, de első kézből származó beszámolót viszont még többet hallottam egy másik, hasonló szakmáról, ez pedig a mentőzés (mentőápoló, mentőorvos stb). Sok a kattant ember, de van bőven elhivatott is, és mindkét féle rengeteget dolgozik (12 órás műszak 20 perc kivehető szünettel, amit sürgős hívás megszakíthat...), és ha ők nem lennének, akkor még ott sem tartanánk túlélt szívrohamokban meg autóbalesetekben, mint így. Vannak kemény szakmák, de (jogos) büszkeségben, összetartásban (üvöltözés nálunk is ment a konyhán, de fedeztük is egymás seggét rögtön, ha arról volt szó!), és főleg adrenalin-löketekben (és -függőségben) viszont sok olyan élményt adnak ezek a szakmák, amit a mérlegképes könyvelés nem. :)

Mindenesetre én minél több ilyen "belsős" interjút meg levelet szeretnék olvasni, ha lehet ilyet kérni, mert nagyon érdekesek! :D

(Egyébként nagyon érdekes, de máshová vezető téma a gasztronómia sztárkultusza meg a mostanában valóban divatosabb ínyencség (bár nem mennék olyan messze, hogy "gasztronácinak" hívjak bárkit is...), ami valóban - ugyanúgy, mint a színészeké, zenészeké stb - egyoldalúan mutatja be a világukat.)

a_tom 2014.03.11. 08:30:00

@Ronald:
Ja, mert ha felmerül bármilyen probléma, akkor:
- Az egyetlen problémamegoldás ami létezik az a másik megalázása, ordítás, káromkodás
- Ez rendkívül hatékonyan működik is minden esetben

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.11. 08:46:57

@vakegér II: meg van fizetve mindenki, hiszen piacgazdaság van, mindenki annyit kap, amennyit ér, amennyiért elmegy dolgozni
ez elismerés is megvan, ma a gasztro a trendi, divat, a szakácsok a hősök
legalábbis az összes gasztroblog ettől hangos

a zacskós leveshez: Magyarországon ennyi annak a társadalmi rétegnek az igénye, amelyiknek a gyerekei szakács-cukrász-felszolgáló suliba mennek
valljuk be őszintén, azok mennek ma magyar szakiskolákba, akik máshova esélytelenek
ők a prolik, akik addig járnak iskolába, amíg kötelező, aztán irány a munkanélküliség
ők azok, akik sose járnak étterembe, fogalmuk sincs a minőségről, igényességről, gasztronómiáról, érdeklődésük semmi iránt nincs és mivel nem túl értelmesek, szakiskolákba küldik őket a tankötelezettségi kor végéig
belőlük kellene szakembert faragni

így fordulhatott elő, hogy volt általános iskolái osztálytársam 2-es, 3-as "eredményekkel" ment felszolgálónak, egy idegen nyelven se tudott megszólalni, nem is lett belőle pincér, bár átrugdosták a vizsgákon, elment biztonsági őrnek, mert elég nagy tahó gyerek volt, gondolom oda megfelelt

ugyanez szakács osztályba járó ismerősöknél is megfigyelhető volt: nulla otthonról hozott gasztronómiai kultúra (még a magyar paraszti ételkultúra se! mivel egy paneldzsungelben nőttek fel), egy generáció már Tesco májkrémen nőtt fel, ők elvesztek
kijárja az iskolát, aztán megy közmunkásnak (de ez nem csak a vendéglátós szakmákra igaz)
munkája akkor se lenne, ha tehetséges lenne, mert főleg vidéken nincs élet, nincs forgalom

vannak jó példák is az ismeretségi körömben, ahol az érdeklődés vitte a pályára az embert: olyanok, akik akár egyetem, főiskola mellett vagy után végeztek el egy szakács vagy cukrász tanfolyamot
nyelveket beszélnek, jártak már egy-két helyen a világban, dolgoztak is külföldön és utána eldöntötték, hogy ők szakácsok vagy cukrászok lesznek (persze ők rögtön mennek külföldre, mert ott lehet tanulni, karriert építeni, emberként kezelik őket és úgy egyáltalán, ott még működik a vendéglátóipar)
olyan srácot is ismerek, aki külföldön dolgozott étteremben is, hajón is, majd hazatért, hogy formális képesítést is szerezzen, ezzel feladva egy-két külföldi szezon alatt kereshető jövedelmét, mert ugye addig is Magyarországon kell lennie

na nekik egy kész szopás volt a magyar gyakorlati hely, mert ugye eben a szakmában is nagy az irigység, ha a tanuló esetleg jobb helyeken dolgozott, sokkal több pénzért, beszél angolul, németül, olaszul, a gyakszihelyén meg nem ez a színvonal... az nem szül jó vért
meg mi az, hogy diplomával a zsebében akar szakács lenni, mit képzel ez magáról! szopassuk csak szét
nehogy tanuljon is valamit

@Ronald:
most Ázsiában élek, az itteni közeli családomban van néhány szakács
közös bennük: nem iskolában tanulták a szakmát, hanem étteremben, hihetetlenül profik, nincsenek hypeolva, nincsenek túlfizetve helyi viszonyok között (magyarokhoz képest azért jól keresnek), egy wok-kal és egy bárdszerű késsel csodákat művelnek, nem alpári parasztok, hanem totál kulturált, de egyszerű emberek, semmi Gordon Ramsay attitűd nincs bennük, mondjuk ebben a kultúrkörben egy napig sem él túl az olyan agresszív, skót futballparaszt, alkesz fejű ember, aki EU-ban, vagy USA-ban sztár lesz a TV-ben azzal, hogy beosztottal ordít

és nem, az alpáriságra nincs indok, az sem, ha valaki világhíres séf

az is igaz, hogy az itteni ismerőseim éttermeiben a konyhák nem úgy néznek ki, mint a fenti Michelin-csillagos hely, egy magyar Köjál ellenőr 50 méterről vegyvédelmi kámzsában rendelné el a lángszóróval való megsemmisítésüket
de ha nem látod, hogy honnan jött az étel, hogy nyávogott, hápogott vagy ugatott-e főzés előtt az alapanyag, akkor életed legjobbjait eheted
ja, és itt a pincérek borravaló nélkül is kedvesek, ami Magyarországon nem jellemző

Bobby Newmark 2014.03.11. 11:39:33

@sumo: Mi a picsa az a sous chef? Nekem is ezen akadt meg a szemem a posztban, hogy minek kell szemétkedni?
De akkor ez nem önkényes szemétkedés, hanem csak egy baszogatóséf, aki a munkáját végzi, vagy mi? :P

☉ ☾ 2014.03.11. 12:18:37

"Egy nap, talán majd séf leszel valahol. Neked kell majd képezni és motiválni az embereidet, irányítani őket, vezetni, tanítani és inspirálni." - hahaha, ez lenne az inspiráció?

Ezek betegek. Maga a szakma is az egy kicsit Európában, de, hogy a fogalmakkal se legyenek tisztában, az tényleg kórtünet.

Ronald 2014.03.11. 12:20:45

.
@a_tom: Látom nagy az érzékenység az irányában, hogy miért ordibál a séf.

Arról viszont egy szót sem olvastam, hogy ugyan az a talpig becsületes, galamblelkű, szakszervezeti-dolgozó szakács mi a jó k. anyjáért nem figyel oda a munkájára - pláne amikor élesben megy a dolog, tele teremmel?

Vagy az rendben van, hogy sorra cseszik el a kajákat ? - ami egyrészt kár, de nagyobb baj, hogy csúnyán késik a rendelés.

Régi kádárista védekezés volt, amikor a mérnök lerontott a műhelybe, hogy:
- Kovács, mi a jó francot csinál maga itt ? Amit tegnap és ma esztergált annak a 90%-a selejet, mehet a kukába. Hogy képzelte ezt?

Erre a derék Kovács úgy válaszolt, hogy

- Mérnök elvtárs, maga velem ilyen hangon nem beszélhet.

Jó kis védekezés, nem mondom - csakhogy már nincs kádárizmus. Legalábbis nem úgy.
.

Reggie 2014.03.11. 12:38:16

Ez a sef egy onelegult hisztis ripacs.

2014.03.11. 13:12:03

@Reggie: A legtöbb séf az, főleg az "elit" éttermekben, aztán, ha csillag is van, akkor kész hisztérikák. Ez van.

@Ronald: Nincs rendben, és a jogos lebaszás, az jogos lebaszás. Mondhatni, ami jár, az jár. De van pár alak a konyhán, akinek görcsbe van rándulva minden idegvégződése, és visít mindenre, ha kell, ha nem. Mna, az ilyeneket kedve lenne az embernek berakni a sütőbe, egy nagy citrommal a szájában.

Phteven 2014.03.11. 13:19:50

A leírtak gyakorlatilag bármelyik szakmára igazak. Naponta látom a sok diplomás mérnök urakat. Elegánsak, nagyon ritkán koszolják össze magukat, vagy a kezüket. Ha baj van, akkor kétségbeesetten dolgoznak azon, hogy lehetne másra kenni a szart. A gyakorlati tudásuk nulla, nem is nagyon törekednek arra, hogy ezen változtassanak. Hiszen ők végzett mérnökök. Amikor konkrét problémával kerülnek szembe, akkor mindegyik puffogtatja, hogy a főiskolán, ők hallottak ilyenről. Szoktam nekik mondani, hogy ez engem nem érdekel. Azt mondják, hogy az adott problémát miként oldanák meg.

Ennek a típusnak szöges ellentéte az az ember, aki lentről küzdötte föl magát évek hosszú sora alatt. Némelyik az érettségit is menet közben tette le. Érdekes módon az ilyen emberekre nyugodt szívvel ott merem hagyni a céget, mert tudom, hogy nélkülem is menni fognak a dolgok, el lesznek hárítva a problémák.

oszt jónapot 2014.03.11. 13:31:09

@Bobby Newmark: konyhafőnök-helyettes. ez a dolga. :)

Mészáros Laci 2014.03.11. 13:40:09

Jó írás.

*Bármely* szakmában fontos olvasmány a séf levele.

a_tom 2014.03.11. 14:04:32

@Ronald: Az hogy nem beszélünk a másikkal úgy mint egy kutyával, hogy nem alázzuk meg, az nem kommunista hanem humanista elv. Magyarul emberség, tehát hogy nem primitív ösztönállat módjára viselkedünk.
Először gondolkodunk, beleképzeljük magunkat a másik helyébe(empátia), aztán személyeskedés helyett a problémára koncentrálunk a megoldás érdekében, nemcsak azért hogy levezessük a feszültségünket.

A főfőfőszakácsok helyében azon is elgondolkodnék hogy a beosztott miért rontja el rendszeresen a munkáját?
- Menthetetlen gyengeelméjű, drogos, alkoholista akit hiba volt felvenni? Miért vették fel, miért nem cserélik le?
- Gyakorlatlan? Tanítsa!
- Direkt szopatja a főnököt mert "valamiért" nem szereti? Változtassanak a körülményeken, szerettessék meg vele a munkáját, vagy vegyenek fel másikat.
- Magánéleti problémái elterelik a figyelmét? Talán segítséget kéne felajánlani, nem ordítani..

Számomra hihetetlen hogy ha egy munkahely jó, oda nem találnak jó munkaerőt, főleg ilyen munkanélküliség mellett. Valami nem stimmel az egyenletben.

Szelid sunmalac 2014.03.11. 14:48:42

@a_tom: Dolgoztal mar konyhan? Vagy pincerkent? Ezek az emberek altalaban nem Nobel-dijas tudosok. Teljesen mashogy kell veluk viselkedni, mint egy multinal. Mast ismernek el, mas fogadnak el stb.

édes-savanyú 2014.03.11. 15:01:14

Úgy látszik, ez mostanában valami trendi vélemény lett, hogy ebben a szakmában csak így lehet érvényesülni, s mindenképp lemondással, áldozattal, sanyarú sorssal működik csak a séfek élete...

Hát nem tudom, megfordultam pár konyhán, de sehol nem az üvöltözés és a terrorizálás ment, ellenben a jó hangulat szinte garantált volt. Tény, hogy nem az agyonfetisizált trendi gasztroéttermekről volt szó, hanem sima kisvendéglőkről, esetleg hotelkonyhákról, de hajtás idején sem így működtek a dolgok.

Macropus Rufus 2014.03.11. 15:20:11

@Szelid sunmalac: nagyon jó barátom több mint 10 évig volt felszolgáló. És bármennyire is hihetetlen, de teljesen normálisan lehet vele beszélni és, képzeld meg is érti. Tehát nem kell a nagy duma, hogy velük másképpen kell bánni, me beszélni.
Én speciel Gordont is pofán vágtam volna rengetegszer egy serpenyővel. Mert az egy dolog, hogy ő valaki. De ez nem jogosíthatja fel őt arra, hogy állatként beszéljen a beosztotjával. Tőlem már kapott volna rendesen az fix. Aztán majd ha a perel, akkor beszopja, mert a válasz per tárgya, hogy rendszeresn emberi mivltomban alázott meg blablabla. 10millióért(dollár) helyre áll a leki
békém. Az ügyvédeim bebizonyítják, hogy egy halál nyugodt ember vagyok de a 2 év megalázás egyetlen ökölcsapásban öszpontosúlt aminek következtében Gordonnak újra meg kell tanúlnia járni és beszélni.

Maradjunk annyiban, hogy a felszolgáló/szakás/stb is ember, és ne akkor legyen nagyfiú a főnök amikor csicskáztatni kell a kopaszt. Lásd a blog tmáját: egy kopasz jól megszivatta a nagypofájút. Nem véletlenűl írta ezt a levelet a szakács..

2014.03.11. 15:30:09

@Szelid sunmalac: De nem is két osztályos idióták.

@édes-savanyú: A konyha hangulatát általában a chef határozza meg, ha az egy idegbeteg majom, akkor a légkör is olyan lesz: percenként fejhangon visító sous-cheffel, idegbeteg line-cookkal, agyonhajszolt előkészítőkkel és mosogatókkal. Igazad van viszont, mert ilyen idegbeteg majmok a trendi, hypeolt helyeken fordulnak leginkább elő.

A másik, otthon el tudom képzelni, hogy tényleg rengeteg lemondással jár ez a munka, mivel a tulajok jó része még mindig spúr, illetve bennragadt abban a mentalitásban, hogy a vendéglátás elsősorban pénzről, jobban mondva a saját profitjáról szól. Amit, ha lehet már tegnapra akar, de ha nem megy, jó lesz most rögtön is. Így nem vesz fel elegendő személyzetet, ezért a meglevők nyomják a 12-14-16 órás műszakokat egymás után, amíg bírják. Szerencsésebb helyeken ez nem így van, vagy minden nap normál műszak, vagy hosszú műszak másnapi szabadnappal. No, de akkor a tulajnak nem lesz már tegnapra profitja, ugye.

2014.03.11. 15:35:09

@Macropus Rufus: Khm, Gordon Ramsay showt csinál. Tudod, reality showt. Nem igazi, nem úgy igazi, ahogy azt látod. Napi több órás anyagot vágnak meg neked 50 percesre, amibe belesűrítenek mindent, ami ráveheti a nézőt, hogy megnézze a műsort.

Szelid sunmalac 2014.03.11. 15:35:46

@Macropus Rufus: A Gordon nem mervado. Es en bizony jopar foszezont lehuztam a Balatonon pincerkent, meg jopar evet rendezvenyeken szinten pincerkent. Mitobb, nagyapam szakacs volt, nekem meg meg fosulin is kulon gyakorlati targy volt mind a felszolgalas, mind a fozes. A tobbi foiskolasra is foztunk a menzan.
Nem azt mondtam, hogy hulyek. Azt mondtam, hogy mas eszkozokkel lehet veluk kommunikalni, mint mondjuk a mostani munkakoromben a munkatarsakkal.
Ettol bizony meg tobbnyire az alacsonyabb beosztasuaknak van igaza, mert a vendeglatasban a magasabb beosztasuak igen el tudnak maguktol szallni.

NemNick 2014.03.11. 15:36:41

"meg van fizetve mindenki, hiszen piacgazdaság van, mindenki annyit kap, amennyit ér, amennyiért elmegy dolgozni"

Istenem, néha annyira irigylem a kis pillangós, nyuszikás világot a fejedben.

Tudod mit? Ha egyszer bekerülsz, mondjuk a magyar egészségügybe nyiss mindenkinél ezzel a felkiáltással!
Ha tökös gyerek vagy, megcsinálod, elvégre ez a véleményed, nem igaz?

Aztán nézd meg magad.

odamondó 2014.03.11. 17:08:42

Saját szakmám tapasztalatából mondom szakácsnak lenni vagy vendéglátásban dolgozni kész öngyilkosság lehet. A pénz egyáltalán nem jó az életed pedig fel kell áldozni. Ezt mindenkinek tudnia kéne mielőtt belevág a szakmába.

Ramsayhez pedig: mindenkinek ajánlom hogy a Kitchen Nightmares UK verziót nézze meg. Ott látszik mi Ramsay erőssége. Ő egy igazi business man. Az amerikai verzió lett ilyen olcsó buta valóságshow jellegű maszlag.

magyar bucó 2014.03.11. 18:49:29

"a sous chef folyamatos szemétkedését"

Akkor talán nem kellene csodálkozni, hogy szó nélkül lelépett. Meg - gondolom - próbaidős volt, bármikor mondhatja, hogy "anyám, én nem ilyen lovat akartam", holnaptól nem jövök.

magyar bucó 2014.03.11. 18:51:05

@Ronald: Előfordul, hogy valakit le kell cseszni, de amikor a séf mindig, mindenkivel üvölt, akkor alighanem benne van a hiba...

vakegér II 2014.03.11. 21:33:16

Amikor már sokadszor magyarázod el, hogy a felbontott tejet tegyék végre vissza a hűtőbe (persze nem a húsosba, mint ahova tenni fogja), vagy mondjuk a 12 dekás szeletet nem úgy kell érteni, hogy egy 8 dekás, meg egy 16, és így tovább még jöhetnének a példák órákig, akkor annál az idegbeteg majomnál (pink petsch definíciója)elpattan a cérna.
Végső soron csak az ebédnek kell elkészülnie. Ja, és mellékesen - többek között - meg kell felelnie a HACCP, a vendég, a tulajdonos elvárásainak, figyelni kell az anyaghányadra, a minőségre, az anyagellátásra. Beosztást, étlapot kell csinálni, szállítókkal vitatkozni, pótolni a szabadnapon, beteg állományban, szabadságon lévőket, figyelni a "nehéz napokra", lehetőség szerint segíteni, de legalább meghallgatni a magánéleti problémákat, és nap mint nap folyamatosan még jónéhány hasonló feladatott kell megoldani.
Várom A_TOM gyakorlati bemutatóját a kedves, megértő, mindent megbocsájtó séfbácsi figurájában. Utána majd sörözünk. Vagy a lent a bárban, vagy a Pszichiátrián.

2014.03.11. 21:53:56

@vakegér II: Nagyon sajnálom, hogy képtelen vagy megértetni magad a konyhában. Ha annyira hülyék, akkor rúgd, vagy rúgasd ki őket. De ha idegbeteg majommá válsz azzal nemcsak a környezeted agyára mész, záros határidőn belül, hanem magaddal is jól kicseszel. Hát hiányzik ez neked? Ha meg túl nagy felelősség számodra egy konyha vezetése, akkor mondj le róla. Attól még lehetsz kiváló szakács, mert esetleg nem vagy vezető-típus. Pedig, ha üveghangon visítozol vagy éppen mennydörögsz, mert a marhája huszadjára sem képes megkülönböztetni a tejest a húsostól, akkor nem vagy.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.12. 07:26:33

@NemNick: babám, ezt mindenki tudja, Magyarországon is mindenki tudja, hogy mennyit ér, aki tudja magáról, hogy többet ér, az megy is több pénzért dolgozni
az egészségügyben is, akár külföldre is

de aki nem elég jó ahhoz, hogy sokkal jobb pénzeket keressen, az persze frusztrált, látja, hogy a jobbak elhúznak, mert beszélnek 1-2-3 nyelvet folyékonyan, fiatalok, képzettek stb.
na az ilyen ember aztán faszarcú majommá változik rövid időn belül, mert tudja, hogy szart se ér, de ahol sok szart se érő ember összesereglik, ott behergelik egymást, hogy "mi ennél többet érünk, elvesztegetjük az életünket a hálátlan parasztokért, mennyi áldozat és lemondás van a munkánkban"

ez jellemző ott, ahol valójában sok közepesen tehetségtelen ember gyűlik össze: közoktatás (ugye a magyar, töri stb. tanárok nagyon nagy panaszkodók, közben munkaerőpiacon nem annyira van rájuk igény), egészségügy, vendéglátás
hergelik egymást, hogy ők ennél mennyivel több elismerést érdemelnek, meg fizetést
hát nem, ők pont annyit érdemelne, amennyit keresnek, mindenki annyit ér, amennyiért el tud menni dolgozni

és persze dögöljön meg a beteg, dögöljön meg a vendég, a diák... mert akinek a kezében hatalom van és frusztrált, az vissza is él a hatalmával: eü dolgozó, vendéglátásban a séf, sőt a pincér is húzza a pofáját, ha 10 forinttal kevesebb a borravaló, mert ő többet ér ennél (értsd: munkaköri kötelességét elvégzi, de ezért valami pluszt vár)

virtualdog 2014.03.12. 08:29:50

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
"Magyarországon is mindenki tudja, hogy mennyit ér, aki tudja magáról, hogy többet ér, az megy is több pénzért dolgozni az egészségügyben is, akár külföldre is."

Nem akarok politizálni, de nem mindenki húz el külföldre, aki "többet ér", és megtehetné több pénzért, és függetlenül politikai-nemzeti érzelmektől, ezeknek az embereknek legyünk kurva hálásak, mert például őmiattuk ehetünk itthon is igazán kiváló ételeket és nem a szocializmus menzakonyhájának hagyatékát, azaz agyonlisztezett, zsíros, emészthetetlen tápot, amit én általánosban és középiskolában szorgalmasan betömtem, mert így neveltek, most pedig legszívesebben visszamennék, elvenném magamtól azt a kaját és a falra kenném.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.12. 11:30:03

"ezeknek az embereknek legyünk kurva hálásak" - piacgazdaságban a hála az egy elég értelmezhetetlen fogalom, én senkinek nem vagyok hálás, aki a munkáját végzi (ez nem jelenti, hogy lenéznék valakit is, sok szakács rokonom van itt, ismerősök is, szeretem, amit főznek, jókat eszem)
szerintem a fizetés elég kell, hogy legyen, meg hogy nem nézzük kutyába egymást
plusz nálam még van egy félprofi érdeklődés is a gasztronómia iránt
tapasztalatom szerint amúgy pont a vendéglátásban dolgozók jeleskednek egymás szopatásában lásd séf úr hisztije, konyha-felszolgálók kölcsönös kicseszései

én el tudom fogadni, hogy a gyerekként megevett lisztes, zsíros kaja akkor a mindennapi realitás volt (bevallom, gyakran még szerettem is)
ha ma nem telne jobbra, ma is megenném a menzakosztot
akkor is tudtam, hogy nem az a legjobb, de az volt elérhető
én nem kenném a falra, mert ilyet nem csinálunk étellel, meg ugye azzal valaki dolgozott, a maga színvonalához képest persze
annyi pénzből egy olyan helyen, olyan dolgozókkal annyit lehetett alkotni, aki ezt nem fogja fel, az sznob
80-as években érted... lehet most egy trendi bisztró asztala mellől fikázni, de akkor az volt, csóróság, nulla választék
túléltem, mások is túlélték
akkor is tudtam, hogy nem az a csúcs, volt jól főző nagymamám, anyám, volt mihez viszonyítani

tudod mit, én még egyetem alatt is ilyen szarokat ettem általában, sőt, még vacakabb kajákat, mert akkor arra volt pénzem
tudtam, hogy van jobb, ettem is néha jobbat, sőt, főztem, amikor volt mit, de nem mindig van az ember olyan életszakaszban, hogy kulináris élményeket hajhászhasson minden étkezésnél

én külföldön élek, itt is van szemét kaja, McDonald's, KFC stb. és tele vannak az éttermeik, pedig egy komoly gasztrokultúra van itt, mégis van igény a szarra is meg a jóra is

én kifejezetten nem örülnék, ha egy zsírfejű gasztronáci meg akarná mondani, hogy nem ehetek grízes tésztát, mákos laskát, csirízes finomfőzeléket rántott parizerrel
nem eszek, de volt, amikor megettem
nem köpöm le magamat emiatt

virágozzék ezer virág, aztán amit a piac akar, azt jutalmaz
így lesz mindig McDonald's és lesz igényesebb hely is
ja, itt a Távol-Keleten is benyomják a dobozos, zacskós ramen noodle soup-okat az emberek, sőt sok kis étterem ételei se sokkal jobbak annál, nem minden papsajt külföldön se

vakegér II 2014.03.12. 20:18:46

@Pink Petsch : Sajnálom, hogy semmit sem értettél meg az egészből.

Pop_ 2014.03.12. 22:53:22

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
kifelejtetted a hozzáfűznivalódból hogy tisztelet a kivételnek.
van olyan ember aki nem hülye, csak nem megfelelően motivált, és ezért nem jók a jegyei. tudom, ez ritka, de létezik.
nekem is csak annyi volt a bajom hogy középsuliban rossz társaságba keveredtem, és ezért nekem szóba se jött hogy én főiskolára járjak, mert annyit sulizni, ugyanmár. azóta viszont többször is rájöttem hogy mekkorát hibáztam, mert röhögve megcsinálnám azt amiért mások vért izzadnak.

érettségi után ott voltam hogy valamit azért kell csinálni, ezért énis elmentem vendéglős iskolába, hogy majd én szakács leszek, érzékem is van hozzá meg minden. de én ennyit gürcölni,ilyen jellegű stresszt vállalni nem fogok.
úgyhogy irány újra az iskolapad. jobb később mint soha.

2014.03.13. 06:57:08

@vakegér II: De megértettem. Idióták dolgoznak a konyhádon, rengeteg mindenre oda kell figyelned, kezdve a HACCP előírásoktól a tulaj profitján át az étel kifogástalan elkészítéséig. Igen, nagyjából ez egy vezető, egy főnök feladata (nemcsak a konyhán, hanem bármely más szakma esetében is). Ha ezt te csak permanensen üvöltve vagy képes abszolválni, akkor nem vagy főnöknek való, bármilyen jó szakember lennél is egyébként. Persze, mindez nemcsak rád vonatkozik ...

ehran 2014.03.13. 11:24:13

@Jancsa János:
@XcuseMe:
A levél lényege nem az, hogy megszopatta - ami semmiképpen nem nagy ötlet, mert azért beszélnek egymással a séfek, pláne a csúcséttermeknél (nem tudom, hogy ez most az volt-e), és nem feltétlenül jó reklám egy pályakezdőnek - az csak mellékes megjegyzés volt. A lényeg inkább az benne, hogy mire számít egy pályakezdő, és mi a valóság.

ehran 2014.03.13. 12:20:41

Azért az látszik a kommentelők többségén, hogy nincs igazán tapasztalatuk az éttermes világban, illetve ha már szóba került GR, akkor pláne a csúcséttermes részében. Szokták hasonlítani a katonasághoz a dolgot, és talán ez a legjobb megközelítés: iszonyú kemény hierarchia van, és annak is kell lennie, hogy működhessen. Az ordítás itt is könnyen része lesz a dolognak, a legtöbb helyen jellemző, sokszor óhatatlan is: nagy a hely, nagy a zaj, sürgés-forgás, koncentrálás, amin "át kell törni". A szemétkedés persze így sem szükségszerű, viszont más kérdés, hogy pontosan mit is takar, mikor van tényleg öncélú megalázás, és mikor csak keményebb hangú irányítás, amit a galamblelkű egyén már szemétkedésnek gondol, esetleg 3x mondták el már korábban normálisan, de még mindig nem csinálja ahogy kell. Az is naiv elképzelés, hogy mindig a séf veszi fel az alkalmazottat, meg hogy olyan könnyű pótolni, ha valaki elmegy. Általában eleve mindig kisebb a személyzet, mint igazán ideális lenne, senki nem örül, ha ebből még kiesik valaki.

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Azért olyan szinten leegyszerűsíted a kérdést, hogy az már nevetséges. Millió és egy oka lehet annak, amiért valaki nem megy el külföldre dolgozni több pénzért úgy, hogy közben normális, tehetséges, jó szakember, és nyelveket is beszél. Arról nem is beszélve, hogy így tényleg soha semmi nem lenne az országból. A töritanár is egy jó példa: ha kiváló tanár és ember, meg tehetséges is, és nyelveket beszél, akkor persze menjen el külföldre, elvégre ott jobban boldogul, itthon meg adott a tanárok fizetése. Akkor ezek szerint itthon ne is legyen normális történelemoktatás? Vagy hogy gondoltad? Tanítson magyar történelmet külföldön?
Azt meg amúgy szerintem senki nem mondja itthon, hogy ne lehessen grízes tésztát enni, csak azt, hogy lehetőleg készítsék normális alapanyagból. Illetve a Mekit sem kell beszántani, az volt csak a kívánalom, hogy jelenjen meg a másik véglet is a választékban.

2014.03.14. 13:21:52

@ehran: Persze, hogy nem a séf veszi fel általában a munkatársakat, kivéve a szakács-frontot (de azt sem mindig), de ha tényleg annyira idióta az illető, hogy már hátráltat (lásd, huszadjára sem úgy csinál valamit, ahogy elmagyarázták), akkor viszont simán kirúgathatja, egyeztetve a tulajjal. És inkább, mint hogy ordítson vele állandóan, mert ez nemcsak a séfnek és az illetőnek szar, hanem a konyha egész személyzetének. Felesleges stresszhelyzetet teremt, ugyanis.
Otthon valóban épp elég, vagy kevesebb (nincs külön mosogató és előkészítő, például) a konyhai személyzet, ezért is készülnek ki az emberek nagyon hamar, összehasonlítva más szakmákkal. De azért vannak szerencsésebb országok is ...

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.16. 10:34:43

@ehran: ha jó szakember, nyelveket beszél, tapasztalt és keveset keres, akkor két lehetőség van:
1. szar a környezet, munkaerőpiac, bérszínvonal
2. maga a szakma ilyen, tök mindegy, hogy ki mit nyújt, ezt kapja

egyik sem ok arra, hogy fürdőskurva módjára siránkozzon az ember
1. esetben ugyanis szakmát kell váltani, vagy pedig országot
2. esetben szakmát kell váltani

ha egyik tanácsomat sem fogadja meg, hanem továbbra is "szenved" a munkájával és ezt hangoztatja is, akkor egy mártírral van dolgunk
ilyen minden területen és munkahelyen akad, aki arra élvez, hogy ő mennyit szenved és ennél többre lenne hivatott...

sok ismerősöm meglépte a váltást pont a gasztro irányába, pedagógus diplomával is lett ismerősöm szakács, másik meg cukrász, többen pincérkednek, igaz, mind külföldön
tehát valakinek a vendéglátás is tud vonzó lenni

van gyerekkori haver, aki targoncás, raktáros háttérrel lett szakács és most egy elég jó étteremben nyomja Angliában
szóval amíg van ilyen ellenirányú mozgás, vannak, akik bevállalják, hogy ezt csinálják más területről átnyergelve is, feladva mindent, amit addig elértek, addig kicsit szkeptikus vagyok a panaszkodókkal

lásd orvosok: mind panaszkodik, aztán ok nem nagyon van rá, mert vagy Mo-on keres milliókat hálapénzzel, vagy pedig külföldön legálisan

sok szar munka van a világon, a szakácsság szerintem nem tartozik közéjük, persze van egy sajátos ritmusa, hajtás, de minden szakmában van nehéz helyzet, hátulütő
ami leggyakrabban elkeseríti a munkavállalókat az a szükségtelen arcoskodás, mobbing, kicseszés, baszogatás, kiközösítés, szarrágás, ami nem tartozik a dolgok rendjéhez, öncélú, felesleges, nem a munka természetéből fakadó szopás, hanem extra adag tirpákság, smucigság, tahóság (pl. a tulaj nem alkalmaz elég embert, ezért nincs szabadnap - Mo-on teljesen általános)
a hajtást meg lehet szokni, a szopatást nem nagyon

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.16. 10:40:13

@Pop_: "van olyan ember aki nem hülye, csak nem megfelelően motivált, és ezért nem jók a jegyei. tudom, ez ritka, de létezik" - a motiváció hiánya, az elkallódás egy szomorú dolog

igazad van, ahelyett, hogy egy elégedetlen és panaszkodó szakács lennél, váltasz valami másra, ami neked jobban fekszik
csak sajnos sok panaszkodóban nincs meg ez az elszántság és önismeret
ők azok, akik szeretik a saját sirámaikat hallgatni

ehran 2014.03.16. 16:16:04

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Azért az úgy látszik, hogy nincs sok rálátásod a dologra: mi van azokkal, akik mondjuk elkötelezettek egy szakma mellett, mert szeretik, egész életükben arra készültek; vagy akik felelősségérzetből csinálnak valamit; vagy akiknek versenyképes volt sokáig a szakmájuk, most már nem az, de idősek az átképzéshez; akik egészségügyi okokból nem képesek bármit dolgozni; akiknek nincs pénze átképeznie magát; vagy nincs ideje, mert egyedül nevel valami rosszul fizető állás mellett 3 gyereket; aki súlyosan beteg hozzátartozót nevel, csak kötött időbeosztásban tud dolgozni; - stb. nyilván kismillió egyéb ok lehet, ami felett "nagyvonalúan" átsiklottál.
És igen, lehet, hogy így sem kéne "fürdőskurva módjára siránkoznia az embernek", de mondjuk a fenti levélből ez nem is jött le, Te estél túlzásba.
Szerintem sem szar munka a szakácskodás, viszont keménynek valóban nagyon kemény, én minimálisan (tényleg, csak turistáskodás jelleggel) belepróbáltam, láttam, amúgy nem ez a szakmám.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.18. 01:55:43

@ehran: én naponta belelátok a szakácsok munkájába, nem Magyarországon, bár ott is láttam

itt, ahol élek, nincs nagy stressz, egyszerűen egy idő után rutinná válik, nincs agyonterhelve senki, bár a munkaórák hosszúak, de senki nem hajtja ki a munkavállaló belét, egymást sem szopatják

Magyarországon azt láttam, hogy a vendéglátóiparban sincsenek normális emberek
megy az öncélú szopatás: minimálbérre bejelentés, 4-6 órában, majd 10-12 órát dolgoztatás
kisfőnök meg akarja mutatni, hogy ő a vérgeci és szarik mindenkire
a munka jellegével össze nem függő, az azzal szükségszerűen együtt nem járó szarságok, amik megkeserítik az életet
sokat kell állni? megvágod a kezed? meleg van a konyhán? ünnepeken is dolgozni kell? - ezek együtt járnak ezzel a szakmával, ezek miatt ne panaszkodjon senki
hülye a főnök? csal a fizetéssel vagy késik vele? alpári kollégák? - ezek nem a munka jellegéből adódó szükségszerű szopások, ezeken lehetne változtatni, szóba lehet hozni őket, panaszkodni lehet ezekre

de én azt veszem észre, hogy a magyarok olyan dolgok miatt is rinyálnak, amik teljesen természetesen vele járnak az adott szakmával (meleg van a konyhán, izzad a kőműves dekoltázs), közben meg lenyelik a szakmával szükségszerűen együtt nem járó hülyeségeket (ordít a főnök)

más, aki csak felelősségérzetből dolgozik, az nem normális, sose láttam még ilyet (sok tanár és egészségügyis ezt hazudja magának és másoknak is, de valójában a pénzért nyomják, meg másra alkalmatlanok)
azt nem értem, hogy mi az, hogy valaki elkötelezett egy szakma mellett... komolyan nem értem
jól hangzik, csak értelme nincs

amiket sorolsz, hogy miért nem tud valaki váltani (eü okok, öreg hozzá stb.) - értem én, csak akkor ne panaszkodjon, mert az nem segít, engem meg rohadtul idegesít

a szakácsságnál több szarabb és nehezebb munkát is csináltam fiatalon, nem panaszkodtam, kellett a pénz, majd váltottam, ennyike

ehran 2014.03.18. 09:35:25

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Mondjuk akkor benned valószínűleg nincs ilyen szintű felelősségérzet, ha úgy gondolod, hogy ez nem normális, mint ahogy biztos vagyok abban is, az ismerőseid között is van olyan, aki valóban emiatt dolgozik az adott területen, csak Te ragasztod rájuk ezt a címkét, hogy önmaguknak hazudnak, mert Neked ez kényelmesebb, jobban belefér a világképedbe. Mindenesetre én ismerek nem egy ilyen embert - konkrétan volt olyan tanárom, aki versenyszférás, jól fizetett állást hagyott ott, hogy taníthasson - és részemről le a kalappal előttük.
Azt meg sajnálom, hogy nem érted, mi az, hogy elkötelezett valaki egy szakma (hivatás) mellett, gondolom Neked a pénz az elsődleges, mindegy mit csinálsz, elismerem, a legtöbb ember ezt az utat követi, bizonyos keretek között én is, de talán épp ezért én felnézek azokra, akik hivatástudatból csinálják azt amit, akár szakácsok, akár orvosok, akár kőművesek.
Nem igazán értem, Téged miért idegesít - gondolom senki nem kényszerít, hogy elolvasd vagy meghallgasd a panaszaikat. :) De ismétlem, a fenti levél számomra baromira nem tűnik panaszkodásnak.

ssstrh 2015.12.06. 01:41:05

dolgoztam konyhán jópárszor az hogy előadják ilyen kemény olyan kemény voltam a seregben millioszor keményebb volt nem mondanám h annyira aláznak mert olyan meberek probálnak másokat fikázni akik egy hulladékok idegileg tropán vannak és minden egyes alkalom amikor vmi headchefnek nevezett dagadék elkezdett volna "alázni" kinevettem egy senki soha nem is volt és soha nem is lessz a headchef is csak másnak dolgozik a valaki az az étterem tulajdonos és az a szomoru tény ha valakinek annyi esze van hogy attól érzi magát jól hogy élete végéig robotol másnak dolgozik aki kénye kedvére dacára rángatja mikor ad neki szabad napot mikor nem az megérdemli :D ha vaalki szeret cs*cskáskodni mindkeinek szive joga de ez az egész arról sózl hogy van egy ember aki tele van pénzel vesz egy éttermet amiből minnél több pénzt kar kinyerni amit meg is ztesz ugy hogy másokkal végeztet el 3 ember helyetti munkát amivel megsporolja 3 ember fizetését amiért a szakácsok nagyon keménynek érzik magukat és nagyon büszkék magukra de valójában csak apro fogaskerekek egy nagyon nagy gépezetben és soha nem is lesznek többek tistelet a maroknyi kivételnek de valószinüleg ők is belbuknak mert mire nyitnak vmi éttermet idegielg tropára mennek és mindenféle orvosra fogják költeni a nehezen megszerzett pénzt szóval egy szó mint száz ez a szakma nem szép inkább átkozottul monoton és ha vmi olyan ember probál alázni másokat aki egy nulla 50 métert ne mbir lefutni és két pot megemelésétől liheg mondhat bármit senkit ne mfog érdekelni ideges nem érint ő fizeti a dokiját nem én én nekem ez a véleményem az meg hogy vannak oylan emberek akik azon izgulnak h uristen most ez meg az a kaja kiér e időben ezmiatt abszolut nem leszek ideges ha ideges leszek hanem nem lessz előbb kész aha vki ilyen ostobaságok miatt akarja tönkre vágni magát ámen hála isten igy érdemes pénzt befektetni ha ennyi önkéntes rabszolga van a világon :D

mézesmackócskácska 2016.01.13. 20:30:06

A mísleny ( direkt emígyen írva ) csillagos éttermekben eddig csak szar kávét ittam, és szar desszertet ettem... ( itthon legalábbis... ) ezzel szerintem mindent leírtam... a csillag nem azt jelenti, hogy minden jó, hanem azt, hogy amit az itészek ettek az szerintük jó volt, és korrekt volt a helyen amit tapasztaltak...
Ergó desszertet nem itt eszek, és kávét sem itt iszok... mivel azonban a kávé, és a desszert szerves része lenne a kajának ( kávé biztos ) ezért nem megyek...
De a témára kitérve... attól, hogy valaki hangosan beszél, vagy sokat, nem azt jelenti, hogy igaza van...

otsch 2016.05.16. 10:48:23

Hosszú-hosszú évek alatt alig találkoztam korrekt munkahellyel. 8-24-ig nyitva lévő étterem. összesen két szakáccsal teljesítve. Felvételi beszélgetéskor közölték: 2 órával jelentik be a dolgozót, és ha jól dolgozik, később 4 órás is lehet. Vagyis naponta egy 4 órás dolgozó fedi le a napi konyha nyitva tartást. Ezt az NAV sem veszi észre? Papiron is látszik!
Minimálbér plusz zsebből - zsebbe. Hányszor elhangzott ez a mondat?
Hány szakács menne versenyre? Megmutatni képességeit, de csak nagyon szűk réteg teheti meg amit Tamás, hogy semmi másra nem kellett koncentrálnia.
Versenyre mi úgy mentünk, hogy dolgoztunk látástól- Mikulásig, aztán fejben lefőztük, és talán egyszer ténylegesen.
Munkahely pedig egyáltalán nem segített, sőt...............
süti beállítások módosítása