Minden évben szigorú szakmai zsűri választja meg a franciák emblematikus kenyerei közül a legfontosabbnak, a bagettnek az aktuális legjobbját. Óriási jelentősége van ennek a címnek, ugyanis eleve kígyózó sorokat jelent a győztes pékség előtt, ráadásul még az Elysée palota hivatalos beszállítója is lesz arra az évre. Szóval bőven túlmutat a dolog a dicsőségen, de persze abból is jut bőven. Nem kifejezetten belvárosi pékség lett 2013 legjobbja, de azért elzarándokoltam a helyszínre és kiálltam a hosszú sort, hogy beszámolhassak róla.
Gondolom nem csak nekem szólt arról az első párizsi túrám még egyetemistaként, hogy a lehető legolcsóbb közlekedési eszközt használva (ez akkor épp a Tihany travel szörnyű kényelmetlen busza volt) nekivágtunk az útnak, aztán azzal spóroltunk, hogy a napközbeni evést egy bagettel és egy camembert-rel oldottuk meg. Ez persze egyben nagyon jó kis gasztronómiai élmény is volt, még akkor is, ha nyilván a közértek olcsóbb sajtjai közül kellett választani.
Ezúttal a bagettkóstoláshoz egy Brie de Meaux-t vettem, ami hazáig pont kellemesen megolvadt a kabátzsebemben.
De ne szaladjunk ennyire előre. Szóval van ez a Grand Prix de la Meilleure Baguette de Paris, azaz a legjobb párizsi baguette nagydíja, amit már 1993. óta ítél oda a szakmai zsűri gondos kóstolgatás után. Ez egyébként az az év volt, amikor törvényben különböztették meg a baguette de tradition-t a fagyasztott mostohatestvéreitől. Az eseményről részletes beszámoló olvasható angolul itt, jók a fotók is, érdemes elolvasni az egészet. Akinek nincs rá ideje, összefoglalom a fontosabb tudnivalókat. (az itteni fotók mind sajátok és a győztes látható rajtuk.)
Április 25-én, azaz 2 nappal ezelőtt adtak le fejenként 2 bagettet a verseny helyszínén a pékek, összesen 152 "pályázat" felet meg a formai kritériumoknak (55-65 cm hossz, 250-300 gramm súly). Természetesen vakkóstolás volt, azaz csak számok szerepeltek a bagetteken, a zsűri a következő alapján pontozta őket:
aspect (külső)
cuisson (sültség)
mie-alveolage (textúra)
odeur (illat)
gout (íz)
Elég érdekes, hogy egy tunéziai származású pék kapta a díjat idén, Ridha Kadher, aki 14 éves kora óta pék, de elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy ilyen nagy dicsőségben lesz egyszer része.
Tehát 2013. legjobb párizsi bagettje az Au Paradis du Gourmand, 14., 156 Rue Raymond Losserand (nagyon közel van a Plaisance metróállomáshoz, 13-as vonal)
Weboldal: www.auparadisgourmand.com (zenél...)
Foursquare-en itt.
Az első 10 helyezett listája itt olvasható.
Ekkora volt a sor ma délután, két nappal az erdemény után:
És ilyen büszke fejet vágtam a friss szerzeményemmel:
A tökéletes bagett legfontosabb tulajdonságai a ropogós, nem túl vékony héj, a rugalmas kenyérbél rengeteg, különböző méretű lyukkal.
Hogy mennyire kell megsütni, az már kicsit szubjektívebb műfaj. Pékségekben persze lehet kérni eszerint, pas trop cuit a kevésbé, bien cuit a jobban átsült.
A bagett egyébként tényleg nagyon jó, kívül ropogós, belül foszlós, szóval érdmes kipróbálni, de aki véletlenül csak Párizs 25. legjobb bagettjét tudja megkóstolni, az se lesz nagyon szomorú szerintem.
Itt látszik még egy csomó hivatalos fotó a győztesről és a bagettsütésről, szép képek, érdemes megnézni.
Ez pedig az első 10 térképen!
Nagyon ajánlom angolul tudóknak ezt a videót, amiben Steven Kaplan kenyérszakértő Conan O'Briennek elmagyarázza a bagett és a szex összefüggéseit:
Jön majd még bőven párizsi gasztrokaland, addig is itt vannak a régebbiek, például a nagy macaron tesztem, vagy az egyik legkomolyabb vacsorám, a 3 Michelin-csillagos Guy Savoy éttermében.
Nagyon jó párizsi gasztrotúrát tart ez a cég, benne bagett, tengeri aják, például osztrigázás és sok más finomság, nagyon ajánlom:
És egy nagyon érdekes gasztrotörténeti vacsora: