Miért zár be egy Michelin által díjazott étterem? Exkluzív interjú
2013. március 23. írta: világevő

Miért zár be egy Michelin által díjazott étterem? Exkluzív interjú

A Világevő blogon alapvetően kizárólag pozitív jelenségekkel foglalkozom, az egész blog arra szolgál, hogy meghozza a kedvet a gasztronómiához, az evéshez, a főzéshez, az étterembe járáshoz. Ez most egy kivételes poszt lesz ilyen szempontból is, ugyanis egy étterem megszünéséről szól. Ez még akár örömteli is lehetne, ha egy rossz vagy közepes étteremről lenne szó, de nem, egy nagyon jó étteremnek van vége. Nem csak szerintem nagyon jó, hanem a Michelin Kalauz szerint is, ami ennek az étteremnek egy hete - mindössze 3 másik budapesti étteremmel együtt - Bib Gourmand, azaz kiváló ár-érték arány minősítést adott.
Jövő szombaton nyit ki utoljára.

bibendum_565.jpg

Nem divat itthon kudarcról beszélni. A Egyesült Államokban megünneplik, aki csődbe megy egy vállalkozással, de újrakezdi. Nálunk szinte csak sikerpropaganda létezik, a kudarcot eltitkoljuk. A gasztronómia, főleg a leginkább luxus változata, a fine dining területén látszólag minden rendben van: az evőeszközök csillognak, a csillárok ragyognak, a felszolgálók elegánsak, az ételek gyönyörűek. Pedig  nehézségek még nagyobbak, mint a többi műfajban, hiszen itt az esetleges spórolás azonnal nagyon látszik, és az addig vendégkör kiábrándulásával jár.

Nagy Andrással, az Arcade Bistro egyik tulajdonosával beszélgettem az étterem bezárásának külső és belős okairól, a különböző étteremkalauzokról és a hazai étteremek és a fine dining jövőjéről.
[Ez volt az Arcade Bistro a Facebookon és a weben.]

Világevő: Az nem hír, ha bezár egy rossz vagy közepes étterem. De ti tele voltatok díjakkal, utoljára épp egy bő hete kaptátok meg ismét a Michelin Kalauzban a Bib Gourmand-t. Melyik díjakra vagytok/voltatok a legbüszkébbek?

Nagy András: A Michelin Kalauzban harmadik éve folyamatosan megkapjuk a Bib Gourmand-
t (Bib), volt nálunk az osztrák Gault Millau (GM) 2012-ben tesztelni, ami 15 pontot eredményezett, az nagyon jó eredmény. A magyartól aztán csak 12-őt kaptunk, alig fértünk bele, de nyilván az is jelent valamit. A többi nem érdekel, se a műdíjak, se a pénzért megvehető trófeák.
Ezek a szakmai díjak sem annyira, de ezek legalább komolyan vehetők. Nem befolyásoltuk őket, kaptuk és örültünk neki.

Volt Michelin tesztelő már idén is, elégett volt, felfedte magát, jönnének ősszel is. Van pár olyan tányér nálunk, ami szerintem megközelíti a csillagos minőséget, de ez sose volt célunk, ez a hely nem is lesz alkalmas erre. Az nem volt meglepetés, hogy idén is megkaptuk a Bibet, évek óta stabilan hozunk egyfajta minőséget, ezzel soha nem volt gond.

Mégis azzal kerestetek meg, hogy bezártok. Miért?

Igen, március 30-án, szombaton vagyunk nyitva utoljára. Aztán bezárunk. Mi 2008-től béreltük a helyet üzemeltetőként, 5 évre, plusz öt éves opcióval megfejelve szerződtünk az ingatlan tulajdonosával. Ebből 4 és egynegyed év telt el. A tulajdonossal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk tovább, mert olyan nehézségekbe ütközünk nap mint nap, hogy nem érdemes tovább csinálni. Így a bérleti idő lejárta előtt felbontjuk a szerződést. Anyagilag kedvezőbb feltételekkel tudunk így kiszállni, mintha végigvinnénk az évet és akkor szembesülnénk a veszteségekkel.

Nekem itt marad a szívem fele, szeretjük egymást, szeretjük az éttermet is, nem untuk meg a vendéglátást, egészen egyszerűen nincs értelme olyan üzletet fenntartani, ami nem képes eltartani sem magát. Nehéz döntés, de néha szükség van ilyenre is.

Mi lesz a hellyel, lesz itt újra étterem?

A tulajdonos azt mondta, hogy elkezdenek gondolkozni rajta, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Nem kizárt, hogy majd újranyit majd, a brand erős, az ingatlan a branddel együtt többet ér, mint üresen. Tehát célszerű lehet fenntartani, de az újranyitás szerintem 30-50 millió forintot igényelne. A marketingköltségekből, a felújításból, az elhasználódott gépek pótlásából, a dizájn frissítéséből és az első pár hónap megfinanszírozásából adódik ez össze. Ennek a megtérülése viszont igencsak kérdéses. Vannak olyan vállalkozások, amiket a profitért csinál az ember, van, amit szeretetből, de igazán jól a vendéglátásnak, meg kell állnia gazdaságilag is. És nem csak azért, mert könnyen több millió forintos veszteségbe csap át egy ilyen hely üzemeltetése, de a vendégek, az itt dolgozók is elvárják, hogy legyen értelme az egésznek.

Miért nem tudta eltartani magát? Mi volt a gond? Gond volt egyáltalán?

Nagyon összetett kérdés, több aspektusa van. Vannak külső és belső okok. Nyilván nem lehet elmenni amellett, hogy mi sem csináltunk mindent tökéletesen.

A külső okok egy része ismert, az országot uraló depresszív üzleti és egyéb hangulat rányomja a bélyegét egy olyan helyre, ahol első sorban az üzleti élet szereplői a vendégek, ebből eleve adódik egy természetes visszaesés. Egyszerűen fogalmazva a költségek meghaladják a bevételeinket. Az élőmunka nagyon drága, 16 állandó munkavállalónk van, miközben alig 50 embert tudunk leültetni.

A pince és a kert bérleti díja horribilisen magas, ez iszonyatos teher, hiába jeleztük a társasháznak, hogy nem tartjuk indokoltnak, ők nem mentek bele csökkentetésbe. Így számukra az lesz az eredmény, hogy a jövőben egyáltalán nem lesz ebből bevételük.
Lehetne árakat is emelni, ebben a régióban 35 euróra jöhet ki a menü ital nélkül, azaz beleférnénk a Bib Gourmand-ba még úgy is. Az átlagfogyasztásunk jelenleg itallal együtt csak 8-9000 forint, azaz sokkal kevesebb ennél. Ha a költségek nagy része fix, a változó költségek pedig teljesen profitarányosak, akkor az árbevétel növekedése kulcsfontosságú lenne. Noha a vendégkörünket alapvetően nem ez jellemzi, sajnos ma Magyarországon akadnak olyanok, akik gondolkodás nélkül esznek rendszeresen 100-200 euróért Bécsben, itthon viszont szóvá teszik, ha egy étel ára 4900-ról 5100-ra emelkedik.
A vendégszám növelése is szóba jöhet, de azt méretéből adódóan nem bírja el az üzlet.
Ha más koncepcióra váltanánk, akkor kikerülünk a fine dining szegmensből, ahol ugyan még létezik fizetőképes kereslet, de számunkra ez is csapda lehet. Ha továbbra is munkaigényes, kézműves ételeket készítünk, drága alapanyagokból, azt nem tudjuk tovább optimalizálni, nem tudjuk olcsóbban adni.

A belső okok közül az egyik az erős koncepció hozományaként egyfajta rugalmatlanság volt, sok vitánk volt arról, hogy a vendégek igényeit milyen fokon elégítsük ki. Volt, aki azt mondta, hogy aki fizet, az mondhatja meg, hogy mit szeretne, mások szerint viszont azzal épp azt kockáztattuk volna, amivel kivívtuk a képzeletbeli ranglistán a viszonylag előkelő helyezésünket. És én nem tudok kreatív embereket arra rákényszeríteni, például a séfet, hogy olyan ételeket készítsen, amivel nincs megelégedve teljesen. Amikor jól ment az étterem, akkor épp az volt benne a jó, hogy nem kellett kompromisszumokat vállalni. Voltak kísérletek az egyszerűsítésre, kicsit jobban a vendégek felé fordulásra, de ezek nem voltak igazán sikeres próbálkozások. Olyan kritikát azonban szinte soha nem kaptunk, hogy nem volt elég jó az étel, maximum olyat, hogy hétvégén, ha gyerekkel jön a törzsvendég, akkor nem tudunk neki halrudacskát adni. Vagy ha valaki épp pörköltre vágyott, azt nem mindig tudtuk teljesíteni.

Szóval van egy csomó olyan objektív akadály, amivel mindenki szembesül, és vannak speciálisan minket érintő gondok. Például a helyszín: ez bel-Buda, elrejtve a világtól, hiába van négy utca is itt, de csak egyen keresztül lehet megközelíteni az éttermet. A Bazilikánál nyilván sokkal több beeső turista vendégünk lenne, talán ez pótolná az üzleti világból kieső vendégeket, ezt nem tudom. A kudarchoz valószínűleg hozzájárult az is, hogy nem volt igazi arca az étteremnek, kellett volna egy vezéregyéniség, aki egyértelműen képviseli a helyet.
Van még egy fontos külső tényező, ami nem feltétlenül ok, mégis fontosnak tartom megemlíteni.

Mi benne is vagyunk a gasztronómiai mainstreamben, meg nem is. Független, külföldi minősítők szerint igen, hazaiak szerint nem. Ha ebbe a körbe itthon nem kerül be valaki, egész egyszerűen nem beszélnek, nem írnak róla, nehéz dolga van. Ez gyönyörűen látszott például a magyar és az osztrák Gault Millau-ban, ahol 3 pont volt a különbség az osztrákok javára. Egy hónap különbséggel jelent meg a két kalauz - ennyi idő alatt nem változott az étterem jelentősen - tehát csak mérésbeli hiba miatt lehet ekkora eltérés. Az én szubjektív és egyáltalán nem mértékadó véleményem szerint a magyarok által adott 12 pont irreálisan alacsony volt. Nem tudjuk, hogy ki hibázott, de nem is fogjuk megtudni, hiszen többet nem jönnek az osztrákok.

Szerinted általános trend a fine diningtól elfordulás?
[Ezt mesélte a témáról egy komoly francia séf nekem.]

Érezhetően így van, itthon fokozottan is, de más-más okból kifolyólag. Nyugat-Európában ez már sikk és trendi volt a 90-es évek elejétől, és ahogy lazítottak a szigorú szabályokon, széles rétegek kezdték magukénak vallani. A kiábrándulás azonban immár érezhető, leginkább talán a fine dining stílusnak az öncélúságából adódóan. A fine dining egy olyan szegmens, ami sokáig el volt zárva, aztán a tévé segítségével közelebb jött, ezért sokan kipróbálták, a sznobok sportot űztek belőle. Pedig előképzettség nélkül egy csomó dolog csak az egészen különleges képességű emberek számáraélvezhető benne, nem feltétlenül lehet érezni mindig, hogy melyik volt a jobb a 100 eurós vagy az 500 eurós menü.

Itthon méginkább teljesen öncélú a történet, ráadásul egy egyre csökkenő fizetőképes keresletnek szól. Bár egyre több hely kínál jobbnál jobb dolgokat, de csak a tulajdonosok önzése és versengése hajtja a helyeket, nem a kereslet.

Van még esély, hogy újra éttermet csinálj? És mi várható szerinted a hazai piacon a következő években?

Nem a pénzem fogyott el, hanem az a lendület, ami ezt az egészet időről időre kirángatta a veszteségéből. És a remény, hogy meg tudjuk úgy újítani, hogy legyen esély rentábilisan üzemeltetni. Nem ismerek ma olyan embereket, akik a jelenlegi dolgozóknál szakmailag hitelesebben irányítanák ezt a helyet, akár fent a pályán, akár a konyhában. Ha ismernék, akkor lehet, hogy már rég itt dolgoznának ők is.

Nem tettem le róla, hogy nyissak újra majd egy helyet, de pár évig most biztos pihenek. Ha lesz olyan ötlet, amire pénzügyileg is érdemes alapozni, akkor biztos megpróbálok majd csinálni egy olyan helyet, ami más, mint a többi.

A jelenlegi hazai gasztronómiának nem jósolok nagy jövőt. A fine dining öncélú, néhány helyet talán eltarthat, de nem többet.
A kitörési pont szerintem a terroirok felkutatása lehetne itthon. A tradicionális ízek, ételek újra felfedezése, amiket kezdenek az emberek elfelejteni. Nem kell újraértelmezni, csak olyan színvonalon megcsinálni, ami megfelel a külföldi színvonalnak. Nem kell másolni. A pizza mindig jól fog menni Budapesten is, mint a bárhol a világon, de egy nógrádi, palóc ízvilágra felépített, vagy baranyai bunyevácos étterem, az ottani terményekre felépítve nagyon izgalmas tudna lenni. Hogy ez mikor és hogy következik be, azt nem tudom megjósolni, ahhoz a mezőgazdaságnak is nagyon sokat kell még fejlődnie.

---

[Világevő Vietnami Vacsora 28-án, csütörtökön. Részletek itt. És hamarosan nyit egy új, érdekes hely, megkóstoltam, jön 1-2 napon belül a beszámoló.]
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr605163646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 11:48:06

A szakma szerint jó éttermek döntő többsége nyilvánvalóan súlyosan veszteséges, ennek átlátásához elég, ha egy fogalommal bíró ember pár egymást követő estén elsétál előttük és megszámolja a vendégeket. Kérdés, hogy a mögöttük álló milliomosok meddig tolják beléjük a pénzüket, illetve milyen biznicben tudják megtalálni a "keresztfinanszírozás" lehetőségét...
Vendégként nem sok közünk van az éttermek gazdasági produkciójához, mindenesetre gyakran viccesnek érzem, amikor szakírók áradoznak az olyan helyekről, ahol csak a konyhai stáb napi negyedmillióba kerül, miközben átlag 5-10 vendég eszegeti nagy áhítattal a magas igényességgel összerakosgatott falatkákat.
Ez a példa.
Ez a példa?
Mire?

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2013.03.23. 12:24:12

Én azt hittem, az Arcade-nak is olyan tulaja van, aki kedvtelésből tartja fönn az éttermet, illetve hogy legyen neki egy megbízható fix törzshelye, ahova legurulhat a hegyvidékről egy jó omlettre hétköznapokon vagy vasárnap le tudja vinni a családot ebédelni, ha szabadnapos a szakács otthon. Azért sajnálom, üde kis színfolt (volt).

El Paso 2013.03.23. 12:27:56

Nagyon szomorú történet... Pontosan arról szól, hogy a fine dining gasztronómia nem üzlet, hanem passzió - nem a vendégeknek (azok nincsenek), hanem a tulajnak. Így azok a szakemberek, akik ebből akarnak megélni,ellehetetlenülnek.
És ez a történet arról is szól, hogy az a maffia jellegű szerveződés, amelyik rátelepedett a vendéglátásra és öntelt, korlátolt és 15 éve lejárt kliséket puffogtató kritikájával séfeket, étterem-tulajdonosokat terrorizál, ma már többet árt a magyar gasztronómiának, mint a lisztes rántást használó régimódi szakácsok. Sehol nem azért alakul ki nemzetközileg jegyzett gasztronómia (pl. Skandinávia, Baszkföld, de akár említhetném Londont is), mert idegbeteg, rosszul öltözött repatriált disszidensek két évtizeddel korábbi francia példákat (amiket leginkább német közvetítéssel ismertek meg) szajkóznak. Hanem azért, mert elkötelezett szakácsok, rengeteg nemzetközi tapasztalattal kitalálják azt, ami egyformán jó a tesztelőknek és a közönségnek.
A jó gasztronómia alulról építkezik, az Onyxhoz, Costeshez hasonlatos ufók nem viszik előre - azoknak csak egy funkciója van: a nemzetközi igényeket kielégíteni (expatok, turisták, itt forgató sztárok).
A vendégeket edukálni kell, és azt csak lépésről lépére lehet. Kár, hogy feladja az Arcade csapata. Jövő héten biztosan elmegyek még egyszer és mindenkinek azt tanácsolom, tegyen így. Nyilván későn jön, de ezzel is ki lehet mutatni a szolidaritásunkat.

Nick Leeson 2013.03.23. 12:34:53

Nem azokat az időket éljük, amikor bármiféle luxust és tökéletességet fel lehet virágoztatni ebben az országban. Azt is megértem, ha a tulaj nem akarja alább adni. Sajnos ebben az esetben tényleg jobb ha pár évet kihagy és vár a kedvezőbb szelekre...

Ha meg teljesen őszinte akarok lenni, akkor egy jó ár/érték arányú középszerű étteremmel is lehet nagyot alkotni. Ahova be is mennek az emberek. De ez tényleg csak a saját véleményem...

valakitalánvagyok 2013.03.23. 13:30:24

Nem azért kellene vele pénzt keresni, hogy abból éljen az ember, hanem azért mert az az elismerés egy formája.
Nem csodálom, ha valaki belekeseredik abba, ha a szeretett melója nem hogy nem hoz, de még visz is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.23. 13:34:54

@valakitalánvagyok: fejen találtad a szeget.
Bár hozzáteszem, józan ember ebben a szegmensben, ma, leginkább abban reménykedhet, hogy kijön nullára a napi üzletmenet. Ha ez elérhető úgy, hogy nem reggeltől estig az éttermével foglalkozik, hanem ráér valami mással pénzt keresni, az már egyenesen remek. :)

valakitalánvagyok 2013.03.23. 13:42:04

@Hepci: Ezt arra írtam, hogy feljebb vki azt írta, hogy az ember magának nyit éttermet, hogy legyen hova mennie.
Azt gondolom, hogy egy étterem olyan mint egy galéria, azért nyitod, mert hiányérzeted van és ha jól megy minden később keresel is vele. ha nem akkor meg meg kell gyászolni...
Sajnos minden olyan dolog ami picit is kapcsolódik a kultúrához ma csak "keresztfinanszírozással" tud működni, vagy komoly családi, egyéb hátszéllel.
Viszont meggyőződésem, hogy aki most túlél, annak egyszer (fogalmam sincs mikor múlik el ez a válság) jó lesz.

embermese 2013.03.23. 15:22:16

Kicsit olyan ez, mint a Zsivágó, amiben azt mondják, a NOSZF-ban az a jó, hogy megrőszakolta a történelmet. Nem vagyok biztos abban, hogy az a fajta "professzionális" fejlődés, amit pr-ral nyomnak ezerrel, valós gasztrókultúra fejlődéssel is párhuzamos. Én kicsit mesterkéltnek érzem, hogy úgy tűnhet MO felzárkózott mondjuk Prága mögé ebben a kérdésben, sokkal inkább egy kreált gasztróbirodalmat látok, pár ember iránítása alatt.

Jobb időket a konyha harcosainak.. Egyelőre inkább húspiacon megvásárolható áruknak tűnnek.

A gazdasági helyzet, meg olyan, amilyen, ezen a szinvonalon a keresletnek fizetőképesnek kell lenni, mivel önköltségében is magasabb árfekvés. Mindenkinek más a lecsúszás. Az a réteg, ami ezeket az éttermeket fenn tudja tartani se úgy él, ahogy mondjuk 5-6 évvel ezelőtt.

Sokkal inkább kérdéses, hogy a megcsinált gasztrócsillagok, akik mögött ilyen olyan érdekből tőkeerős és média befolyással is bíró támogatás áll, vajon megfojtják az igazi fejlődést, vagy sem. Nekem kicsit előzmény és alap nélküli ez a hurráoptimizmus, hogy mostaztánnagyonfelzárkóztunk ebben a kérdésben...

Persze én laikus vagyok.. de sok esetben lehetett látni, valakit gyorsan felkapnak, nyomják és utána csak egy kicsavart citrom marad belőle.. szakmailag is.

Persze, lehet ez mindenhol így van. Az Arcade esete bizonyíték (és még mennyi más lehetne, ami a szakmai körökből nem kerül ki) , ebben a kérdésben sincs különutasság...minden egyéb szerencsétlen körülményen túl is.

Hogy az osztrákok máshogy látják a teljesítményt, mint az Alexandra étterem kalauz és társai.. hát az szerintem van akit meglep, van akit nem.

Mr Chablis 2013.03.23. 15:25:21

Szerintem normális esetben egy éttermet azért csinál a tulajdonosa, hogy megéljen belőle. 20 éve, még elég volt csak tulajdonosnak lenni, ma már csak akkor tartja el, ha dolgozik is benne. megváltozott a világ. Egyrészt a nyersanyagok és az energiaárak bérleti díjak világszínvonalúak, a bérek és az elkérhetó ételárak viszont nem. Az egyszerű étteremlátogató, - már ha még egyáltalán látogat - szó nélkül kifizet ausztriai síelés közben 15-20 eurót egy olasz tésztaételért, vagy germknődliért, miküzben itthon összevonja a szemöldökét, ha egy főétel 3000.- forintnál, (10€) drágább. És igen, jól is akar lakni, nem csak ízlelgetni. Nagyon sajnálom az Arcade-ot, sokat voltam ott, kitűnő személyzettel és innovatív, de még nem rongyrázós konyhával. És sajnos attól tartok, ők csak megnyitották a sort, több is lesz még ilyen.

Mr Chablis 2013.03.23. 15:33:49

És egyébként - étteremtulajdonosként is írom - nem könnyű olyan versenyben részt venni, ahol a többi, elvileg konkurens étterem tulajdonosai folyamatosan finanszírozzák az éttermük veszteséges működését. A szakmai zsűrorok meg őket állítják mindenki elé követendő példaként. Pedig az igati mutatvány az, amikor a hónap végén kis pénz még meg is marad, mégis korrekt alapanyagokból, kifizethető áron készülnek az ételek, normális személyzet és igényesen berendezett étterem fogadja a vendéget. De ezeket a helyeket csak a legritkább esetben hallom feldicsérni a szakma által, igaz a vendégek legalább a lábukkal szavaznak.

embermese 2013.03.23. 17:30:36

régi vélemény, ami nem sokat változott

"Ma a séfek és a gasztróközönség hadban állnak, különböző csoportok vívják (vélt) életre-halálra harcukat. Üzlet lett képviselőjének lenni a gasztrókultúrának, jóformán igazából pénz kérdése, mikor tűnsz fel új éttermeddel apostolként. Marketing, helyezkedés. Igazán vicces, ahogy nézem a listát, hogy az etalonként sulykolt éttermi kiadvány például rendre kihagy olyan éttermeket, amiket külföldi kritikusok elismernek. Még jó, hogy nem ebből él az ember. Mert a vendégekből lehet megélni, kivéve, ha van annyi pénzed, hogy csak tolod az étterembe a lét és egyfajta nyilvánosságot kapsz cserébe, kapcsolatokkal. Sokkal nehezebb úgy úttörőnek lenni, hogy közben az étteremnek önmagát fenn kell tartania."

Az Arcade minden munkatársának, az "utolsó" mosogatóig kívánom, hogy ne kelljen lejjebb adniuk, találják meg a helyüket. Mert meg kell említeni, hogy a nehéz időket mindenki érzi az éttermben, mert az étterem együtt lélegzik. Minden étterem mögött rengeteg ember munkája áll, akik akár félholtan is mennek és nyomják, maximum nem jelennek meg gondosan beállított PR-képen, különféle gasztrócsodamagazinokban és független gasztróblogokon:).

Sok sikert Arcade Népe! Ahol egy ajtó bezáródik, ott kinyílik egy másik, hogy klasszikust idézzünk.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.23. 19:27:35

Az Arcade Bistro jó étterem, viszont eléggé drága. Nem értem, hogyan kaphatott Bib Gourmand-ot, amikor mondjuk Brüsszelben az így díjazott éttermek jóval olcsóbbak.

Egyébként a volt étteremvezetőjük tavaly jött vissza Magyarországra a Fat Duck-ból, ahol Chef de rang volt.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.23. 20:23:02

Gondolom, megfizethető árakat kellene (kellett volna) kialakítaniuk.

Ennyire egyszerű.

A nagy arc nagy pofára eséshez vezethet.

B. Bíró 2013.03.23. 20:32:01

NAgyon igazakat mond a tulaj, ez nem gasztronómiai fejlődés, hogy vannak a semmiből csillagaink. Ez olyan mint a Chelsea, leigazolok egy rakás szakembert, aztán minták alapján megcsinálják a csillagot. Semmi köze semmihez.

embermese 2013.03.23. 21:11:05

@dr. Közbiztonság Szilárd: mi is pontosan a nagy arc ebben az esetben. Tényleg érdekel.

@Rendíthetetlen: persze, mert Magyar Elek jogutódjai nem engedélyezték az Ínyesmester kiadását a kerényi-féle nemzeti sorozatban :)

brokentulip 2013.03.23. 21:31:20

Sajnálom, hogy bezár az Arcade, megbízható és kellemes hely volt, ahol mindig szolgáltak valami újjal és emlékezetessel. Olyan volt a hely, mint egy igazgyöngy, Belbuda egy csendes, eldugott szegletében. Sok budapesti étteremmel ellentétben a középpontban náluk a vendég és a minden apró részletre odafigyelő vendéglátás volt. Hiányozni fog :(

Mayday 2013.03.23. 22:05:48

Soha nem fogom megérteni, mi a meglepő abban, hogy az emberek nem akarnak egy kiló ételért 10-15 ezret fizetni, mert ugye ennyi a kilónkénti ára..

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.03.23. 22:34:25

Sajnos módomban áll ismerni az ilyen fine dining mellett elkötelezett emberek egy részét és nyugodt szívvel állíthatom, hogy kimondottan szar emberek. Inkább csinálnék egy amolyan, a régi debreceni piac utcai önkiszolgáló étteremhez hasonló egységet, mint egy ilyet. Oda őszinte, szívvel és lélekkel élő emberek jártak, emlékszem, amikor Anyummal ott ettünk és bejött egy hajléktalan, megkérdezte, hogy leülhet-e mellénk enni és miután leült olyan jóízűen ette meg a szocreál tányérból a sertés pörköltöt galuskával, hogy az hihetetlen.

Csodálattal tölt el, hogy Nagy András éveken keresztül úgy tudott nyugodt szívvel bemenni dolgozni, hogy igazi faszfejeket kellett etetnie.

bruno0621 2013.03.23. 22:37:43

Mayday, akkor nyilván azt sem érted, hogy egy kiló Aspirinért hogy' képesek egyesek 100,000 ft-ot kifizetni...

wowerman 2013.03.23. 23:01:58

Egyszer úgy is el fog jönni az az idő amikor az ilyen dekadens, sznob dolgok megbuknak (mint Róma), és nem lesz többé (vagy talán csak egy bizonyos ideig) semmilyen túlárazott dolog, se sportkocsi, se gyémánttal kirakott okostelefon, se olyan divatbemutató aminek a méregdrága ruháit 2 ember hordja a világon, és csak egyszer veszik fel összesen. Egyszer már csak funkcionális dolgok lesznek. Talán a 3. VH után

A sportág nagy és színes egyénisége 2013.03.23. 23:03:37

Nem jo, ha bezar egy jo hely. De hogy jut el idaig? Es miert?
En nem voltam az Arcade-ban, jartam ellenben a Costesben es annal ellenere, hogy cege vacsi volt, a budos eletben nem mennek vissza oda, mert egyszeruen szarul ereztem magam, nem nekem valo, feszengis volt az egesz. Ahol ugazan jo lenni es jo enni, az szamomra az Olimpia, a Chez Daniel. Ott nem termeszetellenes erzes egy jot enni-inni. De igazan baratsagos hely emlekeim szerint a Mandragora is.
Mit akarok ebbol kihozni? Abbol nem lesz fizetokepes kereslet, ha az elitet cel

A sportág nagy és színes egyénisége 2013.03.23. 23:08:20

Az elozo folytatasa, valami technikai malor ert:

Tehat az elitet megcelozni nem jo strategia. Megelni abbol lehet, ha jot elfogadhato aron adsz, megpedig a kozepreteg szamara. Ehhez hozzatartozik az is, hogy kevesen fognak visszajarni olyan ettermekbe, ahol a pincer ruhaja tobbe kerul, mint a havi fizetesuk. A gasztronomiai elmeny attol nem lesz jobb...
Fentiek altalanossagok, az Arcade ismerete nelkul irodtak.

embermese 2013.03.23. 23:11:28

@Tomi from Space: Nagy András az egyik tulajdonos, nem a séf :) És általában az éttermekben a konyhában főzik az ételeket, nem az irodában :)
Az Arcade Bistro séfje 13 éve (azt hiszem azóta van nyitva) Fazekas László, Schilling Gabi után, szinte a nyitás óta és az Arcade mindig is a gasztronómia minőségibb rétegébe tartozott. Hozzátenném, nem egy jótékonysági vacsorát rendezett és ezáltal a vendégei is áldoztak ilyen célokra is.. ezért nem szar emberezném le azokat, akiknek tellik arra, amire például nekem sem. De ettől nem alszom rosszul.

Hogy a mai gazdasági helyzet ilyen, amilyen, egyéb belső dolgokról nem is beszélve, az nem azt jelenti, nincs szükség ilyen szinvonalú éttermekre. Turisztikailag is vonzó lehet, ha egy város/ország jó éttermeket tud felmutatni. Mindegyik étteremre szükség van, mint minden szolgáltatásban, a különböző színvonalakra. Az a jó, ha valami minél színesebb, nem? Helyén kéne kezelni a dolgokat.

embermese 2013.03.23. 23:21:21

@Mayday: vigasztaljon a tudat, hogy a 10 000/kg árából is fizetnek 27% áfát :))) és adóznak is, járulékokat is fizetnek a dolgozóik után , számlákat :) Ha így nézed, mivel az államnak pengetnek, téged is kárpótolnak :))) és lehet pont abból tud az állam gyógyszert támogatni :)

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.03.23. 23:30:17

Baranyai bunyevácos? Ők nem Bácskában élnek? Baranyában (Mohács környékén) sokácok élnek.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.23. 23:54:19

Az étterem Magyarországon vagy tömegétkezde, vagy pénzmosoda, vagy fine dining gasztrokultúrális templom.

A három közül csak a tömegétkezde lehet tartósan nyereséges.
A pénzmosoda nem is akar nyereséges lenni - pont az a lényege, hogy fekete pénzből "keresztfinanszírozza" a működést. Az Arcade valódi célokkal indult neki, kár, hogy drága volt a működtetés. A társasházra pedig nem tudok mit mondani. Tipikus szűklátókörű hozzáállás.

zotyesz11 2013.03.24. 00:07:36

... "Pedig előképzettség nélkül egy csomó dolog csak az egészen különleges képességű emberek számáraélvezhető benne, nem feltétlenül lehet érezni mindig, hogy melyik volt a jobb a 100 eurós vagy az 500 eurós menü."
HÚúhh!
Csak úgy röpködnek a 100 eurósok...

Szerintem tényleg el kell dönteni, hogy kinek főz az ember?
A szakértőknek, meg a hazai sznoboknak?
A turistáknak?
Magamnak és a családomnak?
Vagy a magyaroknak?

Szerintem ha megakar élni belőle az ember, akkor vagy az utóbbit, vagy a turistásat választja és arra lövi be a szintet, meg az árakat...

De amúgy meg a kormány, meg a politikusok a hibásak.

Amalfi 2013.03.24. 00:08:51

Én a környéken béreltem lakást sokáig, és többször elsétáltam el a hely elött. Biztos jó étterem, de kívülről nem látszik annak. A környéken nyílt pár jobb adottságokkal rendelkező hely.
Szerintem pl. hiányzott, hogy nem adtak ebéd menűt. Az itt jogosan sznob helynek nevezett Onyx-ban is lehet például megfizethető áron ebédelni. (bár jóllakni nem)

Dinsdale Piranha 2013.03.24. 00:20:58

@wowerman: Volt egy ilyen próbálkozás, kommunizmusnak hívták.

KenSentMe 2013.03.24. 01:17:22

Sajnos aki egy bizonyos szinvonal fole szeretne kerulni, annak az elitet kell megceloznia, legyen szo barmirol. Autot sem erdemes a parasztoknak gyartani, ezerszer jobb erzes a Ferrari gyarban dolgozni szerelokent, mint szalagmunkaskent az Opelnel. Persze a paraszt rogton eloadja a velemenyet, hogy o csak feszeng az operaban a frakkban, ezerszer jobb beulni egy kocsmaba rockot hallgatni, mert legalabb nyugodtan finghat a sarokban, nem nezik ki a tobbiek. Az irodalom is csak zsido dekadencia, Michelangelonak meg falfestonek kellett volna mennie, az az igazan praktikus, foleg, ha a furdoszobat is fugazza. Majd a III. vilaghaboru utan nem fognak az emberek puszta kedvbol, szenvedelybol vagy passziobol ezt-azt megfesteni, gyonyoru szep uj vilag lesz.

Kivalo szakemberkent sosem erdemes elmenni a tomegigenyek iranyaba, ez csak megkeseredeshez es meghasonlashoz vezet.

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2013.03.24. 02:07:44

Már több helyen olvastam róluk, de az tény, hogy a marketinget valóban nem vitték túlzásba.
Ahogy én észrevettem Magyarországon van egy 5-10 éve kialakult stabil gasztrokör, akik igen jól ismerik egymást, jól is tudnak együtt dolgozni és akik erősen befolyásolják az otthoni gasztro életet. Nincs is ezzel semmi baj, de az tény, hogy aki ebbe a körbe beletartozik, annak jobban fog menni az étterme a gyakorlatilag folyamatos marketing miatt.
A fine dining meg külföldön is nyögve nyelős, nemhogy otthon. Ehhez kell először sok pénz, aztán egy jó séf, aki nem szégyenlős interjúkat adni vagy adott esetben igényesebb főzős műsorokban szerepelni vagy sajátot csinálni. Ja és nem árt egy-két-három M csillag sem. Mivel az étterem elég drága lesz kell a jómódu gasztro közönség is, aki majd megy enni, mert lesz rá pénze megfizetni. Hosszú távon pedig nem a "fine dining" jellegért mennek majd a népek, hanem a márkanév miatt. Ez a Costesben Miguel, az Onyx-ban pedig Széll Tamás-Szulló Szabina páros.
A pénzről meg... Éttermet nyitni üzlet, és mint olyan, ez is hasznot akar. Még ha nem is sokat, de legalább annyit, hogy "jómódúan" megéljen belőle a tulaj. Ami nem extra kíváság, ehhez pedig vendégek kellenek, akik fizetnek.
Mindig megmosolyogtat az, amikor egy interjúban azt olvasom, hogy a "pénz nem számít". Ja persze, mert ez csak úgy az ember ölébe hullik, mi? Inkább csak már eljutottak arra a szintre, hogy azt tudják mondani, hogy "a pénz MÁR nem számít". Nagyon klassz dolog, amikor az ember szakmája, hivatása, hobbija ugyanaz, de attól még pénzből élünk.

A jó hír a rosszban pedig az, hogy legalább a zárás előtt még odaérek - remélhetőleg :))

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2013.03.24. 02:54:07

@VRbagoly: nagyon nagy komment, jót röhögtem.

Jó hús, jól megsütve, némi szósz, elegáns, de egyszeri embernek értelmezhető köret. ennyi elég lenne sok embernek.

monddazigazatmar 2013.03.24. 04:55:01

Nabazz! Erről nem a zorbán tehet?
Mingyá lemondom az index előfizetést!

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 07:05:27

Bérleményben nem szabad vállalkozni semmit,mert képtelenség kitermelni a bérleti díjakat.Még ha olcsó,akkor sem!
Továbbá egy étteremnél folyton emelkedik a rezsi és az alapanyagok ára,amit nem tud továbbhárítani a fogyasztóra,lévén azok sincsenek.
A gazdagok is spórolnak szerintem.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 07:08:13

Szépen nyomon lehet követni a fidesznyik "munkájának" gyümölcsét,ahogy csökken a választék mindenütt.
Hamarosan a mekik is bezárnak és majd csak 2 db tv lesz az üzletek polcain,meg 3 féle kínai farmer.

kutya vacsorája 2013.03.24. 07:23:29

miért alap, hogy valakinek meg kell tudnia élni (jól) a hobbijából?

ráadásul a kaják körüli összes puccparádé (fine d.,molekulás stb.) lelkiismeretlenség egy olyan világban, ahol gyerekek éheznek.
olyan nagy baj, hogy a sok sznob sikerfasiszta által istenített piac lassan kezdi visszaigazolni a tételt? igen ezt a fenti tételt, így: fölösleges szarságokra (egy százeurós ebéd=fölösleges szarság gyk) akkor sem baszom a pénzt, ha történetesen van.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:03:15

@hot-spot: csak az idióta politizálásod hiányzott, barom

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:05:51

@A sportág nagy és színes egyénisége: hát igen, én sem voltam még itt, de feszengeni én sem szeretek. Erre viszont jó példa a Kistücsök, ami drága, nagyon jó, és feszengeni sem kell, teljesen barátságos. Lehet ezt úgy is csinálni. Amúgy gordon ramseynél sem feszengtem, csak idegesített a percenkénti "mindenok-e" kérdés:)

Démonmac1 2013.03.24. 08:06:04

Szar gazdasági teljesítőképesség mellett nem kell csodálkozni, ha egy ilyen jellegű étterem (sajnos) kénytelen lehúzni a rolót.

@kutya vacsorája: Add el a géped, és ezzel is segítsd az éhező gyerekeket, vagy csak a képmutatás megy?:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:06:45

@kutya vacsorája: remélem sátorban laksz, füveket eszel, és kocsid sincs. Csak úgy lenne hiteles a demagóg írásod.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:08:01

@Tomi from Space: mindkettőnek megvan a helye, én imádom a hentest, de mindennap azért nem lehet:)

Démonmac1 2013.03.24. 08:08:20

@enpera: Próbáld megmagyarázni, hogy nem a GDP * csökkenése az oka...
(Azt kinek köszönhetjük? A kormánynak)

*A fő ok az ez.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:09:53

@Démonmac1: csak az idióta politizálásod hiányzott, barom.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:10:48

@Démonmac1: próbáld megmagyarázni minek kell idehozni a politikát. A gdp-be meg ne menjünk bele, magas labda hogy nem ért hozzá ez a picsa:)

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:10:53

@Démonmac1: Bocs,ez a ladás romának akart menni.:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:12:09

@hot-spot: a politizálásoddal eltakarodhatnál innen, köszi. Román pediglen az anyukád, ez meg nem lada. Ennyi:)

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:12:32

@enpera: Te egy rohadvány troll vagy,és át kell nézni rajtad.
Egyetlen érdemleges hozzászólásod nincs sehol,csak a kötekedős trollkodás.
Húzzál a putriba és csevegj a hozzád hasonló szellemi fogyatékosokkal a semmiről,ahogy szoktad.

micsoda? 2013.03.24. 08:12:45

Szerintem is hiba, megcélozni az elitet. Ők azok akik gond nélkül fizetnek Bécsben egy ebédért 100 €. Persze ha jó a kapcsolat média, kormánykörök,stb. akkor bejöhet. De akkor ez két pályás. Van egy menedzsment, és van egy vendéglátós:D

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:14:38

@micsoda?: De ez nem Bécs és soha nem is lesz Bécs.
Itt a romkocsmák mennek maximum és a sarki gyros sütő.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:14:45

@monddazigazatmar: dehogynem. Én láttam hogy bement a konyhába, és még az ételeket is elsózta!!!NÉGY!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:15:25

@hot-spot: neked, és az igénytelen söpredék fajtádnak

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:16:40

@enpera: Rendben,de most már vedd be a gyógyszered az idegbajodra és csevegjél a hozzád hasonló "igényességekkel".
Engem meg hanyagoljál.
Köcce.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 08:17:09

@hot-spot: te még meg se születtél drogos picsa, amikor én már fórumoztam, te trollozol? Ki a fasz hozta ide azonnal a politikát? Te, trollpicsa. Menj, lődd be magad oszt kussolj, meg a fukszos haverjaiddal beszélgess. Köszi.

Nem tudom minek kell szétbaszni egy gasztroblogot.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 08:20:15

@enpera: Lődd főbe magad te te szerencsétlen baromállat,esetleg aláfeküdhetnél a szakadék ladádnak te bodzaszedő alkesz.:)
Továbbá osztogasd a parancsokat az elhízott tehén nejednek,meg a 120 kölködnek!
Nem vagy te nekem senkim,hogy parancsolgass kis retkes,azt otthon a putriban megteheted,de nem itt!
Most pedig vedd be szépen a gyógyszeredet,hogy a témánál maradjunk,azt verd meg az asszonyt,ahogy szoktad!

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 08:49:00

Ne legyen igazam, de a történet kísértetiesen emlékeztet egy V. kerületi fotós bolt bezárására.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 08:51:20

@enpera: tőled eddig én sem láttam mást, csak trollkodást. Szóval találj ki valami jobbat! Egyébként a téma bőven politikai, akár nekem van igazam, akár hot-spot-nak.

barumka 2013.03.24. 09:02:54

Azért zár be, mert a sznobok, akik a michelin miatt oda jártak volna, már nem mennek. Rájöttek, ez egy nagy átverés... Kinek kell több ezresért egy oylan kaja, aminek csak a neve hangzik jól?

zebu_ba 2013.03.24. 09:05:55

Semmi bajom az elitista gasztronómiával, szükség van arra is, ugyanakkor aggódva nézem már jó pár éve azt a folyamatot, hogy lassan minden vendéglátóhely bezár és helyettük mindenhol drága sznobériák nyílnak. A minap megkívántam egy jó húslevest, és biza nem nagyon jutott eszembe a 20km-es körzetemen belül egyetlen még használható - közepes árfekvésű - csárda sem, ahol csészényinél nagyobb adag, minőségi húslevest mérnének. Cserébe lounge-ok, cafék és bisztrók (ez hajdan az önkiszolgáló gyorséttermet jelentette) minden sarkon nyíltak már. Azt gondolom (és remélem), beindul végre egy öntisztuló folyamat, mert végre kiderül, hogy igen szűk az a kör, aki tízezreket fizetne azért, hogy a tényér közepére tegyenek neki egy 1x1 cm-es kockácskát két pöttynyi szósszal.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 09:18:22

@zebu_ba: erről eszembe jutott egy kirándulásunk. Elmentünk a Szalajka-völgybe és visszafelé beültünk az egyik büfébe pisztrángot enni. Egy adagot kértünk, mondván, hogy drága és ki tudja, milyen. Az az egy adag olyan méretű volt, hogy ketten alig bírtunk el vele. :)
Hasonló élményem egy céges bulin volt, valamelyik görög étteremben.
Ha jól értelek, az ilyen "menő" éttermekről szóló pletykáknak van igazságalapjuk, nem is kevés. Így érthető, ha sok bezár.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.24. 09:21:21

@Mayday: Rágót vettél már? Annak 15-20.000 Ft kilója.
(Láttam így kiírva, amúgy nem jutott volna eszembe.)

Fejesrob 2013.03.24. 09:23:46

Az interjúból látszik, hogy a csóka profi, nekem különösen az tetszik, hogy egyedit akar, ami magyar. Nem is ragoznám, hiszen leírja miért jó ez.

Azért elég egyértelmű, hogy nagyon magas bérleti díjjal és 50 hellyel a sertéspörkölt galuskával vendégkört el lehet felejteni, tehát ezt kár tőle számon kérni.

Ő nem ebben a kategóriában bukott el, hanem a csúcskategóriában.

Ehhez hozzájárul az is, hogy Bp. turisztikailag a civilizált világ vége és az is, hogy a mi arisztokráciánk legfőképpen joggingos, volt kommunista, kisvállalkozós szülőkkel, kell még vagy 30-50 év mire kialakul egy valóban értékes kultúrát, fejlődést tudatosan támogató magyar nagypolgárság.

Mo.-n az ilyen helyeken gyakori vendég az egyáltalán nem jómódú, viszont nagyon kíváncsi és nyitott ember, akiket sajnos most komolyabban érint a válság.

Fejesrob 2013.03.24. 09:28:34

@hot-spot: Ja, a fidesz növeli a bérleti díjakat és elszegényíti az embereket. Pld. növeli a rezsit.

Te nem vagy eszednél haver. Nem éppen az MSZP-nek volt baja azzal, hogy nem nő, hanem csökken a rezsi?

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:38:49

@Fejesrob:
3 év alatt mennyi tis nőtt a rezsiköltség?
És az alapanyagok áfája?
Na és a többi járulékos állatság?
Szóval miről is akarnál meggyőzni most?
Hjaaa,hogy nem a fidesz tehet róla,hanem az elmúlt ötvenév?
Hja, hja,így mindjárt más!
Sőt,Attila király tehet róla igazán,hogy sehol nincs forgalom és minden bezár!

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:42:28

@Fejesrob:
Csak maradjunk a száraz tényeknél;
-a csórók még csóróbbak lettek.
-a rokkerjárulékok és segélyek lefeleződtek
-az áfa nőtt
-minden kedvezményt megszüntettek (családi,gyerek stb stb)
-a munkahelyek tömegével szűnnek meg a lenullázódott belső fogyasztás miatt (erről szól a poszt is többek közt)
-a devizások hitelei elszálltak a pecsába a fidesz poltikája miatt.

DE!
Nem a fidesz szegényíti el az embereket mi?
Marha e vagy ecsém?

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 09:45:03

@Fejesrob: birka! Keresd meg a Soós fotó tulajdonosát és kérdezd meg tőle, hogy miért kellett elköltöznie a József Attila utcából!
A "rezsicsökkentésről" meg csak az nem tudja, mennyire ráfizetünk, aki nem akarja tudni vagy olyan ostoba, amilyen te vagy.

Fejesrob 2013.03.24. 09:50:54

@proxy user: Na hogyne, bezzeg az MSZP-SZDSZ kormány alatt maradt volna. Csökken a rezsi, mindenki egyre jobban él.

Ennyire hülye nem lehet valaki mint te, mit gondolsz, Bajnaiékat miért rúgták valagba a választók?

És te birkázol? Tök elégedetten végig bégetted haverjaiddal a 8 évet, pedig volt rendesen figyelmeztetés.

Pedig ha nem tetted volna, most nem Orbánéknak kellene Bajnaiék szarát lapátolni.

telkoe 2013.03.24. 09:53:53

@Fejesrob: Ezt nem osztanam. A MoM park ott van egy sarokra, a Leroy / Konrady bufe egyaltalan nem az olcso kategoria es egesz jo forgalmuk van (bar a Konrady hentes mar visszavett a kinalatbol). Az Arcade marketingjelenlet nelkul mindig a kicsit <titkos tipp> kategoria volt, ami abbol a szempontbol jo volt hogy szurte a nepet de a forgalmat is csokkentette. A MoM masik oldalan a Bodrogi nyitott, hasonlo celkozonsegre, kivancsi leszek milyen lesz.

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 09:57:26

Ezek a kommentek hűen tükrözik, hogy milyen a közösség hozzáállása egy igényes, magas színvonalú helyhez, jól le lehet vezetni, hogy miért nehéz itthon fine-dinning helyet sikeresen üzemeltetni. A kultúra miatt. Az ugyanis nincsen. Természetesen az étkezési kultúrára gondolok, arra, hogy az átlagemberek (a tömegek), hogyan viszonyulnak ahhoz amit megesznek. Míg sok országban (tessék megnézni az összes mediterrán országot) az igényes hétköznapi étkezés az átlagember életének a része, a társadalmi érintkezés velejárója, addig mi vágyunk az olcsó önkiszolgáló helyekre ahol a hajléktalan eszik mellettünk, és mindegy, hogy mit eszünk, csak legyen nagyon sok, ezen belül is legyen benne nagyon sok hús, és az egész legyen nagyon olcsó. Nagyüzembe mennek a a török és kínai büfék amelyek mind ismeretlen és azonosíthatatlan eredetű élelmiszerrel "mérgeznek", az otthoni főzést felváltotta a szar! minőségű üzemi pizza kiszállítás és az ételkiszállító cégek mikrózható silány termékei.
Nem kell mindenkinek fine-dinning helyre járnia. De az ilyen helyek jelentik a szakma csúcsát, az ilyen helyek emelik fel egy széles réteg igényeit, az ilyen helyek képeznek szakácsokat akik aztán más helyeken is tudnak valami mást, valami európai színvonalat mutatni. Az ilyen helyekből jönnek létre az alacsonyabb árfekvésű, hétköznapi ember hétköznapi életét kiszolgáló fantasztikus helyek (lásd: Bors), az ilyen helyek hoznak új ízeket, alapanyagokat, élményeket, technológiákat az ilyen helyek indítják tehát el azt a változást, hogy a fogyasztói igények és az étkezési kultúra is változzon, fejlődjön. Egyszóval ha nincsenek ilyen helyek, akkor semmi sincs, mehettek az önkiszolgálóba megosztani a levest a hejléktalannal!!

Nagyon sajnálom a hely megszűnését, régen voltam már ott (tán több mint 10 éve), akkor még csak bontogatták szárnyaikat. Minden tiszteletem azoké a hősöké akik "ilyen helyeket" hoznak létre és nap-mint-nap harcolnak a gasztorforradalomért. A riport egyébként nagyon jó és aki ért hozzá (vagy hajlandó befogadni az üzenetet), annak szerintem elmond mindent a mai helyzetről.

telkoe 2013.03.24. 09:58:51

@zebu_ba: Csak hogy tegyunk par tenyt a kozhelyes hulyesegek melle, a Csalogany26 ban egy nagy tanyer tanyasi jerceleves daragaluskaval 1600Ft.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 09:59:32

@telkoe: A lörojban bőszen hirdetik a kemencés kacsát,oszt nincs is kemencéjük.
Láttam a konyhát.SS

telkoe 2013.03.24. 10:02:06

@hot-spot: Arkategoriarol beszeltem, nem minosegrol.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:03:00

@fekete-barany.blog.hu:
Jó,akkor most nézd meg amerikát,ahol a pizzahát őizzahát hátán és a minden sarkon fákbolt a sláger.
Aztán nézd meg a baromi "egészséges" hájfej amerikaiakat,majd nézd meg az ugandai bantuniggert hogy melyik él tovább.
A jólét egyenesen arányos az egészségtelen táplálkozással és a gyors halállal.
Minél gazdagabb annál hamarább meghal (színészek,drog,alkohol,gyors autók,balesetek,miegymás)

zebu_ba 2013.03.24. 10:06:07

Csalogány26-ban még nem jártam, nekem egy kicsit kiesik. Drágának drága, vajon jónak van annyira jó?

Martian (törölt) 2013.03.24. 10:09:41

@hot-spot: ha körülnézek a világban, hasonló helyzet mármelyik kormány alatt bekövetkezett volna...

telkoe 2013.03.24. 10:10:09

@zebu_ba: a draga relativ fogalom, a szakemberek szerint is jol foznek.

telkoe 2013.03.24. 10:11:14

@hot-spot: Voltal mar amerikaban vagy csak valami mesekonyvbol osztod az eszt?

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:14:16

@telkoe: Gondolod hogy személyesen kell bejárnom az univerzumot ahhoz,hogy megtudjam mi van odakint?
Elég furcsa gondolkodásmód.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 10:16:31

@Fejesrob: milyen szép is lenne egy trollmentesítő eszköz a blog.hu-ra! Már nagyon unom, hogy minden blogon belebotlok ugyanabba a három-négy, hol fideszes, hol nem náci jobbikos, agyhiányos trollba.

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 10:17:35

Az amerikai kultúra egészen más- ennek ellenére ott is elindult egy forradalom és ma tele vannak szuper helyekkel, a séfjeik egy része a világ élvonalához tartozik, kialakult egy széles réteg aki nem gyorsétterembe jár, elindult rengeteg bio alapanyagot termelő vállalkozás, nyitottak kiváló iskolákat, stb.

Úgyhogy amerika fejlődik ezen a téren. Persze ott könnyebb- van fizetőképes kereslet és olyan árakon tudnak dolgozni ami biztos megélhetést jelent.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:19:09

@proxy user: Mi ez,ha nem rasszizmus?
Csak a proxy usereké a világ tán?

telkoe 2013.03.24. 10:29:01

@hot-spot: Kifejezetten elonyos lehet ha nem csak egy ket ostoba kozhelyet szajkozol velemeny helyett hanem van valami fogalmad is arrol amirol beszelsz.

2013.03.24. 10:36:42

Első bejegyzéseddel teljesen egyetértek.
Az Arcade bezárását sajnálom én is, de megértem.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 10:39:48

@hot-spot: hogy a trolloktól irtózom? Végül is igazad van, ez is egyfajta rasszizmus. :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 10:45:23

@proxy user: nem politikai, inkább az emberek igényessége. A mekik tele vannak, és az is drága, csak még szar is.

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 10:45:25

Még azt szeretném mondani, hogy igen bántó egy ilyen blogban egy ilyen hír kapcsán azt olvasni, hogy sokan egyfajta üres sznobizmusról beszélnek. Tekintsünk el attól, hogy annak kéne csak véleményt mondani ezekről az értékekről akik voltak már ilyen helyen és kipróbálták, hogy mit hoznak létre ezek az emberek.
Ezen túl viszont azt javaslom, hogy vessetek párhuzamot más rendes, kiemelkedő tehetségű iparos emberekkel. Vannak például olyan asztalosok, akik keze alatt "megszólal" a fa. Vannak olyanok, aki egy adott szakmát úgy gyakorolnak, hogy minden tudás a kisújjukban van. Őket tiszteljük ugye?
Nos, azok akiknek a munkáját itt ledegradáljátok, ők ugyanilyen kiemelkedő tehetségű és nagy tudású szakemberek, csak maga a téma távol áll tőletek.
A gasztronómia ilyen magassága nem üres sznobizmus, hanem olyan iparos munka, amelyet 10.000-ből csak egy szakember tud elvégezni.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:46:50

@enpera:
Látom bevetted szépen a gyógyszeredet nagyon igényesen és lenyugodtál.
Vagy rád húzták a kényszerzubbonyt?:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 10:47:53

@fekete-barany.blog.hu: abszolút, de a tömegek még ott is gyorsétterembe járnak, sajnos. Látszik is rajuk. Egyszerűen arra van igény. Itt meg az ország úgy látszik nem tud eltartani ennyi éttermet, egyrészt a pénz miatt, másrészt nincs rá igény. Remélem itt is változni fog ez, és nem egy ilyen étterem, hanem egy gyors fog bezárni:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.03.24. 10:49:35

@telkoe: felesleges, ez egy troll. Nem volt még az usában , de úgy osztja az észt róla. Tipikus mindenttudok a világról hülyepicsa.... Lehet vagy 15, szellemileg.

proxy user (törölt) · http://proxyblog.blog.hu 2013.03.24. 10:52:37

@enpera: részben igazad van. A szóban forgó helyet egyáltalán nem ismerem. A "mekikben" kb. 1500Ft-ból jóllakik a magamfajta, ha épp arra támad gusztusa. Több mint egy éve jártam utoljára ilyen helyen, de úgy gondolom, azóta nem mentek fel jelentősen az árak. Ettem már jót is ott, valamilyen "akció" keretében.
Ha jól értem, ezeken a menő helyeken 4-5000Ft arra elég, hogy beindítsa az emésztőnedvek termelését. Azért ez elég nagy különbség.

telkoe 2013.03.24. 10:53:29

@fekete-barany.blog.hu: Igen, ez a legnagyobb kar. Ha mar eltunik az is ahol latni lehet, hogy milyen lehet(ne) egy jo hely, hol lehet(ne) ilyet tanulni. Lesz helyette 10000 tucataru levesporbol.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 10:54:09

@enpera: Honnan veszed ennyire biztosan ,hogy nem voltam még az usában?
Tipikus, mindenkiről mindent hótbiztosan tudó, hatökör troll.

telkoe 2013.03.24. 10:56:08

@proxy user: Rosszul erted, 4-5eFt hetkoznap boven eleg egy menuvel jollakni, italra, kavera. Mellette igenyesen, jo kiszolgalas mellett ultel le pl egy barattal, uzlettarssal stb.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:00:51

@telkoe: EZ A NAPI 47 EZERHEZ KÉPEST IGAZÁN SMAFU!:)

telkoe 2013.03.24. 11:03:57

@hot-spot: lazits egy kicsit es probald meg ertelmesen kifejteni.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:05:37

@telkoe: Nem megy!
Nincs szakadt ladám és az uram sem ver!:)

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:06:09

Fine dining baszd meg.
Aztan valahol meg eheznek az emberek.
Ez mar tenyleg a sznobsag csucsa.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:08:28

@hot-spot:
En megverlek szivesen.
Egyebkent nem a kozalkalmazotti havi fizetesre gondoltal?
Vagy minek hivjak oket?
Kenyszermunkasok?
Tudod, a munkanelkuliek.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:11:17

@fekete-barany.blog.hu:
Nincs igenyem az ilyen faszsagokra. Erted?
En egy igenytelen parasztgyerek vagyok.
Legyen szalonna, kolbasz, tejfol, kakoscsiga, zsacskos kakao.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:15:54

@madandcrazybird:
Megpróbálhatod felemelni a kezedet,bár az ilyen szájhős kis buzik mint te is,mindig összemennek mint a csúzli gumi ha szembe találják magukat velem.
Addig eljutnál,hogy a kezed felemeled,de aztán hétrét görnyednél a fájdalomtól,ami a herédbe hasítana,hidd el.
És nem kapnál levegőt kereken 5 percig.
Kb ennyi lenne.:)

hjames 2013.03.24. 11:17:39

Először is, az Arcade szerintem mindíg túl volt értékelve egy kicsit.Az elején még ment,más idők voltak azok,és azon a környéken eléggé nagy a fizetőképes kereslet,a közelében pedig nem volt más étterem. Azután szépen lassan megállt, mert igenis hiányzott az igazi szakmai hozzáértés.. Nyereséges pedig igazából mindíg csak a felszolgálóknak volt. Bár egyet értek a tulajdonossal abban a tekintetben, hogy a mai gasztrohangadók részrehajlóak, túl nagy jelentőséget mégsem tulajdonítanék nekik.Egyiknek sem, mint ahogy a külföldi kalauzok sem nyomnak túl sokat a latba. A vendég valamiért bemegy valahová, azután pedig valamiért vagy visszajár, vagy sem. Ha ezt a valamit eltaláljuk, igenis tisztességesen nyereséggel, bár rengeteg nehézséggel és munkával hiszem, hogy üzemeltethető egy étterem hosszú távon is, legyen az fine dining, közép, vagy alsó kategóriás étterem, teljesen mindegy. A hazai Michelin csillagos éttermekre pedig nem fújolni kell, hanem örülni, hogy ilyenek is vannak, hogy nyereségesek vagy nem, az csak a tulajdonosaikra tartozik.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:17:53

@madandcrazybird: Az utóbbi kettő kicsit sem férfias étek,inkább olyan ovis kisgyerekeknek való tápos kaja.
Hány éves is vagy? 12?

pincze 2013.03.24. 11:20:39

Hús levest , marha pörköltet , túrós csuszát , ilyen ételeket kedvelek , de ezt jó minőségben elkészítve , azt gondolom , hogy ilyen egyszerű vendéglőre is volna igény , de a kínai , török , görög éttermek divatosak mostanában .
Egy kis gezemice kreatívan tálalva , ezt tartják ma a gasztronómia csúcsának , csak a látvánnyal nehéz jóllakni .

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:22:15

@pincze: Ez tipikus magyar igényesség,ami csak akkor érdekli a magyarokat,ha ingyen van vagy 1 -ft-ért.:)
Ha fizetni kell az igényességért,akkor rögtön nem is érdekes már.:)

monddazigazatmar 2013.03.24. 11:25:49

@fekete-barany.blog.hu: Nagyon komolyan kérdezem, hogy az nem fordulhat elő, hogy az emberek többsége egyszerüen szervileg nem tudja értékelni ezeket a kajákat? Én elhiszem, hogy a legjobb alapanyagokból a világ legjobbja főz valamit, de ha az ize - számomra - semmivel sem jobb mint tizedannyiba kerülő akkor mi van?
Voltam valami ilyesmi étteremben, és ha a pincér nem tartott volna minden fogás előtt egy kiselőadást, akkor ötletem nem lett volna, hogy mi került rajta annyiba. Igy meg képbe kerultem, hogy himalájából hozott jaksajtot eszek, csak éppen az ize nem volt semmi extra. Nekem.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:32:13

@hot-spot: Azon elgondolkoztal mar hogy miert akartak mar tobben megverni?
Lehet nem artana.
Nekem meg nem jutot olyan akit szivesen elvertem volna. Bocs, nem igaz.
Egyszer volt de nagy nehezen sikerult elpaterolni.
De tudom hogy vannak akik kikoveteleik hogy elverjek oket.
Te egy lehetsz ezek szerint.

Tul sokat ne varj egy tokonrugastol egyebkent.
Bar kurva fajdalmas, attol meg a tesztoszteron tovabviszi a faszit. Siman kiut es csak azutan fog vinnyogni egy kicsit.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:35:16

@hot-spot:
Nem erdekel milyen kajak.
Ha a spenotot szeretem meatballal akor azt fogok enni.
Nem erdekel a sznob kurvak rinyalasa.

Osszefutunk egy kavera?
Van faszid?

embermese 2013.03.24. 11:39:54

Szép jó reggelt!

Olvasva itt a hozzászólásokat, köülbelül azt látom, vannak akik követik a gasztróéletet és vannak, akik , mindenféle demogagóg hülyeségeket írnak, a szokásos jó kis magyar dögöljön meg a másik tehene is felfogással. Azt hiszem, bár nekem sem telik mindenféle csillagos helyre állni, de mivel majd két évtizede nyomom a párom mellett a vendéglátós világot, talán némi fogalmam van az egészről..

Az Arcade Bistro gazdaságához. Ez egy budai, hegyvidéki étterem, ahol a nyitás óta a gasztronómia magasabb szinvonalát képviselték. Jellemzően a francia konyhavonallal indultak és nyitás óta a létező összes díjat elnyerték, törzsközönségük, ahogy Nagy András is írta, a középréteg felső szegmense volt és az üzleti körök. Számonkérni az éttermen, hogy délben nem volt 1500 Ft-s menü, nagyon hangzatos, csak éppen nem lehet egy trendet két napszakra osztani, hogy délben miletitt halrudacskákat adunk, este meg házi füstőlésű lazacot. Mindösszesen 40 főt tud leültetni az étterem , terasz nélkül. Így a tömegtermelés kizárt, mivel nincs is olyan áteresztő képessége.

A mai magyar gasztróéletben szinte ismer mindenki mindenkit, együtt dolgoztak, hol egyik, hol másik a főnöke volt társának, vagy épp az első szárnypróbálgatás valamelyikük szakmai felügyelete alatt történt. A magyar szakképzés, körülbelül olyan szakácsokat enged ki, akik még hagymát sem tudnak vágni, a hotelekben szerzett "szaktudás", amik nagy gyakorló helyek, a nullával egyenlőek. Aki meg régebb óta van a pályán, nem minden esetben elég rugalmas, hogy az új trendek felé nyitni tudjon. Ma Budapesten, körülbelül 8-10 szakács (jóindulattal) mozog a különböző pénzcsoportok között. Sok esetben olyan emberek uraljákl a terepet, akiknek szakmai tudásuk nincs, csak pénzük, és szakemberek minőségibb részét , megvásárolják, mint a húsz a piacon.

Marketing. Egy gasztroblogon írom, ami fura lesz, de a magyar gasztróbloggerek látszólagos függetlensége is egy nagy kamu. Van egy behatárolható kör, akik feldobnak ritmikusan új helyeket, ami aztán húdenagyonjó és ehhez szépen beigazodik a bloggervilág. A bloggerek civilsége nevetséges, egyszerűen nem igaz. Ue. mondható a szaksajtóról is, régebben egy Wittman-fiuk cikk mérce volt, ma a megvásárolt médiafelület csak pénzkérdése, semmi köze a szakmai szinvonalhoz. Pénzkérdése és helyezkedésé, kit emelnek égig és kit hallgatnak agyon.

Az Arcade nem állt be semelyik táborba, megpróbált önállóan boldogulni. Hogy ezt jól, vagy rosszul tette, az az ő dolguk. De tény, hogy alig lehet mondani a budapesti szakácsok közül valakit, aki közvetve, vagy közvetlenül nem lett volna vele kapcsolatban.

Saját főzős műsor.. csak nem tetszenek azt gondolni, a paprika tv trendi szakácsai, akár egy bib gourmandot is elérhetnének.. a médiának nem alkotó, hanem formálható sztráokra van szüksége, szakmaisággal szemben, sokkal fontosabb, a képernyőképesség. Cukifiuk és cukilányok, az mehet a médiában.. de a konyhában kasztrált barbiek és kenek nehezen boldogulnának.
Lázár az egyik legkiválóbb szakács volt, nem akarom megbántani, de nekem fájó amikor a CBA promociókon látom, tévéshop szintű dolgokat reklámozni..

Az Arcade bezárás sok mindenre visszavezethető szerintem és igen van gazdaságpolitikai része is, mivel nagy általánosságban a magyar vállakozól egy része is lecsúszott már és sokkal kevesebb céges rendezvény, vagy üzleti tárgyalás van. Az a holdudvar, ami meg még jár, nyilván a saját táborához kapcsolható helyeket preferálja.

Számonkérni az Arcade-n, miért nem volt nowaco burgonyachips, pont olyan, mintha a mekiben médium kacsamellett szeretnék enni és verném az asztalt, m iért nincs.

Hosszan írok, de ez az utolsó hozzászólásom. Ez a demagóg, éheznek az emberek baromság, semmilyen értelemben nincs kapcsolatban azzal, hogy egy magas szinvonalú étterem ma hogy tud boldogulni a pénzügyi érdekkörök piacuralmi hatása és a magas rezsiköltségek mellett. UI. ezek a magaszinvoanlú helyek, a gazdasg szereplői, idegenforgalmi ágazat is, ahol vannak bérköltségek, adónemek, amiket befizetnek a költségvetésbe, úgyhogy részei a magyar gazdasági helyzetnek. Hogy az idegenforgalom csökken, a nyersanyagok devizában szerezhetők be, folyamatosan növekvő árfolyma mellett, az bizony gazdasági kérdés.

Nyersanyagok, amikor egy este kitaláltuk, menjen az étterembe magyar alapanyag, nayg temperamentummal dobtam magam bele a telefonálgatásba, oylan rugalmatlansággal találtam magam szemben, hogy már majdnem azt mondtam, akkor rohaggyon meg a répa te hülye a kamrádban. Magyarországon nincs meg a szinvonal nyersanyagban, nem mert nem lehetne, hanem mert a termelők sok esetben rugalmatlanok és nem lehet nekik elmagyraázni, szemben a TSZ volumen termelésével, minőségibb kéne, mert az a piacképes. Volumenben ott a tecsó, de abból nem lehet szinvonalt produkálni.

Aki meg úgy gondolja, minek ez az egész szegmense a vendéglátásnak, az gyorsan kutasson fel trabantot és ne üljön toyotába, akkor se ha megteheti, ettől biztos komfortosabb lesz az ndk-s népautó és lényegi változások jönnek.

Lehet gasztrinómilag lángossütő és gyorsétterem országot csinálni, csak akkor ne csodálkozzunk, ha Prágára kiteszik a megtelt táblát.

Szummázva, csillagok jönnek és mennek, attól függően, éppen kit kegyel a gasztróguru. Ez van ma Magyarországon, nincs hiteles szakmai újságírás, minőségdíjazás. Ma minden , kizárólag annak a függvénye, mennyire adod el magad és ho,l törleszkedsz jól.
A lefordított külföldi cikkek nem gasztrófejlődés. És az sem, ha valaki média és pénzforással felülről, mint a jóisten eldönti, ki életképes.

Ennyit a mai gazstrószakmabelterjes királycsinálokról és a gazdasági helyzetről. Kellemes hétvégét.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:40:17

@madandcrazybird: Engem még soha senki nem akart megverni egyetlen dagadék buzin kívül,de ő is csak azért,mert nem tartottam oda neki a seggemet,mert olyan ocsmány ronda volt és buta mint a sötét éjszaka.)

Az erőteljes tökönrúgástól meg csak akkor nem ájulsz el maximum,ha attól van orgazmusod.
Fogadok hogy fidesses vagy,azok ütik vágják a nőiket meg a feleségeiket.
Amikor elfogynak az érvek,vagy egyáltalán nincsenek,illetve a szókincs minimális,na akkor jönnek az ilyen erős pisták és verekedések.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 11:44:50

@madandcrazybird:
Mindenáron szeretnél megszabadulni a potenciádtól?:)

Nem hinném hogy lenne miről tárgyalnunk,minden témánkat kimerítené a verekedés,amit pedig itt is nyugodtan megtárgyalhatunk.
Természetesen van férfi az életemben,tudod FÉRFI,aki te sosem leszel.)
Már csak emiatt sem szeretnék veled találkozni,ami véleményem szerint teljesen érthető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.24. 11:45:42

@hjames: talán kellene adni - egyszerűbb - ételt 3000 alatt is, ha még nem csillagos a hely. Például ebédre vagy napi ajánlatban.
Szívesen jártunk volna sokkal többet az Arcade-ba, 2 percre van autóval, de a napi étkezés kategóriába egyszerűen nem fér bele ez az árképzés. Inkább átmegyek ebédelni akár Pestre is.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:50:55

@hot-spot:
Edesem, el tudod azt kepzelni, hogy nem foglalkozok politikaval?
A megelhetesem erdekel, mas semmi.
Egyebkent nem hiszem hogy partalastol fuggene, hogy ki hogy banik a nokkel.
En csak tapasztalatbol tudok beszelni.
Engem egyszer tokonrugtak. Valami osszeszolalkozas volt alt. suliban.
Mivel tavol allt tolem az eroszak ezert nem szamitottam fizikai erintkezesre.
Ugyan nem tudom hogy lehet e ennel jobban tokonrugni valakit vagy nem.
Teny hogy fajt nagyon, elgyengultem es leizadtam. De az inbecsulesem talpon tartot.
Es eles helyzetben megt tovabb tudnek menni.
Akit sziven lonek arra is azt mondjak meg megolhet.
Hiaba kapot halalos sebet.
Annyi ereje meg van.

Sajnalom hogy bantani akartak.
De tulelted amint latom.
Bar a szemuveg biztos eltakarja a kek foltokat. (-:
Van pasid?
Szivesen megismernelek.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 11:54:57

@hot-spot:
Jaj, bocsi.
Tul gorsan irtam, nem lattam az elozot.
Szerintem nem termeszetes, es szuksegszeru hogy jelenleg van valakid.
Ha van az egyebkent oromteli.
Remelem minden szep es jo.

Olyan butasagbol kiindulni pedig hogy ide mit irok teljesen nonszensz.
Ez internet, ide csak szorakozni jarok.
Az eletben komoly vagyok.
Igyekszem vinni valamira.
Azt nem tudhatod milyen ferfi vagyok.
Bar a kriteriumaidat nem ismerem.
Az is lehet hogy annak nem tudnek megfelelni.
Ki tudja?

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 12:02:49

@madandcrazybird:
Én meg nem szeretnélek megismerni.
Ismerkedjen veled a bodzaszedő kigyúrt gengszter a legsötétebb sikátorban, éjfél és hajnal kettő között,egy szamurájkarddal.:)
Te megélhetési....

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 12:09:27

@hot-spot:
Rendben szivi.
Azert jo volt ez a kis romanc ebben a szurke idoben.
Lots of Love. Your bird forever.

Éhes_ló 2013.03.24. 12:12:09

A piac az isten.
Kivéve, ha minket szelektál.
Kivéve, ha a kedvenceinket szelektálja.

Más: a társasház (mint bérbeadó) köszöni jól van. Rendelkezik a tulajdonával.
Csak mert joga van hozzá, hogy ne támogassa mások üzleti céljait árkedvezménnyel, persze joga lenne támogatni is, de nem élt vele.

Ha még van más bűnbak is a társasházon és a buktorékon kívül, ne titkoljátok el, kaphatnak néhány középsúlyos átkot.
Tisztán a magántulajdon tisztelete és a tolerancia jegyében.

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 12:15:24

@monddazigazatmar: De előfordulhat. Előbbi példámnál maradva- érdekel téged a míves asztalosmunka? Nem? Gondolom még sok olyan ember van akinek jó az IKEA. Ez természetesen egyáltalán nem gond (nekem is jó sokszor). És ha nem érdekel akkor ettől függetlenül keresel egy aszatalos blogot és elmondod a véleményedet, hogy szarsz az asztalosokra és jobb az IKEA?

Ha nem érdekel a gasztronómia, akkor mi az oka annak, hogy egy gasztro blogban kommentelsz?

És a többi nagyokos-- nincs jobb hely ahol egymással "kulturáltan" beszélgethettek?

angyalföldi partizán 2013.03.24. 12:16:15

@hot-spot: ugye nem akarod elmesélni az életedet? ez gasztro blog ,nem hot-spot és manusai blog. amúgy sajnálatos,hogy bezárt az Arcade,ha valaki többre törekszik az értékelendő.szívesebben olvastam volna a sznob-nem sznob,megéri-neméri dolgokról többet,de hát maradt az,hogy verik vagy nem verik hot-cowt.

hjames 2013.03.24. 12:17:03

@csanimama: A szerencsétlen gasztrohangadók királycsinálása csak az elején segíthet, ha a vendégnek valami nem tetszik nem fog visszamenni. Azt, hogy mi nem tetszik, sokszor nem érteni, de azért ha sokan nem mennek vissza, s a forgalom pedig apad az 90 százalékban az adott étterem hibája. Ha pedig 70% ban teltházas, s mégsem rentábilis, hát ott valamit nagyon benéz a tulajdonos. Akkor zárjon be, vagy töltsön több időt az éttermében,s figyelje a kasszát, meg a beszerzést. Mostanság biztos tényleg nagyon nehéz, de csak magukban kell a hibát keresni a vendéglátásókak, ha az üzletük nem megy. Kifogásokat, indokokat, felelősöket keresni nem visz előre, csak megkeserít. A felkent gasztrohozzáértőket pedig szarjuk már le!

gregibroki 2013.03.24. 12:17:57

@B. Capelluti: de az. Tudom, roppant fontos ezt megtárgyalnunk, de szerintem riportalany a Fölszállott a páva műsorból szedte az infót, ahol bunyevác táncokat, népviseletet képviselő csoport Baranyából jött. www.youtube.com/watch?v=gKKRgNhLMnQ

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 12:22:38

@Éhes_ló:
Kedves paci.
Azert ez a tarsashazas momentum megragadta a figyelmemet a cikkben.
Ez annyira tipikus.
Nem tudom hogy magyaros e, de tipikus.
Nekem jo legyen, nekem legyen meg a penzem.
Mas nem erdekes.
Tudod ha a diszno megdoglik neked sem lesz mit enni.
Most igy jartatok.
Semmi bevetel nem lesz mert kapzsik voltatok.
Ahelyet hogy belementettek volna egy bevetel aranyos berleti dijba.

Egyel szenat.

Ambiorix 2013.03.24. 12:22:50

Én csak azt nem értem, hogy ezeken a "fine dining" helyeken miért szolgálnak fel egyáltalán bármilyen ételt a nyilvánvalóan csak az 500 ajrós számlára élvező parvenüknek. Nem volna eccerűbb ehelyett rögtön a számlát átnyújtani, mire barátunk előhúzza a bankkártyáját, és azonnal falrengető, orbitális orgazmusa támad?! A felhőtlen boldogságnak ezt az éterien tiszta pillanatát minek elrontani a hülye csámcsogással? Na ugye. :)

monddazigazatmar 2013.03.24. 12:23:41

@fekete-barany.blog.hu: mondtam én bármi rosszat? idetévedtem, elolvastam, feltettem egy kérdést. Azt hittem, hogy ez a módja annak, hogy az ember uj dolgot ismerjen meg. Gondolom te se ugy születtél, hogy gasztroisten voltál - mindenesetre a válaszod után tényleg szarok a gasztronómiára, sznob köcsögök vagytok, legyetek csak ilyen befogadók, majd tönkremegy a többi hely is :D

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 12:25:08

@angyalföldi partizán:
Hagyd beken a csajt.
HA hibaztatni akarsz valakit akkor engem.
En vittem bele ot ebbe az eszmecserebe.
O egy kedves, aranyos, kulturalt leny.

hjames 2013.03.24. 12:25:23

@Hepci: Persze sok minden függ az ártól,de ők sosem a 3000ft-os ebédmenüre utazókat célozták,ami azon a környéken még érthető is. Ha egy helyet a mai gazdasági helyzetben nem hozzáértő vezet, az jó eséllyel becsődöl,akár 3000ft alatti ebéddel is.
Egyre nagyobb a konkurencia, egyre kevesebb a vásárlóerő, de ez nekünk, vendégeknek kedvez. Aki ilyen időkben is helytáll, az maradjon talpon,aki pedig bezár tanuljon a hibáiból.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 12:26:54

@Ambiorix: Ez jo volt.
Ugy kell csinalni mint a kiraly uj ruhaja cimu meseben.
Remelem megvan mirol beszelek?

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 12:49:30

@Ambiorix: Ezt nevezem a kultúra hiányának. Ne vedd magadra, ez nem személyeskedés, ez egy társadalmi kérdés. Vannak országok ahol a kultúra része a napi étkezés (pl: Olaszország) és vannak ahol nem. Aki nem érti, hogy mit jelent a gasztrokultúra, az még attól lehet kiváló ember, egyszerűen ez a dolog nincs meg neki. Akik viszont minden viszontagságon keresztül naponta azért küzdenek, hogy meglegyen ez a kultúra (vagy annak a fejlődése) azokat nem kellene ledegradálni, lebecsülni, sznobként titulálni...

fekete-barany.blog.hu 2013.03.24. 12:52:37

@monddazigazatmar: Ajánlom neked is az előbbi hozzászólásomat. Attól, hogy ez a dolog nincs meg, még érdemes lenne nyitottsággal fordulni felé. Nem akartalak megbántani.

pincze 2013.03.24. 13:27:25

A csak euróban kiírt árak, egy vacsora négy főre kb 500 euró , ha nem csak salátát rendelnek szódavízzel , nem a magyar fizetésekhez van belőve . Egyszerűen ennyi ilyen árszínvonalú vendéglőt nem bír eltartani a város .

2013.03.24. 13:37:20

@hjames:

" Egyre nagyobb a konkurencia, egyre kevesebb a vásárlóerő, de ez nekünk, vendégeknek kedvez. Aki ilyen időkben is helytáll, az maradjon talpon,aki pedig bezár tanuljon a hibáiból."

Ez így borzasztóan leegyszerűsített, arról nem beszélve, hogy a vásárlónak ez nagyon nem kedvez.
Az a technika, amellyel ezekben az időkben életben lehet maradni a vendéglátás területén, nos az előre nem visz, de inkább hátra, mert mindenképpen minőségromlást fog okozni, melyet itt a fentiekben már egy-két kommentelő említett.

Pl.: "Természetesen az étkezési kultúrára gondolok, arra, hogy az átlagemberek (a tömegek), hogyan viszonyulnak ahhoz amit megesznek. Míg sok országban (tessék megnézni az összes mediterrán országot) az igényes hétköznapi étkezés az átlagember életének a része, a társadalmi érintkezés velejárója, addig mi vágyunk az olcsó önkiszolgáló helyekre ahol a hajléktalan eszik mellettünk, és mindegy, hogy mit eszünk, csak legyen nagyon sok, ezen belül is legyen benne nagyon sok hús, és az egész legyen nagyon olcsó."

Amennyiben erre a színvonalra értetted, hogy nekünk kedvez, nos akkor ezzel nagyon nem tudok egyet érteni.

hjames 2013.03.24. 14:02:41

@...elmúlik...: Természetesen nem erre a színvonalra értettem, én sem örülök, hogy a törökbüfék, önkiszolgálók dübörögnek, jóminőségű, relative drágább árfekvésű éttermek szenvednek, de az sem tetszik, hogykomolyabb szakmai tapasztalat nélkül trendiségből éttermet nyitunk,s várjuk a megtérülést a személyzettől.Ez az egyik legnehezebb szakma, ne nézzük már le ennyire.Olaszországban a jólmenő éttermek nagyrészében dolgozik a tulaj éjjel-nappal,ilyen étteremből hány van Budapesten? Ha nem akar benne éjjel nappal dolgozni, nyisson önkiszolgálót. Felsőkategóriás étterem több szakértelmet, odafigyelést igényel, erre értettem a valóban leegyszerüsített, de szerintem igaz állításomat.Úgy értem nem kell a körülményeket hibáztatni, mindíg csak magunkat, akkor előrébb jutunk.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 14:21:36

@Éhes_ló: Igen,igazad van.
Ezért rohad ott a sok jó üzlethelyiség üresen,pont az ilyen hozzá állás miatt.
Viktorék helyében bevezetném az üres üzletek után fizetendő tripla adót!

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 14:23:31

@...elmúlik...: Sajnos nem sokáig fog kedvezni,csak szólok!
Ugyan is az ilyen mértékű forgalom visszaesés egyenes következménye az is,hogy a választék és kínálat elkezd szűkülni,ezzel párhuzamosan pedig az árak emelkedni, a minőség meg romlani.
Ez neked mint vásárló,nagyon nem fog tetszeni hamarosan.

Éhes_ló 2013.03.24. 14:40:38

@hot-spot: Szar és maradi dolog a magántulajdon, igazad van.

El kell venni a gazemberektől, nem kell itt mindenféle adóval, meg alkotmányos jogokkal lacafacázni.
Rosenfeld, kohn is megmutatta nektek, rajta vágjatok bele, meglátjuk hogyan sikerül lenyomnotok megint a nép torkán.
3 a magyar igazság + 1 a ráadás!

Éhes_ló 2013.03.24. 14:43:20

@madandcrazybird: neked is csak azt tudom javasolni, hogy kezdjetek ismét egy történelmi projektet a magántulajdon ellen, kohn és rosenfeld mintájára.
TGM támogatja ezerrel és lesz még hozzá párezer haverotok.

Akkor a mocskos burzsuj disznók nem dönthetnek majd arról, a tulajdonukban álló javakból, mit, mennyiért és kinek adnak bérbe.
Majd a magadfajták döntenek helyettük.
Ebben nagyok vagytok.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 15:01:39

@Éhes_ló: Óh!Nem kell senkinek sem az elbaszott üzleted,elég ha befizeted utána a kapzsisági tripla adót,ami rábír arra,hogy ésszerűen gondolkozzál és megérje neked is kiadnod inkább olcsóbban,mint hogy lepusztuljon álltó helyében.
Csak mert amit nem laknak/fűtenek,az ugye lepukkan elég hamar.
Tulajdonképp hálás is lehetnél egy ilyen adóért,ami megvédi a magántulajdonod értékét azzal,hogy ésszerű gondolkodásra bír téged.

embermese 2013.03.24. 15:02:48

@hjames: nem kevés éttermet láttunk, ami be lett harangozva, majd bezárt rövid idő alatt.

Azért hangsúlyozni szerteném, ha egy étterem 13 évig az élvonalban tud lenni, nem is tudom hol olvastam a szakmai hozzáértés hiányát, szinte egy séf alatt, sőt egy séf alatt, akkor ott nem lehet túl nagy baj a szakmai hozzáértéssel ( bocs hjames, tudom, ezt nem te írtad). Szkami hozzáértés hiányának nem mondanám azt sem, ha kapásból fel tudnék sorolni x nevet a mai gasztróélvonalból, akiknek tán még munkahelyük is volt az Arcade. Én úgy gondolom, az Arcadenak nincs mit szégyelnie, mert amit elért, azt nem tolták az ott dolgozó szakemberek alá....

Az ilyen időben való helytállás nem igen mérvadó, mert csak kapcsolat és pénz kérdése. Nagyon kíváncsi lennék, ki tud itt olyan éttermet mondani, ami ezen a szinvonalon ma optimális esetben is nullszaldós. Nincs.

Ez van, ez a helyzet. Ettől bizony a magyar gasztronómiában a királycsinálás sok éttermet elnyom, mert egyszerűen nem kapnak nyilvánosságot, akármit csinálnak, . Ez van, ez nem panaszkodás, csak tény. És a minden szinten megjelenő tőkehiány (vendégkör és befektetők, vendéglátósok) teljesne kiszolgáktatottá teszi egyes köröknek az egész szakmát.

micsoda? 2013.03.24. 15:06:26

@Fejesrob: "Bajnaiékat miért rúgták valagba a választók?"

Az a l.3 millió rúgta valagba, nem elfelejteni.

Éhes_ló 2013.03.24. 15:07:53

@hot-spot: az ávós anyád és apád is a máséval szeretett gazdálkodni?
Tőlük tanultad ezt a komancs tempót, te szerencsétlen?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.03.24. 15:08:32

mostantól törlöm és pár napra kitiltom a politizálókat és az egymást anyázókat. köszi.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 15:09:15

Minden egyes üzlethelyiség, amit üresen láttok,azok tulajdonosai nincsenek a realitások talaján egyáltalán.

hot-spot (törölt) 2013.03.24. 15:13:21

@Éhes_ló: Senki családtagom nem volt ávós,szerintem inkább te voltál ávós,és így szerezted meg az üzlethelyiségedet is,amit most magántulajdonként annyira védeni próbálsz,hogy majd beszarsz.
Akár mibe fogadok hogy idős ember vagy,úgy 60 feletti,aki a jó magas nyugdíja mellett próbálja kiadni az üzletét vagy üzleteit,és a válság a legkevésbé sem érintette meg,így fogalma sincs a belső fogyasztás alakulásáról.
Én is azt javaslom,hogy egyél szénát,de szopjál mellé lófaszt is kapzsikám!

UI;Az üzleted ott fog megrohadni üresen ahol van,a csövek szétfagynak benne mert nem fűtik,és előbb utóbb a vandálok is szétcseszik!
És majd akkor gondolkodhatsz azon,mi lett volna ésszerűbb.:)

Éhes_ló 2013.03.24. 15:41:38

@hot-spot: akkor valami nagyon durva szert szedhetsz, ha képtelen vagy különbéget tenni a mások tulajdona és a sajátod között.

Sem neked, sem senki másnak köze nincs hozzá kinek, ki mennyiért adja ki a helységét, kertjét, udvarát, pincéjét, bármijét bérbe. Ez az ő dolga, mert az ó tulajdona. Nem a itéd, mert közöd nincs hozzá.
Max. ha bérbe veszed tőle, de akkor is csak addig, amíg a bérleti szerződés feltételeit betartod.

Egyszerű, nem?
Bocsi.
Nem.
Neked ez magas.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 15:41:58

@Éhes_ló: Teged se az eszedert szeretnek.
Igaz-e paci?
Kivagyok toletek. az egyik lefideszezik a masik leszocizik.
Annyira egysikuak vagytok mint egy ropi.
A jozan es mond meg nektek valamit?

2013.03.24. 15:45:43

@hjames: Ebben igazat adok. Egy vállalkozás pl. az általad említett olaszoknál, mindig az egész családot foglalkoztatja és csak akkor vesznek fel külső munkaerőt, ha nagyon muszáj. Mondjuk ott nem szégyen dolgozni, ez természetes dolog.
Egy ötven fős étteremben a 16 munkavállaló + főnökség már 10 éve is luxus volt, nemhogy a mai világban (ezt csak mint adalékot, mert itt szerintem valami nagyon átszervezésre szorul).
Abban is igazat adok, hogy nem feltétlenül gyros-büfé és luxus étterem létezik, csak a köztes kategória valahogy nálunk hiányzik.
Vajon miért?

2013.03.24. 15:48:46

@hot-spot: Ezt írtam. Vagy mégsem? Most akkor elbizonytalanítottál.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 15:49:03

@Éhes_ló:
Azert meg velemny lehet mondani az uzleti tervrol ugye?
Es ugye le lehet hulyezni barkit, aki annyira kapzsi, hogy inkabb a nagy semmit valasztja a havi rendszeres bevetel helyet?

Egyebkent ha valamit nem vesznek ki annyiert, amennyit kertek, az azt jelenti hogy az nem er annyit.
Mert nem lehet kitermelni a berleti dijat.
Ez a piacgazdasag. A kapitalizmus.

2013.03.24. 16:01:23

@világevő: De miért nem előbb??? Miért kell egy gasztro-blogot szétcseszni a politizálással?

Éhes_ló 2013.03.24. 17:03:57

@madandcrazybird: a vélemény az csak olyan, mint a segglik.
Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra.

A tulajdonosnak nem véleménye van, hanem tulajdona,és tulajdonjoga.
Bérbeadhatja a tuladonát a bérlőnek annyiért amennyiben meg tudnak egyezni, vagy nem egyeznek meg és akkor a bérlő elhúz, a tulajdon meg megmarad.

Nehezen értitek meg, mi?

embermese 2013.03.24. 17:06:29

@...elmúlik...: 16 munkavállalót úgy értsd, hogy nyilván nem lehet 6 napon át 16 órát dolgoztatni senkit, azaz ez nem egy műszak... ráadásul ez a fajta étlap és szinvonal, nem hasonlítható össze a melegentartós házikoszttal, így a kis családi vendéglőkkel sem, egyszerűen mert minden frissen készül... Ha ezt mondjuk kettészeded és felszolgáló, mosogató, szakácsok, üzletvezető... akkor ez nem ám olyan nagy létszám :)

embermese 2013.03.24. 17:15:48

@Éhes_ló: nyilván a tulajdonosnak joga van eldönteni, mennyiért adja ki.. senki nem vitatja.. viszont ezt az éttermet 13 éve stabilan bérelték... ez valóban a háznak a dolga.. és nem is köteles kiadni. Bár én egy biztos bérlőt jobban megpróbálnék tartani, üzleti szempontból is. Az én területemen például, az irodabérlések devizában lettek megkötve... amikor a deviza így elszaladt, üresen maradtak egész irodaházak.. valóban a tulajok dolga eldönteni, ez mennyiben éri meg nekik, az állagkezeléssel.

De én úgy olvasom, hogy ezt mint tényt mondta el a tulaj, hogy a bérleti díj is nyomasztó volt a büdzsére, ami nem volt mondható alacsonynak..

Ezek a dolgok, amiket felsorolt a tulajdonos, értelemmentes, konkrét dolgok, miért kell bezárniuk. Most mi a fenét mondanának, amikor még a nagyon érdekes hazai értékeléssel, amit csöppet sem független emberek végeznek, mert mindegyik érdekelt egyik másik étteremben, szóval a hazi értékelésben is a top éttermek között van, nemzetközileg, független részékről meg pláne, akik semeliyk hazai étterem brandjában nincsenek benne.

Akkor mégis mit kellett volna Nagy Andrásnak mondani, mint a tényeket.. Szerintem, korrekt riport és nagyon ízléses. Ez nem csak a vendégeknek járt.. hanem azoknak a szakácsoknak is, akik az Arcadeban napról-napra a belüket is kitették az asztalra, a szívükkel. Szakmailag egy erős csapat, mit kellett volna mondnai, azért zárnak be, mert kontárok?

hjames 2013.03.24. 17:16:49

@csanimama,elmúlik: Szerintem sok olyan étterem van, ami eltartja magát, s a bennedolgozó tulajdonost, csak nem kapnak nyilvánosságot. És mégis mennek, tudod miért? Mert valamiért visszajár a vendég. Megtalálták azt a valamit, amiért visszajár.Nyilván alkalmazkodnak, nyilván kötnek kompromisszumot alapanyagok minőségében is, de csak annyit talán, amennyi még nem fáj sem a vendégnek, sem nekik. Nehogy már minden étterem ami egy kicsit nem alsókategória nullás legyen, ezt senki sem gondolhatja.Mivel a közelben lakom,egyéb étterem hiánya miatt sokat jártam az Arcade-ba, régen is mostanában kevesebbet,(valóban kissebb keretből gazdálkodom mint régen,) de sem régen sem most nem voltam elájulva, sima középkategória, a Michelin BIB gourmandot nem értettem sosem. Szerintem a Michelin is túl van értékelve,ahogy az Arcade is túl volt.A hazai gasztrokalauzok igen, részrehajlóak páran,nevetséges,sőt inkább felháborító a Magyar Gault Millau de ismétlem, nem miattuk megy vissza, vagy marad el a VENDÉG.Egyszer el tud menni miattuk, de vissza nem fog járni, ha nem tetszik valami.Ha az Arcade bezár, ott szakmai hibákat kell keresni elsősorban, nem is egyet,mielőtt bárkit hibáztatunk.Ez érvényes minden étteremre itthon, s külföldön egyaránt.

embermese 2013.03.24. 17:16:56

@csanimama: értelemmnetes=érzelemmentes

embermese 2013.03.24. 17:22:56

@hjames: az összes olyan szinvonalú étterem ráfizetéses, mint az Arcade. Próbálnak túlélni. Nem lehet összehasonlítani mondjuk egy középkategóriás étterem bérköltségét, nyersanyagárát egy magasabb kategóriájú étteremmel. Egyrészt nem lehet gombokat fizetni, ilyen szaktudást és precizitást igénylő munkáért, másrészt az alapnyagok nagyrésze külföldről jön, devizában.
Lehet itt mondani, hogy miért drága ez, vagy az a hely, de nem hiszem, hogy tecsós csirkemellért bárki beülne, sokkal inkább azért megy ilyen helyre, mert magasszinvonalú gasztrónomiai élvezetre vágyik.

Egy Costes, Csalogány, Mák kötelezve van a minőségre, az pedig nem lesz olcsóbb, pláne devizaárban...

2013.03.24. 17:42:50

@csanimama: Nem, valóban nem, csak amikor ki kell termelni a bér- és járulék költségeket.
Egy ilyen helynek naponta kell tudnia a nullához kb. három kilót. Ehhez egy nap min. kétszer le kell pörögnie a pályának, és akkor szerények voltak. Hát nem tudom, de úgy tűnik ez nem sikerült.

hjames 2013.03.24. 17:43:32

@csanimama: Hidd el az Arcade mindíg is középkategóriás volt.Csak felsőnek volt feltüntetve, az nem ugyanaz.Középkategóriás cuccot felsőhöz szokott vendég nem szeret megfizetni felsőkategóriás áron.Ez volt az első nagy probléma.
Ma magyarországon van 3-4 felsőkategóriás, nem tudom nyereségesek-e szerintem biztos nem mind lapátolja bele a pénzt. A Csalogány, a Mák is bőven középkategória, de valamit jobban eltaláltak. Mint ahogyan a többi, akik sosincsenek a kalauzok első 10 éttermében, de ez őket nem nagyon érdekli.Lehet valaki jó szakács, séf, esetleg felszolgáló, de nyereségesen hoszzútávon üzemeltetni egy éttermet ennél többet ígényel.Külföldön nyilván nem így van, hiszen jóval több a potenciális vendég, de itthon ez van. Amúgy szerintem is korrekt az interjú, Nagy András sok helytálló dolgot mondott,sajnálom is őt, szerintem ő is látta már az első évben, hogy nem kellett volna befektetnie.

Éhes_ló 2013.03.24. 17:56:23

@csanimama: a riportalany azt mond amit akar.

Ennek kapcsán egy kommentben megjegyeztem azt, ami ennek kapcsán nekem jutott eszembe.
Csak mert szerintem egy fullmichelinextranagyonjóétterem csődje és bezárása kapcsán nem túl elegáns a bérbeadóról ilyet mondani:
"...A pince és a kert bérleti díja horribilisen magas, ez iszonyatos teher, hiába jeleztük a társasháznak, hogy nem tartjuk indokoltnak, ők nem mentek bele csökkentetésbe. Így számukra az lesz az eredmény, hogy a jövőben egyáltalán nem lesz ebből bevételük.
 ..."
A "horribilisen magas", "iszonyatos" sem nem értelem, sem nem érzelem mentes kijelentések egy mondaton belül.

Ennek kapcsán jegyeztem meg, hogy talán a tulaj(ok) véleménye is számít a saját tulajdon(uk) bérbeadása kapcsán, nem csak egy a rossz üzletpolitikája, munkája, üzleti terve, pozicionálása (helyettesítsd be bármelyiket) miatt becsődölt vállalkozás vezetőjéé.
Már amennyiben komolyan gondoljuk a tulajdonjog alkotmányos védelmét.

Ennyit írtam nem többet, de ez pár olvtárs számára nem volt egészen világos.

A többi érveddel nincs vitám. Nem a színvonalukkal, áraikkal, elismertségükkel, munkamoráljukkal kapcsolatban volt véleményem. Ez olyan amilyennek többen is megítélték - kik ki ízlése/tudása/pénztárcája szerint.

De az üzleti modelljük halott volt, és most már ténylegesen is azzá vált.
Ebbe felesleges a bérbeadót belemaszatolnia bárkinek, szabad a pálya, lehet máshol, mástól is bérelni.
Semmi pénzért gondolom, mert ez elvárás lenne attól akinek csak az ételárai nem azok...

embermese 2013.03.24. 18:25:54

@Éhes_ló: mint egykor (részben) ingatalnokkal foglalkozó jegyeztem én is meg, az évekkel ezelőtt DEVIZÁBAN fixált bérleti díjak manapság egészen más összegeket képviselnek. Nagy hangsúlyt helyeztél erre, ezért reagáltam hosszabban erre.

Nem tudom mennyire ismered az ingatlant, de az étterem 13 éve igen jó kis bérlei díjat fizet. A fenti 40 fős helység és idényjelleggel a terasz bizonyos fokig korlátozza a vendég áteresztő képességet, a konyha a pincében van és tán egy alatta lévő pincerendszer van, nem is tudom pontosan. Magának az ingatlannak a hasznosítása is elég kötött, bár biztos egy galéria mondjuk jó helyet találna ott. Én tulajdonosként lehet máshogy döntök, mint a ház, pláne ezekben az ínséges időkben, de nyilván ez az ő szabad döntésük, az étteremé meg az, hogy reálisnak tartja a bérleti díjat , vagy sem.

A tulajdonjog alkotmányos védelmét (én) nagyra tartom :) Ennyit a politika. Csupán üzleti szempontból véleményeztem én is. Ettől függetlenül persze, az étterem üzletpolitikája a fontos, mert az étterem zárt be, közel 13 éves folyamatos üzemelés után. De ha számba veszi az ember a költségeket, az ilyenféle konyha beszerzési forrásait, a szükséges alkalmazottat, azoknak a tisztességes megfizetését.... hát.. nem olyan meglepő, hogy bezár. A piac felvevő képessége véges, viszont egy brand rontása, egy alacsonyabb teljesítménnyel (ezt stílusban is mondhatjuk), viszont évekre, vagy akár végleg is öngyilkosság lehet.

Sok az eszkimő, kevés a fóka... a gazstróbiznisz és érdekörök ebből a szempontból csak azért érdekesek, mert a mesterségesen, hatalmas pénzbetolással műkődő éttermek és az őket támogató befolyásos körök rátelepedése a magyar gasztronómiára, feltételezheti azt, hogy bizony aki nem áll be, annak kétséges a fennmaradása.

Én ezt nem helyeslem, ezt a művi szelekciót, ami nem biztos, hogy minőségen alapul, hanem azon, hogy ki a kiválasztott :) Ez az Arcadetól független. Ez egy jelenség a magyar vendéglátásban, ami szerintem nem biztos, hogy jó. Abszolút nem gondolom úgy, itt bármi gasztróforradalom is indult.. v agy van.. vannak tenyészistállók, amik lekoppintják azt a trendet, amin már lassan túllép nyugat és van ehhez egy kör, ami uralja a magyar gasztronómiát. Ennyi.

Éhes_ló 2013.03.24. 18:37:33

@csanimama: a vitánk okai elfogytak a tisztázás során.
Köszönöm a beszélgetést.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.24. 22:09:50

@Éhes_ló:
Te is nehezen erted meg hogy te is nezegetheted a tulajdonodat ami csak a penzt visszi mert te nem vagy annyira ertelmes hogy barmilyen termelo tevekenysegbe is fogjal az ures tulajdonoddal.

ehran 2013.03.25. 00:51:20

@Hepci: Nemcsak vendégként, de szakíróként sem nagyon releváns a gazdaságosságot vizsgálni - arról nem is beszélve, amikor a gazdasági környezet miatt "gazdaságtalan" csak a dolog, nem azért, mert önkényesen szálltak el az árakkal. Egy szakírónak, pláne ha kritikai szempontok vezérlik, a minőséggel kell foglalkoznia, meg ár/érték aránnyal, a gazdaságosság legyen a tulajdonos/befektető gondja. Te is lelkendeznél egy helyről, ahol 500 forintért kapsz tökéletesen megsütött, nagy adag libamájat, nem? És valószínűleg küldenél oda mindenkit, azzal a felkiáltással, hogy menjetek, míg tart a dolog.

@El Paso: Tényleg nem viszik előre, az Onyx séfje sem tett érte semmit az elmúlt időszakban, mondjuk külföldön; meg nem megy dolgozni/sztázsolni ezekre a helyekre egy rakás szakács, hogy tanulhasson. Egyébként legjobb tudomásom (illetve belsős információm) szerint az Onyx közel teltházzal megy konstans, és a Costesről is azt hallottam, hogy nincsenek vendégszám-problémái. Egyébként meg ne az itthoni helyzetből indulj ki, lehet hogy a fine dining itthon nem egy nagy üzlet, de külföldön azért egész jól megél egy rakás csillagos étterem.

@A sportág nagy és színes egyénisége:
Nem értek egyet, szerintem épp a luxussal és a kommersz, legolcsóbb dolgokkal - a két véglettel - lehet e legjobban boldogulni anyagilag, épp a középszint a küzdelmes, a már jó dolgok, de ezzel együtt ugye valamivel magasabb áron.

ehran 2013.03.25. 01:11:43

@madandcrazybird: Itt inkább az a kérdés, hogy miért zavar az Téged, ha másnak meg van igénye ilyen "faszságokra". Senki nem kényszerít, hogy ilyen helyeken egyél, de nézd már el nekünk, ha mi meg mondjuk szeretnénk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.25. 12:37:07

@ehran: nézd, nekem totál érdektelen, hogy melyik étterem mennyire veszteséges vagy nem veszteséges, mindössze a téma körüli ködösítést rühellem. Tehát meghallom, hogy egyik-másik tulajdonos mit állít/sejtet/hazudik a vállalkozása jövedelmezőségével kapcsolatban, s szintén meghallom, hogy az ezek ilyen vagy olyan interpretálásában pro vagy kontra érdekelt véleményformálók mit állítanak/sejtetnek/hazudnak. Néha akkora s siker, hogy a tulajdonos pár nappal a nyilatkozat után már húzza is le a rolót, nyilván unta már, hogy dőlt a zsé és új kihívást keresett. :)
Bizonyos vagyok benne, hogy a legjobb információ az, ha elsétálsz hetente az étterem előtt, s megnézed, mit látni ott. Mondjuk ez néhol bajos, az Onyxba például nem lehet tökéletesen belátni.
Tán még emlékszel bizonyos Nagy Levin "nevű" illetőre, aki velem szemben határozottan állította, hogy a Costes jól megy. Kissé később Biliczky kiszállt belőle s elmondta, hogy elege lett a veszteség finanszírozásából. Ez már rég volt. Nem volt olyan rég, amikor az Onyxról azt hallottam, annyi az esti vendég, hogy hetekre kell foglalni. Egy szép nyári este a Hapci nevű rém elsétált az Onyx előtt. Minden látható asztal üres volt. Két órával később megint elsétált, a helyzet nem változott.
Szerintem hasznosabb, ha a szemednek hiszel csak mindig, de tudom, ez nagyon keserves dolog, hiszen hitre szüksége van mindenkinek...

ehran 2013.03.26. 00:49:09

@Hepci: Nézd, aki ezt mondta az Onyxról, az jó barátom, nagyon bennfentes, és semmi oka hazudni nekem, de ha saját szememről van szó, akkor mindig legalább 70%-os telítettséget láttam, amikor ott jártam, szóval...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.26. 09:26:14

@ehran: nézd, akkor az a helyzet, hogy mást láttál mindig, mint én tavaly nyáron...

smartdrive 2013.03.26. 12:37:49

azért azt lássuk be, hogy nem az ún. "csúcsgasztronómia" viszi előre a világot. kaja-kaja

smartdrive 2013.03.26. 13:20:23

@világevő: nincs olyan, hogy egy ebéd megér mondjuk 30 ezer forintot. egyszerűen nincs, ahhoz túlságosan a Maslow-piramis alján van

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.03.26. 13:23:42

@smartdrive: sose állítottam, hogy _megéri_
itt a blogon ezerszer lefutott vita ez. és amúgy meg még mindig jobb helyen van, mint egy David Guetta "koncert".

smartdrive 2013.03.26. 13:26:36

@világevő: akkor viszont, szemben azzal, ahogy a poszt indított, ez is egy pozitív történet. happy end

stickfly822 2013.03.26. 16:47:56

jellemző.. a magyar Gault Millau-t Molnár B. Tamás szerkeszti, akinek megvannak a saját éttermes haverjai, nyilván oda mennek a pontok. A magyar étteremkalauz pont olyan mint sok minden más magyar dolog, kicsi, korrupt, de a miénk ;)

ehran 2013.03.26. 19:12:26

@smartdrive: De ez miért nem egyénileg eldöntendő dolog? És ha nekem megéri?

@Hepci: Ja hogy tavaly nyáron... akkor nem biztos ám ugye, hogy hazudott az ismerősöm, amikor azt mondta 1-2 hónapja, hogy teli vannak?

Miamao 2013.03.27. 00:59:55

Kár ezért a helyért. Megnyitásátol fogva nagy kedvelőknek voltam igényessége miatt, hogy érződött rajta a tulajok szeretete, hogy nem a pénzről szólt hogy nagyon kevés éttermek egyike volt hogy a pincérek érezték a mértéket hogy kortárs képek voltak a falon hogy Laci a chef megszállott hogy a tulaj is ott vacsorázik néha hogy van egy eldugott gyöngyszem a városban hogy tíz évig fent tudott maradni es meg sok jo emlék ág ott töltött vacsorakrol. Köszönjük Arcade es csapata.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.27. 02:07:41

@ehran: úgy írtam: "egy szép nyári este"...

Szerintem nem volt lehetetlen rájönni, hogy tavaly lehetett, mivel idén még nem emlékszem nyárra.
De mondtam, akkor is folyamatos telt házról jöttek-mentek a hírek.
Sose állítom, hogy hazudnak az ismerőseid, bár volt ez a Levin nevű, ő harcostársad volt, aztán mégis...
Esetleg írok majd egy cikket csak neked, amiben hetente egyszer megszámolom a vendégeket az Onyxban.

István Kónya 2013.03.27. 15:37:52

Okoskák. Itt mindenkire Troll jelzőt használtok, akinek teljesen más a véleménye.

Nem ismeritek egymást, mégis találgattok.
Ti miben vagytok különbözőek a másiktól?
Ugyan úgy osztjátok az észt, mintha a ti meglátásotok lenne a modernkor bibliája.

Világevő meg most örül, mert forgalmat csináltok neki. Amúgy szereti ő is törölgetni a hozzászólásokat, ha másnak van különvéleménye. Igaz? :)

Tniki 2013.04.01. 23:58:09

A magam részéről köszönöm a tartalmas interjút, hogy az egyik tulajdonos véleményét közvetítette első kézből a szerző és teljesebb képet kaptam. Sajnálom, hogy bezár a hely, kívánom, hogy a tulajdonosok és az ott dolgozók a jövőben is megtalálják a számításaikat! A kommentekhez inkább nem fűznék semmit, ez a "anyád, nem, a te anyád" stílusú "beszélgetés" ami itt folyik teljesen méltatlan. Biztosan megvannak az erre megfelelő oldalak, ahol kényelmesen vitatkozhatnak különböző témákról a hatalmas fotelforradalmárok, legyen az politikai, vagy az ötezerszer lefutott "a fine dining sznobság" téma, ami épp terítékre kerül.

mitmiért? 2013.10.22. 12:36:42

Ujra nyitott az Arcade bistro tudomásom szerint, bár a honlap még azt mondja "opening soon", de asztalt tuti lehet foglalni, megpróbáltam. Ugy hallottam h az etyeki Rokusfalvi étterem volt séfje az uj séf itt es erősítik a bisztro jelleget, nem fine dining az irány. Kiváncsi vagyok már az étlapra, jó lenne legalább azt látni a honlapon fent.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.10.23. 22:04:32

@mitmiért?: Igen, bár ezt nem hívnám újranyitásnak, mert csak a név maradt, a tulajdonosi kör is más, a séf is, valóban Vidák Zoli Etyekről.
süti beállítások módosítása