A gasztroszappanopera vágtat a pozitív végkifejlet felé
2012. június 08. írta: világevő

A gasztroszappanopera vágtat a pozitív végkifejlet felé

Azt ígértem Huszár Krisztián és a Mák szétválásának kapcsán, hogy be fogok számolni a fejleményekről is, követem mindkét szálat, hiszen a magyar gasztronómiai élet nagyon fontos szereplőiről van szó. A Mák Tálas Kata személyében megtalálta az utánpótlást, ahogy korábban is írtam, vele is fogok még foglalkozni, de addig is végre közzétehető az, hogy hol folytatja Krisztián.

Huszár Krisztián a múlt héten megállapodott a Baldaszti's-zal, ennek keretében – várhatóan július első hetében – a Lánchíd utcában nyíló bisztró és borbár, azaz foodbar séfje lesz. A hely neve Zóna, ami utal egyben a Mákban is megszokott koncepcióra, azaz első sorban nem főételekre, hanem kisebb adagokra koncentrál a konyha (eddig ugye a baszk tapasztalatok miatt pintxo, mostantól zóna), ami főleg egy borbár esetén praktikus lehet. Volt egyébként több ajánlata is, ezek közül választotta a Baldaszti's-t, ha majd elindult az új helyen, és belerázódott, akkor feltétlenül megszólaltam őt is, nem is annyira a múltról, mert az pont szerencsésen rendeződni látszik mindkét oldalon, inkább úgy általában a gasztronómiáról és persze a jelenről, jövőről. Egyébként a Zona is kint van a Gourmet Fesztiválon, de egyelőre ételek nélkül.

 

És ha már Baldaszti's, akkor van még egy izgalmas hír velük kapcsolatban: biztos sokan hallották már, hogy a Babelből távozó Pesti István is náluk dolgozik már, de egyelőre titkos volt a küldetés. Az ő esetében kicsit távolabbra kalandoznak, mintegy két órányi autózással lesz majd elérhető, Bécs belvárosában meg is van már a lokáció, ahol egy fine dining és bisztró közötti éttermet fog vinni, ahogy a tulajdonos, Baldaszti Péter fogalmazott, azon az áron, amibe ez kerül, inkább az osztrák fővárosban látnak fizetőképes keresletet, közönséget, de van ebben szakmai kihívás is, megmutatni, hogy tudunk jó éttermet csinálni az osztrák piacon is.

 

Sok sikert mindenkinek, követem őket továbbra is, remélem nem lesz több szappanoperás fordulat, csakis sikersztorik!

 

A nagyon komoly nyereményjátékomat láttad már? Lyoni repjegy két főre!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr274570755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kkornel 2012.06.08. 08:06:12

Jo reggelt,

A bécsi projectel v.mi bővebb információt nem tudnál adni, esetleg weboldal vagy elérhetőség?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.06.12. 10:17:01

@kkornel: nincs még erről semmi publikus infóm sajnos.
süti beállítások módosítása