A legdurvább párizsi nap vége
2011. augusztus 01. írta: világevő

A legdurvább párizsi nap vége

A párizsi gasztrotúrám végére ugrom, ugyanis olyan durva és emlékezetes volt a keddi nap, hogy úgyse tudok másra gondolni, amíg azt fel nem dolgozom. Csak emlékeztetőül: hétfőn a 3 Michelin-csillagos Pierre Gagniere-ben ebédeltem, aznap pedig Pierre Hermé-nél kóstolgattam tízóraira süteményeket, majd egy kétcsillagos ebéd, Michel Rostang következett. Mindez 35 fokban, iszonyatos kánikulában, így a délutánra betervezett másik cukrászdalátogatást, Sadaharu Aokit végül ki is hagytam, helyette stabil oldalfekvésben vártam az estét, az egész túra fénypontját: a vacsorát Guy Savoy 3 csillagos éttermében.

Guy Savoy, Alain Ducasse és Joel Robuchon a Bocuse d'Oron, Lyon, 2011. január

A séffel egyszer már volt szerencsém találkozni, Paul Bocuse 85. születésnapi vacsoráján Lyonban a városházán csak úgy hemzsegtek a sztárséfek (a hivatalos tájékoztatás szerint 200 csillag volt jelen!), ott is kiderült, hogy nagyon közvetlen és vidám fickó, miközben a világ legjobb szakácsai közé tartozik.

Azért látszik a fején, hogy mekkora arc szerintem

Maga a vacsora este 10-kor kezdődött, de még így is nagyon boldog voltam, hogy sikerült egyáltalán asztalt foglalni, másrészt az eléggé kalóriadús előzmények miatt kifejezetten örültem, hogy a lehető legkésőbb kezdek neki a degusztációs menüsornak. A fotóim sajnos meglehetősen gyengék lettek, nagyon sötét is volt, és nem is volt igazán kellemes fotózgatni egy ennyire elegáns helyen, na de mindent az olvasókért. Van viszont szép és izgalmas anyag is, az étterem saját bemutatkozó filmje, nagy hiba lenne kihagyni!

A séf gyakran kisétál a vendégtérbe elégedett fejjel, az egyik ilyen alkalommal, miközben éppen nagy igyekezettel fogyasztottam, a szokásos "minden rendben" kérdés helyett ezzel lepett meg: "na mi van, nem ízlik?", aztán röhögve továbbment.

Íme a menü, csak a legizgalmasabbakat írom le kicsit részletesebben, bár az egész természetesen zseniális volt, de azért voltak kiemelkedő részei még a nagyon magas színvonalból is:

Leves (jó mi? Egyszerűen nem emlékszem, hogy miből volt...)

Whiting nevű tengeri hal (pedig már megjelent a halas enciklopédia, csak még nincs meg nekem), kaviárral, ráktatárral és citromzselével.

Számtalan zsenge zöldborsó. Hihetetlenül finom és ötletes. Nyers zöldborsóból zselé, rajta püré, azon zöldborsó saláta vízitormával és snidling olajjal. Buggyantott tojás, a tetején lila, kömény ízű shiso-levél.

Homártatár és homár capaccio homár vinaigrette-el, hideg gőzben

tengeri sügér gombával, vaníliás szószban

Articsókaleves fekete szarvasgombával és parmezánnal. Hozzá gombás-szarvasgombás briós. Felejthetetlen klasszikus!

 

Borjú zöld és sárga cukkínivel, borjúbríz.

sajt

és az elégedett fejem

elődesszertek

epertextúrák

a "feketeség"

és még rengeteg desszert a kocsiról...

Ez volt a lakoma Guy Savoy három Michelin-csillagos éttermében, kb 3 órán keresztül tartott és felejthetetlen élmény marad...

Ha érdekelnek a további kalandjaim a világ legjobb gasztrovárosaiban, csatlakozz a Facebookon!

 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr123117720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ehran 2011.08.02. 17:08:06

Whiting: ha minden igaz, egy tőkehalfaj.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2011.08.02. 19:25:25

@ehran: igen, köszi, de pont ez a szörnyű, hogy szinte minden halat magyarul úgy hívunk, hogy tengeri tőkehal :)
de majd ez az új könyv hátha segít, beszámolok majd róla, ha sikerül beszerezni.

ehran 2011.08.02. 19:36:43

@világevő: Ja, ha Neked pontos megnevezés kell, akkor: Merlangius merlangus (fishbase.org/Summary/SpeciesSummary.php?ID=29 - a legautentikusabb forrás halak terén) :)

fülesboci 2011.08.02. 19:45:57

Örülök neki, hogy kellemes napokat töltöttél Párizsban.
de hol vannak ezek a kaják a 1976-ban, a körtéri bisztróban fogyasztott brassóihoz....

hallari 2011.08.02. 20:02:19

@fülesboci: a fasorban sincsenek :)))

rajaram 2011.08.02. 20:27:38

kiváncsi ennék, hogy készítené el egy 4 csillagos szakács a kedvenc kajámat, a szalontüdőt. Nem egyszerű étel.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.08.02. 20:30:19

Ez elég izgatóan hangzik... Ráadásul ez csak a kiemelkedő része a menünek? Jeffuf...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.08.02. 20:35:25

@rajaram: az Olimpiában ettem szalontüdőt. Nem tudom, megállná-e a helyét csillagok között, valószínüleg nem, de nagyon ütött. Pár éve ettem Litauszki Zsoltnál is, az is végtelenül finom volt.
Egyik verzió sem volt habos-zselés átértelmezés, hanem gyönyörűen megcsinált fogások, minőségi alapanyagból.
Nem értem, miért érzi minden fapados gasztrotudós, hogy ezek a profi szakácsok majd pont az ő kedvencüket, vagy bármi egyszerű kaját lenne képtelen megcsinálni. Az az alap, ők is, mindenki onnan kezdi.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.02. 21:16:02

A tengeri sügér vaníliával remek lehet. A leves és a sügér tányérjának szélén a díszítő csík az bors akar lenni? Azért Párizsban a kánikula is jobb!

bboldii11-2011 2011.08.02. 21:54:04

@ehran: Eltűnt a kérdés maga. Egyébként tőkehalfronton elég nagy a katyvasz, az biztos.

Attilajukkaja 2011.08.03. 10:57:46

@chipanddale74:
"tengeri sügér vaníliával remek lehet"
Parszor csinaltam lazacot vanilias martassal. Tenyleg nagyon jo! Csak keves vaniliat szabad beletenni, nehogy tul intenziv legyen. A baj, hogy nalunk sokan az ilyen aromakat (vanilia, csoki) kizarolag az edes izzel asszocialjak, pedig nem kellene :o)
(Sajnos lemaradtam a Borsso Bistro csokolades heterol, ami kb. ket hete volt, de az etlapjukon most is szerepel pl. csokolades libamaj.)

@világevő:
"Azért látszik a fején, hogy mekkora arc szerintem"
Valoban! Az a lila sal is telitalalat :o)
A kepek pedig egyaltalan nem lettek rosszak. Lehet, hogy nem tokeletesek (mint a grazi piacon keszultek), de egyaltalan nem rosszak!
süti beállítások módosítása