Egy étterem, ahol hétfőn este is komoly tömeg van. Ráadásul indokoltan.
2018. október 30. írta: világevő

Egy étterem, ahol hétfőn este is komoly tömeg van. Ráadásul indokoltan.

dscf9540.JPG

Az egyik olyan étel, ami simán lehet a hely emblematikus fogása, minden látszik rajta, ami miatt izgalmas a hely: modern technológiák, klasszikus ételek, megőrizve az értéküket és ízüket, és ráadásul korrekt adagok. 

A kommentekből itt a blogon gyakran látom, hogy hihetetlen érdeklődés és igény van olyan éttermekre, ahol nem kötelező 8-10 fogást megredelni ahhoz, hogy az ember jóllakjon, rengetegen akarnak klasszikus, magyar ételeket enni kiválóan elkészítve, és azt sem bánják, ha ez nem drága. Számukra van egy jó hírem: bEAT. 

dscf9556.JPG

Amire a legkevésbé számítottam hétfő este, ráadásul kicsit kívül a székesfehérvári belvároson, az egy nyüzsgő, jó hangulatú, zenés étterem. A fenti kép már a záróra előtt készült közvetlenül, ugyanis elég sokáig ottragadtam végül kóstolgatni. 

A bEAT koncepciója szerint itt akár 2-3 fogással is jól lehet lakni, nincs kóstoló menü, és alapvetően úgy vannak kitalálva az étlap ételei, hogy egészen kozervatív ízléssel is bőségesen lehessen válogatni közülük, de azért legyenek izgalmas fogások is. Ezeknek a többsége a séfajánlatban kap helyet, ott akár olyan tételek is lehetnek, amik inkább a kísérletező kedvű, vagy akár ínyenc közönségnek szólnak. Igaz, a sima étlap tételeiben se lehet csalódni, azok is pont kellő mértékben őrzik a hagyományokat is, de közben azért ennél sokkal többet is nyújtanak annak, aki odafigyel és érdeklődik. Azért külön jó pont jár a felszolgálóknak, hogy a túlságosan különleges fogások "veszélyeire" felhívják a figyelmet, azaz nem kell aggódni, hogy a hamburger mondjuk csak egy fantázianév, és apró gyöngyök formájában érkezik egy kiskanálban. 
Na elég a bevezetésből, nézzük, miket is lehet enni!

Mivel ritkán járok erre, a legtöbb ételből csak kóstoló adagot kértem (meglehetősen rugalmas a konyha, állítólag még olyat is vállalnak néha – persze előrendelésre – ha valaki étlapon sem szereplő ételt enne), azaz az első képeken az adagokat nem érdemes figyelni. Ez később elég jó döntésnek bizonyult, ugyanis nem vicc az, hogy itt rendesek az adagok, akár a fenti rakott krumplival is és egy előétellel is jól lehet lakni simán.

Tatárbifsztek, persze késsel vágva, és szigorúan szakítva az elmúlt 40 év nem túl nemes hagyományával, a gyári ketchuppal, mustárral és majonézzel, helyette házi majonéz és kapribogyó, na meg némi citrusos íz frissíti.

dscf9505.JPG

Nagyon tisztességes házi felvágottakból egy mini kóstoló:

dscf9508.JPG

Szuper jó, olvadós libamájpaté, kamillás kalácskával és borzselével:

dscf9521.JPG

Ez egy komplett adag, nem is nagyon bírtam abbahagyni: kacsakocsonya, benne kacsanyelvvel, hozzá tojással és zöldséggel:

dscf9516.JPG

dscf9518.JPG

Egy újabb nagyon szerethető fogás: bableves, de igazán gondosan összerakva, gazdag ízű, kollagénes lével, konfitált babbal, tejföllel:

dscf9525.JPG

Itt egy kis zellerszár és egy kis plusz sav adja meg az extrát, na meg azért arra is jutott energia, hogy a zöldségek ressek maradjanak (azaz nem a vele főttek maradtak bent)

dscf9526.JPG

És akkor pár főétel, belekóstoltam az asztaltársaságoméba is:

tankönyvi libacomb lilakáposzta-krémmel és krumplipürével, egy majdnem teljesen hagyományos étel, viszont a tetejére locsolt kiváló pecsenyelében egy kis kávé pont megadja azt a kis izgalmat, ami miatt még emlékezetesebb:

dscf9527.JPG

Oldalas héjas burgonyával:

dscf9530.JPG

Marhaszegy(kóstoló) vadasan, persze itt is finomhangolva. Hozzá a zsemlegombóc, úgy elkészítve, hogy tényleg alkalmas legyen a mártás felszívására:

dscf9532.JPG

Aztán egy olyan étel, amivel már alig lehet találkozni sajnos, vagy ha mégis, akkor garantált zsírsokkot kapsz utána: cigánypecsenye (szintén csak kóstolóban a képen), omlós tarjából, konfitált fokhagymával, héjas krumplival. Ha nem lettek volna még terveim, ebből is bekértem volna egy egész adagot. Az étlapon egyébként 21. századi cigánypecsenye a neve:

dscf9535.JPG

A talán legnagyobb kedvenc: rakott krumpli, de senki se aggódjon, van róla fotó is az étlapon, na meg a nevének része, hogy "ahogy mi gondoljuk". Hát, szerintem elég jól gondolják... 7 perces, enyhén folyós-krémes sárgájú keménytojással (mint egy jó ramenben az onszentamago), háromféle kolbász: házi kolbászka, ropogós szeletkék és a tejfölhab ízesítésében is megjelenik, főtt-sült krumpliszeletekkel, apró szalonnadarabkákkal. Magában is simán megéri a 60km-es utat:

dscf9540.JPG

Desszertekből tudok mutatni rendes adagokat, a társaságnak hála, én a túró rudit (házi eperlekvárral) választottam:

dscf9548.JPG

És – bevallom – a "máshogy gubát" is: (karamellkrémmel és madártejhabbal)

dscf9550.JPG

Így az igazi profi, házi baracklekváros kaiserschmarrniba csak át-átkóstolgattam, de az is nagyon rendben van: (végre nem a darás változat)

dscf9554.JPG

Szerintem nem nagyon kell ehhez semmit sem hozzátennem, max annyit, hogy a reggelit viszont kihagytam ma. 

Annyi a görcsösen valamilyen elképzelt trend után loholó étterem, hihetetlenül üdítő kivétel egy ilyen hely, ahol láthatóan tudja a séf, hogy mit akar és hogyan, és meg is tudja valósítani. Egy végtelenül önazonos hely, teljes egyensúlyban, öröm itt enni.

Az étterem weboldala és Facebookoldala. Van egyébként ebédmenüjük is, elvileg leegyszerűsített, de azért szintén nem szégyellnivaló fogásokkal, szerintem azt is kipróbálom majd, ha arra járok.

Más: Holnap végre elkészül a nagy büszkeségem, egyelőre még titok, hogy mi, de Mautner Zsófi ezt írta róla:

“A Világevő XXXXXXXX az idei év legeredetibb és legjobb gasztroajándéka, nem tudok elképzelni olyan, a gasztronómia iránt szenvedélyesen érdeklődő gyereket, vagy felnőttet, akinek nem okozna örömöt! Szuperül néz ki, felfedezésre inspirál, és egy igazi vizuális világ körüli gasztrotúrára repít bennünket.”

Holnap már nyilvános!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr4914334183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekat 2018.10.30. 19:24:39

Ez szupernek tűnik. Köszi a beszámolót. Már gondolokozom, miért is kellene arra mennünk. :)

zsocek 2018.10.31. 08:40:48

Nagyon vonzó, korrekt leírás, jó képek, egyetlen dolgot nem tudok értelmezni, mitől önazonos egy étterem (nem konkrétan a Beat, hanem úgy általában), mert az, hogy a szakács tudja, mit akar, és meg is tudja valósítani, az egy alapvető szakmai elvárás szerintem. Jó, én a labdarúgásban használt "őszinte focit játszik a csapat"-ot sem igazán értem, de ez legyen az én hibám. A császármorzsáért, meg a "máshogy gubáért" meg pláne megtenném az oda-vissza szerintem nem 60, hanem Budapestről inkább 120 kilométert. Meg is teszem. Köszi.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2018.10.31. 09:22:43

@zsocek: jó a kérdés. A válasz: van rengeteg séf/szakács a szakmában, akinek nincs kialakult stílusa, így eleve nem tudnak önazonosak lenni. Még azoknál is sok helyen elbukhat a dolog, akik tudják mit akarnak és főzni is tudnak: például akarhat mást a tulajdonos vagy a vendégkör, vagy tűzhet ki maga elé rossz célt (pl M-csillag). És aztán lehet még rengeteg akadálya annak, hogy megvalósuljon egy jó cél is: munkaerő, logisztika, munkaszervezés, költségek, stb. Szóval nagy dolog ez, ha összejön. (Focihoz és focikommentátorok közhelyeihez nem értek.)
Jogos, köszi, javítom a 60-at!

_B_ 2018.10.31. 09:47:33

Azért a képek alapján még mindig inkább a "kisadagos" fine-dining vonalra hajaz, mint egy klasszikus magyaros étteremre. Kissé erőltettetten modorosnak tartom ezeket az "ahogy mi gondoljuk" meg "újragondolva" ételeket.
Találjon ki neki saját nevet, mert a rakott krumpli nem attól rakott, hogy tányérra rakjuk a külön elkészített alkatrészeket :)
Amitől a pesti belvárosi pince-kifőzdében "sokkot" kapsz az nem a zsír, hanem a legolcsóbb étolaj. A magyaros ételeket bizony valódi zsírral kell készíteni, az hozza ki rendesen az ízeket. (mellesleg jóval kevesebb is kell belőle, mint olajból, így nem kapsz sokkot).
Egyébként a rendes zsírban sütött alap népeledel (rántotthús és sültkrumpli) sem lesz olyan undorítóan tocsogós, mint az étolajos....

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2018.10.31. 10:03:30

@_B_: melyik kicsi: az egész kacsacomb, a rakott krumpli? Beleírtam több helyen is, hogy a többi szinte mind zóna adag, külön kérésemre.

LKerekes 2018.10.31. 11:49:35

Magyarországon nagyon sok helyen jól lehet lakni 2-3 fogásból. Sőt ismerek olyat is, hogy egyből is.

HgGina 2018.10.31. 12:58:05

@zsocek: Az őszinte foci azt jelenti, hogy sem a meccs előtt, sem utána nem arcoskodnak a falábú fiúk, hanem tudomásul veszik, nulla a szintjük, és elkezdenek őszintén gondolkozni azon az igen kreatív megoldáson, hogy elmenjenek havat kapálni Szibériába.

zsocek 2018.10.31. 14:55:32

@HgGina: Csak azért említettem ezt az őszinte focit, mert az állami sporttelevízióban a jól öltözött, jó modorú, jó nevű (mármint apjuktól örökölt jó nevű, mint Bozsik P., vagy Várhidy P.), de soha említésre méltó eredmény fel nem mutató, semmitmondásban viszont nagyon otthon lévő un. szakkommentátorok olyan szépen tudják mondani: őszinte focit játszik ez vagy az a csapat. Szerencsére a magyar gasztronómia - tendenciáit nézve mindenképpen - messze felülmúlja orbán elvtárs kedvenc játékszerét.

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2018.10.31. 15:00:32

Nagyon támogatom minél több ilyen hely megjelenését. Személy szerint többre értékelem az ilyen minőségi és értelmezhető ételeket, mint a laboratóriumban kikísérletezett egyfalatnyi tákolmányokat vagyonokért. Viszont azzal egyetértek, hogy az eredetitől nagyon eltávolodott ételeknek adjanak más nevet, mert a rakott krumplinak rakottnak kell lennie és kész. Csak azért mert ugyanazok az alapanyagok, az nem ugyanaz.

petimegmondja 2018.10.31. 23:21:14

@világevő:
Molnár B. Tamás alkotott egy nagyon jó kifejezést erre: "szerzői konyha". Szerintem olyan nincs, hogy egy étterem elhibázott, mert a csillagot tűzte ki maga elé. A csillag feltétele eleve a szerzői konyha. Az alap, hogy a szakácsnak a technológiákkal és technikákkal mesterien kell bánnia, de ettől még nem lesz "szerzői". Ahhoz kreatívnak is kell lennie és képesnek újat, egyedit alkotni, alkotásaiban pedig önálló, felismerhető stílust képviselni. Ez a konyhaművészet, nem a zöldségfarigcsálás.
BTW, szerintem a "kollagénes lé" egy elhibázott kifejezés. (Már mástól is hallottam.) A kollagén ehetetlen, íztelen vacak, ami megfelelő hőkezelés hatására felbomlik és így zselatin formájában hozzáférhetővé válnak azok az ízek, amik kollagénként hozzáférhetetlenek voltak. Valamelyik blogon egyszer levezettem valakinek a lejátszódó folyamatokat, de egy rövid összefoglaló Heston Blumenthal "Search for Perfection" című könyvének "The perfect steak" fejezetében is olvasható erről.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2018.11.01. 10:38:40

@petimegmondja: inkább magyarította csak, de tényleg jó kifejezés, ide viszont nem annyira passzol, mert ez a hely nem a magasfokú kreativitásról és saját, pregnáns stílusról szól első sorban. (Vannak “hétköznapi ételek is például)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.01. 10:47:04

@petimegmondja: ha egyszer a kollagének feloldásából keletkezik, akkor miért nem helyes kifejezés a kollagénes lé? A húsleves se hús, hanem a hús (ami önmagában ehetetlen, rágós valami) hőkezelése során kioldódó fehérjeszármazékok vízbázisú elegye.

lenörd hofstadter 2018.11.01. 11:23:03

Hááát komám, a képek alapján szinte 100%, hogy a büdös életben nem fordulok elő ezen a helyen.
A rakott krumpli lényege az összeérett, összefőtt ízekben van, egy főt tojást rakott krumplinak hívni... no ezt inkább nem jellemzem, csak sértődés lenne belőle.
Akinek ez megfelel, nyugodtan egye, de a magyar konyha messze nem az amit az újhullámos szenzációhajhász "újítók" kitalálnak, hamis pátoszokkal "fejlődésnek" hívnak és megpróbálnak eladni.

Ezek után megyek és betolom a sütőbe az összeállított valódi rakott krumplit és megbocsáss, de jót röhögök a natúr főtt tojáson mint "rakott krumplin"...

petimegmondja 2018.11.01. 12:52:58

@Before: A "húsleves" egy elnevezés, a "kollagénes lé" pedig egy enyhén modoros, jelzős szerkezet egy íz leírására. Ráadásul ez az íz a szakmai értékelésben inkább negatív. A túlfőzött, legtöbbször túl sok marhaízület felhasználásával készült consommére szoktuk érteni. Az itt használt értelemben talán a " telt ízű-", vagy "testes lé" megfelelőbb lett volna.

Muhammad Balfas 2018.11.01. 13:53:22

Sok jó étterem alakult az utóbbi években, de miért nincs olyan, amelyben csúcsminőségben lehetne klasszikusan elkészített magyar ételeket enni? Egy olyan amely direkt ere specializálódna. (Gulyás, csusza, pörköltek stb.).Asszem ilyen volt Londonban a Red hussar..

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.01. 13:56:44

@petimegmondja: a kollagénes lé egy állag leírása, nem ízé.

petimegmondja 2018.11.01. 14:15:06

@Before: Jellemeznéd más kifejezésekkel ezt az állagot?!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.01. 16:31:19

@petimegmondja: Kicsit sűrűbb, enyhén zselatinos állag.

petimegmondja 2018.11.01. 17:41:05

@Before: Bocsáss meg, de ez egy marhaság. A kollagén egy vízben oldhatatlan, strukturális fehérje. Annak bablevesnek a leve állagát tekintve lehet tartalmas, sűrű, telt, nehéz, tömény, fogós, kocsonyás, enyves, csirizes, vagy híg, könnyű, könnyed. Ezek a szakmai konszenzuson alapuló, elfogadott kifejezések egy étel értékelésénél. András persze, a saját blogjában olyan kifejezést használ, amilyet csak akar, de pár éve már dolgozunk azon, hogy a szakma nyelve egységes, helyes, értelmes és gazdag legyen, továbbá megfeleltethető legyen a vonatkozó francia ill. nemzetközi kifejezésekkel. Én nem állítom, hogy ezzel bárki mást is képviselek, de én ezt a "kollagénes lé" kifejezést egy modoros butaságnak tartom és nagyon nem örülnék, ha a szakmai-, vagy akárcsak a foody kánon részévé avanzsálna. Uff.

A fickó 2018.11.01. 19:58:19

@petimegmondja: Elképzelem, hogy kollagénszövetek sokasága úszkál a lében - fúú de undorittó . :D

Void Bunkoid 2018.11.01. 21:15:04

Nem rosszak, jól is vannak tálalva, ámbátor mint már sokan megjegyezték, ez a "rakott krumpli, ahogy mi gondoljuk" ez marhára nem rakott krumpli, ez egy sültkolbász főtt tojással, meg rósejbnikörettel. Ez inkább egy húsvéti locsolós reggeli tálacskára emlékeztet, mint rakott krumplira.

conchita wurst 2018.11.02. 10:09:17

babgulyas megvan ezerbo?

petimegmondja 2018.11.02. 10:30:01

@Void Bunkoid: Mivel sehol sincs szabályozva, hogy mit lehet "rakott krumplinak" nevezni, így főleg az "ahogy mi gondoljuk" kitétellel azt nevez annak a készítője, amit csak akar. Mondjuk krumpli azért legyen benne. Ha az ócska takarmányburgonyából, mégócskább, vágóhídi hulladékból töltött "lecsókolbászból" és ketreces, szójával tömött tyúkok által tojt tojásból rétegzett borzadályt annak lehet nevezni, akkor ezt is nyugodtan. Semmi jelentősége, hogy 50 év veneszi pusztítás után az emberek mit gondolnak egy adott fantázianév alatt érteni. Főleg, amíg az ételkészítés tankönyvekben olyan badarságok vannak, mint a "gratin-mártásnak" nevezett sauce Mornay, csak, hogy a "rakotthoz" is kapcsolódjon a példa...

A fickó 2018.11.02. 16:00:50

@petimegmondja: Kimaradt a hő hatására gumisodó, nevezett étel tetején lévő száraz repedezett műtejföl ...

finisz 2018.11.04. 14:58:12

Már bocs, de a tatárokat (halak, húsok) mégis úgy mi a franccal lehet még darabolni, késen kívül? Nem, nem az aprítógépek normális konyhákban nincsenek is jelen .... No meg, tatárba , majonéz, mustár ésdefőleg, ketchuuuup? Komolyan? A klasszikus bifszteket elvinni más irányba lehet a tojássárgája-só-bors minimaliznmusom túl, mondjuk mogyoróhagymával, cayenne-borssal, pici citromlével, éppencsakhogy, de szerintem abban pont a hús íze a lényeges, amit kár lenne .. viszont majonézzel meg egyenesen vétek. Hal-tatárnál persze jobban lehet játszani mangóval, papayával, avokádóval, gyömbérrel. limeal, csilivel, szezámolajjal, vagy csak simán nem túlkomplikálva, uborkával ....
Nah, ennyit az előételről, olvasom tovább ;)

finisz 2018.11.04. 15:13:47

Mna, akkor, az a "rakott krumpli" .. az kábé engem egy kiadós reggelire emlékeztet tálalásilag (mint a tipikus angol reggeli, csak más alapanyagokkal). Biztos finom, meg minden, de sosem rendelném rakott krumpliként. Ha rakott krumplit szeretnék enni, akkor ugyan elfogadom, sőt üdvözlöm a "csavarokat" benne, viszont a "rakottas" formájához ragaszkodom, ugyanis a szintezős együttsütése az elemeknek ad egy plusz ízt, ami a külön-külön elkészítésükből és összetálalásukból hiányzik.
Viszont a kávé a pecsenyelében jó ötletnek tűnik, alakalopmadtán ki is fogom próbálni.

finisz 2018.11.04. 15:48:49

@petimegmondja: Azért a "rakott" kifejezés támpontot adhatna, hogy úgy általában mire számíthat az ember. Ha jól veszem ki a kommentjeidből, te is szakmabeli vagy, akkor meg pláne nem kell magyaráznom tovább, ugye?
Lehet újítani, lehet csavarni, lehet pluszokat belevinni, de ha nem "rakott" az a rakott-akármi, akkor vendég csalódik (oké, ebben a konkrét esetben képek is vannak a menün ... bár Gordon Ramsay-vel szólva, ahol képek vannak a menün, én onnan kifordulok)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.04. 19:49:49

@finisz: darálóval. Ahogy a legtöbb helyen szokták...

petimegmondja 2018.11.04. 20:31:09

@finisz:

Tekintve, hogy nem kóstoltad (én se), nem tudhatod (én se), hogy megvolt-e az a "plusz íz", amit egyébként a rétegzés adna, de más technikával/technológiával is elérhető. Viszont az is biztos, hogy az alapanyagok eltérő jellegéből adódóan, az együtt sütött alapanyagok egyike sem a legjobb állagában és ízében kerül a tányérra, legfeljebb egy jó átlagot lehet kihozni. A megkívánt, keresett íz külön-külön készítve is elérhető, ez csak kreativitás és szakmai tudás kérdése, viszont krémes tojás, nem túlkészült kolbász és kívül ropogós, belül krémes burgonya biztosan csak így.

petimegmondja 2018.11.04. 20:59:56

@finisz: Manapság az emberek többsége a "rakott" kifejezésre a közétkeztetésből elterjedt "rakott-krumpli", "rakott-kel", "rakott-tészta" szentháromság alapján asszociál. Ezek a Kádár-kori Venesz receptúrák a nemzeti gasztrokánon, pontosabban a nemzeti gagyi meghatározó elemeié váltak. Sajnos. A háború előtti Gundel étlapján még "burgonya au gratin" néven volt rakott-krumpli található és a "rakott", "rakottas" kifejezések sem a fenti ételeket jelölték. Értem én, hogy a Kádár-kor gyermekei (és unokái) erre a fényesebb és gazdagabb gasztrokultúrára nem emlékezhetnek, de akkor legalább az 1945-2010 közötti időszakot engedjük el és hagyjuk, hogy azoknak a konyháknak, amelyek anno hatottak az ételkészítési kultúránkra, a mai, modern megfelelői is hatással legyenek és kialakuljon egy új, gazdag magyar konyha!

finisz 2018.11.04. 23:32:51

@Before: Azokat a helyeket te messzire kerüld el, de komolyan, az igénytelenség legalja ledarálni a húst vagy halat a tatárhoz ... És hidd el, tudom, miről beszélek, éppen tegnapelőtt készítettem 147 vendégre lazactatárt ... késsel, természetesen ... oké, nem 10 perc volt, hanem kábé 1 óra a cirka 150 adag, de basszus! .. darálóval?????

finisz 2018.11.04. 23:44:36

@petimegmondja: Oké, "au gratin", végeredményben a mi étlapunkon is "au gratin" szerepel (nem Magyarország, német, a svájci és a francia határhoz közel, lent Délen) ... ami végeredményben a mai magyar köznyelvben elterjedt "rakott" megfelelője. És ez nemcsak a formát jelenti, hanem az összetevők együttsütését is, ami teljesen más ízélményt ad, mind az összetevők külön-külön való elkészítése, és egybetálalása.
Mondjuk, én a Venesz-korszakot megúsztam, de azért az elrettentő példa kategóriában, megvan. Megértem a szerepét, és a fontosságát az adott körülmények között, de tekintsük ezt ma már gasztro-történelemnek, mert oda való.
A közízlés meg alakítható, ahogy a Venesz-féle irányzat is alakította, anno ....

finisz 2018.11.04. 23:52:44

@petimegmondja: Őszintén szólva, az a kolbász úgy néz ki, mint a nürnbergi kolbászkák az itteni reggeli menükben, ami gyakorlatilag a párizsi megfelelője a magyar szinten. Így erősen kétlem, hogy "összeértek"volna az ízek ... mivel nem volt mivel. Figyelj, a technológiát nem válthatod ki, ha nem volt egybesütve, akkor az az ízélmény bizony kimarad, és a kép alapján ezek az elemek először a tányéron találkoztak. Ami lehet nagyon finom, de hogy nem 'rakott" vagy "au gratin", az hóttutiziher, a kifejezés semmilyen értelmében.
Nevezhetsz egy tehént flamingónak, de attól még nem lesz az ....

petimegmondja 2018.11.05. 11:17:22

@finisz: Teljesen hibás narratíva, hogy egy fotóból próbálsz ízre és állagra következtetni. Ennél a konkrét ételnél az ízről csak a Jókuti tudja megmondani, hogy olyan volt-e, amilyet elvárt volna egy "rakott-krumplitól", márpedig fent erősen rajongva ír róla. Ferran Adrià ténykedése óta tudjuk, hogy bárminek bármilyen íze és állaga lehet, innentől adott ízű burgonyát, kolbászt és tejfölhabot elkészíteni még egy képzettebb magyar szakácsnak sem lehetetlen vállalkozás. Még a "rakott" íz (ha egyáltalán konkretizálni lehetne ilyesmit) elérése is megoldható tényleges rétegzés nélkül is. A tehént sem kötelező Riskának elnevezni, lehet a neve Flamingó is és máris tehén lesz a flamingó...

Szandra Simon 2018.11.08. 21:32:40

Mi a baràtnőimmel kipróbáltuk a cikk miatt amikor Székesfehérváron jártunk és nem csalódtunk!
Minden fogás amit ettünk kifogástalan volt, még a kritikusabbaknak is elnyerte a tetszését!

finisz 2018.11.10. 12:18:25

@petimegmondja: Oké, mivel tényleg csak a fotókból tudok következtetni, elfogadom, hogy az "angol-reggeli-kicsit-másképp" kinézet ellenére, tényleg rakott-krumpli-feelinget hozott ízben. A "rakott íz" alatt azt értettem, hogy egyes elemek egybesütése ad egy olyan plusz ízélményt, amit a külön sütés esetén ritkán kapni meg. Bár, mint te is említetted, el lehet érni éppen, bár azt azért kétlem, hogy napi rutin lenne egy képzettebb magyar szakácsnak.
Lábjegyzetként, mind a rajongva lelkesedést, mind a 2 mondatonkénti fanyalgást fenntartásokkal szoktam kezelni, mindegy ki írja.
süti beállítások módosítása