Ahogy tudósítottam róla, tegnap reggel otthonában, hosszú betegség után elhunyt Paul Bocuse, a legendás francia séf. De ki is volt ő?
A séf, aki örökre megváltoztatta a séfekről alkotott képünket és közben példaképpé vált. A világ legjelentősebb séfjeinek példaképévé.
2010 február 22-én találkoztam vele először, amikor Budapesten járt.
Aztán találkoztam még vele nagyon sokszor, és jó párszor fotózkodtam is vele, soha nem volt ellenére, tudta, hogy egy világsztár séf feladatai közé tartozik ez is. Mondjuk úgy könnyebb is, ha az ember nem a konyhában tölti az idejét, hanem élére vasalt, hófehér, keményített séfkabátban és az emblematikus, égig érő szakácssipkában üdvözli a vendégeket és kedélyesen elcseveg velük. És ezt tette is rendíthetetlenül, évről-évre jobban sántítva és - Parkinson-kór által - egyre többet veszítve legendás arckifejezéséből, de reprezentált rendíthetetlenül, amíg tudott.
Ez épp egy éves fotó, itt már csak egészen rövid időre jött át a lakrészéből, és csak komoly segítségével tudott odaállni a konyhapulthoz.
Azt senki sem vitatja, hogy hihetetlen hatással volt szakácsok több generációjára is, na meg főleg arra, hogy hogy is tekintünk ma a szakácsokra. Bár a francia nouvelle cuisine megalkotójának is tekintik, inkább a propagálásában volt óriási szerepe, az utóbbi jó pár évtizedben nem a konyhai alkotás kötötte le az energiáit, hanem a reprezentáció, az életmű kiegészítése újabb és újabb mérföldkövekkel. Rengeteg nemzetközi séf köszönheti neki karrierje beindulását, de ez általában nem a nála töltött munkának, hanem azáltala alapított szakácsversenyen, a Bocuse d'Oron való részvételnek volt köszönhető. Kivételes módon tudta megszólítani és összehívni a világ legkülönbözőbb tájain aktív hatalmas egojú séfeket, és rendezte őket egy nagy családdá kétévente Lyonban.
Egyik legkedvesebb élményem, amikor belógtam a 85. születésnapjára, amin csak séfnők (szinte mind 3-csillagos) főztek neki óriási gálavacsorát a lyoni városházán... (aztán később már sajnos nem kellett belógnom, mert meghívtak a gálavacsorákra, de úgy messze nem akkora poén.)
2011. január 24. ebéd, akkor videóztam le az egyik emblematikus fogását, a hólyagban sült csirkét szarvasgombával. (franciául félig gyászol ez a csirke, mert a bőre alá betolt szarvasgombaszeletek feketék)
Pár képem az általa alapított, vagy az ő tiszteletére elnevezett intézményekről, amik garantáltan őrzik majd az emlékét és hatalmas hatással vannak nem csak Lyon és Franciaország, hanem a világ gasztronómiájára is. A Bocuse Inézet, ahol akár egyetemi színvonalon is lehet konyhaművészetet tanulni (én csak egy 3 hetes intenzív kurzuson voltam itt, de az is felejthetetlen volt), de rengeteg posztgraduáis képzés és kutatás is zajlik. A lyoni Bocuse Vásárcsarnok, és persze a Bocuse d'Or, amibe mi magyarok is alaposan belekóstoltunk már...
Vagy ahogy egy belga foodie barátom írta:
Ha 91 évesen meghalnék azután, hogy elértem csúcsra a munkámban, áll már a viaszszobrom, volt párhuzamosan 3 feleségem, és minden más, ami Monsieur Paulnak megvolt, akkor ne gyászoljatok, hanem nyissatok ki egy jó üveg bort és igyatok egyet az emlékemre és a jó életre!
Miután minden séfnél, akit követek felbukkant egy gyászposzt, kicsit belenéztem, hogy mit tartogat mostanában az Instagram #paulbocuse-témában. Ez csak egy elenyésző töredéke ez elmúlt 24 óriai termésnek:
Páran a legnagyobbak közül:
Az egyik szép megemlékezés Lyon városától érkezett, akik a séf jelmondatát választották központi gondolatként: "a boldogság amonyhában van!" és megosztottak egy rövid vetítést, amit a Bocuse Vásárcsarnokkal szembeni házfalon levő úriásportérjára vetítettek. Kiváló összefoglalója ennek a páratlan karriernek:
És akkor a Bocuse-közeljövő: február 8-án magyar döntő, náyron európai Bocuse d'Or és 2019. januárban újra Lyon! Köszi mindent, Monsieur Paul!
