Elhunyt a séf, akinek fél évszázada van 3 Michelin-csillagja
2018. január 20. írta: világevő

Elhunyt a séf, akinek fél évszázada van 3 Michelin-csillagja

Paul Bocuse, akinek lehetetlen felsorolni az érdemeit, ma reggel elhunyt.

paul_bocuse_jokuti_dor_bocusedor.JPG

Folyamatosan frissítve

Merci, Monsieur Paul!

bocuse_jokuti_paulbocuse.JPG

A fenti kép tavaly januárban készült, a 3 Michelin-csillagos étterme konyháján, a Bocuse d'Or után a Bajnokok Reggelijén, a győztesek nem hivatalos ünneplésén, ahova már alaposan meggyengülve és láthatóan súlyosan betegen érkezett a séf. Ezen a versenyen már nem is jelent meg a helyszínen (már 2015-ben sem), csak otthonról követte az eseményeket. Otthonról, azaz az étterméből, ugyanis ugyanabban a Lyon közeli épületben lakott, ahol az étterme is volt Pont de Collonges-ban. Vagy - ahogy a lyoniak szeretettel emlegették - nem az étterme van Lyon közelében, hanem Lyon van Bocuse éttermének közelében.

jokuti_bocuse_pont_de_collonges.JPG

A reggelin még részt vett személyesen, büszkén amerikai zászlót is kötött a nyakába a győztes csapat tiszteletére (ezt korábban semmilyen más ország esetén nem tette meg), de már itt is csak röviden üldögélt a főasztalnál, az épület előtti ünnepélyes plakettletételnél és a fotózkodásnál nem jelent meg.

Ahogy korábban nyilatkozta, ott szeret ő igazán lenni, igényli, hogy a Saone folyó ott legyen a közvetlen közelében. A hírek szerint itt is hunyt el.

Személyes adalék: az utóbbi években rengetegszer talákoztam vele személyesen, jártam és ettem az éttermében is jó párszor, lyoni bisztróiban is, jártam a róla elnevezett Paul Bocuse Intézetbe, sokszor vásároltam, és ettem a róla elnevezett lyoni vásárcsarkoban, és persze egyáltalán nem utolsó sorban jártam sok éve a Bocuse d'Orra, eleinte nézőként, később tudósítóként, végül műsorvezetőként.

Épp tegnap jelentették be, hogy új logója lesz a Bocuse d'Ornak, amiben Paul Bocuse egyik ikonikus fotója is helyet kapott:

bo19_key_poster_40_60_rvb300_finale.jpg

És ezek, az éttermei, a versenye, az intézet, a vásárcsarnok garantáltan fennmaradnak és őrzik az emlékét még hosszú ideig!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr927142087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2018.01.20. 20:38:47

Nemcsak az évszázad szakácsa, hanem korunk formálója is volt. Ahogy ma belépünk egy étterembe, valahol az ő hatása is ott van.

Hatása ott marad minden tányéron.

bontottcsirke 2018.01.21. 09:49:43

Egy meghatározó szemléletet adott. Béke poraira.

JÁNOS 2018.01.21. 10:11:59

Reméljük a legjobbakat: a nagyszerű étekmester óriási hatása nem csap át divatőrületbe és nem koptatják el a nevét, az ötleteit a "verseny szellemének" hatására és nem lesz pillanat emberek martalékává....
süti beállítások módosítása