Az Év Étterme 2017.
2017. december 31. írta: világevő

Az Év Étterme 2017.

Idén is megválasztottuk az év éttermét.

vilagevo_ev_etterme2015_fejlec.jpeg

A díjról pár gondolat:

A Világevő Év Éttermének legfőbb kritériuma, hogy - szemben a Michelinnel, GM-mel - egyáltalán nem csak a tányéron levő étel alapján születik a döntés, hanem úgy, ahogy egy étteremlátogatónál is: az összélmény alapján.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem egy tökéletesen megkomponált ételsorért járunk étterembe, hanem azt szeretnénk, ha egy komplex élményt kapnánk! Amibe persze nagyon nagy súllyal beletartozik a szakács teljesítménye is, de helyet kap az étterem hangulata, dizájnja, önazonossága, helyi gyökerei, szerethetősége, a szerviz stílusa is és sok minden más.

Rengeteg toplista készül a világban, járjuk az ország és a világ legjobb éttermeit és gyakran csóváljuk a fejünket, nem értve, hogy egy-egy hely hogy is kerülhetett fel ezekre, vagy egyáltalán mi értelme is van egy adott listának.

A mi listánk legfontosabb tulajdonsága, hogy bevallottan szubjektív. Hiszen minden vendég élménye is szubjektív, nem lehet objektív mércék alapján megítélni az éttermeket, ez egy élvezeti forrás, egy ünnep, egy esemény, egy összetett élmény. De ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk meg a lehető legtöbb szempontot mérlegelni és a végén azt az éttermet kiválasztani Magyarországról, ahol szerintünk egy étkezés során és után a legboldogabb a vendég.

És a lényeg:

A Világevő szerint 2017-ben a budapest Babel étterem érdemelte ki Az Év Étterme címet!

vilagevo_ev_etterme2017.jpg

Tavaly elég részletesen leírtuk, hogy miben is unikális a Babel, idén a helyzet nem csak, hogy nem változott, de még további fejlődést is sikerült felmutatnia az amúgy is fantasztikus étteremnek. Így most részletes méltatás helyett inkább egy sokkal izgalmasabb hírt adok közre, miszerint a nagy presztízsű, brit Decanter magazin a most megjelent számában a Babelt választotta az év nemzetközi (azaz a Nagy-Britannia határain túli világ) éttermének! Óriási eredmény ez, ennek kapcsán kétoldalas cikket is közzétettek a magazinban, benne részletes indoklással, amiben megszólalnak az étterem vezetői is. 

És mivel zárul a cikk?

"Tehát a Babel lehet az új Noma. Mi írtuk meg először!" - büszkélkedik a szerző, Fiona Beckett.

[egyébként a tőlem kért szakvéleményre hivítakozva "So Babel might be the new Noma. You heard it here first!"]

A post shared by thirtynine10 (@thirtynine10) on

 

A fent használt tbsz.1.sz. csak az előkelő fogalmazást hivatott támogatni, a döntésért a felelősség kizárólag Jókuti Andrást illeti.

Ez volt a 2016-os Év Étterme, ez pedig a 2015-ös Év Étterme.

Az idei év értékelése. Itt van az idei TOP10 étkezésem!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr413535575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kifli 2018.01.03. 17:12:26

nem lehetett ez olcsó a decanterben:)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2018.01.04. 14:49:06

@kifli: :D ugyan, a Decanter benne volt az árban, hogy itt a Világevőn év étterme lehessenek! az csak a bónusz. :)

kifli 2018.01.04. 19:52:24

én csak a magyar dekanterből indulok ki, abban csak fizettett de (x) jelzés nélküli PR cikkek vannak. a Világevő biztos, hogy olcsóbb volt:)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2018.01.05. 02:54:56

@kifli: nem tud olcsóbb lenni, mert az árban benne van a brit dekanter is! :)
süti beállítások módosítása