Mit akar egy autópálya-étterem a nagyok között?
2017. július 28. írta: világevő

Mit akar egy autópálya-étterem a nagyok között?

Ez jutott eszembe először, bevallom, amikor megkeresett az Albapark tulajdonosa. Aztán elmesélte.

m7.jpg

Itt van ehhez a Facebook-esemény!

Az időm nagyobb részében a világ nagy éttermeiben forgolódom, ez a világ izgat a legjobban, innen lehet a legtöbb inspirációt nyerni, ezekről a séfekről írnak a magazinok, készülnek a Chef’s Table epizódok, itt történik a gasztronómia.
Amikor itthon vagyok, akkor is főleg az itteni csúcsgasztronómiát igyekszem végigjárni, figyelni, hogy vannak-e új séfek, nyitnak-e új helyek. Azért persze a haladó vonalat képviselő street foodot is próbálom szemmel tartani, de arra kevesebb idő jut. Ennek fényében tényleg alaposan meglepődtem, amikor Szakály Attila megkeresett tavaly, hogy szeretné az M7-es melletti autópálya-éttermét valamilyen módon közelíteni a gasztroforradalomhoz. Pedig, ha gasztroforradalmat emlegetünk, akkor pont ezek a helyek a legfontosabbak, ahol naponta rengeteg ember megfordul, nem feltétlenül azért, mert a Chef’s Table-ben látta, hanem mert éhes és ez esik útba. És akkor beszélhetünk forradalomról, ha a vendéglátás minden szintjén eluralkodnak az igényes, vagy legalább igényességre törekvő helyek, hiszen az étkezéseink 99%-a nem fine dining étteremben zajlik - szóval nagyon fontos támogatni minden ilyen szándékot.

dsc_4951.jpg

Szakály + Bokor

Na és akkor nézzük, mi is volt a kihívás. Adva van ugye egy bő 30 éve működő autópálya-étterem az M7-es 60. kilométerénél, Székesfehérvár magasságában. Az étterem stabil és nagyon heterogén vendégkörrel rendelkezik: megáll itt a Balatonra igyekvő család vagy hivatásos sofőr ugyanúgy, mint a fehérvári üzletember, aki szívesen ideszervezi üzleti tárgyalását, de beugrik menüzni a könyéken dolgozó is. És szeretik, hogy tisztességes minőségben, egyszerű, házias ételeket kapnak elérhető áron nagyon rövid idő alatt, hiszen szinte minden a büféasztalról elvehető önkiszolgáló rendszerben. A családi tulajdonban levő étterem vezetését apjától átvevő Szakály Attila viszont ennél többet akart.

"Tíz éve költöztünk a korábbinál háromszor nagyobb, új épületünkbe, most pedig egyszerűen akartunk egy minden területen még jobb éttermet csinálni."

 Könnyű persze megfertőződni a fine dining és a nemzetközi gasztronómia csúcspéldáival, de nagy kérdés, hogy lehet ebből érvényes - és főleg - üzletileg is működőképes modellt kitalálni egy ilyen különleges lokáció és vendégkör esetén. Hogy lehet megőrizni a törzsvendégeket és hogy lehetne egy gasztronómiailag sokkal képzettebb és igényesebb réteg számára is vonzóvá válni? És hogy néz ki egy ilyen átalakulás a vendégtérben? Mire van hely? Hogy lehet szétosztani a teret, hogy továbbra is megfelelően elkülönüljenek a különböző funkciók, lehessen nyugodtan kávézgatni, gyorsan ebédelni, akár gyerekekkel is érkezni, elvitelre csomagoltatni, vagy akár igényesebben étkezni?

Kell egy csapat!
Az nem volt kérdés, hogy hiába a tapasztalt csapat, szükség van újításra is. Attila végül a 10 évnyi ausztriai munkából hazatérő, másfél évig egy két szakácssipkás étteremben sous-chef-ként dolgozó Bokor Péter személyében találta meg a megfelelő embert a csapat vezetésére, az ő feladata az, hogy olyan menüt alkosson, ami minden típusú vendég igényeit kielégíti.

"Péterrel az a közös bennünk, hogy az étterem számunkra nem csak munkahely, hanem a főzésen kívül is szenvedélyünk a vendéglátás."

dsc_4143.jpg

De mi hoz egy tapasztalt séfet a benzinkút mellé egy autópályára?

“Sokkal nagyobb kihívás a szülővárosomban meghonosítani egy új gasztronómiai kultúrát, mint azt folytatni Ausztriában.”

dsc_3979.jpg

Ebbe a közel két éves folyamatba csatlakoztam be és vettem részt az étterem megújításában az étterem koncepciójának, kínálatának megújításától egészen az új névválasztásig. És hogy mi lett a végeredménye a sok tervezgetésnek és építkezésnek?

Ezt a helyszínen érdemes megnézni, ezért egy egészen különleges Világevő Sztráda Vacsora lesz augusztus 11-én pénteken 17h-kor!

08.11. péntek 17 órakor Világevő esemény menüsora:

fingerfood
kápialeves
grillezett kecskesajt
hortobágyi palacsinta
gerslirizottó
sült libacomb
darás tészta

ára: 3900 Ft / fő
létszám: max 30 fő

 

08.10-08.13. csütörtök-vasárnap Világevő ebédmenü (esemény nélkül)

kápialeves
csülök pékné módra
darás tészta

ára: 1290 Ft / fő

JELENTKEZÉS:
pontos név, összlétszám és mobilszám megadásával CSAK a vilagevoesemeny@gmail.com EMAILCÍMEN!
(azaz nem elég a FB-on)
A férőhelyek száma limitált, a jelentkezés sorrendjében történik a foglalás, melyről visszaigazolást küldök, csak akkor érvényes. 
Ételallergiákat, extra kívánságokat ezúttal sajnos nem tudunk figyelembe venni, de az ételek között lesz glutén-, laktóz- és cukormentes, vegetáriánus, vegán változat is.

Konkrét asztalok lefoglalására nincs lehetőség, érkezési sorrendben történik a helyek elfoglalása, és előfordulhat, hogy egy asztalhoz összeültetnek másokkal, ez mindig is érdekessé tette a Világevő eseményeket, szabad barátkozni hasonló érdeklődésű emberekkel. Köszi a megértést, és persze akár egyedül is érdemes érkezni.
Dress code: casual!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr812695957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.07.28. 17:38:04

Az a kéz miért néz ugy ki?

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.08.02. 13:19:40

Javaslom kipróbálásra az M5-ösön az Ezüstkanál éttermet, Lajosmizse tájékán a 67. kilométernél. Ennél jobb vargányás harcsapaprikást csuszával még sehol se ettem (persze ettől még létezhet :)
www.ezustkanal.com/
süti beállítások módosítása