Ez lesz a legszemélyesebb posztom valaha, ideje egy kis vissza (na meg előre!)tekintést csinálnom, pontosan 6 évvel a blog indulás után.
[Disclaimer: még pátosz is lesz benne!]

Hajnali keléssel ünnepeltem ma. (Borobudur)

Elmeséltem már rengeteg interjúban, tévében, rádióban, újságokban, hogy az egész még csak nem is az én agyszüleményem volt, hanem Mautner Zsófié, így most ebbe nem is megyek bele, de azért a történeti hűség kedvéért idekívánkozott. Inkább azt próbálom összeszedni, hogy mit kaptam én ettől a blogtól, na meg, hogy mit tervezek vele a továbbiakban, és mi is a célja tulajdonképpen. Majdnem iskoláskorba érve, épp itt az ideje, hogy megtudja.

A kezdetektől
A kiindulás meglehetősen egyszerű volt: ha már annyit utazgatok, és igyekszem bejutni nagyon jó éttermekbe, keresem a gasztronómiai kalandokat, akkor érdemes lenne ezekről beszámolni egy blogon. 
Mire ide eljutottam, már sok-sok éve az utazásaim tervezésének jelentős részét a kulináris örömök feltérképezése tette ki, de azért még messze nem olyan túlsúllyal, mint mostanában, amikor tényleg a legtöbb út eleve amiatt jön létre, hogy egyek, akkoriban még csak egy izgalmas város, ország vagy régió meglátogatása volt a cél, és azon belül a lehető legjobbakat enni, egyéb kulturális, vagy akár teljesen turistás élmények mellett. Elindult a blog, és nagyon megszerettem az élmények közzétételének ezt a formáját, így hamarosan öngerjesztővé vált a folyamat. Egyre nagyobb súlyt kapott az életemben a gasztronómia, egyre erősebb a fókusz, egyre több és célzottabb az út. Persze nem csak a blog miatt volt ez így, hanem azért is, mert végre megtaláltam azt a témát, ami igazán közel áll hozzám, amiben van kedvem egyre mélyebbre ásni magam, ahol értelmet nyer számomra az életre szóló tanulás, ahol a tananyag bekebelezése nem elunható, hanem örömteli. És tanulás közben jön meg az étvágy, ami nem csak az étel mennyiségére, hanem minőségére is vonatkozik, na meg a megismerhető séfekre, eseményekre, alapanyagokra, technológiákra, vagy akár más népek konyháira is vonatkozik. Így tágult a horizont, a nagy gasztronemzetek, Franciaország, Olaszország, Spanyolország után sorra kerültek Japán, Vietnam, Peru, Dánia, India, és még sokan mások. Az érdeklődésem középpontjában a csúcséttermek állnak, a fine dining, de persze a teljes spektrum izgat, na meg egy idegen kultúra értelmezése nem képzelhető el a street food, az egyszerű bisztrók megismerése nélkül.

Szubjektív
Igen, ez a blog szubjektív. Maga a blog műfajilag eleve az, ráadásul szerintem nem létezik objektív étteremkritika sem, hiszen az adott személy elvárásai, tapasztalatai, személyes preferenciái, és rengeteg egyéb faktor lehetetlenné teszi ezt. És nincs is értelme szerintem megpróbálni leválasztani az élményt az ételről, hiába próbálkozik ezzel (sikertelenül) egy halom étteremkalauz, hiszen egy étkezés egy rendkívül bonyolult, összetett élmény, amibe rengeteg egyéb dolog is fontos szerepet játszik, vagy játszhat, nem csak az étel a tányéron. Lehet tökéletes étel a tányéromon, ha nem stimmel a többi, akkor mégse fogok maradéktalanul elégedetten távozni, illetve - esetleg - érhet fantasztikus élmény olyan helyen is, ahol nem tökéletes az étel, de a vendéglátás, környezet, vagy egyéb szempontok miatt mégis életre szóló élmény lesz belőle. 
Szóval itt a blogon alapvetően gasztroélményéket teszek közzé, azokról a helyekről, amikről azt gondolom, hogy érdemes. Mert jók, jó élményt adnak, jót akarnak. A sötét oldal bemutatását nem tekintem feladatomnak, kritika, panasz van elég, én igyekszem inkább kedvet csinálni a gasztronómiához, és arra bíztatni mindenkit, hogy lábbal szavazzon, jutalmazza a pénzével a törekvő helyeket a szimpla kajagyárak helyett. Ez a visszajelzések szerint működik is, kaptam már viccesen szitkozódó telefonhívásokat éttermesektől, hogy tönkretettem a nyugisnak igérkező hétvégéjüket, mert a szokásos lagymatag érdeklődés helyett a posztom nyomán az utcán állt a sor az asztalokért. Ez jó érzés is, meg hatalmas felelősség is. És persze kapok rengeteg levelet, üzenetet olvasóktól, követőktől, hogy épp utazik valahova, vagy vcendége jön, hova menjenek, ezekre is igyekszem mindig alaposan válaszolni, bár nem mindig könnyű, amikor mondjuk épp úton vagyok (ami elég gyakori), és a kevéske neten töltött időmet alaposan be kell osztani a létfontosságú dolgokra.

Számokban
Szoktam csinálni év végi összesítéseket a legnépszerűbb posztokról, a megtett kilométerekről, így most csak egészen röviden a sarokszámokról, amik a bloghoz tartoznak: az indulás óta volt majdnem 5 millió egyéni látogatóm, a Facebook-oldal felduzzadt 28 ezer gasztronómiát és utazást kedvelő követőre, a (sokkal később beindított) Instagram-oldal 7000 fölött jár, és olyan alakok is kommentelgetnek lájkogatnak rendszeresen a képeim alatt, mint pl René Redzepi, vagy a világ más nagy séfjei. Facebookon és Instagramon szoktam élőben is közvetíteni a túrákról, képek, videók, vagy élő bejelentkezések formájában, (Instán angolul van minden, a nemzetközi kapcsolatok miatt) már csak ezek miatt is érdemes lehet csatlakozni, de az eseményekről is ott szoktam hírt adni például.

Mi a cél?
A posztjaim 99%-a (ahol nem, ott ki is derül) a saját, személyes, helyszínen szerzett élményeim alapján készül. Elmegyek, bejutok, lefotózom, megkóstolom, megkérdezem. Ez nagyon fontos, hogy nem máshonnan átvett, lefordított anyagok vannak a blogon, hanem saját élmények. Részben emiatt is van rajta sok szelfi, meg séfekkel fotózkodás. (Másik részben meg az exhibicionizmusom az ok.)
Összeettem az elmúlt évek során borzasztóan sok (3 számjegyű) Michelin-csillagot, és persze nem díjazott éttermekben is rengeteget, gyűjtöm a tapasztalatokat, az ízeket, az élményeket, beszélgetek séfekkel, étterem-tulajdonosokkal, felszolgálókkal, sommelier-kkel, borászokkal, más foodie-kkal. És szerencsére ez mostanra a világ legkomolyabb szereplőit jelenti, keresem az egyre nagyobb kihívásokat, na meg az újdonságokat. Az utóbbi években a világ gasztronómiájának legtöbb meghatározó alakjával találkoztam Ferran Adriától Thomas Kelleren, Joel Robuchonon, Alain Passard-on keresztül egészen René Redzepiig, akivel például sikerült alaposan össze is barátkozni, de rendszeresen érnek világszerte nagyon kellemes meglepetések azzal kapcsolatban, hogy sikerült bekerülni a vérkeringésbe. Például New Yorkban a világ legjobb éttermeinek díjátadóján is voltak páran, akik azonnal felismertek, pedig még nem találkoztunk, vagy Sydney-ben, a Momofukuban kérdezte a pultnál a szomszédom, egy ázsiai fickó, hogy én nem a Jókuti vagyok-e. De. Fellengzősen fogalmazva egy tudásbázist építek a világ gasztronómiájáról. És persze igyekszem is a tapasztalatok legjavát megosztani itt a blogon.
Aminek kettős célja van: szeretném informálni/szórakoztatni az olvasóimat, és közben inspirálni őket arra, hogy - a saját lehetőségeikből - a lehető legtöbbet hozzanak ki, ha főznek, bevásárolnak, enni, utazni indulnak. Nem biztos, hogy feltétlenül komolyabb helyre kell bejutni, különlegesebbet főzni, bőven elég lehet tudatosabban választani és megélni.

Amit kaptam
Sokkal többet kaptam a blog által, mint, amennyit adni tudok. Rengeteg új barátot, kedves ismerőst itthonról és külföldről, olyan felejthetetlen pillanatokat, amikre nem is voltam jogosult, mint például Alain Passard szigorúan zárt körű főzőpartija a saját birtokán, vagy a világ legexluzívabb étterme, a Mibu, a legnehezebben foglalható, legszuperebb sushi Japánban, 2 nap a Bocuse d'Or Europe arénájában műsorvezetőként, és még rengeteg más, ezeket szeretném igazán alaposan kidolgozva megírni, amire leginkább a könyv formátum alkalmas, dolgozom is rajta. Meghívtak ezen kívül a Világ 50 Legjobb Éttermének zsűrijébe, elérhetővé váltak olyan éttermek is, ahova nem is lett volna esélyem bejutni, na meg ki tudja mi jön még, hagyom magam meglepni. És egyáltalán nem mellékesen, a külföldi kapcsolataimat arra is tudom használni, hogy a magyar gasztronómiát népszerűsítsem: nagy séfeknek rendszeresen viszek magyar borokat ajándékba, és foodie/újságíró/blogger haverokat rendszeresen hívok ide, ellátom őket infókkal, hogy hova érdemes menni, ha pedig itthon vagyok épp, akkor el is kalauzolgatom őket a legjobb helyekre, hogy a legjobb élmények érjék őket, és megkapják a szükséges háttérinfókat ételekről, receptekről, séfekről, éttermekről, trendekről. (Szóval elég masszívan lehet ezzel építeni az országimázst, tulajdonképpen a Turizmus zrt akár támogathatnak is ebben...)

Akiknek köszönet jár
Rengeteg segítséget, tippet, ötletet, inspirációt kapok, ezeket nehézkes lenne egyesével felsorolni, na meg igyekszem is ezeket meg is hálálni. És gyakran segítenek cégek is, ami igencsak jól jön az utazások anyagi és technikai hátterének biztosításához. Ezek között feltétlenül megemlítendő: KLM, Air France, Telenor, Samsung és persze voltak mások is...

És ami a legfontosabb, és minden posztra igaz: a leírtakért mindig vállalom a felelősséget. Természetesen változhat egy adott étterem vagy szolgáltatás minősége, simán előfordulhat, hogy jobban bánnak velem egy-egy étteremben, mint egy tetszőleges vendéggel (már csak emiatt sem akarok kritikát írni, bár meggyőződésem, hogy gyenge vagy közepes helyen nem fognak tudni hirtelen jó vagy kiváló ételeket készíteni), de a vélemény mindig a sajátom, nem írok le olyat, amivel nem értek egyet. És ez így is marad.

Ha támogatni szeretnéd a munkámat, olvass, kövess, esetleg mutasd meg a blogot olyan ismerősödnek, akit érdekel az igényes gasztronómia! Köszönöm.