A fenti adatokhoz némi kiegészítés: Budapestről számoltam az 1 órát (vagy épp Mosonmagyaróvárról, Székesfehérvárról, Csesznekről vagy épp Pilismarótról, hogy ne legyen ennyire fővároscentrikus...) és természetesen nincs (sajnos) 3 Michelin-csillagos étterem Magyarországon, 2017. márciusig még 2 se, Budapesten se, így az étteremkalauz jelölésének értelmét vettem alapul: olyan étterem, ami önmagában megér egy utat.

Ami meg ugye mag a a cél, de ezt most hagyjuk. Mert itt most nem az út volt a cél, hanem Pesti István meglátogatása, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy alaposan bele is kóstoljak a menüjébe. Erre pedig Tatán van lehetőség, a tatai tó partjára költözött ugyanis tragikus hirtelenséggel a Tantinak Michelin-csillagot szerző, korábban többek között a (régi) Babel étterem konyháját is vezető, kiváló séf. (Itt írtam részletesen róla, legskandinávabb magyar séfnek titulálva, itt pedig részletesen bemutattam a csillagos menüjét) Vagy legalábbis akkor még tragikusnak tűnt a távozása, de a látogatás a Platánban alaposan megváltoztatta a véleményemet. 

A helyszín maga is lenyűgöző, olyan, mintha Svájcban lennénk egy tó partján, maximum a havas hegycsúcsok hiányoznak a háttérből, de minden másban tökéletes az illúzió. Ennek köszönhetően teljes a relax, kikapcsolódás, már az üldögélés is nagy élmény lenne, de azért mi enni jöttünk főleg!

Kaptunk egy kis minikóstolót az előételekből is, ez szerintem nem része a menünek, pedig, ha lenne degusztációs menü, nagyon passzolna bele. A tálalás meg szokás szerint gyönyörű, a képen nem látszik, de a fadoboz alsó rekeszében ráadásul még füst is volt:

Featuring 232 éves platánfa, a hely névadója, és elég tökéletes árnyékolástechnikai megoldás a terebélyes teraszra.

És akkor jöjjenek szép sorban az étlap tételei, egytől egyig kiegyensúlyozott, nagyon szépen tálalt, könnyen értelmezhető, de mégis sok apró finom 'Pestis' meglepetést tartogató fogások. Meg lehet őket simán enni jó étvággyal, de akinek van kedves, ereje, ízlése hozzá, még egy halom különleges élményt kap, ha figyelmesen eszeget. Kevés olyan séf van itthon, akinek ennyire egyértelműen felismerhetők az ételei, ami persze még kevés lenne, ha nem lennének közben hihetetlenül jók is. Így viszont ez elég nyerő kombináció!

Marhatatár, uborka és kacsamájtorchon cseresznyével, pisztáciával:

Levesek: karalábé-csirke, és pisztráng zöld borsóval, favababbal:

Borjúbríz patiszonnal és Szent Jakab kagyló karfiolla, ököruszállyal töltött raviolival:

És a desszert, málna, mogyoró, csokoládé:

A séf és a Platán:

Budapest nagyot veszített Pesti István távozásával, de a fővárosnak amúgy is komoly szívóereje van (ennek köszönheti például a most hazaszívott Babel-séfeket is), így inkább úgy fogalmazom, hogy a vidéki Magyarország nyert egy fantasztikus séfet!
És hogy fog-e erre csillagot kapni? Nem.
(Hogy miért nem, az kiderül a kalauz főszerkesztőjével készített interjúmból. Csillagokról bővebben itt írtam.)
És igen, nagyon megér önmagában is egy utat Pesti konyhaművészete, de nem eretnekség akkor már kiegészíteni egy egész napra a kirándulást, van ott bőven látnivaló.

Élő videótudósítások miatt is érdemes csatlakozni! Most épp Brazíliából. El is készült az első brazil poszt.