Nem meglepő, hogy éppen a japánok emelték művészi színvonalra a fagylalt műfaját, a tökéletesség iránti szenvedélyük itt is segített. 

Vasárnap – 4 év után újra – Világevő Vietnami Vacsora!

Bár nem csak japánban létezik shaved ice (nincs igazi magyar megfelelője, talán a jégkása egy viszonylag közeli, de azért meglehetősen pórias rokona), az nem kérdés, hogy ott fejlesztették tökélyre. Kakigori néven fut, szigorúan nézve ez sem más, mint tört, vagy épp borotvált jég, valamilyen szirup és opcionálisan még valami édesítő, leggyakrabban cukrozott, sűrített tej. Csak éppen a részletekben rejlik a dolog különlegessége! A legjobb kakigoriban ugyanis hópelyhekhez hasonló, nem darabos, hanem a szájban szinte azonnal elolvadó a jég, kiváló minőségű, természetes anyagokból készül a szirup, és az egész így egyáltalán nem is emlékeztet a jégkására, hanem egy egészen különleges, tökéletesen üdítő és ízes, könnyű desszertre. Persze eleinte ez is a gazdagok, első sorban a császár szórakozása volt, főleg a hűtőgépek előtti korszakokban, amikor a pórnép még csak nem is álmodhatott arról, hogy a tiszta forrásvíznél jobb üdítőhöz jusson nyáron. A legjobb kakigorisok egyébként ma is forrásvizet, vagy valamilyen egészen különleges minőségű vizet használnak a jég készítéséhez is, és ahogy azt Japánban megszokhattuk, minden munkafázisnak megvannak a tökéletes lépései, semmi energiát nem spórolnak ki annak érdekében, hogy a végeredmény hibátlan legyen. A 'jó lesz az úgy is' mondás itt nem létezik.

A kakigoriról az egyik legkorábbi említés egyébként – a Peter Greenaway által megfilmesített – Párnakönyv is említést tesz, az elegáns dolgokról szóló listában.
További elemei a listának:
A fehér köpeny felett viselt lila mellény.
Kacsatojás.
Borotvált jég (kakigori) liánsziruppal egy új ezüst edényben tálalva.
A hegyikristály rózsája(?).
A lilaakác virágai. A szilvafa virágai hóval borítva.
Egy epret evő szép gyerek.

Így feltételezhető, hogy a 11. században már létezett, persze akkor valószínűleg még késsel borotválták a jeget és fémtálban szolgálták fel. És mivel a téli jeget el kellett hozzá raktározni, így elég ritka csemegének számított, amit csak a leggazdagabbak engedhettek meg maguknak.

Még évszázadokkal később se volt megoldva ez a probléma, csakis import jégből lehetett készíteni (fél éves szállítási idővel/), aztán nagy lökést adott a demokratizálódásnak az, hogy az északon fekvő Hokkaidó szigetéről már meg tudták oldani jég szállítását a délebbi részekre is a 19. században. Aztán az 1930-as évekre már nem csak jégkészítő gép, hanem jégborotva is létezett, így a széles tömegek számára is végre hozzáférhetővé vált.

Ilyen az átlagos színvonal, ami már persze szintén szuper, és látszik a gép is, amivel ezek készülnek:

A nagyon jók között is vannak persze legjobbak, az életem árán is védelmeznem kell az egyik legnagyobb ázsiai kakikgori-szakértőtől nagy nehezen kikönyörgött tippet arról, hogy Kiotóban hol érdemes megkóstolni. Szerencsére ez nem volt különösebben nehezen megközelíthető helyen, ahogy mesélte, a tokiói legjobbak valamiért mindentől borzasztóan távol esnek, így ő rendszeresen oda-vissza akár 3 órás útra is vállalkozik, hogy betoljon egy kakigorit. Illetve, ha már ott van, akkor inkább hármat-négyet, így nem meglepő, hogy az éves fogyasztása az ezret közelíti, ami amiatt is elég különleges eredmény, mert a legjobb kakigorisok csakis szezonban üzemelnek!

Ilyen mozgóképen, az első a fenti, kommersz változat, a vége a lenti, csúcsminőség:

Pirított zöldteaszirup, Kinako sűrített tej. (És jár hozzá itt kísérőként egy tea is.)

És a havi ajánlat, a citromos pite, ropogós tésztával, habcsókkal, hihetetlenül finoman kiegyensúlyozott ízekkel

Pont egy hét múlva, július 25-én ünneplik egyébként a kakigori napját.

Vasárnap – 4 év után újra – Világevő Vietnami Vacsora!

Jó szállások Kiotóban. (affiliate link)