Elég sok szó esik mostanában Japán egyik, alapvetően eléggé ismeretlen részéről a G7 kapcsán. Épp most jártam arra, megmutatom, mitől különleges a gasztronómiája.

A császár számára befizetendő adók egy részét általában rizs formájában rendezték országszerte, de volt néhány olyan prefektúra, ahol olyan egyéb - még japán szemmel is - magas minőségű alapanyagok álltak rendelkezésre, hogy ők engedélyt kaptak arra, hogy egyéb élelmiszereket küldjenek az udvarnak. Mie prefektúra is ezek közé tartozott, így innen főleg tengeri alapanyagokban rendezték az szja-bevallást, azon belül is rengeteg hal és languszta, valamint tengeri algák formájában.

Egy kis hangulatvideó pár nap összefoglalójaként:

Mie prefektúra leghíresebb alapanyagai: az akafuku mochi, ami tulajdonképpen egy kifordított mochi. Akinek ez még nem segít, a mochi egy nagyon ragacsos-nyúlós, rizslisztből készülő kis gombóc, ami a leggyakoribb japán édességtöltelékkel az azuki nevű vörösbabbal van töltve. Elég furcsán hangzik a bab, mint édesség, de működik a dolog, természetesen nem csülökkel készül, mochiban főleg összetörve használják, de múgy megjelenik édességekben akár egészben is, úgy még egy kicsit furcsább - európai szemmel. Tulajdonképpen a mochi tehát a japán szilvásgombóc, itthon is elérhető az ázsiai boltokban. (Tölteléke lehet sok más is, például feketeszezám-paszta, de az azuki messze a leggyakoribb).  

(az utolsó két képen már a tea készül, nem az akafuku mochi)

Szintén csak itt érthető el az udontészta egyik különleges válfaja, az Ise udon, ami a szokásosan vastag tésztának még vastagabb verziója, viszont sokkal puhább, levegősebb állaggal, a normális 15 perc helyett kb 1 órán keresztül főzik, nagyon ajánlom:

Az Ise szentély közelében található, kicsit turistás, de legalább belföldi turistás városrészben ezen kvül még van egy csomó érdekesség, a langusztafagyitól kagylóhéj(alakú tölcsérben) kínált fagyikon át a jeges, sózott és persze extra ropogós uborkáig, ami egészen fantasztikusan üdítő.

És maga a szentély is nagyon érdekes, csak pont a belső részlegen persze nem szabad fotózni, de azért a 'templomszolgákat' és a különleges papucsukat csak lekaptam titokban. És - nagyon jó japán szokás szerint - egy gyönyörű park is tartozik hozzá. Egyébként ez a rész is szerepet kap(ott) a G7-en, ugyanis ez az egyik legszentebb szentély, emiatt a császári család is gyakran látogatja, így van már bőven tapasztalatuk arról, hogy hogy lehet garantálni fontos emberek biztonságát. Például nekem se lett semmi bajom.

 Toshi-jima sziget egy igazi halászfalu tulajdonképpen, nagyjából a teljes populáció ezzel foglalkozik, na meg mellé a - szintén a tengerből származó - algákkal. Amiket fermentálnak, füstölnek, szárítanak. A kézművesség itt nem csak duma, és persze az itteni algák nem tartalmaznak se ízfokozókat se egyéb adalékanyagokat.

És ez nem jelenti azt, hogy a szigeten csupa boldogság az élet, vannak rosszfiúk is, mások szemetelnek, na meg időnként jön azért egy cunami is...

 És néha odacsípi az ujjunkat a lift (igen, még az is van a sziget egyetlen hotelében!), amire persze - igazi tengeri helyként - tengeri analógia figyelmeztet:

Jön majd még a folytatás is, halárverés a szigeten, és hihetetlenül gazdag vacsora, és egyébérdekességek. 

Köszönet a KLM-nek a zökkenőmentes, szuperkényelmes és kényeztető repülőútért (egy átszállással repülnek például Oszakába is)!