Nagyon komoly átalakulások zajlanak itthon, szerencsére ezek között vannak nagyon pozitívak is!

A legszűkebb élmezőny is elég komoly változásokon esik át: kinyitott a Costes kistestvére, a Costes Downtown, miközben a séf, Miguel Vieira kicsit távolabbról fogja ellátni az éttermek felügyeletét, Portugáliában, konkrétan a szülőhelyén veszi át egy elegáns, Michelin-csillagos étterem vezetését, miközben azért rendszeresen jön Budapestre is. Közben a ZONA megválik a nagyszerű Huszár Krisztiántól, Győrffy Árpád eligazolt az Aranykaivárból, szóval zajlik az élet rendesen. És legalább ennyire izgalmas a változás a Lou Lou élén is!

Szerintem nem jelent  meg még sehol fotó az új séfről, íme Horváth Ákos:

Ő maga is elég érdekes egyéniség, nem igazán tipikus a karrierje: alapvetően villamosmérnöknek készült, járt is a műegyetemre, aztán rájött, hogy mégis szakács lenne szívesebben. (Apám is ezt az utat járta be, leszámítva a rájövést, ő tényleg villamosmérnök lett.) Szóval precizitásban, technológiai érdeklődésben, műszaki rajzok értelemezésében biztosan messze az átlag fölött van, ehhez képest nagyon kellemes meglepetés, hogy nem a gyönyörű derékszögek az ételeinek a legemlékezetesebb részei, hanem a nagyon meggyőző savhasználat. Igazi, nyári, könnyű ételeket készít, határozott, saját stílusa van, pedig még csak 26 éves, és eddig soha nem vezetett konyhát. [Az Aranykaviárban dolgozott évekig, előtte az Onyxban volt tanuló.]

Mivel elég sok időt töltött versenyzéssel az elmúlt években, nem is sikertelenül (Chaine des Rotisseurs, Cziffray), nyilván adódik a kérdés, hogy pályázik-e a nemrég meghirdetett Bocuse d'Orra. Elég egyértelmű nemmel felel, ideje a konyhai munkára koncentrálni, itt pedig abból van elég, az új szerepkör rengeteg új kihívást is hoz magával. 
Egy fiatal szakácsot (is) az ételei definiálnak a legszebben.
Ez volt a menü:
Üdvözlőfalatként egy lazactatár, 
Szent Jakab kagyló, saláta, zöldborsó, Lorenzo No.5,
Serpenyőben pirított norvég lazac, zöldborsó, sárgadinnye,
Aveyroni báránykaraj, báránynyelv, zöldségek,
'Fekete erdő',
Erdei gyümölcsconsommé, tonic, akácvirág, pillecukor, málna-sorbet,
Fehércsokoládé-mousse, kápia, maracuja.

Azok pedig egytől-egyig lendületes, fiatalos, modern, könnyű, alaposan kigondolt fogások, kiválóan adagolt savakkal. Őszintén szólva sokkal inkább az én stílusom (vagy a kánikula miatt még vonzóbb), mint az előző étlap, pedig azt is nagyon szerettem! És külön öröm, hogy - az akkor is kifogásolt - desszertkínálat, ami szintén profi volt, de az én ízlésemnek túl édes, alaposan megújult: frissítő, kevésbé édes, ráadásul gluténmentes.
Nagyon ajánlom, nagy mázli, hogy nem mérnök lett, fogunk még hallani Horváth Ákosról!

Lett pár hely a következő Világevő Japán Vacsorára!