Ilyet kérünk Budapestre most rögtön!
2015. március 23. írta: világevő

Ilyet kérünk Budapestre most rögtön!

Az Őrház Tahiban már elkezdett valami nagyon jót, ideje lenne végre Budapestre is csinálni egy fantasztikus BBQ-helyet, mondjuk ilyet, mint ez a zseniális (és olcsó!) New York-i.

img_9435.JPG

Bazi Nagy BBQ Vacsora!

A BBQ lényegéről csak annak kell magyarázni, aki még nem próbálta ki jó helyen, utána már többet nincs kérdés szerintem. Persze itt nem a BBQ-nak hívott, vagy BBQ-fűszerkeverékkel, esetleg BBQ-szósszal fogyasztott ételekre gondolok, hanem a valódi füstön sütésről Ez ugyanis olyan hihetetlen dolgokat produkál a húsokkal, amit tényleg meg kell kóstolni ahhoz, hogy az ember megértse. [további infók és leírás az Őrházról egy korábbi posztomban]. 

Vicces módon az Őrházban is egy futás kapcsán jártam, New Yorkban is, a maraton miatt, ami előtt nagyon okosan kilátogattam a Smorgasburgre, a város legizgalmasabb hétvégi kajapiacára, de arról majd máskor írok. A futás utáni este egy nagyon komoly steakkel jutalmaztam magam, viszont pár nappal később elmentem NYC talán legjobb BBQ-helyére, a smorgasburgi indulás után befutott Mighty Quinn's-be

img_9416.JPG

Hogy miért épp egy Bob Dylan szerzemény adta a nevét, amiben egyébként a címszereplő egy eszkimó és az egyetlen húsos utalás a szövegben egy 'not my cup of meat' szójáték, azt nem igazán tudom, aki meg akarja fejteni, itt egy verzió Manfred Mann előadásában, kitűnő dizájnnal:

A sikersztorinak azóta több saját, állandó üzlete is létesült, Manhattanben 3, Brooklynban 2, New Jersey-ben 1 helyen kóstolhatók, én East Village-ben jártam, mert rettenetesen szeretem azt a környéket, de egyébként bizonyos városrészekben még házhozszállításuk is van.
A hely teljesen puritán, egy szimpla, de azért ízléses gyorsétterem, ami persze rosszul hangzik, mert kicsit le van már járatva a műfaj, de azért mégis az a lényeg, hogy mi kerül az asztalra.

 

Mert, ami az asztalra kerül, az egészen lenyűgöző! Persze ehhez szükség van a hatalmas háttérmunkára, kizárólag fán, hosszasan füstölt húsokat árulnak itt. Csak a befejező állomás hasonlít a gyorséttermekre, de azért ott is van egy-két jelentős különbség. Amikor előkapnak egy hatalmas brisketet vagy oldalast, akkor nem nagyon merül fel több kérdés arról, hogy miből dolgoznak és milyen színvonalon. Az íze és állaga pedig még sokkal jobb, mint ahogy kinéz. Belekóstoltam a brisketbe is, az is szuper, de az oldalas elcsábított. És 'köretnek' kértem még egy 'burnt end baked beans'-t, hát az önmagában levert mindent, sóletebb volt a legsóletebb sóletnél, tele karamellizálódott, kissé túlsült húscafattal, igazából tökéletes lett volna az ebéd az oldalas nélkül is, de azért persze nem bántam meg...

 

Na pontosan ilyen helyet szeretnék sürgősen Budapestre, elérhető közelségbe, hogy amikor megérkezik a zsír és az erőteljes ízű húsok utáni vágy, akkor lehessen magas színvonalon csillapítani azt. Csinál valaki?

További New York-i gasztrokalandjaim itt olvashatók, közte Anthony Bourdain stábjának kedvenc mexikói-koreai büféjével! Ez pedig egy rokonműfaj, a grillezés csúcsa Baszkföldön, és egy másik izgalmas grillhely Hanoiban.
Jönnek még a keralai gasztroélmények is, közben hamarosan beszámoló az új csillagosról, a Tantiról, na megy hétvégétől egy újabb izgalmas gasztrotúra, Provansz és környéke, a legjobb éttermekkel.

Egy kis előzetes a Tantiból, tegnap estéről:

2015-03-23.jpg

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr427293563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bojni 2015.03.24. 08:04:58

Szerintem érdemes megkóstolni a Nagymező utcai Tranzit Chupito Food-Bar, JOSPER-ben sütött oldalasát és egyéb húsait is!!! Biztosra veszem, hogy elnyeri bárki tetszését.

cicavizio 2015.03.24. 09:12:29

én is nagyon komálnék egy ilyen helyet Budapesten

Andie 2015.03.24. 11:25:48

Na meg nálunk is van Tahitótfalun az Őrház ugyibár...

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.03.24. 11:32:40

@Andie: hű, annak eléggé ismerősen cseng a neve. nem véletlenül azzal kezdődik az egész bejegyzés?

Andie 2015.03.24. 11:48:56

@világevő: Blama. Esküszöm pedig, hogy elolvastam az egész cikket :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.03.24. 11:51:10

@Andie: :D ja és a második bekezdésben is meg van említve, na meg belinkelve a róla szóló posztom :)

Andie 2015.03.24. 12:01:03

@világevő: No akkor most jól körbereklámoztuk :)

kék madár 2015.03.24. 17:10:30

A Mason-Dixon vonal folott nem kapni jo barbeque-t, ha igen azt becsempesztek delrol :)

Alamedan 2015.06.03. 03:45:11

Everett&Jones is szuper ha egyszer belejuk botlasz. ;-)
süti beállítások módosítása