Tudod mi készül a Hold utcában?
2014. december 04. írta: világevő

Tudod mi készül a Hold utcában?

Én ma elmentem délután meglesni a készülődést. Sokat fogunk még hallani a helyről!

2014-12-04.jpg

Egy egészen biztosnak tűnik: készpénzt kell majd magunkkal vinni! Ha nem is mindenhova, de a Bíró Lajos nevével fémjelzett új helyre mindenképpen. Őt ugyanis ott találtam éppen a Hold utcai piac galériáján, ahol a Séf utcája nevű delijében felügyelte az utolsó simításokat.

fullsizerender.JPG

De ott volt a Vörös Homáros Szabó Péter is, szintén nagy melóban, ugyanis a szomszédos üzletben ő fog halakat sütni. A galéria túlsó felére egy pék is beköltözik, az eddigi koreai, a Lunchbox marad, a többi üzlet vagy üres még, vagy nem feltétlenül a gasztronómia magas élvezeti értékéről szól első sorban, bár nagyon remélem, hogy ha lesz közönség, akkor hamar rájönnek az éttermesek és büfések, hogy érdemes megfelelő színvonalon kielégíteni az igényeket.

A hely szerintem fantasztikus, minden rendes városban működnek evőpiacok (például így, vagy így), a felújítása kulturáltra sikerült, építészetileg eleve impozáns, most már csak az kell, hogy további jó büfék és más kajaüzletek települjenek bele, na meg lelkes közönség is legyen. Az egyetlen hátránya - vendégszempontból - egyelőre az, hogy nem közösek az asztalok, hanem minden árusnak saját területe van, így mondjuk nem megvalósítható az, hogy egy társaság külön-külön helyekről állítja össze az ebédjét. Ja és egyelőre este nincs élet, de ez is megváltozhat, ha van rá igény. A lehetőség adott, hogy legyen egy jó evőpiacunk végre, rajtunk is múlik, hogy élünk-e vele. Jövő héttel indulnak a helyek, némi késések lehetségesek. Kíváncsian várom a piac sorsát.

[Ha itt nyomsz egy szavazatot hozzám, akkor lesz magyar blogger is a túrán, és persze beszámolok az indiai gasztrokalandokról majd. 10 másodperc, szavazz rám most, köszi!]

Hamarosan itt a blogon összegyűjtöm 2014. legjobb gasztroajándékait, azokból érdemes válogatni! És az Instagramon élő közvetítés következik menő német és belga karácsonyi vásárokból. Ezt a sütireceptet pedig ki ne hagyd!
img_8137.JPG

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr206957683

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cash only! 2014.12.05. 08:53:23

Alapvetően készpénz ellenes vagyok, lehet, hogy egyszer majd bővebben is kifejtem, hogy mikért, és hogyan képzelném el a készpénz mentes életet. A magyar pénzügyi kultúra viszont nem hogy a béka segge alatt van, hanem nem is létezik. De jelenleg a ke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.05. 15:52:09

Kár, hogy alig lesz benne vásárló a 4 millió koldus országában.PPP

rambo13 2014.12.05. 17:41:01

hát igencsak ráférne a helyre. ugye nemrég újították fel a piacot elég sok pénzből, de a színvonal az katasztrófa. sajnos mind a földszinti piac, mind az emeleti kajálós rész...

arról nem is beszélve, h a felújítás hivatalos oka az őstermelői standok kialakítása volt (ugyan is így kaptak a tanyaprogramból keretet erre), de ami ott van az kész vicc. három árus, aki közül az egyik ilyen vásári fafaragásokat (kanalak deszkák stb) árul. A piachoz kapcsolódó pénteki "vidékmustra" jó dolog, de ugye az a Szabadság téren van és sajnos igencsak drága.

mondjuk a készpénzes megoldással sajnos nagyon nem tudok egyetérteni...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.12.06. 15:13:01

@Diorella Queen: minden blogba odafosol? Te koldus vagy, más nem.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.12.06. 15:18:28

@rambo13: hát igen, iszonyatosan hangulatos piac is lehetne, sokat jártam oda. De nagyon kihalt, és egy-két jó üzleten kívül nem sok minden volt benne eddig (pl a cserpest szerettem, meg az egyik kifőzdét)
A cash only sem tetszik, nem szeretem a kp-t, szóval bármennyire is szeretem Bíró Lajos munkásságát, a főztjét így a hajára is kenheti - sajnos. Nem a középkorban élünk hogy kp-val szaladgáljak.

Amúgy köszi a hírt, világevő :)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2014.12.06. 15:33:01

Tehát aki kártyával fizet, az csal, abban nem lehet bízni vagy miafranc??? Felőlem akár ötcsillagos is lehet az úr kolbásza, ez a hozzáállás elég visszataszító, nevetsége, hogy a kártyás fizetés valami mumus sok ember fejében. Vagy talán fáj a jutalék? Mindenki tudja, hogy átlagosan többet költ az aki kártyával fizet.

bürger 2014.12.06. 22:02:02

@enpera: Ahol cache-sel kell fizetni, ott többet lopnak.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.07. 00:20:50

@enpera:
@retek:
Megfogtátok a lényeget!
Bíró Lajos meg összefosta magát, rögtön - 2-vel kezd!

samot 2014.12.07. 01:32:00

Pàr szàz forintot kàrtyàval?A kezelési költség több mint amit a kajàra kifizetsz!Gratula,jo üzlet,föleg a Banknak.

to:rppapa 2014.12.07. 10:59:07

@samot: Kezelési költség? Kinek? Te is csaló boltos vagy, vagy miért veszed ennyire a szívedre?
süti beállítások módosítása