Az utóbbi 5 évben óriási dolgok történtek a hazai gasztronómiában (legalábbis egy bizonyos feltűnő rétegében, sajnos arra még mindig hiába várunk, hogy az országszerte létező sokezer étteremnek akárcsak a töredékét igazán elérje a változás szele...). Közben viszont szép csendben eltűnt az egyik, talán a legnagyobb úttörő, egy igazi legenda. De nem végleg, a francia konyha újra méltó képviselővel jelentkezik Budapesten. És még a legendás lónak is ott van a reinkarnációja.

[Fontos megjegyzés: ahogy a Világevő blogon általános, ez SEM egy étteremkritika, hanem egy élménybeszámoló. Egy még igazán meg sem nyitott étteremről (soft opening van) nem is lenne értelme kritikát írni, bár elég alaposan végigkóstolgattam az étlapot...]

Körülnéztem a neten, hogy milyen digitális morzsák őrzik még az emlékét a 2009-ben bezárt fine dining étteremnek, aminek a helyén később megnyílt a MÁK bisztró. Még a volt weboldalát is megnéztem, de csak valami japán nyelvű furcsaság jön be helyette.1996-tól kezdve létezett egészen 2009-ig, az a 13 év tulajdonképpen elég szép kor egy vendéglátóipari egységnél, nem lenne könnyű sok ennél idősebb helyet felsorolni, főleg olyat nem, ami őrzi is a múlt dicsőségét...

A lóra utalás a "kirakatban" kapott helyet:

A másik nehézség, ami nekem extra nagy szívfájdalmam, egy igazán jó francia éttermet találni Budapesten. Vannak időnként próbálkozások, vannak részben egész jók is közte, de még mindig nem akadtam olyanra, ami hűen meg tudná mutatni, hogy mitől is gondolják azt világszerte rengetegen, főleg a séfek közül, hogy a gasztronómia születési helye Franciaország. (Ehhez persze jár némi arrogancia is, ahogy a 'régi' Lou Lou kritizálói is hivatkoztak ilyesmire, de az nekem bőven belefér, ha közben nagyon jó a konyha.) Se a francia csúcsgasztronómiának, se a kiváló frania bisztróknak nincs itthon száz százalékosan ajánlható képviselője.

Sokat emlegetjük a The Restaurant Magazine (San Pellegrino által szponzorált és azon a néven is gyakran emlegetett) listáját a világ legjobb éttermeiről. Ez az, amin évekig egyeduralkodó volt az El Bulli, aztán a Noma pár éve következett, idén pedig az El Celler de Can Roca követte az első helyen. Ezen a listán még a TOP100-ban sem nagyon szokott megfordulni hazai étterem, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy világszerte több, mnt 100 3 Michelin-csillagos hely van, nálunk meg ugye még kétcsillagos se létezik. A Lou Lou-nak mégis sikerült feljutnia a listára, egészen a bíztató 86. helyezésig jutott 2007-ben (akkor még El Bulli, Fat Duck, Pierre Gagnaire volt az élmezőny), de sem ez, sem a nagy remény, hogy egyszer majd Michelin-csillagot kaphat (akkoriban még nem igazán zajlott 'valódi' tesztelés Budapesten, de 2008-ban már kiosztották az első csillagot a régióban, a prágai Allegro, olasz étteremnek), nem volt elég ahhoz, hogy túlélje a válság első időszakát, 2009-ben bezárt a Vigyázó Ferenc utcában. 

A Lonelyplanet.com-on is még mindig megtalálható a régi értékelés, szabad fordításban: "a Budapesten élő franciák egyik kedvenc helye, amely állítólag a Michelin-csillagra hajt. Kitűnő napi ajánlatok vannak ebben a kedves bisztróban, amely az antik hintalováról híresült el." De persze rengeteg más kalauz és ajánló is szuperlatívuszokban emlegettte, külön érdekessége a leírásoknak, hogy az akkori árak mostanra nem emelkedtek, ez nyilván az elhúzódó válság hozománya, amígy Nyugat-Európában ezen az árszínvonalon a közepes éttermek futnak, addig nálunk ez a felső plafon a csúcskategória számára. 

Érdemes megnézni pár képet az 5 évvel ezelőtti Lou Lou-ról. A fotók az angol nyelvű chew.hu-ról származnak, a szerkesztő hozzájárulásával, ami egyébként sajnos szintén évek óta bezárt (mármint nem Erik, hanem a weboldal). Pedig nagy szükség lenne még független, nem üzleti érdekeket követő, hiteles, egyéni hangvételű, saját, határozott értékrenddel rendelkező, jó ízlésű gasztroweboldalakra! 

És persze a legendás hintaló:

Ez volt tehát a múlt. Na és akkor nézzük a mostani Lou Lou-t, ami még meg sem nyílt teljesen, a soft opening időszaka van, azaz bárki besétálhat, de a hivatalos megnyitó még majd csak később lesz. A séf a Costes volt sous-chefje, Nagy Attila, a tulajdonos persze Rudits Károly, aki az állandóságot képviseli és erősen meghatározza a konyha munkáját is. A beltér a legfelső képeken látszik, arról nem is akarok sokat írni, szerintem kiválóan megvalósítja a törekvést, hogy ne legyen túl elegáns, túl karót nyelt, de mégis kellően intim, különleges világ ahhoz, hogy elfelejtse az ember a közeli Gozsdu udvar bulihangulatát is akár. (Én is onnan sétáltam ide, sikerült elfelejteni.)

Az ételek pedig nekem egytől-egyig nagyon ízlettek, kiválóan megkomponált, kiegyensúlyozott, erőteljes ízvilágú, érthető, érdekes, konzekvensen erős vonulatot képviselnek, a színvonalnak megfelelő tálalással.

Hízott kacsamájparfait, kacsarillette, gomba, Nomu Tokaji borecet, körte, arabica kávé:

Charolais marhatataki, házi rizstészta, saláta, avokádó, koriander:

Makréla escabeche, quinoa, retek, zöldalma, saláta:

Friss kecskesajt, klorofillpüré, feketegyökér, kerti zöldek, szarvasgomba:

Gnocchi, kacsa, kacsamáj, rozmaring, vaj:

Házi tortellini, provanszi fűszerek, zöldség, érlelt Provolone:

Skót lazac 'Label Rouge', citrusok, édeskömény, burgonya, fehérboros vajmártás:

Grillezett atlanti tőkehal, chorizo, baby tintahal, 5J sonka, krokett:

Bárányragu, zöldség, paradicsom, ras el hanout, lágy polenta:

Ropogós malac, csicsóka, mogyoró, gyöngyhagyma:

Birsalma créme brulée:

Opera torta, Cholaterie de l'Opera fagylalt:

Mindössze két apró kiritkai megjegyzésem van, nekem a desszertek túl édesek voltak, de mint kiderült, ez a koncepció része, én pedig amúgy sem vagyok édes szájú, illetve a ravioli volt egy kissé elmaradva a többi fogáshoz képest, de nem minőségben, hanem ízgazdagságban, ami mondjuk nem is meglepő egy zöldséges ételtől egy ilyen mezőnyben.

Jó pár fogás viszont maradandó élményt okozott, a legnagyobb kellemes megepetést a kecskesajtos saláta okozta, ami képes volt a sok kacsamáj, erős jus és szarvasgomba között is lehengerelni, de a gnocchi, a bárány, a tökéletesre sütött tőkehal, a kacsarilette-parfé kombináció is szuperek voltak, és ez még messze nem a teljes lista a kedvencekből, csak igyekeztem kiválasztani néhányat. Ha ez lesz a színvonal tartósan, amire meg is van minden remény, akkor Budapest nagyon sokat gazdagodik és a francia csúcsgasztronómia rajongói ismét találhatnak egy kedvenc helyet maguknak, ahol könnyen értelmezhető és élvezhető ételeket ehetnek.
[Közben most láttam a hely Facebook-oldalán, hogy héköznap délben izgalmas, tradíconális francia ebédmenü is van!]

Ez az "apróság" lemaradt:

Lou Lou
Cím: VI., Székely M. u. 2.
(a volt Fausto's helyén, ami összebútorozott az Osteriával a VII., Dohány u. 3. alatt)
Facebook