Egy balatoni bisztró, ahol úgy sütnek halat, mint a nagyok
2013. július 30. írta: világevő

Egy balatoni bisztró, ahol úgy sütnek halat, mint a nagyok

A Balaton körüli minőségi étkezés nem egy új probléma, ezért aztán én is minden lehetőséget megragadok, ha van remény valahol. A hétvégén nagyon kellemes élményem volt, ráadásul sült hal témában, ami ugye nálunk általában kimerül a mirelite hekkben és iglu kapitány rudacskáiban. Olyan hely még akad 1-2, ahol mondjuk néha-néha fogast is sütnek, de olyan, ahol kicsit sem drágán olyan halat kapunk, mint a komoly éttermekben, nem nagyon. Mostanáig.
[A szokásosnál sokkal hosszabb bejegyzés ez, raádásul még folytatása is lesz, de annyira szimpatikus, valódi és jó a kezdeményezés, hogy szerintem bőven megérdemlik.]

20130727-1.jpg

Már tavasz vége óta tervezem, hogy megnézem végre a balatonhenyei Fekete Bárány manufaktúrát, de valahogy a külföldi túrák leszervezésében jobb vagyok, így mindig halasztódott a dolog. A hétvégén viszont végre eljutottam, ha nem is a gazdaságba (oda majd ezen a héten tervezek), de legalább az általuk kitalált és szervezett valódi biopiacra és az általuk üzemeltetett bisztróba ugyanott, Balatonfüreden a camping mellett.

IMG_0519-1.JPGEz gyakorlatilag a "görög falu" (most már Sun City) magasságában van, azaz Füred vége, a camping után Tihany felé. Érdemes kimenni a szervizútra a körforgalomnál. Itt szerveznek minden szombaton biopiacot "Bárányék", érdemes korán kelni, mert csak 1-ig tart nyitva a piac, a többi egység, a borbár, a Malackrumpli bisztró viszont még ezután is, sőt, a hét többi napján is rendelkezésre áll.

IMG_0482-1.JPG

Biopiachoz biobiciklitároló dukál:

IMG_0517.JPG

A vendéglátós vér csak előtört Járosi Tamásból, aki pedig mindent megpróbált, hogy elszakadjon a családi hagyományoktól. Belevágott egy igazi családi biogazdaság kiépítésébe Balatonhenyén, hozzá még egy blogot is ír (Fekete Bárány), és kifejezetten szívesen vesz mindenféle bátorítást, ugyanis jelenleg cseppet sem úgy mennek a dolgaik, ahogy azt megálmodták.

IMG_0490-1.JPG

Az egész projekt, vagy sokkal inkább totális életmódváltás célja az volt, hogy a családjával lehessen, teljes életet élhessen. Ez részben már megvalósulni látszott, de a balatonfüredi BioBalaton biopiac megszervezésével újra felborult az élet. Persze addig sem a folyamatos hedonizmusról szólt a gazdaság ellátása saját erőből, de a piac szervezése, az építkezés, a felszolgálás, irányítás, koordinálás az elmúlt hónapokban elég alaposan felőrölte a tartalékokat. A maradékról meg gondoskodott az időjárás és egyéb problémák, így termésből is rengeteg (80%!) elpusztult.

IMG_0491-1.JPG

De szó sincs arról, hogy Tamás panaszkodna, ezt csak én emeltem ki, pedig a fő mondanivaló ennél sokkal izgalmasabb: ezen a biopiacon biotermékeket árulnak biotermelők. Első hallásra banálisnak tűnhet ez a kijelentés, pedig egyáltalán nem az, a biopiacok túlnyomó többsége esetében ugyanis inkább fantázianévről van szó, nem pedig kategóriáról. A füredi piac esetében viszont minden egyes termelőt ők maguk ellenőriznek, meglátogatnak, hogy ne fordulhasson elő, hogy a szokványos ipari termékeket árusító eladók jelennek meg itt is. 

IMG_0521-1.JPGA piacról később még jön pár fotó, de azért én első sorban enni mentem, amire itt meglepően magas minőségben van lehetőség. Szintén a család üzemeltetésében nyitottak egy bisztrót, a Malackrumplit, ennek az egyik fő funkciója, hogy megkóstolhatók is legyenek a piacon kapható termékek. Nem csak a sajátjaikat használják ezért a főzéshez, hanem a biopiac többi termelőjének termékeit is, a sajtok természetesen a sajtosoktól (főleg juh és kecske, de van tehén is), a mártásokban, garnírungban gyakran szerephez jutnak például egy német hölgy saját készítményei is. A piacon eleve kóstolható szinte minden, de azért mondjuk a krumpli valódi tudásának megismeréséhez csak ez az út vezet. A névből is adódik, de a hazai alacsony halfogyasztási kultúrára is visszavezethető, hogy még a 40 fokos hőségben is főleg a zsírra jönnek a vendégek. Ezt nem is tudom igazán elítélni, főleg mivel én se tudtam ellenállni, amikor megláttam a táblán a borjúmirigyet zsályás vajban pirítva.

IMG_0511-1.JPG

És tényleg óriási hiba lett volna kihagyni, fantasztikus élmény volt, tökéletesre sütve, jó minőségű alapanyagokból, házi kenyéren tálalva.

Na de nézzük azt a halat! Illetve halakat! Van ugye a busa nevű hal, amit alapvetően onnan ismerünk, hogy ezt a zsíros ócskaságot próbálják ránk sózni rengeteg helyen, és komoly kihívás az elfogyasztása. Gondoltam én, aztán megkóstoltam az itteni bio-busát, hollandi mártással és a legendás biokrumplival. És olyan élményben volt részem, amit tényleg csak nagyon komoly éttermekben szoktam megtapasztalni. A hal nemcsak kiváló ízű volt, hanem tökéletesre is volt sütve, egészen más élmény volt, mint amit általában édesvízi halaknál megtapasztal az ember. Azokat általában olajban sütik/kirántják, ami nyilván nem feltétlenül katasztrófa, de nem a legszofisztikáltabb módszer.

IMG_0524-1.JPGElső ránézésre még nem derült ki, hogy ezt bizony serpenyőben sütötték, csakis a bőrös felén, aztán kemencében fejezték be a munkát. Az eredmény pedig komolyan mondom, hogy nagyon meglepett, kiváló, ízes, szaftos, nagyon jó textúrájú hal, talán erről a képről is látszik nagyjából a lényeg:

IMG_0530-1.JPGAzért belekóstoltam a pontyba is, ugyanaz a szakértelem és minőség fogadott, tökéletesre sütve ez a hal is sokkal többet tud annál, amennyire a hírhedt pontypatkó engedi kibontakozni. Nagyon ajánlom megkóstolni mindkettőt, sok előítélet ledől... 

IMG_0525-1.JPG

A ponty alatt blansírozott mángold, körülötte pedig egy szuperjó sóska pesztó! Ezzel itthon is fogok kísérletezni, mert nagyon izgalmas átdolgozása a klasszikus genovai verziónak:

IMG_0485-1.JPG

Ahogy említettem, a piacon szinte minden kóstolható, például a sajtok is:

IMG_0507-1.JPG

IMG_0504-1.JPG

Ezek nem, de legközelebb feltankolok, paradicsom és paprika különböző verziókban, az ivólétől a paradicsomvízig:

IMG_0487-1.JPG

Ilyen volt előtte. Ez pedig a mángold, ami a ponty alá került:

IMG_0493-1.JPG

Aki csak iszogatni jön, arra is van bőven lehetőség, szörpök (a tárkonyos volt a kedvencem), pálinkák, sörök és borok (autóval voltam, így alkoholost nem kóstoltam):

IMG_0499-1.JPG

Az egész piac nagyon jó hangulatú, egyelőre nincs óriási kínálat, de azért lehet találni bőven izgalmas dolgokat. A halakat pedig tényleg kötelező megkóstolni!

A piacról és a Malackrumpliról itt vannak a hírek.

Rengeteg kép nagyban itt, és a héten megnézem a henyei biogazdaságot is, arról is lesz majd képes beszámoló!

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr145430245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lavór 2013.07.30. 14:34:07

Végre megmenekültünk! Hála a piac és a bio szó feltalálójának, na meg annak, aki a két szót kombinálta. Csak azt nem értem, hogy ha bio, attól miért kerül mindjárt valami háromszorosába? A végtermék viszont tuti jó lesz: bio szahar. :D

OftF 2013.07.30. 15:34:29

@lavór: nem pont erről szól a cikk, de azér biztos.

kovácspéterke 2013.07.30. 16:48:33

@lavór: a bio minősítéshez elég sok mindennek kell megfelelni, nem lehet nagyüzemi mértékben termelni stb. A ggole egyébként a barátod, amíg beírtad a kommentedet, rá is kereshettél volna, h mit jelent az, h bio.

És hogy miért ajánlott fogyasztani? mert finomabb, mint a bármikor előállított, felfújt zöldség, nem viszel a szervezetedbe permet és műtrágyamaradványokat, helyi embereket támogatsz spanyol gazdák helyett. persze nem kell biot venni, de okoskodni sem érdemes, ha valamiről nem tudsz semmit.

2013.07.30. 16:50:54

100 Ft-ért miért lenne 3-szoros a kukorica, Tescoban ennyiért szart, piacon kicsit drágábban jót vettem...

lavór 2013.07.30. 16:52:32

@Mrs. Jackman:

Hol láttál arra irányuló kérdést a kommentemben, melyben érdeklődnék, hogy mit is jelent a "bio" szó vagy annak jelentése, a termelési, tenyésztési kérdések körében?

lavór 2013.07.30. 16:52:32

@Mrs. Jackman:

Hol láttál arra irányuló kérdést a kommentemben, melyben érdeklődnék, hogy mit is jelent a "bio" szó vagy annak jelentése, a termelési, tenyésztési kérdések körében?

webdiag.hu · http://www.webdiag.hu 2013.07.30. 16:56:38

bio-busa :))) hehehe-hihihi, ez naggyon jó!
bioplanktonnal etették? ugyan mitől lesz egy busa bio? (meg ehető? :))

motoroskonyhaja 2013.07.30. 17:49:59

Ez egy nagyon jó kezdeményezés Részedről, gratula! Remélem van még pár ehhez hasonló a tarsolyodban... Minőségi ételek a tömegek számára is elérhető áron, ezt hiányoltam eddig a blogodból. Jó dolog látni, hogy tőlem nem is olyan messze ilyen helyek is léteznek. Amit kicsit hiányoltam, az az ételek részletesebb körbejárása (pl. milyen választékot ölel körbe a bisztró, mi a sajtokról a vélemény, stb.)
Várom a folytatást ;)

min 2013.07.30. 19:15:32

a bringa tároló mitől bijó? :-D A fém bióbb...

min 2013.07.30. 19:31:43

@lavór: bio kerékpártároló :-))))))

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.07.30. 20:11:48

Hát ez baj... NAAAGY baj... Pont a kempingbe megyünk... Ebből kegyetlen nagy kajálások lesznek... :)

Pierr Kardán 2013.07.30. 22:30:39

"megkóstoltam az itteni bio-busát"

Ezt a busát 5 évig (mert annyi idő alatt nő meg) egy tiszta vizű, de planktonban gazdag tavacskában tartották, távol a Balaton szennyvizes, fekáliás vizétől?

jet set 2013.07.30. 23:44:00

@Pierr Kardán: Pont hogy nem, ettől lesz természetes. Sokkal jobb, mint egy halgazdaságban felfújt hal.
Amúgy a biorajongókat megnézném egy vakteszten.

Mister Gumpy 2013.07.31. 01:27:20

@jet set: Én meg megnéznélek téged fél évvel egy szomszédbeli atomerőmű felrobbanása után, még büdös se volt.

Gelencsér László 2013.07.31. 11:20:02

Nagyon örülök hogy hasonló cikkekkel bátorítod a lelkes, fanatikus vállalkozásokat. Bízok benne hogy Övüké a jövő! Sok sikert Nekik, a rosszindulatú emberekhez meg türelmet Neked!

fabatka2 2013.07.31. 11:55:00

Pierr Kardán 2013.07.30. 22:30:39
"távol a Balaton szennyvizes, fekáliás vizétől? "

Hm... Mikor láttad utoljára közelről a Balaton vízét? Ugyanis szinte ivóvíz minőségűre tisztított szennyvizet engednek vissza tóba a vízművek. A Balaton vízminőségéhez nem is hasonlítható a halastavaké - mint ahogy a tenyésztett halak íze sem a Balatonban fogottakéhoz.

zsékategóriás pornósztár 2013.07.31. 14:24:42

@lavór: seggarc, a saját hozzászólásodat se tudod értelmezni? "Csak azt nem értem, hogy ha bio, attól miért kerül mindjárt valami háromszorosába?" nem te írtad, he?

lavór 2013.07.31. 14:28:25

@zsékategóriás pornósztár:

Nem vagy te egy kicsit sznob? Nem hinném, hogy a vegyszermentes termelés megháromszorozná az árat.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.07.31. 14:33:00

@motoroskonyhaja: @Gelencsér László: köszönöm szépen, én is nagyon örültem nekik és remélem összejön, amit terveztek!

@jet set: engem nehéz lenne biorajongással vádolni, még inkább kicsit "gyanús" is nekem általában, de ezek az ételek nagyon meggyőzők voltak.

@zsékategóriás pornósztár: plz, trágárkodás nélkül oldjátok meg, hogy ne kelljen törölnöm. köszönöm.

2013.08.01. 21:59:46

Sok minden eszembe jutott, elnézést, ha kissé csapongó lesz.
A busa nem a kedvenc ízem. Viszont pár évvel ezelőtt hasonlóan kezdtem sütögetni, mint ahogy itt látjuk a posztban, igaz hollandi mártás helyett csak laza tejfölösen, és jó.
A ponty nagyon jól néz ki. Végre nem patkó vagy valami szétcseszett bőrigvágott filé! Szintén pár éve már annak, hogy én is hasonlóan kezdtem szeletelni a potykát, és sütni például paradicsomos kapribogyós szósszal körülötte.
Egész más ízek jönnek elő a pontyból!

A földrajzi helyzethez visszatérve. Ahogy már pár napja írtam, én is most jöttem vissza arról a környékről, ahol 2 év után jártam ismét. Két éve Tihanyrévnél roston sült fogast rendeltem, és egy egészen kiváló ételt kaptam, bőrén sütött fogas filét, zöldekkel, kiválóan sütve. Családom szintén jól rendelt. Nosza, idén is megálltam ott, a helynek nyilvánvalóan új tulajdonosa van, az gazdag étlap eltűnt, ami botrány, hogy a neten még mindig ott van a mostanra hamissá vált étlap. Nagy csalódás volt, ezért is lettem kíváncsi, hol is jártál! :)

Ítéld meg magad, ez volt:
www.cafetihany.hu/?mid=0

Ez lett:
tihanyipizzeria.tihanyinfo.com/Cafe_feeling_etlap.html

Be ne tegye senki oda a lábát se!

2013.08.01. 22:17:14

Ejnye. Bocs. Azt hiszem rosszat linkeltem másodiknak. Elnézést az érintettektől. Még keresem, de lehet meg se találom az új felállás étlapját a neten.
Lényeg, pár pizzát lehet ott kapni, ahol előtte a gazdagabb étlap volt, és egy korsó sört 980-ért, röhej. :)
A második linket légyszi töröld, ezzel együtt, elba*tam.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.08.14. 19:33:03

Jelentem kipróbáltam.
Az eredmények vegyesek.
A halat valóban nagyon profin készítik, ezt mindenképp el kell ismerni! A ponty kifogástalan volt, pontyízű, de feszes húsú, nagyon finom. A bőre ízletes, roppanós.
Sajnos azonban itt meg is áll a dolog, a többi kicsit sántít. (Kisebb társasággal voltunk, nagyjából egybehangzó vélemények voltak, aki valamivel jártasabbak a gasztronómiában, azok többre értékelték a helyet, a "képzetlenek" nem voltak lelkesek.)
A szörpjeik rettenetesek, jó esetben szinte teljesen ízetlenek, rosszabb esetben kellemetlen háttérízük (de csak az!) van.
Az egyik tesztelő szerint ízetlen az egész, nincs harmónia a tárnyéron, pedig nem egy vad zabálóról van szó, hanem a lágy ízeket kedvelő hölgyről.
Személy szerint úgy éltem meg, hogy a ponty alá tolt mángolt elég kutyaütő módon volt elkészítve, több helyen keserűre égett, sótlan (amúgy a hal is sótlan volt). A pesto - amellett, hogy nem igazán illett a tányérhoz - kissé fáradtnak, ízetlennek tűnt.
A desszertek kellemesek voltak, bár egy eperkuli kissé mintha már "túlpezsegte" volna magát a melegben (vagy alkoholosan készült, de nem az előnyére).
A hely egyébként a leírtaktól függetlenül megér egy próbát, mert tényleg megvan a jó szándék és az akarat, kedvesek, udvariasak, látszik, hogy van koncepció a dologban. Sajnos azonban rettenetes az elhelyezkedése, így a hírverésen kívül nem igazán látok esélyt arra, hogy széttépjék őket a vendégek. Az útról láthatatlanok (csak egy szervizút megy mellettük), rendes portálja sincs (legalább is nem látszik rajta, hogy az ott egy bisztró lenne), átmenő forgalom egyszerűen alig van.

fekete-barany.blog.hu 2013.08.29. 10:13:51

@Before: Helló, elnézést ha csalódást okoztunk. Legközelebb szóljatok, ha valami nem jó, azonnal korrigáljuk, vagy legalább megvendégelünk benneteket. Az eper kulit nem értem, utoljára június elején volt eprünk.
süti beállítások módosítása