A vietnami marhahúslevessel kapcsolatos függőségem nem hagyott alább a francia fővárosban sem, ezért aztán alaposan utánajártam, hogy hol árulják a legjobbat, és el is mentem megkóstolni. Volt hozzá meglepetés is.
Rengeteget írtam már eddig is a phó levesről és még fogok is, az biztos, most viszont egy kis meglepő franciás történelmi színezék is kerül a levesbe. A legjobb phó után nyomoztam Párizsban, mint kiderült egy olyan helyen árulják, ami már magában is elég különleges: csak hétfőtől szombatig van nyitva, és csak napközben ezeken a napokon is, és egészen minimális a kínálat.
Van belőle nagy és kicsi, ami árban alig kevesebb, na és bo bun, egy marhahúsos tésztaétel, ami szintén nagyon finom (és vicces módon pár napja megjelent Budapesten is, a Hai Nam kínálatában), de én - kattanásomhoz méltó módon - természetesen a phó-re mentem.
A hely különlegessége még, hogy nem egy közönséges épületben kapott helyet a phó büfé, hanem Párizs legöregebb házában. Erre bizonyíték nincs, a neten igyekeztem utánajárni alaposan, a legtöbb forrás szerint igaz, de azért nem teljesen kizárt, hogy csak az _egyik_ legöregebb házról van szó, de az ránézésre is látszik, hogy nem újépítésű az épület.
Elvileg a 17. század első felében épült, ami még nem tűnik nagyon réginek, de mivel Párizs sokszor leégett, nem nagyon állnak ennél régebbi házak a városban.
A hely meglehetősen családias, gyakorlatilag egy kis szoba, eleve egy család is csinálja, de a vendégek számára is átadják a családias hangulatot azonnal, hiszen nincs válogatás, a vietnami néni egyértelműen jelzi, hogy melyik asztalhoz kell leülni, aztán, ha jönnek új vendégek, előbb-utóbb minden egyes szék gazdára talál.
Aki el akarja kerülni a hosszú sorban állást, mint én is, idejön legkésőbb 12-re, utána ugyanis egyre hosszabb sor alakul ki az utcán, de hiába a nagy kereslet, nem hajlandók meghosszabbítani a nyitva tartást, itt rend van. A rendelés elég egyszerű menet, ahogy a fenti étlapból is látszik, ami egyben az itallap is, nagy trükkökre és hosszadalmas lapozgatásra itt nincs lehetőség. Aztán érkezik a leves, forrón, ahogy azt kell.
Nagyon finom illat, szuper minőségű marhahús, és az itthon egyáltalán nem szokásos két összetevő: vöröshagyma és húsgolyók uralják a képet. Utóbbi nekem őszintén szólva nem sokat ad a sztorihoz, a teljesen homogén húsgolyók se ízre, se állagra nem vehetik fel a versenyt a vékony szelet húsokkal.
Érkezik mellé rengeteg csíra, menta és citrom is, na és persze az asztalon további utánízesítési lehetőségek is rendelkezésre állnak, főleg szószok formájában (szója és chili), de a nagy kedvencem,a Hoa Senben és Hai Namban is standard ecetes chilis fokhagyma nincs. És persze a chiliszósz is a világon mindenhol elterjedt amerikai gyártmány, nem házi készítésű, ahogy a Hai Namban.
Azért a leves persze így is nagyon finom és autentikus, különleges élmény a sok franciás íz között.
Song Heng
3 Rue Volta
75003 Párizs
Csináltam egy közvéleménykutatást a Facebook-oldalon, van már rengeteg válasz, az elsöprő többség nagyon pozitívan áll hozzá, kíváncsi vagyok a te tapasztalataidra is a levessel kapcsolatban, ettél-e már, ízlett-e. Ja és itt a bizonyíték, hogy nem csak beszélni szeretek róla, az RTL reggeli főzőműsorában meg is főztük Mautner Zsófival.
Azért az nagy megnyugvás volt, hogy nem lettem szerelmes az ottani phó-be, továbbra is hűséges maradok az eddigi kedvenchez, nem csak praktikus okokból.
Jövő csütörtökön pedig újra Világevő Vietnami Vacsora! Érdemes hamar bejelentkezni, mert elég hamar el szoktak fogyni a helyek erre az autentikus ázsiai lakomára.