A világ legjobb éttermében: gasztroopera!
2013. május 06. írta: világevő

A világ legjobb éttermében: gasztroopera!

Na ilyet még Ferran Adriá se csinált, pedig a katalán nagymester igencsak átalakította El Bulli nevű éttermében azt, hogy mit is gondolhatunk vacsoraélménynek. Az éppen frissen a világ legjobb éttermének megválasztott El Celler de Can Roca legendás fivérei nem elégednek meg azzal, hogy egyre jobb és jobb ételeket főznek, valami egészen különlegest akartak alkotni.

can roca.jpg

És itt ugye szó sincsa arról, hogy gyanakodnunk kellene, hogy egy amúgy döglődő étterem próbálja egy ügyes PR-fogással felkelteni a figyelmet. A Roca tesók nyilván eddig sem küzdöttek az üresség kínjával, a 2013-mas San Pellegrino lista első helye után pedig eleve borítékolható, hogy a következő hónapokban még az étterem utcájába se nagyon lehet majd bejutni. De azért csak összedobtak egy gasztrooperát, íme az előzetes és némi háttérinfó (spanyol, angol felirattal):

Az El Somni ma este debütál Barcelonában, azaz nem az étteremben, hanem egy külső helyszínen, aztán megkezdi a turnéját, nem sikerült megtalálnom, hogy milyen helyszíneken, de amúgy is úgy tűnik, hogy csak 12 különleges meghívott vendég élvezheti majd az előadást mindenhol. 

Ilyen a helyiség, ahol az étkezés zajlik:

el-sopar-el-somni.jpg

Ez a videó egyébként talán többet elárul arról, hogy mire is számíthat a vendég/néző:

Vajon abból mire lehet következtetni, hogy a 12 felvonásból készült kedvcsináló képek pontosan negyedén félmeztelen nő látható?

Acte-4.jpgDe van más is, ami feszültségről gondoskodik:

Acte-10.jpg

Acte-12.jpg

acte6.jpg

Itt meg lehet próbálni részletesebben is tájékozódni, ha lemeradnánk a vacsoráról, amire azért elég jó esély van, akkor könyv, kiállítás vagy mozifilm formájában még van esélyünk élvezni az élményt.

Itt van a menü, vagy inkább a felvonások? És érdekes módon  még az angol verzió tele van hibával...

Prelude: vízi nimfa
langyos zöldségleves, csírák, virágok és élet

1. Az álom elkezdődik
Hold [vajon jól átsütve vagy medium?]

2. Űr
Habok fagy inidia füge

3. Ophiuchus
Elektromos angolna

4. A tenger mélyén
Rákok, plankton, rózsák, tengeri sün,kagylók, tengervíz és más rákok

5. Hespiredes kertje
Anarchia

6. Az udvarlás
ying yang Palo Cortado osztriga fokhagymával

7. Érzékiség
Pueblano galambmell moléval, grillezett eperrel és rózsákkal

8. Alma/Törékeny
Aranyalma

9. Háború
Vadnyúl vérnaranccsal és céklával

10. Kegyelem/Halál
Parmentier burgonya lila csontvelővel és kaviárral, lila virágokkal, és tömjénfüsttel

11. Dicsőség
Kovászdesszert

12. Ébredés
Édes tavasz

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr695284733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rostást · http://rostigastro.blogspot.hu/ 2013.05.09. 21:27:50

Két éve ősszel jártam náluk Gironában. Kisváros, eldugott étterem, ár-érték arányban egyértelműen a legjobb háromcsillagos. A Rocák nagyon jó fejek és nem hiszem, hogy ettől a nem különösen jegyzett címtől eldurran a fejük. Az ételük - és a boraik - fenomenálisak!
süti beállítások módosítása