Copacabana, áldás az autódra
2013. április 01. írta: világevő

Copacabana, áldás az autódra

Ezúttal egy ételmentes (böjti) poszt kivételesen, erős vallási tartalommal. Copacabana – nem Rio világhírű strandja, hanem a bolíviai város -  az inkák szent szigetének, a Napszigetnek a megközelítése miatt igazán fontos és egy kicsit talán furcsa vallási szokás miatt. A helyi bazilika előtt ugyanis rendszeresen áldanak meg a papok szinte bármit, amit a lelkes hívek odavisznek a főtérre e célból.

20121115-nad-copacabana-isladelsol1-1.jpg

A leggyakoribb a különböző gépjárművek alapos megáldása, nem csak kívülről, de az egyes üléseket, a műszerfalat, a motort és a csomateret is, ahova persze az élelmes hívek bepakolnak még mindenféle hasznos holmit, például vetőmagot, hogy az is részesüljön az áldásból. A gyönyörű tisztára mosott autók és buszok fegyelmezetten sorbaállva várják az áldást, virágfüzérekkel, zászlókkal, kegytárgyakkal alaposan kidekorálva.

2733_szentelesHDR.JPG

IMG_2645.JPG

IMG_2656.JPG

A slusszkulcsnak is jár az áldás, megfér rajta egymás mellett a szentkép és a Nike logó kényelmesen.

IMG_2695.JPG

Természetesen a család is igyekszik a legszebb ruhákba öltözni a nagy eseményre.

IMG_2694.JPGIMG_2653.JPGIMG_2677.JPGIMG_2667.JPG

A kocsi alapos körbeáldása után jöhet a petárdázás és az autó alapos körbelocsolása pezsgővel, de olyan alaposan, hogy a kerekekre is jusson, na meg persze a végén maradjon egy kicsi inni is.

20121115-nad-copacabana-isladelsol.jpg

Aztán jöhet a pózolás a pappal, amit a hivatásos fotós lekap:

IMG_2691.JPG

Nekem elég furcsa volt az egész, de persze senkinek se szeretném a vallásos érzéseit megbántani, az minden esetre biztos, hogy egy érdekes és különleges szokásról vam szó.

Ez pedig már útközben készült a Napsziget (Isla del Sol) felé hajózva a Titicaca-tavon:

IMG_2776.JPGlunaHDR1.JPG2597_sziklaHDR.JPG

És a naplemente pár pillanata a szigeten:

IMG_2846.JPGIMG_2958.JPGIMG_2963.JPG

És ha már húsvét van, egy kis bárányozás az Isla de Solról:

IMG_3312.JPGIMG_3325.JPG

A fotók ezen a túrán készültek.

További óriáscukiság itt!

És van még a végére egy örömteli bejelentés!
Egy komoly amerikai befektető megjelenésével lehetővé vált, hogy a Világevő új szintre lépjen. Ennek az egyik első eleme, hogy fizetőssé válik a blog, azaz a tartalmak csak előfizetők számára lesznek elérhetők mostantól.
A pontos díjcsomagok kialakítása még várat magára. Viszont a legalább hat hónapos előfizetést választók egy engem ábrázoló akciófigurát (a Folqával és a Playmobillal folnyak a tárgyalások) és egy óriásposztert kapnak ajándékba, illetve akik megosztják ezt a posztot, kedvezményes díjcsomagokat is elérhetnek majd.
Ma utoljára még ingyen olvasható minden korábbi poszt!

logo_Vilagevo_RGB_565.jpg

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr315186918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2013.04.01. 14:55:12

És kellemes bolondok napját! ;)

mitmiért? 2013.04.11. 20:17:24

Király ut lehetett!
Kedves Vilagevo !
Szerintem a fizetőssé válás a posztod halála lesz.
De azért ne legyen igazam :-) lehet hogy megis jol átgondoltátok, de ezen s sűrű gasztro palettán a nagy nihil közepén tartalomért pénzt kérni nagy bevállalás.
Sok sikert jo túrákat sok jo vilagevest.
Üdv

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.04.11. 20:44:30

@mitmiért?: köszönöm az aggodalmat, de érdemes megnézni a poszt dátumát... :)
süti beállítások módosítása