A konyhák már a spázban vannak - JÁTÉK
2013. február 22. írta: világevő

A konyhák már a spázban vannak - JÁTÉK

Jön a tavasz (állítólag), ami egyben azt is jelenti, hogy jönnek a jó kis gasztrprendezvények, amiből szerencsére egyre több van. Jövő hétvégén, amikor én is hazaérek, lesz egy olyan kiállítás és program, ami mindenkinek figyelemre méltó, akit érdekel a főzés, nem csak az evés. És jönnek a játékok is, épp csak azt kell megmondani, hogy hogy képzeled el az álomkonyhád!

konyhakiallitas_S.png

Felkértek, hogy népszerűsítsem a Konyhakiállítást, amihez persze az is hozzátartozik, hogy jegyeket lehet rá nyerni!

Maga a kiállítás rengeteg izgalmas dolgot tartogat, egyrészt konyhabútorokat, modern konyhai eszközöket, étkező garnitúrákat, másrészt van egy halom érdekes program is, leginkább Huszár Krisztián és Balatoni Brigitta bemutatójára vagyok kíváncsi, de erről majd még írok részletesebben is, itt megvan minden infó.

A feladat nagyon egyszerű:
Írd meg, hogy milyen lenne az álomkonyhád?
Nyugodtan el lehet rugaszkodni a valóságtól, az anyagi lehetőségektől, vagy akár a 21. századtól is.

Két helyen lehet nevezni: itt a blogbejegyzés alatt vagy az ehhez tartozó Facebook-bejegyzés alatt kommentben.

A nyeremény: 3 darab páros belépő a Konyhakiállításra (március 1-3.), a két főszervező és én fogunk kiválasztani egy-egy nyertest, maximálisan szubjektíven, persze a kreativitást, humort nagyra értékelve.

Beküldési határidő: február 25. éjfél!
(így még másnap meg lehet venni a legalsó linken kedvezményesen a jegyet, ha nem sikerülne nyerni.)

hobbit.jpgFotó: A hobbit című filmből

És nem, nem kell lájkolni, megosztani, barátaidat rábeszélni, örök hűséget fogadni nekem, ez egy nyereményjáték, nem vérszerződés.

Ez itt az apróbetűs rész, semmi gonoszság nincs benne, csak még pár fontos tudnivaló, olvasd el:

Az egyértelmű azonosítás és a játék tisztasága, valamint a nyertes értesítéséhez szükség lesz még egy emailre is, amit a vilagevo kukac gmail pont com címre kell elküldeni, és tartalmazni kell:
-a játékos nevét
-egyértelmű jelölést, hogy melyik az ő pályaműve (pl Facebook-profil és a feltöltés időpontja, komment esetén időpont és nicknév)
-a játékos postai címét és telefonszámát (csak a nyertes értesítéséhez kell)

A nyeremény pénzre nem váltható!

Ha képet, videót adnál be pályázatként, vagy töltsd fel a Facebook oldalra a fenti linken, vagy bármilyen megosztóra (Indavideó, YouTube, stb) és linkeld be onnan.

Fejenként csak egy pályaművet fogadunk el, aki többel jelentkezik, kizárja magát a játékból.
Facebookon csak saját, valódi nevükkel, privát profilként szereplő játékosokat tudunk elfogadni.
A játékban való részvétellel a beküldő hozzájárul, hogy a Világevő blog felhasználja a beküldött pályaművét a blogon és/vagy Facebookon.
A blog semmilyen jogi felelősséget nem vállal, a nyeremény készpénzre nem átváltható. A változtatás jogát fenntartjuk.
A zsűri döntése megfellebbezhetetlen.

Itt van kedvezményes jegyelővételi lehetőség még pár napig.

A Konyhakiállítással kooperációban készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr705097962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadkortefa 2013.02.25. 16:24:36

Kedves Világevő!
Már 18 éve minden nyáron részt veszek nomád cserkésztábor(ok)-ban és az ottani konyhák a kedvenceim. Mi építjük, szigorúan kidőlt fákat és vásárolt széldeszkákat felhasználva, csakis spárgával rögzítünk mindent. Itt főzünk nyílt tűzön 30-40 főre bográcsban és hatalmas edényekben. Akár 40 fok van, akár esős nyár, a tábori konyhának mindig üzelemnie kell. Ezért amikor a helyszínre érünk, mint Robinson Crusoe kiépítjük a tökéletes konyhánkat a fákhoz erősítve. Egyszer nagyon belemerültünk, és dakota-tűzhelyet is csináltunk, azaz a tűz a "föld alatt" égett és a füstnek is volt egy külön kivezető nyílása. Ezek a cserkésztábori konyhák az álomkonyháim, minden évben az aktuális. Igyekszem estig képet is feltölteni! :) Ráncsik Móni

S3rg3an7 2013.02.25. 16:25:09

Az álomkonyhám nyáron nyitott lenne egy tetőtéren vagy kint a szabadban, rengeteg zölddel, mini konykaherttel és szabadtéri kemencével, a hosszú, félig márvány - félig tölgyfa pulttal egy árnyékoló tetőnyúlvány alatt. Télen ugyanez, teljesen lefedve üveggel, ami azt az illúziót nyújtja, hogy még mindig a szabadban vagyok és ott főzhetek. Az egészben a nyitottság, szabadság lenne a legszebb, az, hogy főzés közben nem vagyok bezárva egy társasház kicsi lakásába.

aristocat 2013.02.25. 16:49:52

hello,

semmi extrát nem képzeltem el álomkonyhának.
csak egy tágas, világos konyhát, jázmin színű corian munkalappal, konyhaszigettel, homokfúvott üvegajtókkal beépített sütővel, microval, borhűtővel és nagy fagyasztós hűtővel, jól temperált kamrával, dominó főzőlapokkal és ami a leges- legfontosabb egy két őrlős kávéfőzővel. króm konyhagépekkel.
kb. így:
vagy csak a corian munkalap a kávéfőzővel ;)
www.minimalisti.com/wp-content/uploads/2011/11/Modern-stove-for-kitchen.jpg
www.minimalisti.com/wp-content/uploads/2011/11/Kitchen-futuristic-furniture-design.jpg

turibogyo 2013.02.25. 18:01:16

Hello!

Álomkonyhám: Földszinti, kertre néző ablakokkal. Legyen tágas és egyben legyen az étkezővel. Egy kis konyhaszigetet képzelek el középre. Indukciós lapokkal és a legfontosabb egy Falcon tűzhely lenne, mondjuk a sötétzöld.(sites.google.com/site/absouldesign/SMEG) Azért egy Sous Vide Supremet is beraknék vákumozóval, hogy kísérletezzek és a legtökéletesebb steaket süssem amit lehet. A konyhámból ki lehetne menni a teraszra a kertbe, ahol nyaranként egy Green Eggben sütném a finom BBQ oldalasokat. A konyhámban minden fából készülne,hogy a tradícionális vidéki hangulatot idézze. (ilyen: www.facebook.com/photo.php?fbid=352420694865289&set=pb.217921908315169.-2207520000.1361810824&type=3&theater) az étkező pedig ilyen lenne: www.facebook.com/photo.php?fbid=370620056378686&set=pb.217921908315169.-2207520000.1361810775&type=3&src=https%3A%2F%2Ffbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net%2Fhphotos-ak-prn1%2F16385_370620056378686_1085247109_n.jpg&size=502%2C750
Hűtőmnek nem kell semmi extra, jó lesz egy LG side by side-os tv-vel! :)
Mivel szeretem a jó kávét (kapszulás NOT) egy kotyogós főzővel is megelégednék, de mivel fantáziálunk egy régi, de felújított Faema kávégéppel főznék finom kézműves pörkölt szemes, majd otthon ledarált kávészemekből kávét.
Mikrom nem lenne. Nagyjából ennyi, de még tudnék fantáziálgatni :)

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2013.02.25. 23:36:55

Álmomban illatkonyhám van.

A hűtőszekrény ajtaján kis illatpárnák vannak, a tűzhely fölött illatbefúvó és nem szagelszívó.
A kamra ajtaján szellőzőnyillás, mögötte kis dobozban cserélhető illatrekeszek. Az ablakon is van egy mobil illatklíma, aminek van üzemmódja minden évszakra.
Miért jó az illatkonyha?
Mert..
a) az illatklímát nyári üzemmódba kapcsolva kerti grillezés illata (mustáros tarja, grillezett zöldségek és parázson sült kukorica) lengheti be a konyhát akár decemberben is
b) a hűtőajtó illatpárnáival lehet enyhe rokfort illatot engedi a térbe pár percre, ha bor mellé sajtot kívánunk, de éppen nincs a hűtőben
c) ha nem akarunk vajon tojásrántottát sütni, mert a kezünkben van egy szelet vajaskenyér, de a sülő tojás illatát szeretnénk érezni mellé, csak bekapcsoljuk az illatbefúvót és teljes az idill
d) a kamraajtó illatrekeszével már február végén érezhetjük a főtt sonka-főtt tojás-friss kalács-torma kombinációját a "húsvét" rekeszt tesszük a szellőzőhöz.
Persze egy rendes konyha egy illatkonyhával kiegészítve, az lenne az igazán tuti. :)

aristocat 2013.02.26. 00:02:47

@aristocat: ha még ér, kiegészíteném, bár már úgy is elmúlt éjfél:
Széll Tamás legyen benne, aztán felőlem úgy rendezi be, ahogy akarja ;)

turibogyo 2013.02.26. 09:03:00

Ja most vettem észre az első link hibás, nem tudjátok megnézni a Falcon tűzhelyt ezért itt egy másik: www.chippendale-jellinek.hu/tuzhelyek2.html

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2013.02.26. 09:38:34

Köszönöm a Konyhakiállítás játékra érkezett "pályázatokat" itt is és a Facebookon is, voltak köztük tényleg nagyon jók, érdemes elolvasni őket! A nyerteseket (E. Tehéntánc, Csilla, Zsuzsi) emailben értesítem, a többieknek is tényleg köszi, jó volt olvasni.
süti beállítások módosítása