Bocuse aranya
2013. január 27. írta: világevő

Bocuse aranya

Lehetne akár egy francia westernfilm címe is, Bokűz aranya, de cowboy-kalaposok helyett szakácssipkások küzdenek meg az aranykincsért, ami véletlenül éppen Paul Bocuse-t ábrázolja. Nekem már megvolt, elég hihetetlen öröm lenne, ha Széll Tamás is megszerezné, főleg, ha neki utána nem is kellene visszaadnia, mint nekem két éve az akkori győztesnek, aki elképesztően illuminált állapotban jelent meg a győzelem utáni reggelen a séfek séfjének Collonges-i éttermében a gálareggelin.

bocuse_szobrok.jpg

metrofejlec.jpg

Rasmus Kofoed minden elért, amit a Bocuse d'Oron el lehet érni. Ő volt a Bocuse d'Or történetének legnagyobb küzdője, aki addig tért vissza újra és újra, amíg sikerült végre Bocuse aranyát megszereznie. 2005-ben bronzverzióban vihette haza, 2007-ben az ezüst is bekerült a vitrinbe, de egészen 2011-ig kellett várnia, hogy végre meglegyen az arany is. És ehhez persze mindig meg kellett vívnia Dániában az országos selejtezőn is a továbbjutást, aztán az európai selejtezőt is. És végül mégis az enyém lett az aranya:

bocusedor-szobor-nalam-1.jpgVégül sajnos visszaadtam neki...

Szóval ez az a trófea, amiről a világon rengeteg séf álmodik, és készül a nagy versenyre hónapokon keresztül. Nem egyszerű a dolog, hiszen alapvetően kivétel nélkül aktív szakácsokról van szó, azaz eleve dolgoznak egy étteremben, emellett kell megoldaniuk az edzést, gyakorlást, vagy esetleg elintézni, hogy szabadásgot kapjanak erre az időre, de elég nehezen mond le bármelyik étterem a legjobb vagy az egyik legjobb szakácsáról.

Két éve így örültek neki:

IMG_1557.JPGIMG_1503.JPGIMG_1541.JPG

Széll Tamás esetében ez egész egyszerűen működött, a Michelin-csillagos Onyx étteremben elég összeszokott gárda működik, ráadásul ő hivatalosan csak a második ember a csapatban, Szulló Szabina mögött, így talán kicsit kevésbé fájó a hiánya. Azt nem tudom, hogy az arany szobrocskáról álmodik-e ő is, vagy csak a tisztes helytállás a cél, az mindenesetre biztos, hogy még a legoptmistábban nyilatkozó szakértők és csapattagok sem villantották fel ennek az esélyét. Már az első tízbe kerülése is óriási siker lenne. Brüsszelben, az európai mezőnyben ugye 9. helyen végzett, viszont a világ többi része általában nem nagyon szól bele az élmezőny alakulásába. A dobogóra például eddig csak egy tengerentúli jutott fel, a második versenyen, 1989-ben Szingapúrból. Még Amerikai sem, pedig ott aztán tényleg mindent megmozgatnak a sikeres szereplés érdekében. Maga Paul Bocuse is arról álmodozik, hogy az Egyesült Államok nyerje a versenyt, ez nyilvánvalóan jót tenne a nemzetközi népszerűségnek is, ha nem európai háziverseny lenne, illetve a 86 éves séfnek erős személyes kötődése is van, de erről majd egy másik alkalommal. 

Így készült Széll Tamás az európai döntőre (A Kondéros csajok videója):

Az USÁ-ban olyan nagyágyúk segítik a felkészülést, mint a lyoni származású Daniel Boloud, aki 3 csillagos éttermet visz és a két éttermével is egyarán három-három csillagos Thomas Keller. (akivel volt alkalmam még 2010-ben beszélgetni, épp az akkori Bocuse d'Or európai döntőn, Genfben.) Az egyre több invesztált pénz és energia ellenére minden idők legjobb amerikai szereplése még mindig csak a hatodik helyhez volt elég, óriási csalódást okozott ezután két éve, amikor már csak a 10. hely jött össze. De a jó eredményhez skandinávnak kell lenni, 2011-ben a dobogón kizárólag ők álltak, és az első 7 helyből összesen 2 helyet engedtek át máshonnan érkezőknek. Tamás felkészülését is segítette a 2011-es és a 2009-es győztes, a dán Kofoed és a norvég Skeie. 2007-ben még egy francia versenyző nyert, 2009-ben pedig egy feljutott a dobogóra, egy svéd és egy norvég mögött, de azóta teljes a skandináv hegemónia, akik szinte a legelejétől 1991-től mindig feljuttattak valakit a dobogóra.

Így készül az amerikai versenyző:

Még a verseny előtt összeírom az összes fontos tudnivalót, tálalási időkkel, szabályokkal, hogy érthető legyen minden. És még van egy csomó érdekesség is, na meg népszerű tévedések.

Aki otthonról vagy a helyszínen szurkolna, itt érdemes csatlakozni.

És sikerült beszélgetnem a francia zsűritaggal, egy 3 csillagos séffel, ma este pedig az összes többivel is koktélozgatok egy jót, holnap pedig már a helyszínről jelentkezem, azaz lesz még bőven érdekesség a témában...

metrofejlec.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr435043805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása