A világ legöregebb 3 Michelin-csillagos séfje ugyan nem sokkal előzi meg korban a nagy francia legendát, Paul Bocuse-t (szintén 86 éves és 3 csillagos), de van közöttük egy óriási különbség: Jiro Ono, sushiséf még mindig a konyhában aktív, nem csak a vendégtérben.

A képregény főhőse nem biztos, hogy ő, de - ahogy majd később kiderül - elég valószínű, hogy ő adta hozzá az ihletet:

Persze az öreg Bocuse is minden tiszteletet megérdemel a teljesítményéért, de az tény, hogy a fő tevékenysége már régóta nem a főzés, hanem a vendégekkel való fotózkodás, nem csoda, hogy nekem is van vele jó pár közös képem a jellegzetes magas szakácssipkájával együtt. Jiro Ono viszont ott van a pult mögött a tokiói Ginza városrészben található éttermében, és rendíthetetlenül gyártja a tökéletes sushikat egy irodaépület pincéjében. Annyira tökéleteseket, hogy a Michelin inspektorokon és a bármilyen költséget vállaló vendégeken kívül a filmesek figyelmét is felkeltette, és készítettek róla egy egész estés mozifilmet is, amit remélhetőleg majd egyszer itthon is bemutatnak. Addig is itt egy részlet:

Az "étterembe" egyébként nem egyszerű eljutni, érdemes jó előre megpróbálni foglalni, amit külön nehezít, hogy csakis telefonos foglalás létezik, se email, se weboldal. És még egy apróság: csak japánul lehet foglalni. Ja és még egy: csak japán kísérővel szabad érkezni (megfelelő nyelvtudás hiányában). Ha mindez teljesül, akkor már semmi nem áll az útjába annak, hogy 20-30 perc alatt elköltsünk 100-150 ezer forintot néhány sushira. Sorban pakolja a tányérra őket, nincs szójaszószba tunkolás, vagy wasabi utánpótlás, amit odatesz, az olyan, amit ő tökéletesnek gondol. És talán érdemes is megbízni benne...

És egy részlet a filmből, a Tsukiji nagybani halpiacról, nekem eddig ott volt életem legjobb sushija (saját videóm és posztom a tonhalárverésről és a piacról itt):

Anthony Bourdain zseniális sorozatába is bekerült a Jiro természetesen, ő szimplán élete legjobb sushijának nevezte:

Egyébként egy interjúban a világ legtöbb (27!) Michelin-csillagjával büszkélkedő Joel Robuchon (csináltam vele egy videóinterjút) az egyik kedvencének nevezte az éttermet.

Ami igazán izgalmas most a dologban (amellett, hogy igyekszem közreműködni abban is, hogy bemutassák itthon a filmet) az, hogy októberben végre teljesülhet az álmom, és eljuthatok Jiróhoz a Világevő Japán Gasztrotúra keretében, amire az utazási iroda tájékoztatása szerint érdemes sürgősen jelentkezni, mert nagyon limitált a csoportméret! A magyar nyelvű gasztrovezetést én adom, de lesz japán kísérőnk is állandóan, azaz a foglalást, tájékozódást és az egyéb nyelvi akadályokat gond nélkül vesszük majd, miközben brutálisan jó gasztroprogramokra megyünk. (Itt van a részletes program)

Bár nem biztos, hogy épp Jiro Ono adta az ihletet, de azért elég valószínű a fentiek alapján, hogy tőle kölcsönözte a nevet Bourdain a gasztroakció-képregényéhez, ami Get Jiro! címmel jelent meg pár hete. Igyekszem beszerezni, elég vicces lehet abból kiindulva, hogy a tévésorozatait kísérő könyvei mennyire jók. Az is kiderül belőle, hogy nem érdemes California tekercset rendelni egy magát komolyan vevő sushiséftől...