Közép-Amerikához természetesen hozzátartozik a latinos életstílus is, ennek megfelelően nem hatkor étkeznek utoljára az itteniek, és szívesen kajálnak az utcán, főleg sötétedés után. Ilyenkor nyitnak a standok, grilleznek, sütögetnek, csinálnak rengeteg finomságot, amik egy hagyományos vacsora helyett is nagyon jók, de mondjuk egy buliból hazafelé tartva még inkább tökéletesnek tűnnek.

Ilyen például a taco, ami kifejezetten életmentő tud lenni, persze frissen sütögetve a belevalókat, és komoly szószválasztékkal kínálva, amit utólag, önkiszolgáló módon lehet adagolni, személyes kedvencem a picante, azaz csípős salsa és a guacomole volt, sok-sok korianderrel (a képen az alsó kettő).

Úgy tűnik, hogy az utcai kajás standok a kolumbiaiak kezében vannak, a kisközértek pedig - talán meglepő módon -  szinte mind kínaiban.

Íme egy kolumbiai tulaj, elégedetten terpesztve a robogóján a stand mellett:

Ez pedig maga a stand, szerintem zseniális a füstelszívás, egy ventillátor a grill fölött, ami feljebb "rántja" a füstöt. (Egy generátorról meghajtva)

Videón jobban átjön a hangulat:

A stand fő büszkesége a sült kolbász, chorizo, de lehet kapni tarját is, és kétféle köretet: egy kukoricalepényt sajttal és egy húsdarabkákkal töltött krumplit. És mindenre osztják a szószokat is.

A kiszolgálás kifejezetten unott és kedvetlen, extra kívánságokra itt nem vevők, ha nem olyat kérsz, amit szívesen adnak, akkor könnyen előfordulhat, hogy egyszerűen ignorálnak, vagy közlik, hogy olyan nincs. De ez is hozzátartik a helyi sajátosságokhoz, itt nem variál senki, hanem alkalmazkodik a lehetőségekhez, én is így tettem.

Hétfőn jön a beszámoló a világ legjobb szigetéről és az ottani langusztavacsoráról...
[Az eddigi közép-amerikai bejegyzések.]