Saját veteményeskert
2012. február 25. írta: világevő

Saját veteményeskert

Biztos megmosolyogják a lelkesedésemet azok, akik kertes házban nőttek fel, de nekem, igazi nagyvárosi gyerekként, óriási élmény volt, amikor pár évvel ezelőtt a konyhaablakban virágcserépben felnevelt paradicsomcserjém meghozta első termését, 2-3 darab koktélcseresznye méretű paradicsomot. Még úgy is, hogy a paradicsomok egytől-egyig teljesen vízízűek voltak, de hát mégiscsak ez volt ez első élményem, amikor szárba szökkent valami az általános iskolás babcsíráztatás óta.

 

Már csak emiatt is nagyon megtetszett egyből a Közösségi Kertek alapgondolata, aminek a jegyében a városi kertészkedést igyekeznek fellendíteni, ráadásul az egészet közösségi élménnyé formálva, ami így valóban érdekes, hiszen egyrészt rengeteg támogatást és szakértelmet is adnak hozzá, másrészt annál azért kevés unalmasabb dolgot tudok elképzelni, mint hogy egy telken egyedül kapálgassak vagy gazoljak. De ha mindez mondjuk a Millenárison történik, sok hasonlóan lelkes emberrel együtt, akik szintén szeretnének saját nevelésű paprikát vagy zöldfűszert használni főzéshez, akkor mindjárt vonzónak tűnik a dolog.

 

A városban szerencsére nem csak egy helyszín van, nekem a Lecsós Kertben jutott parcella, itt már lezárták a "földosztást", de a szervezők várják még a további csatlakozókat, jelentkezőket akár a parcellákért, akár olyan területjavaslatokkal, amiket be lehetne vonni a projektbe. (itt lehet részletesen utánaolvasni a dolognak) A Millenárison volt egy gyűlés, ahol kicsit az alapokba is bevezettek minket, nagyon tanulságos volt, na meg elképesztően sokan érdeklődtek a téma iránt.

 

És az egész meg ráadásul válságkompatibilis is, biztos nem lesz olyan finom, érett és ízes a sajátom, de legalább az enyém. És még a két jófej unokahgomat is bevontam a melóba, már választottak is maguknak néhány viccesen kinéző paprika- és paradicsomfajtát, elég nagy poén lesz. Az egzotikus fajtákban a MonJardin segít, akiknél egészen elképesztő dolgok is megtalálhatók, ettől nem csak az unokahúgaim jöttek lázba, hanem én is, itt van néhány példa (az egyes, általam "termelt" különleges fajtákról majd írok részletesebben is):

 

Fotók: MonJardin

 

 

 

 

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr644119990

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tyúkokkal fekszenek a Fiatal Gazdák 2012.02.26. 16:01:45

Az animal sex offline promója is bekerült az Agrya egyesület vidéki gazdálkodást népszerűsítő projektjének marketing eszköztárába. Állítólag több ilyen képeslapjuk is van, sajnos csak ez az egy került fel a netre, ami lentebb látható. Kíváncsian várom ...

Trackback: Meg lehet élni egy falusi konyhakertből? 2012.02.26. 16:00:41

"Ráereszteni a városi fiatalokat a földekre, hogy intravénás nemzetihevületből, ábrándos parasztromantikából gazdálkodjanak, ebből max. egy észak-koreai szintű prosperitás várható el." A falusi emberek ma nagyáruházakban vásárolják meg azt az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2012.02.25. 16:19:09

Erről a narancsos jelenet jut eszembe a Tanú c filmből.

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, DE A MIÉNK!" :)

Jó kertészkedést! :)

kaoz 2012.02.26. 10:01:13

Kedves Andras,

Regota olvasom mar a cikkeidet, sajnos eddig nem tudtam erdemben hozzaszolni amator kukta reven.
Viszont a mostanihoz hasonlo otletet kitalaltak mar amerikaban, csak ott nem a szabadban, parcellakon termesztenek hanem akar NY kozepen, normal apartmanokban, hazakban. A kezdemenyezesnek WindowFarms (www.windowfarms.org) a neve, mar egeszen kiforrott technologiakat lehet latni a weboldalukon, komplett osszeszerelesi utmutatoval es tippekkel, melyik novenynek milyen tapanyagra/foldre/komposztra van szuksege ahhoz hogy termest hozzon akar az ev 7-8 honapjaban.

A kitalalo holgy eloadasat pedig a TED-en lathatod: www.ted.com/talks/britta_riley_a_garden_in_my_apartment.html

Kellemes kerteszkedest!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.26. 10:08:53

@kaoz: Kedves kaoz :)
köszönöm, szuper, megnézem, elolvasom, izgalmasan hangzik! Szerencsére itt a projekt keretében a KözösségiKertek ad(nak) szakértő kertészt is, akit lehet faggatni, illetve ők is közzétesznek közben mindenféle hasznos infót, sőt, például összegyűjtött esővízről is gondoskodnak az öntözéshez.

2012.02.26. 14:37:56

egyelőre csak 1 közösségi kert van, a fügés kert mögül kihátrált, aki adta volna a területet

Krutzifix 2012.02.26. 16:44:17

@aszakács: Ha jól látom, Kaldenekker egyedül műveli a kertjét, míg ennek a kezdeményezésnek a nevében van a(z egyik) lényeges eleme: közösségi.

Egyébként sokfelé vannak ilyen kis magánkertek, balkonokon, ablakok között, házak kertjében, vagy a közterületből lekerített néhány négyzetméteren.
Sok sikert kívánok ehhez a "közösségi kertészkedésnek", de szkeptikus vagyok a téren, hogy tele lenne a "nagy falu" ilyen kertekkel... Nem is olyan egyszerű dolog ez!

hexensussz 2012.02.26. 16:56:08

T. (Leendő) Kerteszkedők!

Majd az első szezon után kérnék tisztelettel egy rövid élménybeszámolót,és tájékoztatást a befektetés költségeinek és a termés értékének arányáról!
(Ha optimista vagyok, akkor 2:1 arányt tippelek. De lehet, hogy rosszabb lesz.)

bagoj ur 2012.02.26. 17:27:36

Engem meg éppen ellenkezőleg, idegesítene ha mellettem mások is művelgetnék a földet, átdobálnák hozzám a szemetet meg a gazt, lelopnának mindent.

Nálunk a társasház közös kertjében volt közös (felosztott) kiskert, Édesapám még gyümölcsfát is ültetett, hozzád hasonlóan igen lelkes volt. A szomszédok egy idő után nem jöttek már kapálni meg locsolni, csak - éjjelente - szüretelni (hozzánk).

Az a tuti, ha a kertemben nem jár senki, és magas kerítéssel van védve. Neked sok szerencsét és kitartást kívánok!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2012.02.26. 17:51:08

@hexensussz: én fogok közben is élménybeszámolózni, persze azt nem tudom, hogy mint befektetés mennyi értelme a van a dolognak, de nem is ez a lényeg nekem.

@bagoj ur: erre nem is gondoltam, remélem itt tartós lesz a lelkesedés! amúgy ha jól tudom, vannak szankciók is a lusták ellen :) köszi!

kokog 2012.02.26. 18:24:21

"biztos nem lesz olyan finom, érett és ízes a sajátom, de legalább az enyém"

Finomabb lesz, mint a bolti. Hidd el, tudom, mit beszélek :-)

füles1098 2012.02.26. 19:06:52

Angliában is vannak közösségi kertek, a háború idején hozták létre őket, önellátás céljából, ha jól tudom. Itt még ma is szorgalmazza a kormány, az emberek kedvelik :)

nyubocs 2012.02.26. 20:55:40

@füles1098:

Így van, de igazán akkor lendült fel, amikor Hugh Fearnley-Whittingstall kicsit megpropagálta.

www.landshare.net/
süti beállítások módosítása