A tökéletes ételhez nem csak a kifinomult, Heston Blumenthalos technikák és tökéletes alapanyagokon keresztül vezet az út, hanem a fizikai szenvedés és a brutális éhségen keresztül is.

Mivel ugyanezen a helyen, ugyanilyen körülmények között, ugyanezek a gondolatok - pár évvel később - forogtak nekem is a fejemben, (na jó, én csóró voltam, az a különbség, inkább a legolcsóbb sütiről, a maradékokból készült berlinerről álmodoztam, vagy esetleg a túrókockáról, ha nagyon beindult a fantáziám), ugyanezzel a "bélabával" kapcsolatban, ezért talán nem is annyira idegen ez a poszt...
[a képek a fortepan.hu-ról származnak és nem a helyszínt ábrázolják]
(Történelmi pillanat a Világevőn, az első vendégposzt.)

Innentől Marcié, bocsánat, Zsolté a szó:

"1981. december 21. péntek.
Délután három óra kettő perc.
Hőmérséklet: -3 fok.
Hóréteg vastagsága: 8 cm.

Lenkovics Zsolt (a "Serdülő II" vízilabda csapatnak szimplán: Lecsó) egy pillanatig reszketve kibámul a lábszagú, langyos folyosóról a párafelhőbe burkolódzó, jégkéreggel keretezett medencére, ahol a többiek már javában nyomják a négyszáz vegyes bemelegítést.
Bélabá a szokásos visszataszajtó steppelt irhakabátban, egy bazinagy fekete esernyő alatt tűri a szállingózó havat.
Hogyaza magasságos, vajon most mit fog kitalálni ez a perverz állat két perc késés miatt? - gondolja Lecsó elkeseredetten, aztán ledobja a papucsot meg a fürdőköpenyt, kivágja a lengőajtót, és kicsúszkál a hóban a medencéhez.
Tiszteletem, Bélabá, elnézést a késésért – köszön Lenkovics, és maga sem reméli, hogy ennyivel megússza. Bélabá kiszámított lassúsággal megfordul, és tetőtől talpig végigméri a hóban mezitláb szteppelő Lenkovicsot, aki igyekszik minél kisebbre összehúzni mind a 188 centiméterét.

Bélabá orrcimpái kitágulnak, és indulattól elfúlva sziszegi:
-Lenkovics, hogy b@szna meg téged egy taliga aprómajom! Hát mit képzelsz te? Azért, mert kezdődik a téli szünet, már lehet slendriánkodni, meg késegetni? Miiii? Ebben a hónapban már másodszor, miii? Na, mivel itt a karácsony, választhatsz, fiam. Vagy annyi síplánc, ahány percet késtél, vagy ugyanannyi bukfenc, itt a medencénél! - Lecsó seggén, a fürdőgatya alatt még ott a múltkori késésért síplánccal kapott három segges párhuzamos, zöldesbarna nyoma. Közben a nagy óra az öltöző falán alattomosan előrébb ugrott egy percet, 15.03.
Lenkovics tudja, hogy ha megpróbál alkudozni, visszapofázni, azzal végképp elrúgja a pöttyöst Bélabánál.
Gyors döntést hoz, és már csinálja is az első bukfencet a lucskos jéggel borított betonkockákon. A lába már érzéketlenre fagyott, azzal nincs probléma, de a feje, meg a gerince... - hát, ez nem sokkal jobb, mint a síplánc – fut át az agyán, de most már nyomja, gondolkodás nélkül, és a harmadik után nekifutásból csobban a medence megváltó, huszonnégy fokos ölelésébe.
Az edzés első órája még valahogy eltelik, négyszázakat nyomnak különböző úszásnemekben. A harmadik négyszáznál már túljutott a bukfenc okozta megrázkódtatáson, egyre inkább csak a közelgő vacsora gondolata foglalkoztatja.
Vajon lesz még meleg kaja, mire ő hazaér edzésről? Bátyja, az öttusázó, ez az idomtalan troll, annyit zabál, mint valami mítikus, mondabéli szörnyeteg. Hálistennek az esze is kábé annyi; múltkor betolt egy fél fazék, többféle maradékból és rizsből a kutyának kotyvasztott rettenetet, amit Lecsó anyja felejtett a tűzhelyen.
Lenkovics tovább álmodozik: Istenem, egy jó kis paprikás krumpli, vagy egy rakott kel, friss kenyérrel! Hmm, mennyei! De ha nincs meleg vacsora, csak a szokásos hideg kaják, az is jó: 30-40 deka parizer, ugyanannyi trappista, esetleg egy arasznyi kenőmájas, kiló kenyérrel, mustárral, margarinnal, persze két, esetleg három liter tejjel leöblítve... Úristen, bár már ott tartanánk! Ezekkel a gondolatokkal eltelik még hétszer négyszáz méter, és Lecsó meggkönnyebbülten észleli, hogy az edzés nagyobbik része már lement. - Uraim, van egy kis karácsonyi meglepetésem. Menjenek be a köpenyükért a folyosóra, egy percen belül itt találkozunk!
A csapat már ismeri Bélabát és az ő kifinomult módszereit, elszörnyedve zúgolódnak, miközben beiszkolnak a folyosóra. – Ez egy állat! - Még a szünet előtt utoljára halálra szopat minket! - Ugyanis az utasítás a köpenyek felvételére az edzés közepén még véletlenül sem azt jelenti, hogy Bélabá megszánta őket, és rövidebb edzést tart , hanem azt, hogy köpenyben úszás következik.

Visszaugrálnak a medencébe, és Bélabá elkiáltja magát:- Uraim, 30 perc pillangó! Én bemegyek a büfébe egy teáért. De akit a falnál látok ácsorogni, mikor visszajövök, azzal az utolsó fél órában egyénileg fogok foglalkozni! Uraim, 30 perc pillangó! - Azzal rettentőt fúj a sípjába, és elhúz a büfé irányába.
Lecsó megpróbálja a lehető legszorosabbra húzni a fürdőköpeny övét, hogy kevésbé lebegjen, és pillangózik. Persze egy vizesen kb. 15 kilós fürdőköpenyben ez nem az a szemet gyönyörködtető, lendületes mozgás, amit úszóversenyeken látni; a szenvedő alany jelentős erőfeszítéssel a vizszint fölé küzdi a karjait, esetlenül csap egyet, majd hosszú másodpercekre eltűnik a felszín alatt. Közben megcsinálja a lábtempót, ami némi haladást biztosít. Lecsó a huszadik perc után már nem érzi, hogy mindez erőfeszítést jelentene, nem zavarja a lebegő, rácsavarodó fürdőköpeny, kizárólag kajára tud gondolni - nem bírom ki hazáig, már itt a büfében eszem valamit – gondolja kéjesen – és kezdi fejben szisztematikusan végigjátszani, mit fog csinálni, ha egyszer, valaha véget ér ez a fürdőköpnyes lidércnyomás. Hajszárítással ezúttal sem vesztegeti az időt, villámgyors zuhany, öltözés, és irány a büfé! Pénze van bőven, kábé negyven forint, abból akár tele is zabálhatná magát, de nem ez a cél, csak egy kis nasi, pár finom falat, hogy kihúzza a háromnegyed órás utat hazáig...

Az uszodai büfé nagy slágere az isler. Kicsit fojtós, kicsit száraz, de ha vesz hozzá az ember egy pohár gépi kólát, és iszik egy jókora kortyot minden falatra, együtt csudajó! De az isler kicsike, meg aztán délutánra mindig elfogy... Ha nincs már isler, lehet hogy van sajtos rúd... Igaz, itt az uszi büféjében mindig kicsit sületlen, rágós a tésztája, de belül a sajtkrém, az valami isteni... Sós, de egy kicsit édes, nyúlik, folyik, és morzsáz, de mégis csodás... Vagy egy rántott húsos szendvics, na, az már komoly kaja, olyan vastag, hogy be kell roppantani a zsemle tetejét, hogy egyáltalán beférjen az ember szájába....persze a hús irgalmatlanul rágós, mócsingos és papírvékony, de a rajta lévő csemegeubival együtt mégis fincsi... Iiigen, ez az igazi, egy rántotthúsos zsömi, nagy pohár kóla, az együtt kábé huszonöt forint, még marad pénze egy islerre is, mármint ha még nem fogyott el...
Három rövid sípszó hasít keresztül Lecsó álmodozásán. _ Kellemes Karácsonyt, urak, következő edzés huszonhetedikén reggel kilenc! - hangzik Bélabá ajkáról a mennyei szózat. Lecsó elküzdi magát a lépcsőig, leküzdi magáról a mázsás fürdőköpenyt, és berohan a többiekkel az öltözőbe. Nem vesz részt a csapattársak felszabadult ökörködésében, a másnapi közös moziról szóló egyeztetésben, csuromvíz cuccait begórja a sporttáskába, magára dobálja a ruhát, és befűzetlen bakancsban botladozva fut, rohan a büfé felé.... Az előcsarnokból leválasztott kutrica üvegfala mögött teljes a sötétség, a polcok üresek, a büfésnéni sehol, és Lecsó megnyúlt arcába egy celluxcsíkon lógó kartontálcáról ásít a felirat:

A BÜFÉ SZABATSÁG MIAT ZÁRVA"

Csatlakozol Facebookon és jótékonykodsz? Nagyon helyes! :)