Lakoma a piacról 3 Michelin-csillagos stílusban
2015. július 25. írta: világevő

Lakoma a piacról 3 Michelin-csillagos stílusban

sam_5982.JPG

Alain Passard, 3 Michelin-csillagos párizsi séf privát főzőpartiján vettem részt július közepén, aztán rájöttem, hogy ha elég jó a zöldséges, otthon is le lehet utánozni valamennyire. Nincs ennél nyáribb kaja!

Borzasztó egyszerű az egész, csak be kell vásárolni a legjobb zöldségesnél, vagy még inkább őstermelőnél a piacon, és egy serpenyőben (vagy faszenes grillen), zsiradék nélkül megsütögetni az elemeket (a padlizsánnal kezdtem, azt alaposan átsütöttem, a többit, csak éppenhogy, a paradicsomot hagytam a legvégére), a végén pedig mehet rá egy kis friss parmezán, só, bors.

Az alaposan megpirított padlizsánt pirítósszerűen használta(m), tetejére friss salotta hagyma, zöld fűszerek (pl: bazsalikom, rukkola, stb.), és én még csepegtettem rá egy kis tahinit is.

sam_5975.JPG

Ezeket használtam:
bébicukkíni, cukkínivirág, ökörszívparadicsom, újhagyma, salottahagyma, rozmaring, fokhagyma (egészben kettévágva (megfelezve ezzel a gerezdeket)). Legalább olyan finom, mint amilyen színes. (Ehhez persze az is kell, hogy tényleg fantasztikusan jók legyenek az alapanyagok!)

Itt van még 5+1 nyári receptem.

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr27654520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kegyetlen 2015.07.25. 20:48:34

tovább tart megcsinálni, mint amennyit tart bennem.

Pardes 2015.07.25. 21:31:47

Most már a lágytojás is 3 Michelin-csillagos lakoma lesz, ha egy túlhájpolt szakács készíti el?

vackor1 2015.07.25. 22:45:50

@Pardes:
Igen, mert minimum ad hozzá kurkumát, gyömbért, zsályát, salotta hagymát ( mi az? ) ,természetesen csakis tahinin lehet elkészíteni ( tegye fel a kezét, akit körbekergettek az asztalnál akár csak pár évvel ezelőtt is, ha nem ezt csepegtetett a salátájára ) és egyéb kimondhatatlan , amúgy szinte ismeretlen alapanyagokat és/vagy folyékony nitrogénnal lefagyasztja és a sok "gourmet" állva tapsol és ájuldozik...
Aztán másnap kitalál megint valami marhaságot és így tovább és így tovább.

Kelly és a szexi dög 2015.07.25. 23:22:54

Na, ezt legalább én is meg tudom csinálni!

2015.07.26. 01:24:47

könnyű nyári tücsökpörkölt a kukából kiglancolt maradékokból .

fofofo 2015.07.26. 02:01:07

Jó ez! Nekem van tuti zöldséges öreg bácsikám a helyi piacon, vagyis kettő, és kb. minden második nap ilyesmit vacsorázom. 3-4 bébi padlizsán fogy egy héten. A félbevágott fokhagymafejet viszont eddig nem próbáltam, köszi a tippet. Csak azt nem értem, hogy miért szárazon? Miért nem valami jó kis olajon (úgy értem, a zöldségeket megkenni valami jobbfajta olajjal)? Ebben van valami koncepció, vagy csak így láttad/próbáltad?

kakaszem 2015.07.26. 07:47:39

Azt nem értem, hogy miért szólnak hozzá olyanok is, akik nyilvánvaló, hogy csak eltévedtek. Gyerekek, a "sajtos parizer vizes zsemlével" és a "pörkölt ezredjére" az valamelyik másik blog másik bejegyzése lesz.
Ez nem való nektek.

kék madár 2015.07.26. 07:52:54

@Pardes: de csak 200,000 forintos serpenyobol

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.26. 08:07:37

@fofofo: Itt most arra hajtottam, hogy minél kevesebb 'külső' ízt használjak, annyira jók voltak a zöldségek, de persze olajon is jó lenne.

rodenbach 2015.07.26. 09:00:49

*friss* parmezán...?

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.26. 09:23:36

@rodenbach: ellentétben a zacskóssal. Voltam pár parmezánkészítőnél, így van fogalmam róla, hogy 1-2-3 (néha még több) évig készül.

vackor1 2015.07.26. 09:45:32

Néha eltöprengek azon, hogy ha bárki hozzászól egy cikkhez - teljesen mindegy , hogy mit , ha az a cikkel kapcsolatos - akkor valaki miért "szól be" az illetőnek? Mert más a véleménye adott dologról ? A kioktató lenne az etalon vagy ez az intelligencia manapság?
Csak a megszólítottság okán - különben soha eddig nem tettem ilyet - írom most a következőket :
nem tévedtem el , kíváncsiságból olvasom el a gasztro-blogokat , még akkor is, ha nem igazán fogadom el a túlértékelt éttermek ár/érték arányát , pláne az ilyen helyeken kreált ételek élvezeti értékét, függetlenül attól, hogy nem egy ilyen helyen étkeztem már - muszáj volt - és soha nem éreztem jól magam. Most jön az, amit nem szívesen írok le, de csak , hogy értsd : valószínűleg egy év alatt többször ettem étteremben mint te egész életedben, de ez nem fair tőlem, mivel nekem nem volt nehéz ezt összehoznom , lévén volt szállodám, éttermem , saláta-és koktélbárom is.
Igaz nem mostanában, de elhiheted : van némi közöm és rálátásom erre, jelenleg is ismerek néhány embert akik ebből élnek - egész jól - és ismerem a privát véleményüket is a "szakácsművészetről".
Amit ezzel az egésszel szerettem volna, mert más blogokon is nagyon zavar : miért kell személyeskedni ha nem értesz egyet mások véleményével? Nem vagyunk egyformák, ha nem is tiszteled mások véleményét, egyszerűen hagyd figyelmen kívül , soha nem tudhatod, hogy a számodra teljesen ismeretlen illető mennyire autentikus a témában..
Persze ez csak egy tiszteletteljes javaslat , én nem tartom magam tévedhetetlennek és nem veszem a bátorságot, hogy megítéljek embereket.
Sajnos ez most elég nagyképű lett, de attól még igaz és vállalom a véleményem.

Amúgy nem tartozik szorosan ide, de ezeket láttad már ? Ha igen, akkor mi a véleményed? A "szakértők" eltévedtek vagy esetleg csak ún. " megélhetésiek" ?

tudnodkell.info/bio-mcdonalds/

index.hu/tudomany/2013/06/26/a_borszakertes_bloff/

Arról hallottál-e, hogy van ám már víz-somelier is? :)))

Persze lehet, hogy mindenki téved..
Mindenkinek további szép napot kívánok! :)

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.26. 10:00:59

@vackor1: ha a kérdések hozzám szólnak (bár én ugye nem személyeskedtem): a kóstolás valóban nem egzakt tudomány, mindig marad lehetőség a tévedésre, megtévesztésre, szubjektivitásra, emiatt érdemes szerintem megfelelő referenciaszemélyt/-kiadványt keresni, és azt követni, persze nem kritikátlanul. (nekem például a Michelin kalauz se vált be igazán...)
[éttermi tapasztalatokban eléggé rendben vagyok, mennyiségileg is, de még inkább minőségben.]

vackor1 2015.07.26. 10:17:33

@világevő:
Nem, nem , egyáltalán nem Neked írtam, de direkt nem nevesítettem, elnézést ha magadra vetted.
Nincs semmi bajom se ezzel a cikkel se a többivel, amit olvastam innen, egyszerűen csak olvastam egy véleményt, próbáltam kicsit humorosan - oké, lehet, hogy szarkasztikus lett - írni rá, mert nagyjából ugyanazt gondolom erről a témáról , amire jött vki és elkezdett vizes párizsizni meg pörköltözni és én nem szeretem a kioktatást, ha más a vélemény, pláne ha azt se tudja az illető, hogy ki kicsoda. Vita, érvelés az rendben van, de ismeretlenek közötti észosztás az nem a számomra tolerálható kategória és sajnos rengeteg helyen ezt látom, most " jött ki" belőlem, elnézést érte.

Szóval nem Neked szólt, a cikkeid alapján biztos vagyok benne, hogy több étteremben megfordultál már nálam ( bár az én hsz-emnek sem ez volt a lényege ) és még fogsz is, minden jót kívánok hozzá!

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2015.07.26. 11:00:41

@vackor1: oké, nem is vettem támadásnak, igyekeztem rá értelmesen válaszolni! :) És köszi!

kakaszem 2015.07.26. 12:33:01

"valószínűleg egy év alatt többször ettem étteremben mint te egész életedben"

Gondban lennék, ha csak azt fel kellene sorolnom, hogy az utóbbi pár évben mely országokban jártam csak azért, hogy gasztroturistáskodjunk. A hazai éttermekből szintén bőséges a lista, de nyilván igazad van. Jelenleg 150 hely (magyar-külföldi) van belájkolva a fészemen ahol már ettem, és szerintem még legalább ennyi amit már megjártam, csak még nem volt fácsém, vagy épp a helynek nincs (kis, családi vállakozás, stb).
A többire semmi kedvem érdemben reagálni, így is túl sokat írtam.

kakaszem 2015.07.26. 12:47:27

"lévén volt szállodám, éttermem , saláta-és koktélbárom is."

De azért csodálkozol egy salotta hagymán, mi? :)
Segítek, jó?

www.google.hu/search?q=salotta+hagyma&oq=salotta+hagyma&aqs=chrome.0.69i59.2542j0j7&sourceid=chrome&es_sm=0&ie=UTF-8

elmeherceg 2015.07.26. 14:22:42

@kakaszem: salátabárja volt, nem salotta...
amúgy meg igazi király vagy... 150 belájkolt étterem a fészeden, ez igen!
Így már teljes joggal oltod le, akinek más a véleménye, mint nektek, a magas osztály gasztroturistáskodó képviselőinek.

kakaszem 2015.07.26. 15:05:00

@elmeherceg:
Egyszerűsítek a kedvedért.
Olyan mintha azt írta volna, hogy autószerelő műhelye volt, meg autószalonja, de fogalma sincs mi az az ékszíj.

Másrészt nem én kezdtem arcoskodni azzal, hogy idézek : "valószínűleg egy év alatt többször ettem étteremben mint te egész életedben".
Ekkora baromságra már kénytelen voltam válaszolni. Főként, hogy a kaja egyik kedvenc hobbim az edzés és az utazás mellett.
És igen, teljes joggal szólom le. Jobb helyeken ezek a hozzávalók a posztból teljesen alap dolgoknak számítanak, csak a kádárproli gasztrokultúra tekint mindent valami istenkáromlásnak amihez nem elég margarin (pfej) zsemlemorzsa, meg paprika.

kakaszem 2015.07.26. 15:25:52

Egyébként még most sem akartam igazán hozzászólni, csak már elég unalmas volt, hogy szinte mindenhol előkerül a szegényes magyar konyhakultúra egy-két jeles képviselője.
Persze a szűklátókörűségről nem igazán csak ők tehetnek, hanem az a háború utáni kb. 50 év amíg sikerült teljesen lealacsonyítani és lepusztítani az egykor sokkal változatosabb és sokszínűbb étkezési szokásainkat. Javaslok tanulmányozásra egy monarchia, vagy akár jóval az előtti szakácskönyvet, a "modern, sznoboskodó ételek" miatt nyervogóknak és majd tessék szépen elcsodálkozni.
Na, innentől read only, ahogy régen.

vackor1 2015.07.26. 15:30:12

@elmeherceg:

Hagyd csak. Komolyan vette, hogy fogalmam sincs a hagymáról ( errefele a Google-t sem ismerjük, ha esetleg nem ismertem volna és tutibiztos leírtam volna egy ilyen hozzászólásban ) , szerinte arcoskodtam ( egyrészt ha valami tény, az nem annyira lehet arcoskodás, másrészt leírtam, hogy ezt soha nem írtam meg, nem tudja senki, hogy ki vagyok, csak azért teszem, hogy érthető legyen a mondandóm , nos, neki nem sikerült felfognia, gondolom két edzés között van éppen és még nem regenerálódott [ a szót a most felfedezett Google-ból néztem ki ] ) , és ő teljes joggal szól le bárkit is, mert csak..Szerintem az édesapja is erősebb az enyémnél és még csak facsém sincs . :)
Általában az ember nem vív fegyvertelen ellenféllel párbajt. Szellemit sem...
Részemről ez ennyi volt, mindenkinek további szép napot kívánok!
Amúgy a F1 sem a kedvencem, de nézem és ez most kivételesen egészen jó verseny.. :)))

mortullus 2015.07.26. 22:52:16

Nekem is hobbim az edzés. És már 5000 országban jártam, de nem ám egy-két napra. Tegnap pedig bejelöltem 23.452-ik éttermet a fészemen, egy hangulatos kis párasztalos bisztró a Tanganyika-tó partján. Salotta hagymát ettünk ebédre salotta hagymával.

Ejkekjetter 2015.07.27. 04:01:16

Ez a salottázás szerintem elég idegesítő, évekig sonkahagyma volt, ha a koriander is csilantró lesz le is szokom az evésről.

A fickó 2015.07.27. 19:38:57

@Ejkekjetter: Salotta! Salotta! Most gondolom, jól felidegesítettelek, hehe.:)

Félve jegyzem meg, hogy a salotta (mogyoróhagyma) nem volt évekig sonkahagyma - lévén, hogy az nem ugyanaz, bár nagyon hasonló, de gyengébb minőség. A salotta franciául échalote, a sonkahagyma échalion. :)
Egyébként én mindig francia échalote-t használok, egyáltalán nem drága és kellemesen lágy aromájú. Lentebb megnézhetitek a különbséget.

sonkahagyma:
www.google.hu/search?q=%C3%A9chalion&espv=2&biw=1242&bih=585&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0CAYQ_AUoAWoVChMIreKWsez7xgIVJ_FyCh1XUwEj

salotta:
www.google.hu/search?q=%C3%A9chalion&espv=2&biw=1242&bih=585&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0CAYQ_AUoAWoVChMIreKWsez7xgIVJ_FyCh1XUwEj#tbm=isch&q=%C3%A9chalote
süti beállítások módosítása