Fantasztikus pékség nyitott!
2022. január 14. írta: világevő

Fantasztikus pékség nyitott!

c_img_6519_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo_copy.jpg

A valódi, igényes alapokból dolgozó pékségek nyitása mindig ünnep, ugyanis ez nem olyan műfaj, amit divatból, félig-meddig lelkesen lehet művelni. Ide teljes elszántság kell, és a nagyon kevés alapanyagnak hála, pillanatokon belül ki is derül, hogy milyen a végeredmény. Liszt, víz, só, na meg idő és szaktudás kell hozzá. 

Aztán a végeredmény mégis rettentő különböző tud lenni, épp ez a fantasztikus ezekben a kenyerekben, hogy azonnal kiütközik, hol nem spórolnak az idővel és a tudással, na meg az alapanyaggal. Vannak a nem is igyekvő, tömegpékségek, ahol mindenféle adalékanyagokkal, technológiai trükkökkel igyekeznek kenyérnek látszó tárgyakat előállítani, vannak az igyekvő pékségek, akik értik már, hogy vadkovásszal kell dolgozni, és hosszú erjesztési időkkel, de még nem tartanak ott tudásban, vagy nem használnak elég jó alapanyagokat, és vannak - szerencsére egyre többen - a tényleg jó pékségek, ahova érdemes vinni a pénzt, hogy támogassuk őket.

Itt gyűjtöm a legnagyobb kedvenceket, hamarosan bekerül ez az új hely is, csak még tesztelnem kell a többi termékét is.

img_6523_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

 A hely a Sasadi út - Tömős (Köszi, Freud!) Tömös utca találkozásánál található Babushka pékség, őszintén szólva nem ismerem a tulajok/pékek háttértörténetét, de biztos ők is pályaelhagyó értemiségiek, mint nagyjából mindenki ebben a témában, aki igazán maradandót alkot, de ennél sokkal izgalmasabb, hogy baromi jók a kenyerek, bekerült azonnal a személyes toplistámba, visszajáró vendég leszek!

Egy kiváló kenyérhez nem kell hosszú sztori, elég egy kis vaj.

img_6520_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

Ez a francia parasztkenyér:

img_6518_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

img_6517_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

Ez pedig a teljes kiőrlésű szilvás papucs, illetve a kakaós csiga, mindkettő szintén kiváló!

img_6516_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

img_6515_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

img_6514_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

img_6521_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

A hely: Babushka pékség

img_6522_babushka_sasadi_pekseg_kenyer_jokuti_vilagevo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr216812828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsocek 2022.01.15. 10:10:03

Klassz lehet annak, aki visszajáró vendég egy, a kenyeret 1600-1700 ft/kg árfekvésben árusító pékségbe. Ahogy mondják, nem drága, csak nehéz megfizetni, és ez persze semmiképp nem a minőség kritikája, amennyire a képekről meg lehet állapítani, kiváló termék lehet.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2022.01.15. 12:37:05

@zsocek: Nézd meg a Nor/mát, ahol 1400-1500 forint fél kiló kenyér :)
Igen, én is inkább a JM6 pékségbe megyek, ott még 500-800 forint között van többféle igazi kenyér.

Az a baj, hogy a szupermarketekben kapható szemét elhiteti sokakkal, hogy a kenyér lehet olcsó. Érdemes megnézni a címkén vagy a polcon az összetételt, nem ritka a 10-12 adalékanyag, amitől olcsóbb lesz, mert rövidebb ideig kell vele dolgozni, tovább eltartható és még a térfogata is nagyobb, csak éppen az íze és állaga már messze van a kenyérből, hiába próbálják azt is mesterségesen beállítani :(

Vén motoros 2022.01.15. 15:47:13

Jó, ha van ilyen maga minőségi igényt kielégítő pékség, legyen minél több. Ellenben nem szabad elfeledkezni az átlagember anyagi lehetőségeiről. Az "igényszint" visszapattan a pénzügyi korlátról. Anyám 99 éves, én 70. Kettőnk nyugdíja 390eFt, ami azért nem kevés. Egészségügyi okokból rá vagyunk kényszerülve a dobozos kaja szállítókra. Hat napi ebédünk (csak az ebéd) heti 22eFt, ami havi 88ezer Ft. (i.Food.) Ha arra gondolunk, hogy ezen felül van még reggeli, vacsora, vasárnapi ebéd (az már házikoszt, vasárnaponként főzünk), gyümölcs, lakásrezsi, miegyéb, akkor egyszerűen NEM TELIK igényes pékárura. péksüteményre. Nem telik, és pont! Pedig igényem lenne rá...

Alick 2022.01.15. 18:03:54

@Étteremkritikus: Nyáron történt, hogy a tegnapi bolti kenyér és a hatnapos kézműves kenyér maradéka közül választva inkább az utóbbit ettem meg.

Lebarmozott vidéki 2022.01.15. 21:35:06

Pont ilyen van (é: készül) itthon is.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2022.01.16. 23:43:13

@Vén motoros: ha elfogadod, nagyon szívesen megvennék itt pár kenyeret, péksüteményt, és ott hagynám a nevedre, hogy meg tudd kóstolni! (írd meg emailben [vilagevo@gmail.com] a neved, és hogy melyik nap lenne jó!)
süti beállítások módosítása