Az Év Étterme 2021.
2022. január 07. írta: világevő

Az Év Étterme 2021.

Hosszas mérlegelés után a Világevő zsűrije egyhangú szavazáson megválasztotta az óév éttermét.

vilagevo_ev_etterme2015_fejlec.jpeg

A Világevő Év Éttermének legfőbb kritériuma, hogy - szemben a Michelinnel, GM-mel - egyáltalán nem csak a tányéron levő étel alapján születik a döntés, hanem úgy, ahogy egy étteremlátogatónál is: az összélmény alapján.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem egy tökéletesen megkomponált ételsorért járunk étterembe, hanem azt szeretnénk, ha egy komplex élményt kapnánk! Amibe persze nagyon nagy súllyal beletartozik a szakács teljesítménye is, de helyet kap az étterem hangulata, dizájnja, önazonossága, helyi gyökerei, szerethetősége, a szerviz stílusa is és sok minden más.

A mi listánk legfontosabb tulajdonsága, hogy bevallottan szubjektív. Hiszen minden vendég élménye is szubjektív, nem lehet objektív mércék alapján megítélni az éttermeket, ez egy élvezeti forrás, egy ünnep, egy esemény, egy összetett élmény. De ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk meg a lehető legtöbb szempontot mérlegelni és a végén azt az éttermet kiválasztani Magyarországról, ahol szerintünk egy étkezés során és után a legboldogabb a vendég.

A Világevő szerint 2021-ben a Salt Budapest étteremből távoztak a legboldogabban a vendégek!

vilagevo-ev-etterme-2021.jpeg

A Salt Budapest a Világevőn.

A fent használt tbsz.1.sz. csak az előkelő fogalmazást hivatott támogatni, a döntésért a felelősség kizárólag Jókuti Andrást illeti.

Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr2016806720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Echo73 2022.01.10. 11:21:44

Egy szavazás akkor ér valamit, ha többek véleményét összesíti. Lehetett volna az olvasók (a blogbejegyzések alapján alkotott) véleményét összegezni, bár az is némiképp a blogírón átszűrt információkon alapulna. Miután elolvastam a Salt-ról írt bejegyzést, a kommentjeit, láttam a képeket, azt gondolom, hogy a "szavazás" eredménye nem lepett meg. Ha egy gasztroblog "szavazása" ilyen sok szempont figyelembevételével történik (szakács teljesítménye, étterem hangulata, dizájnja, önazonossága, helyi gyökerei, szerethetősége, a szerviz stílusa, és sok minden más), akkor az étel mennyisége, ár-érték aránya is, bár szerintem a legfontosabbak, de csak egy csak egy-egy értékmérőt adnak. Ha így vesszük a Salt valóban jó választás. Ha kiadósat, jót, ízleteset akarsz enni, akkor nem.

világevő · http://vilagevo.blog.hu 2022.01.10. 15:11:43

@Echo73: köszi, az értelmes hozzászólást!!

kék madár 2022.01.11. 18:08:04

valahol van egy lista is?

A kepeket nezegetve ez jut roluk eszembe:
www.youtube.com/watch?v=Sn276Zk5B40
süti beállítások módosítása