Kiváló ínyenckedős játékok tojássárgájával
2020. április 09. írta: világevő

Kiváló ínyenckedős játékok tojássárgájával

A legendás Fävikentől a Blue Hillig számtalan csúcsétteremben is szeretik kidomborítani a tojássárgája különleges tulajdonságait, akár magában is. És otthonra is kiváló játékot kínál.

dscf0030.JPG

Nem újdonság már a tojássárgája érlelése, sőt, a trendekről le is maradt, aki ilyesmire adja a fejét, szerintem mégis érdemes foglalkozni a témával ugyanis kevés munkával izgalmas eredményeket lehet elérni. Ahogy láttam, a hazai sajtót inkább csak a sóban-cukorban, sütőben elkészített alaprecept fordítása járta be, pedig van ennél egyszerűbb megoldás is, és még izgalmasabb is lesz a végeredmény. De addig is három példa a világ csúcséttermeiből a témában.

A svéd Fäviken egyike volt az elsőknek, akik érlelt tojássárgájával játszani kezdtek, 4 éve is volt már ilyen desszertjük (fenyűrügysziruppal locsolt fagyival és "fakéreggel" tálalták), de például tavaly is ettem náluk egy üdvözlőfalatot, ami egy kis tésztakosárkában felszolgált fürjsárgája volt.

dscf0579.JPG

A baszk Azurmendiben Eneko Atxa egyik emblematikus üdvözlőfalatja nincs érlelve, viszont a sárgájába a vendég előtt – a konyhában – fecskendeznek egy kis szarvasgombalevet, elég komoly ízélmény.

dscf6177_azurmendi_eneko_atxa_euskadi_michelinstar_bilbao_basque_spain_vilagevo_jokuti.jpg

dscf6176_azurmendi_eneko_atxa_euskadi_michelinstar_bilbao_basque_spain_vilagevo_jokuti.jpg

Két éve a Blue Hill at Stone Barns-ban, Dan Barber éttermében a teljesen dehidratált tojássárgákból mutatattak egészen komoly választékot, egy egyszerűbb zöldségelőételre lehetett választani a szortimentből, amit végül – keménytojásokhoz hasonlóan – reszeltek az ételre. Fürjtől a struccig volt itt minden, még paprikával etetett tyúk tojása is.

sam_0560.JPG

sam_0565.JPG

sam_0567.JPG

Na és akkor nézzük a saját kísérleteket!

A kedvencem ez lett: sima szójaszószban tároltam egy napig, időnként (kb 4-szer) meglocsolgatva őket (amikor már kezdtek kicsit megszilárdulni, akkor elég volt átfordítani is), végig hűtőben tartva.

dscf0006.JPG

Már a látvány miatt is megérte, de csak ma reggelre értek be igazán. Kipróbáltam paradicsomos pirítóson, illetve sima főtt rizsen (plusz friss koriander), mindkettő nagyon finom lett tőle.

És rizsen, kétféle tálalással:

Koncentrálódott ízek, hozzá a szójaszósz, és izgalmas állag. (kívül már kezdett megszilárdulni, azaz kifejezetten fel kellett "tépni", belül pedig folyékony, de már sűrűsödő)

És kipróbáltam egy édes változatot is, curozott kávéban érlelve, itt is bíztató lett a végeredmény, de talán érdemesebb lett volna nagyon erősen cukros lébe tenni, hogy ez is jobban megszilárduljon, szóval inkább egy kávés cukorszirup lehet a nyerő.

Ez vaníliafagyira került, de el tudom képzelni tejberizsen és sok egyéb édességen is:

dscf0002.JPG

dscf0005_copy.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagevo.hu/api/trackback/id/tr114155855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boar. 2020.04.10. 20:29:45

Nem biztos, hogy most van az ideje a nyers tojássárgáját tartalmazó ételeknek de ettől függetlenül jó téma.
Mondjuk soha nem vagy szűkszavú, erre véletlenül előkerül egy ilyen érdekes alapanyag és szokásoddal ellentétben pár szóban elintézed. Ennél többet érdemel. :-)

Attilajukkaja 2020.04.10. 22:23:57

Klassz!
"csak ma reggelre értek be igazán"
Ez hány napot jelent: 24 vagy 48 órát?

Gleccsertetű 2020.04.10. 23:17:36

hát, én a sült hangyát, tarajos sült simán megettem, de ez szerintem kifogna rajtam
süti beállítások módosítása