Az önkéntes karantén megkezdése előtt még volt módom Törökország legjobb éttermébe eljutni, egy igazi családi, nullkilométeres, fantasztikus hely Urlában.

[A poszt megírását egy szavazás előzte meg, elsöprő többség gondolta úgy, hogy szükség van a virtuális utazásokra, pozitív ingerekre ilyenkor is.]

"Gólyát fogott egy nap a hodzsa. Haza viszi, a csőréből leszabdal egy darabot, a lábából lenyisszant egy darabot, ráülteti a kémény tetejére és így szól hozzá: - Na öcskös, most legalább madárhoz kezdesz valamennyire hasonlítani." (részlet, és a lenti idézetek innen)

Még az sem kizárt, hogy a bölcs és vicces Naszreddin hodzsa volt a török gyerek, ami megvágta, villant be az agyamba, amikor ezt elolvastam, útban Törökország legjobb étterme felé, az Izmir és Urla városka közötti szoborban "gyönyörködve"...

A szobor egyébként sok töröknél is kicsapta a biztosítékot, de nem a gólya-gólya gilice, vagy esztétikai okokból, inkább amiatt, hogy miért nem inkább Atatürköt ábrázolja, az igen népszerű, de a térséghez éppenséggel nem igazán szorosan kötődő bölcs tanító helyett.

Aztán hamarosan elhagytuk a lakott települést, és egyre inkább behatoltunk a falusias Törökországba, az Égei-tenger partvidékén, ami egyébként az isztambuliak egyik kedvenc üdülőhelye is, hiszen repülővel (1 óra) és autóval (4-5 óra) viszonylag gyorsan megközelíthető, nagyon szép tengerpart.

Izmirbe pár éve már elvetődtem egyszer, de csak egy gyors éjszakai belsőségevésre jutott idő útban Edremit és Efézus (Epheszosz, vagy épp Efes török nevén, mint a sör) között. Egy jó bárányagyas szendvics és egy kokorecs, feltekert, grillezett báránybelsőségek volt akkor a gyors vacsora...

Ezúttal viszont be se megyek a városba, irány Urla! Ami semmi másról nem híres, csak arról, hogy ott van Törökország legjobb étterme.

Tolvaj lopózkodik be a hodzsa házába. Éjszaka volt, mindenki aludta az álmát. Miközben keres, kutat a tolvaj, felriad a hodzsa az álmából és észreveszi a szándékot. - Sose fáradj jó ember, - mondja a tolvajnak, - mert hiábavaló a szándékod. Te azt keresed a sötétben, amit én fényes nappal se találok meg.

Az étterem még az aprócska településről, Urlából is kiesik, viszont gyönyörű helyen van, ha kicsit szebb idő lenne, akkor egyértelműen Toszkána jutna eszembe a környékről, amiben segít az is, hogy a család tulajdonában álló olajfaligeten keresztül lehet bejutni, amiből - szerintem a világon egyedüliként - saját, nullkilométeres olívaolajat sajtolnak közvetlenül az étterem épülete mellett.

Az olajfák adják a kerthelyiség kulisszáit is.

És érkezésemkor már épp elkezdték visszaültetni a tavaszi zöldségeket, amiket szintén komoly mennyiségben termelnek pár lépésre a konyhától.

Az étterem tervei és koncepciója is a család új generációjától származnak, sok évnyi külföldi (amerikai és nyugat-európai) tapasztalatgyűjtés, majd világevés után tért haza, hogy megvalósítsa az álmát, de előbb még az apja igényei szerint a család túléléséről is gondoskodnia is kellett, így pár pizzaéttermet nyitott, amik azóta is sikeresen üzemelnek a környéken. Ezután jöhetett csak, 14 hónappal ezelőtt - ahogy olyan szeretettel mondja, mintha a kisgyerekéről lenne szó - az OD Urla, a török fine dining fellegvára.

Természetesen a kiváló kenyerek is a saját péküzemben készülnek.

És így kerülnek végül az asztalra, nyilván a saját, szűretlen, szuper jó olívaolajjal.

Osman Sezener, a séf.

Jó étvággyal fogyasztotta a hodzsa az ételt, csak úgy tömködte a száját. - Mért sietsz úgy, - kérdi a mellette levő, - és mért használod hozzá mind az öt ujjadat? - Azért, - feleli a hodzsa, - mert nincs hozzá egy hatodik.

Lássunk hozzá mi is. Mint kiderült, a séf kicsit átírta nekem a szokványos kóstoló menüt, hogy minél több dolgot meg tudjak kóstolni, na meg bekerült néhány olyan tétel is, ami még csak tervben volt. Egyébként á la carte is lehet rendelni bármit, meglehetősen laza a hely, nem követelik meg a vendégektől, hogy ők alkalmazkodjanak az étteremhez, ebédidőtől egészen a vacsoraidő végéig például bármikor be lehet esni, nekem kb 4-re sikerült, amikor a többség épp befejezte az ebédet kint a kertben. Én a fenti képen látható séfpultnál kaptam helyet.

 A vegyes menünek köszönhetően kaptam a fine dining és a bisztró tételekből. Mennyiségre végül elég soknak bizonyult, de hát mindent az olvasókért!

A hagyományos-modern vonal egyik legszebb és legfinomabb képviselője az - eddig még soha fel nem tálalt - töltött padlizsán, azaz kuru patlican dolmasi, ami a piacokon is mindenhol füzérekben árult, szárított padlizsánból készülő étel 2020-as változata. 

Így néz ki a hagyományos.

Így pedig az OD Urla változata:

Mind a mártás, mind a ropogós lapocskák töltött padlizsánból készülnek, a középpontban pedig egy báránynyak, a töltött padlizsán nagyjából hagyományos verziójával töltve. Brutálisan finom, a hús szaftos és ízes, a bőre ropogós, az ízek is nagyon a helyükön vannak abszolút hozza az eredeti étel minden előnyét, miközben kellően kifinomult is. Bármikor enném.

Főleg most.

A borpárosítások is szinte kivétel nélkül környékbeli, kisszériás borok, sok közülük nem is érhető el kereskedelmi forgalomban, néhányat pedig kifejezetten a séf igényei szerint készítettek el.

Úton volt egyszer a hodzsa. Elfogyott idő multán az elemózsiája és már alig bírta a járást, amint eljutott egy városkába. Kérdezik tőle az uccán, hogy mi a mestersége? - Orvos vagyok, - feleli a hodzsa. - Épp kapóra jöttél, - felelik neki. - Nagy beteg a bej fia, segítened kell rajta. Odaviszik a hodzsát a bej elé, megmutatják neki a beteget és kérdezik tőle, hogy milyen legyen az orvossága? - Van-e kenyér, vaj, meg méz a háznál? - kérdi. - Van, - felelik nagy készséggel. Hozzák a kenyeret, vajat, mézet és átadják neki. Veszi a hodzsa a vajat és mézet, összegyúrja, kenyérre keni és hogy kipróbálja, hozzálát a falatozáshoz. Még jól se lakott a hodzsa, amikor lélekszakadva rohan egy szolga a háremből és kiáltozza a hodzsa felé: - Mit művelsz, orvos? Meghalt a gyerek. Egész nyugodtan feleli a hodzsa: - Két halál lett volna, ha nem eszem az ételetekből.

Ez egy klasszikus, már amennyiben ilyenről beszélni lehet egy ilyen fiatal étterem esetében: tintahal közvetlenül a fél órára levő tengerből.

A különleges tányérok is egytől-egyig sajátok, egy helyi manufaktúrával együttműködésben készülnek.

Kék farkú, természetesen helyi, garnéla.

Egy jó ismerősével találkozik egyszer a hodzsa, akit már jó ideje, hogy nem látott. - Hogy megy a sorod, hodzsa efendi? - kérdi tőle az ember. - Jól, - feleli a hodzsa. - Az összes pénzem gabonában fekszik. Ami gabonám van, az meg lisztben fekszik. Ami lisztem van, az kenyérben fekszik és ami kenyerem van, az a gyomromban fekszik.

Nyelvhaltatár, erősen ceviche-stílisban, ropogós krumplval.

Fogasdurbincs aznap előbújt kucsmagombával.

A hagyományos halas szendvicsek itteni megoldása, a helyi tengeri süllő felcsavarva kerül röviden a grillre, aztán egy minipitába.

Egészen fantasztikus, de teljesen klaszikus báránykolbászka, tarhanával (fermentált tésztából készül).

Lepénykenyér ökörfarokkal, kb egy sajtos melegszendvics a bisztróételek közül.

És az ökörfarok más feldolgozásban, helyi szarvasgombával alaposan befedve...

Egy különleges trió, a manti nevű, tortellinire emlékeztető török tésztaétel interpretációi:

articsóka, pacal és benedekfű

paprikafagyi

Zeller.

És akkor a felejthetetlen főétel még egy másik nézetből. A háttérben a séf.

A desszertek sem maradnak el a csodálatos fogásoktól, az eddigi kiváló balansz, ízekben és állagokban, jellemzi őket is.

Birs. 

Amihez török hagyományok szerint török kávét kínálnak, így egy törökkávéfagyi kerül mellé. 

Tahini. Azaz pirított szezámmag, többféle formában.

Tökkel.

És itt még mindig nincs vége, mivel viszonylag csendes időszak van, a vacsoravendégek érkezése előtt, a séf kijön velem beszélgetni a kertbe, ahol hagyományos és kicsit modernebb török petits fours következik.

Csodálatos élmény, fantasztikus ételek, tökéletes vendéglátás. 

Az étterem weboldala. Facebook-oldala.

Ja és azt ígérte a séf, hogy ha visszatérek egyszer nagyobb társasággal, akkor tart majd nekünk egy szabadtéri báránygrillezést az olívakertben. De ez még a távoli jövő...