Peru talán legkevésbé híres specialitása a sanguich, vagy sanguch, ami első látásra egy sima szendvicsnek tűnik, pedig sokkal több annál!
Amikor először mentem Peruba, az elsők között volt a legendás miraflores-i (Lima egy leggazdagabb és legnépszerűbb városrésze) szendvicsező, a La Lucha megkóstolása. [Itt van az első képes beszámolóm]
Azóta már a reptéren is nyitott üzleteket a La Lucha, ami kifejezetten fantasztikus hír, ráadásul non-stop nyitva van, azaz akár hajnali vagy éjszakai indulás/érkezés esetén is meg lehet kóstolni. Ezzel - és a többi izgalmas éttermével, büféjével - egyébként a Jorge Chávez repülőtér ott van a világ élvonalában a gasztronómiai kínálatát tekintve.
De vissza a szendvicshez: a perui szendvicsezők korán reggeltől akár késő estig is kínálják a portékájukat, első látásra szegényebbnek tűnik egy perui sanguch, mint mondjuk egy mexikói torta, de inkább arról van szó, hogy ez egy elegánsabb műfaj.
Ez például egy tipikus mexikói torta, nem teljesen tipikus környezetben:
Ez egy kicsit extrémebb, a pueblai legendás cemitas las poblanitas: (kolbásszal, avokádóval, sertéshússal, sajttal, sonkával és sok mással)
Ehhez képest a perui változat kifejezetten szerény:
Na jó, azért annyira nem is. Ez például a sertéssültes (chicharrón), ahol az ecetes-korianderes lilahagyma (salsa criolla) mellett egészen meglepő módon egy réteg főtt édesburgonya is helyet kap. És egy adag a kedvenc helyi szószomból, a sárga chiliből készülő ají amarillóból. Mindez pedig egy zsömléhez nagyon hasonló, pan francés nevű, kívül vékony héjú ropogós, belül foszlós péksüteményben, ami ideális esetben - például ebben a cseppet sem turistás szendvicsezőben, ahova egy helyi barátom vitt el - a helyszínen sül.
A sertéssült mellett általában létezik pulykás, sonkás (butifarra néven fut, és sokkal többet tud, mint a nevéből gondolnánk!), halas, sőt, egy Huachana nevű, világos narancssárga színű(!) kolbásszal készülő és rengeteg egyéb töltelékkel is. Nagyon ki vannak találva, kiváló az egyensúly, édeskés, csípős, savanykás ízek keverednek, nem lehet nem szeretni.
Így néz ki egy rendes limai reggeli!
Fűszeres darálthússal töltött empenadas (egészen meglepő módon - gazdagságot/luxust szimbolizáló - porcukorral megszórva, fogyasztáskor pedig lime-ot kell még rácsavarni),
Felvágva:
tamales (banánlevélben gőzölt "puliszka", csirkés, illetve korianderes változatban a pékség előtt áruló néniktől, amit gond nélkül be lehet vinni),
de városszerte mindenhol árulják:
chicha morada (bíborszínű kukoricából készült üdítő),
na és persze frissen facsart gyümölcslevek: guanábana (a kedvencem) és lucuma.
A helyiek egyik kedvenc reggelizője, ahol - egyelőre - egy darab turista sincs.
Korábbi perui élményeim itt olvashatók.